In the prophetic history of the first Woe, the leader who followed Mohammed was Abu Bakr Abdullah ibn Abi Quhafa, father-in-law of Mohammed. We will refer to him as Abubakar. Both he and Mohammed are referenced in the first four verses. Abubakar was the first Islamic ruler after Mohammed, and history records a command that he gave to his soldiers, that is represented in verse four of Revelation chapter nine. The command represents the sealing process that began at the arrival of the third woe, which was also the Seventh Trumpet, which was also the arrival of the third angel.
Az első jaj prófétai történetében Mohamedet Abu Bakr Abdullah ibn Abi Quhafa, Mohamed apósa követte vezetőként. Mi Abubakarként fogunk rá hivatkozni. Mind ő, mind Mohamed említésre kerül az első négy versben. Abubakar volt az első iszlám uralkodó Mohamed után, és a történelem feljegyez egy parancsot, amelyet katonáinak adott; ezt a parancsot a Jelenések könyve kilencedik fejezetének negyedik verse ábrázolja. E parancs a pecsételési folyamatot jelképezi, amely a harmadik jaj elérkezésével kezdődött, amely egyúttal a hetedik trombita is volt, és amely egyúttal a harmadik angyal eljövetele is volt.
And the fifth angel sounded, and I saw a star fall from heaven unto the earth: and to him was given the key of the bottomless pit. And he opened the bottomless pit; and there arose a smoke out of the pit, as the smoke of a great furnace; and the sun and the air were darkened by reason of the smoke of the pit. And there came out of the smoke locusts upon the earth: and unto them was given power, as the scorpions of the earth have power. And it was commanded them that they should not hurt the grass of the earth, neither any green thing, neither any tree; but only those men which have not the seal of God in their foreheads. Revelation 9:1–4.
És megszólalt az ötödik angyal, és láttam egy csillagot, amely lehullott az égből a földre; és neki adatott a mélység kútjának kulcsa. És megnyitotta a mélység kútját; és füst szállt fel a kútból, mint egy nagy kemence füstje; és elsötétedett a nap és a levegő a kút füstjétől. És a füstből sáskák jöttek ki a földre: és hatalom adatott nekik, amint a föld skorpióinak is hatalmuk van. És megparancsoltatott nekik, hogy ne ártsanak sem a föld füvének, sem semmi zöldellőnek, sem semmiféle fának; hanem csak azoknak az embereknek, akiknek homlokán nincs ott az Isten pecsétje. Jelenések 9:1–4.
The “star” that fell from heaven was Mohammed, who began his ministry in the year 606. Mohammed was given a “key” that was to “open” the “bottomless pit” allowing “smoke” to darken the “sun and the air,” and brought forth “locusts” who were given “power” as the power of “scorpions.” The key was a military battle that produced weakness in the Roman’s military strength, thus allowing the rise of the warfare of Islam. The bottomless pit is a symbol of Arabia, the birthplace of Islam, and the smoke represented the false religion of Islam that was to spread across the earth and take possession of the same geography that would be swarmed by the swarms of locusts that sweep across northern Africa, southern Europe and Arabia. The locusts are a symbol of Islam, and power prophetically represents military power. Their power was to be as scorpions, which strike unexpectedly. Uriah Smith states:
Az az „csillag”, amely leesett az égből, Mohamed volt, aki szolgálatát a 606. évben kezdte meg. Mohamed „kulcsot” kapott, hogy „megnyissa” a „mélység kútját”, lehetővé téve, hogy „füst” elsötétítse a „napot és a levegőt”, és előhozva „sáskákat”, akiknek „hatalom” adatott, mint a „skorpiók” hatalma. A kulcs egy katonai ütközet volt, amely meggyengítette a rómaiak haderejét, s így lehetővé tette az iszlám hadviselésének felemelkedését. A mélység kútja Arábia jelképe, az iszlám szülőföldjéé, a füst pedig az iszlám hamis vallását jelképezte, amelynek el kellett terjednie az egész földön, és birtokba kellett vennie ugyanazt a földrajzi térséget, amelyet a sáskarajok lepnek el, amikor végigsöpörnek Észak-Afrikán, Dél-Európán és Arábián. A sáskák az iszlám jelképei, a hatalom pedig prófétai értelemben katonai hatalmat jelent. Hatalmuknak olyannak kellett lennie, mint a skorpióké, amelyek váratlanul sújtanak le. Uriah Smith így ír:
“A star fell from heaven unto the earth; and to him was given the key of the bottomless pit.
„Egy csillag leesett az égből a földre; és neki adatott a mélység kútjának kulcsa.״
“While the Persian monarch contemplated the wonders of his art and power, he received an epistle from an obscure citizen of Mecca, inviting him to acknowledge Mohammed as the apostle of God. He rejected the invitation, and tore the epistle. ‘It is thus,’ exclaimed the Arabian prophet, ‘that God will tear the kingdom, and reject the supplication of Chosroes.’ Placed on the verge of these two empires of the East, Mohammed observed with secret joy the progress of mutual destruction; and in the midst of the Persian triumphs he ventured to foretell, that, before many years should elapse, victory would again return to the banners of the Romans. ‘At the time when this prediction is said to have been delivered, no prophecy could be more distant from its accomplishment since the first twelve years of Heraclius announced the approaching dissolution of the empire.’. ..
„Miközben a perzsa uralkodó művészetének és hatalmának csodáit szemlélte, levelet kapott Mekka egy ismeretlen polgárától, amely arra hívta őt, hogy ismerje el Mohammedet Isten apostolának. Elutasította a felhívást, és széttépte a levelet. „Így fogja” — kiáltotta az arab próféta — „Isten széttépni a királyságot, és elvetni Chosroes könyörgését.” E két keleti birodalom határán állva Mohammed titkos örömmel figyelte a kölcsönös pusztulás előrehaladását; és a perzsa diadalok közepette merészelte megjövendölni, hogy nem sok esztendő múltán a győzelem ismét visszatér a rómaiak zászlaihoz. „Abban az időben, amikor e jövendölés állítólag elhangzott, aligha lehetett volna olyan prófécia, amelynek beteljesedése távolabbinak látszott volna, mivel Heraclius uralkodásának első tizenkét esztendeje a birodalom közelgő felbomlását jelezte.”...
“Chosroes subjugated the Roman possession [in] Asia and Africa. And ‘the Roman empire,’ at that period, ‘was reduced to the walls of Constantinople, with the remnant of Greece, Italy, and Africa, and some maritime cities, from Tyre to Trebizond, of the Asiatic coast. The experience of six years at length persuaded the Persian monarch to renounce the conquest of Constantinople, and to specify the annual tribute of the ransom of the Roman empire,—a thousand talents of gold, a thousand talents of silver, a thousand silk robes, a thousand horses, and a thousand virgins. Heraclius subscribed to these ignominious terms. But the time and space which he obtained to collect those treasures from the poverty of the East were industriously employed in the preparation of a bold and desperate attack.’
„Khoszroész leigázta a római birtokot Ázsiában és Afrikában. És a „római birodalom” abban az időszakban „Konstantinápoly falaira zsugorodott, Görögország, Itália és Afrika maradványával, valamint az ázsiai partvidék néhány tengermelléki városával, Tírusztól Trapezuntig. Hat esztendő tapasztalata végül arra indította a perzsa uralkodót, hogy lemondjon Konstantinápoly meghódításáról, és meghatározza a római birodalom váltságdíjának évi adóját: ezer talentum aranyat, ezer talentum ezüstöt, ezer selyemköntöst, ezer lovat és ezer szüzet. Hérakleiosz elfogadta e gyalázatos feltételeket. Ám az időt és haladékot, amelyet e kincseknek a Kelet szegénységéből való összegyűjtésére nyert, szorgalmasan felhasználták egy merész és kétségbeesett támadás előkészítésére.”
“The king of Persia despised the obscure Saracen, and derided the message of the pretended prophet of Mecca. Even the overthrow of the Roman empire would not have opened a door for Mohammedanism, or for the progress of the Saracenic armed propagators of an imposture, though the monarch of the Persians and chagan of the Avars (the successor of Attila) had divided between them the remains of the kingdoms of the Caesars. Chosroes himself fell. The Persian and Roman monarchies exhausted each other’s strength. And before a sword was put into the hands of the false prophet, it was smitten from the hands of those who would have checked his career and crushed his power.
„Perzsia királya megvetette a jelentéktelen szaracént, és gúnyt űzött a mekkai állítólagos próféta üzenetéből. Még a Római Birodalom megdöntése sem nyitott volna kaput a mohamedanizmus előtt, sem a csalás fegyveres szaracén terjesztőinek előretörése számára, még ha a perzsák uralkodója és az avarok kagánja (Attila utóda) fel is osztották volna egymás között a császárok királyságainak maradványait. Maga Khoszrau is elbukott. A perzsa és a római monarchia kölcsönösen kimerítette egymás erejét. És mielőtt kard került volna a hamis próféta kezébe, kicsapattatott azok kezéből, akik feltartóztathatták volna pályafutását és megtörhették volna hatalmát.”
“‘Since the days of Scipio and Hannibal, no bolder enterprise has been attempted than that which Heraclius achieved for the deliverance of the empire. He explored his perilous way through the Black Sea and the mountains of Armenia, penetrated into the heart of Persia, and recalled the armies of the great king to the defense of their bleeding country.’
„Scipio és Hannibál napjai óta nem vállalkoztak merészebb tettre annál, mint amit Hérakleiosz vitt véghez a birodalom megszabadítására. Átvágott veszélyes útján a Fekete-tengeren és Örményország hegyein, behatolt Perzsia szívébe, és visszarendelte a nagy király seregeit vérző hazájuk védelmére.”
“In the battle of Nineveh, which was fiercely fought from daybreak to the eleventh hour, twenty-eight standards, besides those which might be broken or torn, were taken from the Persians; the greatest part of their army was cut in pieces, and the victors, concealing their own loss, passed the night on the field. The cities and palaces of Assyria were opened for the first time to the Romans.’
„Ninive csatájában, amelyet pirkadattól a tizenegyedik óráig hevesen vívtak, a perzsáktól huszonnyolc hadijelvényt zsákmányoltak, azokon felül, amelyek esetleg eltörtek vagy elszakadtak; hadseregük legnagyobb része megsemmisült, és a győztesek, saját veszteségüket palástolva, az éjszakát a csatatéren töltötték. Asszíria városai és palotái első ízben nyíltak meg a rómaiak előtt.”
“The Roman emperor was not strengthened by the conquests which he achieved; and a way was prepared at the same time, and by the same means, for the multitudes of Saracens from Arabia, like locusts from the same region, who, propagating in their course the dark and delusive Mohammedan creed, speedily overspread both the Persian and the Roman empire.
„A római császár nem erősödött meg az általa elért hódítások által; és ugyanakkor, ugyanazon eszközök révén út készíttetett Arábiából a szaracénok sokasága számára is, mint ugyanazon vidékről előtörő sáskák számára, akik útjuk során terjesztve a sötét és megtévesztő mohamedán hitet, rövid idő alatt elborították mind a perzsa, mind a római birodalmat.
“More complete illustration of this fact could not be desired than is supplied in the concluding words of the chapter from Gibbon, from which the preceding extracts are taken. ‘Although a victorious army had been formed under the standard of Heraclius, the unnatural effort seems to have exhausted rather than exercised their strength. While the emperor triumphed at Constantinople or Jerusalem, an obscure town on the confines of Syria was pillaged by the Saracens, and they cut in pieces some troops who advanced to its relief,—an ordinary and trifling occurrence, had it not been the prelude of a mighty revolution. These robbers were the apostles of Mohammed; their frantic valor had emerged from the desert; and in the last eight years of his reign, Heraclius lost to the Arabs the same provinces which he had rescued from the Persians.
„E tény teljesebb szemléltetését aligha lehetne kívánni annál, mint amit Gibbon ama fejezet záró szavai nyújtanak, amelyből az előző idézetek vétettek. »Jóllehet Hérakleiosz zászlaja alatt győzedelmes hadsereg alakult, ez a természetellenes erőfeszítés inkább kimeríteni, semmint edzeni látszott erejüket. Mialatt a császár Konstantinápolyban vagy Jeruzsálemben diadalmaskodott, Szíria határvidékén egy jelentéktelen várost kifosztottak a szaracénok, és darabokra vágtak néhány csapatot, amely annak felmentésére nyomult előre,—közönséges és csekély jelentőségű esemény lett volna ez, ha nem egy hatalmas forradalom előjátéka. E rablók Mohamed apostolai voltak; esztelen vitézségük a sivatagból tört elő; és uralkodásának utolsó nyolc esztendejében Hérakleiosz ugyanazokat a tartományokat veszítette el az araboknak, amelyeket a perzsáktól visszahódított.«
“‘The spirit of fraud and enthusiasm, whose abode is not in the heavens,’ was let loose on earth. The bottomless pit needed but a key to open it, and that key was the fall of Chosroes. He had contemptuously torn the letter of an obscure citizen of Mecca. But when from his ‘blaze of glory’ he sunk into the ‘tower of darkness’ which no eye could penetrate, the name of Chosroes was suddenly to pass into oblivion before that of Mohammed; and the crescent seemed but to wait its rising till the falling of the star. Chosroes, after his entire discomfiture and loss of empire, was murdered in the year 628; and the year 629 is marked by ‘the conquest of Arabia,’ and ‘the first war of the Mohammedans against the Roman empire.’ ‘And the fifth angel sounded, and I saw a star fall from heaven unto the earth; and to him was given the key of the bottomless pit. And he opened the bottomless pit.’ He fell unto the earth. When the strength of the Roman empire was exhausted, and the great king of the East lay dead in his tower of darkness, the pillage of an obscure town on the borders of Syria was ‘the prelude of a mighty revolution.’ ‘’The robbers were the apostles of Mohammed, and their frantic valor emerged from the desert.’
„„A csalás és a rajongás szelleme, melynek lakhelye nem a mennyekben van”, szabadon bocsáttatott a földön. A mélység kútjának megnyitásához csupán kulcsra volt szükség, és e kulcs Chosroes bukása volt. Megvetően széttépte egy ismeretlen mekkaibeli polgár levelét. Ám amikor „dicsőségének tündökléséből” alázuhant „a sötétség tornyába”, melybe szem nem hatolhatott be, Chosroes neve hirtelen feledésbe merült Mohammed neve előtt; és úgy tűnt, a félhold csupán felkeltére vár, míg a csillag lehull. Chosroest, teljes veresége és birodalmának elvesztése után, 628-ban meggyilkolták; és a 629. esztendőt „Arábia meghódítása” és „a mohamedánok első háborúja a római birodalom ellen” jelöli. „És megszólalt az ötödik angyal, és láttam, hogy egy csillag leesett az égből a földre; és adaték annak a mélység kútjának kulcsa. És megnyitotta a mélység kútját.” Leesett a földre. Midőn a római birodalom ereje kimerült, és a Kelet nagy királya holtan feküdt a sötétség tornyában, egy jelentéktelen város kifosztása Szíria határain „egy hatalmas forradalom előjátéka” volt. „A rablók Mohammed apostolai voltak, és őrjöngő vitézségük a pusztaságból tört elő.””
“The Bottomless Pit.—The meaning of this term may be learned from the Greek , which is defined ‘deep, bottomless, profound,’ and may refer to any waste, desolate, and uncultivated place. It is applied to the earth in its original state of chaos. Gen.1:2. In this instance it may appropriately refer to the unknown wastes of the Arabian desert, from the borders of which issued the hordes of Saracens like swarms of locusts. And the fall of Chosroes, the Persian king, may well be represented as the opening of the bottomless pit, inasmuch as it prepared the way for the followers of Mohammed to issue from their obscure country, and propagate their delusive doctrines with fire and sword, till they had spread their darkness over all the Eastern empire.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 495–498.
„A mélység feneketlen kútja.—E kifejezés jelentése a görögből érthető meg, amely így van meghatározva: „mély, feneketlen, mérhetetlen”, és utalhat bármely puszta, sivár és műveletlen helyre. Alkalmaztatik a földre annak eredeti, kaotikus állapotában. 1Móz. 1:2. Ebben az esetben találóan vonatkozhat az arábiai sivatag ismeretlen pusztaságaira, amelyek határai közül a szaracénok hordái sáskák rajaihoz hasonlóan törtek elő. És Khoszroésznek, a perzsa királynak bukása joggal ábrázoltathatik úgy, mint a mélység feneketlen kútjának megnyitása, amennyiben utat készített Mohammed követőinek, hogy előjöjjenek homályos országukból, és csalárd tanaikat tűzzel és karddal terjesszék, mígnem sötétségüket az egész Keleti Birodalomra kiterjesztették.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 495–498.
The first woe, which is the fifth trumpet identifies the beginning of the warfare of Islam against Rome, and it identifies a battle between Rome and Persia where Rome prevailed, but in doing so expended its military strength to the extent that it could not prevent the rise of the Islamic power. The prophetic characteristics of the first woe and the second woe, identify the prophetic characteristics of the third woe, and it is important to recognize the first two woes as symbols of the history of the third woe, for that history represents the period of the sealing of the one hundred and forty-four thousand, which began on September 11, 2001. After the prophetic history represented by Mohammed in the first three verses, verse four introduces Abubakar, the first leader after Mohammed.
Az első jaj, amely az ötödik trombitaszó, azonosítja az iszlám hadviselésének kezdetét Róma ellen, és egy Róma és Perzsia közötti csatát is azonosít, amelyben Róma győzedelmeskedett, ám eközben oly mértékben felőrölte katonai erejét, hogy nem tudta megakadályozni az iszlám hatalom felemelkedését. Az első jaj és a második jaj prófétai jellemzői azonosítják a harmadik jaj prófétai jellemzőit, és fontos az első két jajt a harmadik jaj történelmének szimbólumaiként felismerni, mert ez a történelem a száznegyvennégyezer elpecsételésének időszakát jelképezi, amely 2001. szeptember 11-én kezdődött. Az első három versben Mohamed által ábrázolt prófétai történet után a negyedik vers bevezeti Abu Bakrt, az első vezetőt Mohamed után.
And it was commanded them that they should not hurt the grass of the earth, neither any green thing, neither any tree; but only those men which have not the seal of God in their foreheads. Revelation 9:4.
És megparancsoltatott nekik, hogy ne ártsanak sem a föld füvének, sem semmi zöld növénynek, sem egyetlen fának sem; hanem csak azoknak az embereknek, akiknek homlokán nincs ott az Isten pecsétje. Jelenések 9:4.
The command of Abubakar instructed the Islamic warriors to make a distinction between two types of worshippers that existed in the Roman territories at that time. One class was the Catholics, who had some religious orders that shaved the back of their heads (the tonsure), and observed the worship of Sunday. The other class were seventh-day Sabbath keepers, and the Sabbath is the seal of God.
Abubakar parancsa arra utasította az iszlám harcosokat, hogy különbséget tegyenek a római területeken akkoriban létező kétféle imádó között. Az egyik csoport a katolikusok voltak, akiknek voltak olyan szerzetesrendjeik, amelyek a fejük hátsó részét leborotválták (tonzúra), és a vasárnap tiszteletét gyakorolták. A másik csoport a hetedik napi szombat megtartói voltak, és a szombat Isten pecsétje.
“After the death of Mohammed, he was succeeded in the command by Abubekr, A.D. 632, who, as soon as he had fairly established his authority and government, dispatched a circular letter to the Arabian tribes, from which the following is an extract:—
„Mohammed halála után Abubekr követte őt a vezetésben, Kr. u. 632-ben; mihelyt pedig kellően megszilárdította tekintélyét és uralmát, körlevelet küldött az arab törzseknek, amelyből az alábbi részlet való:”
“‘When you fight the battles of the Lord, acquit yourselves like men, without turning your backs; but let not your victory be stained with the blood of women and children. Destroy no palm-trees, nor burn any fields of corn. Cut down no fruit-trees, nor do any mischief to cattle, only such as you kill to eat. When you make any covenant or article, stand to it, and be as good as your word. And as you go, you will find some religious persons who live retired in monasteries, and propose to themselves to serve God that way; let them alone, and neither kill them nor destroy their monasteries. And you will find another sort of people that belong to the synagogue of Satan, who have shaven crowns; be sure you cleave their skulls, and give them no quarter till they either turn Mohammedans or pay tribute.’
„Amikor az Úr harcait vívjátok, férfiakhoz illően álljátok meg helyeteket, hátat ne fordítva; de győzelmeteket ne szennyezze be asszonyok és gyermekek vére. Pálmafákat ne pusztítsatok el, és gabonaföldeket fel ne gyújtsatok. Gyümölcsfákat ki ne vágjatok, és a jószágban se tegyetek kárt, kivéve azt, amit táplálékul levágtok. Amikor pedig bármiféle szövetséget vagy egyezséget köttök, tartsátok meg azt, és szavatok legyen szilárd. És menet közben találtok majd némely vallásos embereket, akik visszavonultan élnek kolostorokban, és úgy vélik, ily módon szolgálják Istent; hagyjátok őket magukra, se meg ne öljétek őket, se kolostoraikat el ne pusztítsátok. És találtok majd egy másik fajta népet is, akik a Sátán zsinagógájához tartoznak, és leborotvált tonzúrájuk van; bizonyosan hasítsátok be koponyájukat, és ne adjatok nekik kegyelmet mindaddig, míg vagy mohamedánná nem lesznek, vagy adót nem fizetnek.”
“It is not said in prophecy or in history that the more humane injunctions were as scrupulously obeyed as the ferocious mandate; but it was so commanded them. And the preceding are the only instructions recorded by Gibbon, as given by Abubekr to the chiefs whose duty it was to issue the commands to all the Saracen hosts. The commands are alike discriminating with the prediction, as if the caliph himself had been acting in known as well as direct obedience to a higher mandate than that of mortal man; and in the very act of going forth to fight against the religion of Jesus, and to propagate Mohammedanism in its stead, he repeated the words which it was foretold in the Revelation of Jesus Christ that he would say.
„Sem a próféciában, sem a történelemben nincs kijelentve, hogy a humánusabb rendelkezéseknek oly lelkiismeretesen engedelmeskedtek volna, mint a kegyetlen parancsnak; de így adatott nekik parancsba. És a fentiek az egyetlen utasítások, amelyeket Gibbon feljegyez mint amelyeket Abubekr adott azoknak a vezéreknek, akiknek kötelességük volt a parancsokat kiadni az összes szaracén seregeknek. A parancsok éppoly megkülönböztető módon egyeznek a jövendöléssel, mintha maga a kalifa is egy halandó emberénél magasabb rendű parancsnak ismert és közvetlen engedelmességben cselekedett volna; és éppen abban a tettben, hogy harcba indult Jézus vallása ellen, és helyette a mohamedanizmust terjessze, megismételte azokat a szavakat, amelyekről Jézus Krisztus kijelentésében megjövendöltetett, hogy mondani fogja.”
“The Seal of God in Their Foreheads.—In remarks upon chapter 7:1–3, we have shown that the seal of God is the Sabbath of the fourth commandment; and history is not silent upon the fact that there have been observers of the true Sabbath all through the present dispensation. But the question has here arisen with many, who were those men who at this time had the seal of God in their foreheads, and who thereby became exempt from Mohammedan oppression? Let the reader bear in mind the fact, already alluded to, that there have been those all through this dispensation who have had the seal of God in their foreheads, or have been intelligent observers of the true Sabbath; and let them consider further that what the prophecy asserts is that the attacks of this desolating Turkish power are not directed against them, but against another class. The subject is thus freed from all difficulty; for this is all that the prophecy really asserts. Only one class of persons is directly brought to view in the text; namely, those who have not the seal of God in their foreheads; and the preservation of those who have the seal of God is brought in only by implication. Accordingly, we do not learn from history that any of these were involved in any of the calamities inflicted by the Saracens upon the objects of their hate. They were commissioned against another class of men. And the destruction to come upon this class of men is not put in contrast with the preservation of other men, but only with that of the fruits and verdure of the earth; thus, Hurt not the grass, trees, nor any green thing, but only a certain class of men. And in fulfilment, we have the strange spectacle of an army of invaders sparing those things which such armies usually destroy, namely, the face and productions of nature; and, in pursuance of their permission to hurt those men who had not the seal of God in their foreheads, cleaving the skulls of a class of religionists with shaven crowns, who belonged to the synagogue of Satan.
„Isten pecsétje a homlokukon.—A 7:1–3. fejezethez fűzött megjegyzésekben kimutattuk, hogy Isten pecsétje a negyedik parancsolat szombatja; és a történelem nem hallgat arról a tényről, hogy a jelenlegi korszak egész ideje alatt voltak a valódi szombat megtartói. Ám sokakban itt felmerült a kérdés: kik voltak azok az emberek, akiknek ebben az időben Isten pecsétje volt a homlokukon, és akik ezáltal mentesültek a mohamedán elnyomás alól? Az olvasó tartsa szem előtt a már említett tényt, hogy e korszak egész ideje alatt voltak olyanok, akiknek Isten pecsétje volt a homlokukon, vagyis a valódi szombat értelmes megtartói voltak; és vegye továbbá figyelembe, hogy amit a prófécia állít, az az, hogy e pusztító török hatalom támadásai nem ellenük, hanem egy másik osztály ellen irányulnak. Ezzel a tárgy minden nehézségtől megszabadul; mert valójában ennyit állít a prófécia. A szövegben közvetlenül csak egyetlen személyosztály jelenik meg; nevezetesen azok, akiknek nincs Isten pecsétje a homlokukon; és azoknak a megóvása, akiknél ott van Isten pecsétje, csak következtetés útján kerül bele. Ennek megfelelően a történelemből nem tudjuk, hogy közülük bárki is belekeveredett volna azokba a csapásokba, amelyeket a szaracénok gyűlöletük tárgyaira mértek. Küldetésük egy másik embercsoport ellen szólt. És az e férfiak osztályára elkövetkező pusztulás nem más emberek megóvásával van szembeállítva, hanem csupán a föld gyümölcseinek és zöld növényzetének megkímélésével; így: ne ártsatok sem a fűnek, sem a fáknak, sem semmiféle zöld növénynek, hanem csak az emberek egy bizonyos osztályának. És a beteljesedésben azt a különös látványt találjuk, hogy egy betörő sereg megkíméli azokat a dolgokat, amelyeket az efféle seregek rendszerint elpusztítanak, nevezetesen a természet felszínét és terményeit; és annak az engedélynek megfelelően, hogy ártsanak azoknak az embereknek, akiknek nincs Isten pecsétje a homlokukon, behasítják egy olyan, leborotvált koronájú vallásoskodó osztály koponyáit, amely a Sátán zsinagógájához tartozott.”
“These were doubtless a class of monks, or some other division of the Roman Catholic Church. Against these the arms of the Mohammedans were directed. And it seems to us that there is a peculiar fitness, if not design, in describing them as those who had not the seal of God in their foreheads; inasmuch as that is the very church which has robbed the law of God of its seal, by tearing away the true Sabbath, and erecting a counterfeit in its place. And we do not understand, either from the prophecy or from history, that those persons whom Abubekr charged his followers not to molest were in possession of the seal of God, or necessarily constituted the people of God. Who they were, and for what reason they were spared, the meager testimony of Gibbon does not inform us, and we have no other means of knowing; but we have every reason to believe that none of these who had the seal of God were molested, while another class, who emphatically had it not, were put to the sword; and thus the specifications of the prophecy are amply met.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 500–502.
„Ezek kétségkívül a szerzetesek valamely rendjét, vagy a római katolikus egyház valamely más csoportját alkották. Ellenük irányult a mohamedánok fegyveres ereje. És úgy tűnik számunkra, hogy különös helyénvalóság rejlik abban — ha nem egyenesen szándékosság —, hogy úgy írja le őket, mint akiknek nem volt Isten pecsétje a homlokukon; mivel éppen ez az az egyház, amely megfosztotta Isten törvényét annak pecsétjétől azáltal, hogy eltávolította az igaz szombatot, és annak helyére hamisat állított. És sem a prófécia, sem a történelem alapján nem értjük úgy, hogy azok a személyek, akiket Abubekr arra utasította követőit, hogy ne háborgassanak, birtokában lettek volna Isten pecsétjének, vagy szükségképpen Isten népét alkották volna. Hogy kik voltak ők, és milyen okból kíméltettek meg, arra Gibbon szűkszavú tanúságtétele nem ad felvilágosítást, és nincs más eszközünk ennek megismerésére; de minden okunk megvan azt hinni, hogy azok közül, akik Isten pecsétjét viselték, senkit sem háborgattak, míg egy másik osztályt, amely nyomatékosan szólva nem viselte azt, kardélre hánytak; és így a prófécia részletező meghatározásai teljes mértékben beteljesednek.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 500–502.
Abubakar consolidated Mohammed’s followers into a Caliphate after Mohammed’s death, so even though they are two different historical figures, taken together they represent the beginning of the testimony of Islam of the first woe, and the historical figure who marks the history of the first woe is Mohammed.
Abubakar Mohamed halála után kalifátussá szervezte Mohamed követőit, így noha két különböző történelmi személyről van szó, együtt az első jaj iszlám-bizonyságtételének kezdetét jelképezik, és az a történelmi személy, aki az első jaj történetét meghatározza, Mohamed.
In the beginning history of the second woe, Mohammed II conquered Constantinople in 1453. In 1449, four angels, representing Islam were loosed. The beginning and ending of the first woe, is marked by a Mohammed, the first and second respectively. Prophetically the beginning and ending of the history of the first woe, bears the signature of Alpha and Omega.
A második jaj kezdeti történetében II. Mohamed 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt. 1449-ben négy angyal oldatott el, akik az iszlámot képviselték. Az első jaj kezdetét és végét egy-egy Mohamed jelöli, mégpedig rendre az első és a második. Prófétai értelemben az első jaj történetének kezdete és vége az Alfa és az Ómega kézjegyét viseli.
The beginning of the second woe includes a time prophecy of four angels, who represent Islam who were then loosed, and then restrained on August 11, 1840. From that point until October 22, 1844, the sealing of the one hundred and forty-four thousand is illustrated. The beginning of the second woe identifies the loosing of Islam, and the ending marks the restraining of Islam. Both the first and second woe have precise prophetic markers tying their beginnings to the endings.
A második jaj kezdetéhez tartozik a négy angyalra vonatkozó időprófécia, akik az iszlámot jelképezik, amely akkor eloldatott, majd 1840. augusztus 11-én visszatartatott. Ettől az időponttól 1844. október 22-éig a száznegyvennégyezer megpecsételése kerül szemléltetésre. A második jaj kezdete az iszlám eloldatását azonosítja, vége pedig az iszlám visszatartását jelöli. Mind az első, mind a második jaj rendelkezik pontos prófétai jelzőpontokkal, amelyek kezdetüket a végükhöz kapcsolják.
The first two woes are to be placed upon one another, “line upon line,” in order to identify the third woe. One of the prophetic characteristics that is identified by the first two witnesses of Islam is that they represent a specific period of time that marks the beginning and ending with the signature of Alpha and Omega. They also possess a secondary signature, for the beginning of the first woe, identifies the sealing of God’s people, and the ending of the second woe, also identifies the sealing of God’s people.
Az első két jajt egymásra kell helyezni, „szabályt szabályra”, hogy azonosítani lehessen a harmadik jajt. Az iszlám első két tanúja által azonosított prófétai jellemzők egyike az, hogy egy meghatározott időszakot képviselnek, amelynek kezdetét és végét az Alfa és az Omega kézjegye jelöli meg. Másodlagos kézjeggyel is rendelkeznek, mert az első jaj kezdete Isten népének elpecsételését azonosítja, és a második jaj vége szintén Isten népének elpecsételését azonosítja.
The third woe arrived when Islam suddenly and unexpectedly attacked the earth beast of Revelation thirteen, thus beginning the period of the sealing. The sealing of the one-hundred and forty-four thousand ends at the soon-coming Sunday law, and in response to that apostasy national apostasy is followed by national ruin. As typified with pagan Rome and papal Rome national ruin is accomplished by God’s trumpet judgments. The three woes are also trumpets. Islam of the third woe, will strike suddenly and unexpectedly again at the soon coming Sunday law in the United States, when the period of the sealing of the one hundred and forty-four thousand ends. That period has been typified by the beginning period of the first woe, and also by the ending period of the second woe.
A harmadik jaj akkor érkezett el, amikor az iszlám hirtelen és váratlanul megtámadta a Jelenések tizenharmadik fejezetében szereplő földi vadállatot, s ezzel kezdetét vette a pecsételés időszaka. A száznegyvennégyezer pecsételése a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvénynél ér véget, és erre a hitehagyásra válaszul a nemzeti hitehagyást nemzeti romlás követi. Miként ezt a pogány Róma és a pápai Róma előképezte, a nemzeti romlást Isten trombitaítéletei viszik véghez. A három jaj egyúttal trombita is. A harmadik jaj iszlámja ismét hirtelen és váratlanul fog lesújtani az Egyesült Államokban a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvénynél, amikor a száznegyvennégyezer pecsételésének időszaka véget ér. Ezt az időszakot előképezte az első jaj kezdő időszaka, valamint a második jaj záró időszaka is.
We will continue this study in the next article.
E tanulmányt a következő cikkben folytatjuk.
And Sarah saw the son of Hagar the Egyptian, which she had born unto Abraham, mocking. Wherefore she said unto Abraham, Cast out this bondwoman and her son: for the son of this bondwoman shall not be heir with my son, even with Isaac. And the thing was very grievous in Abraham’s sight because of his son. And God said unto Abraham, Let it not be grievous in thy sight because of the lad, and because of thy bondwoman; in all that Sarah hath said unto thee, hearken unto her voice; for in Isaac shall thy seed be called. And also of the son of the bondwoman will I make a nation, because he is thy seed. And Abraham rose up early in the morning, and took bread, and a bottle of water, and gave it unto Hagar, putting it on her shoulder, and the child, and sent her away: and she departed, and wandered in the wilderness of Beersheba. And the water was spent in the bottle, and she cast the child under one of the shrubs. And she went, and sat her down over against him a good way off, as it were a bowshot: for she said, Let me not see the death of the child. And she sat over against him, and lift up her voice, and wept. And God heard the voice of the lad; and the angel of God called to Hagar out of heaven, and said unto her, What aileth thee, Hagar? fear not; for God hath heard the voice of the lad where he is. Arise, lift up the lad, and hold him in thine hand; for I will make him a great nation. And God opened her eyes, and she saw a well of water; and she went, and filled the bottle with water, and gave the lad drink. And God was with the lad; and he grew, and dwelt in the wilderness, and became an archer. Genesis 21:9–20.
És látta Sára az egyiptomi Hágár fiát, akit Ábrahámnak szült, amint csúfolódik. Azért ezt mondta Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót és az ő fiát; mert ennek a szolgálónak a fia nem lesz örökös az én fiammal, Izsákkal együtt. És ez a dolog igen súlyos volt Ábrahám szemében az ő fia miatt. De Isten ezt mondta Ábrahámnak: Ne legyen súlyos a te szemedben a fiú miatt és a szolgálód miatt; mindabban, amit Sára mond neked, hallgass az ő szavára; mert Izsákban neveztetik a te magod. De a szolgáló fiából is nemzetté teszek, mert a te magod ő. Ábrahám azért korán felkelt reggel, vett kenyeret és egy tömlő vizet, és Hágárnak adta, vállára téve azt, meg a gyermeket is, és elküldte őt. Ő pedig elment, és bolyongott Beérseba pusztájában. Amikor pedig elfogyott a víz a tömlőből, odavetette a gyermeket az egyik bokor alá. Azután elment, és leült vele szemben jó messzire, mintegy nyíllövésnyire; mert azt mondta: Ne lássam a gyermek halálát. Leült tehát vele szemben, felemelte szavát, és sírt. És Isten meghallotta a fiú szavát; és Isten angyala kiáltott Hágárnak az égből, és ezt mondta neki: Mi bajod, Hágár? Ne félj; mert Isten meghallotta a fiú szavát ott, ahol van. Kelj fel, emeld fel a fiút, és fogd meg kezeddel; mert nagy nemzetté teszem őt. És Isten megnyitotta a szemét, és meglátott egy vízkutat; odament tehát, megtöltötte a tömlőt vízzel, és inni adott a fiúnak. És Isten a fiúval volt; ő pedig felnövekedett, a pusztában lakott, és íjásszá lett. 1Mózes 21:9–20.