Sister White identifies the soon-coming Sunday law as the “sign,” that was typified by the armies of Rome encompassing Jerusalem in the year 66, and in doing so, she identifies a class who have eyes that see not, and ears that hear not.
White testvér a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvényt azonosítja azzal a „jellel”, amelyet előképezett, hogy Kr. u. 66-ban Róma seregei körülvették Jeruzsálemet; és ezzel egy olyan csoportot is azonosít, akiknek van szemük, de nem látnak, és van fülük, de nem hallanak.
“Eternity stretches before us. The curtain is about to be lifted. We who occupy this solemn, responsible position, what are we doing, what are we thinking about, that we cling to our selfish love of ease, while souls are perishing around us? Have our hearts become utterly callous? Cannot we feel or understand that we have a work to do for the salvation of others? Brethren, are you of the class who having eyes see not, and having ears hear not? Is it in vain that God has given you a knowledge of His will? Is it in vain that He has sent you warning after warning? Do you believe the declarations of eternal truth concerning what is about to come upon the earth, do you believe that God’s judgments are hanging over the people, and can you still sit at ease, indolent, careless, pleasure loving?
„Az örökkévalóság előttünk terül el. A függöny hamarosan felgördül. Mi, akik ezt az ünnepélyes, felelősségteljes helyet töltjük be, mit cselekszünk, mire gondolunk, hogy önző kényelemszeretetünkhöz ragaszkodunk, miközben lelkek vesznek el körülöttünk? Vajon szívünk teljesen érzéketlenné vált? Nem tudjuk-e érezni vagy megérteni, hogy munkánk van mások üdvösségéért? Testvéreim, vajon azok közé tartoztok-e, akiknek van szemük, mégsem látnak, és van fülük, mégsem hallanak? Hiába adott-e nektek Isten ismeretet az Ő akaratáról? Hiába küldött-e nektek újra meg újra intést? Hisztek-e az örök igazság kijelentéseinek arra vonatkozóan, ami hamarosan a földre következik, hiszitek-e, hogy Isten ítéletei a nép fölött függnek, és mégis továbbra is tétlenül, tunyán, gondatlanul, a gyönyört szeretve ülhettek?”
“It is no time now for God’s people to be fixing their affections or laying up their treasure in the world. The time is not far distant, when, like the early disciples, we shall be forced to seek a refuge in desolate and solitary places. As the siege of Jerusalem by the Roman armies was the signal for flight to the Judean Christians, so the assumption of power on the part of our nation in the decree enforcing the papal sabbath will be a warning to us. It will then be time to leave the large cities, preparatory to leaving the smaller ones for retired homes in secluded places among the mountains.” Testimonies, volume 5, 464.
„Most nincs itt az ideje annak, hogy Isten népe e világhoz ragassza szívét, vagy itt gyűjtsön magának kincset. Nincs már messze az idő, amikor a korai tanítványokhoz hasonlóan nekünk is kietlen és magányos helyeken kell majd menedéket keresnünk. Miként Jeruzsálemnek a római seregek által való ostroma a júdeai keresztények számára a menekülés jele volt, úgy a pápai szombat kikényszerítésére irányuló rendeletben nemzetünk részéről megnyilvánuló hatalomátvétel figyelmeztetés lesz számunkra. Akkor lesz itt az ideje elhagyni a nagyvárosokat, előkészületképpen arra, hogy a kisebbeket is elhagyjuk, és félreeső otthonokba költözzünk a hegyek között, elzárt helyeken.” Bizonyságtételek, 5. kötet, 464.
The soon coming Sunday law in the United States is the warning signal (sign), “to leave the large cities, preparatory to leaving the smaller ones for retired homes in secluded places among the mountains.” Laodicean Adventism is largely unaware that the Sunday law crisis in the United States, fulfills the “sign” spoken of in The Great Controversy. It is typified by the “sign” at the beginning of the three and a half years. The “sign” which was fulfilled in the first siege of Jerusalem that was brought in the year 66, and it typifies the “ensign” that is lifted up at the soon-coming Sunday law.
Az Egyesült Államokban hamarosan bekövetkező vasárnaptörvény a figyelmeztető jel (sign), hogy „elhagyjuk a nagyvárosokat, előkészületképpen a kisebbek elhagyására is, félrevonult otthonokba, a hegyek között levő elzárt helyekre.” A laodiceai adventizmus nagyrészt nincs tudatában annak, hogy az Egyesült Államokban bekövetkező vasárnaptörvény-válság beteljesíti a „jelet”, amelyről A nagy küzdelem beszél. Ezt előképezi a három és fél év kezdetén megjelenő „jel”. Az a „jel”, amely Jeruzsálem első ostromában teljesedett be, amely a 66. évben következett be, annak a „zászlónak” az előképe, amelyet a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvénynél emelnek fel.
The actual destruction of Jerusalem was accomplished by Titus in the year 70 AD, and the siege of Titus had been first typified in the 66 AD siege of Cestius, for Jesus always illustrates the end of a thing with the beginning of a thing. It was the beginning siege of Cestius that was the “sign” to flee that Jesus had given, not the siege of Titus. One was the siege at the beginning, the other was the siege at the end.
Jeruzsálem tényleges pusztulását Titus vitte véghez Kr. u. 70-ben, és Titus ostromát előképezte Cestius Kr. u. 66-ban véghezvitt ostroma, mert Jézus mindig valamely dolog végét annak kezdetével szemlélteti. A menekülésre adott „jel”, amelyről Jézus beszélt, Cestius kezdeti ostroma volt, nem pedig Titus ostroma. Az egyik a kezdetkori ostrom volt, a másik a végső ostrom.
“Not one Christian perished in the destruction of Jerusalem. Christ had given His disciples warning, and all who believed His words watched for the promised sign. ‘When ye shall see Jerusalem compassed with armies,’ said Jesus, ‘then know that the desolation thereof is nigh. Then let them which are in Judea flee to the mountains; and let them which are in the midst of it depart out.’ Luke 21:20, 21. After the Romans under Cestius had surrounded the city, they unexpectedly abandoned the siege when everything seemed favorable for an immediate attack. The besieged, despairing of successful resistance, were on the point of surrender, when the Roman general withdrew his forces without the least apparent reason. But God’s merciful providence was directing events for the good of His own people. The promised sign had been given to the waiting Christians, and now an opportunity was offered for all who would, to obey the Saviour’s warning. Events were so overruled that neither Jews nor Romans should hinder the flight of the Christians. Upon the retreat of Cestius, the Jews, sallying from Jerusalem, pursued after his retiring army; and while both forces were thus fully engaged, the Christians had an opportunity to leave the city. At this time the country also had been cleared of enemies who might have endeavored to intercept them. At the time of the siege, the Jews were assembled at Jerusalem to keep the Feast of Tabernacles, and thus the Christians throughout the land were able to make their escape unmolested. Without delay they fled to a place of safety—the city of Pella, in the land of Perea, beyond Jordan.” The Great Controversy, 30.
„Jeruzsálem pusztulásakor egyetlen keresztény sem veszett el. Krisztus figyelmeztetést adott tanítványainak, és mindazok, akik hittek szavainak, figyelték a megígért jelt. »Mikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek veszik körül« — mondta Jézus — »akkor tudjátok meg, hogy elközelgett annak pusztulása. Akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe; és akik annak közepette vannak, távozzanak el onnan.« Lukács 21:20, 21. Miután a Cestius vezette rómaiak körülvették a várost, váratlanul felhagytak az ostrommal, amikor minden kedvezőnek látszott az azonnali támadásra. Az ostromlottak, akik feladták a sikeres ellenállás reményét, már-már megadásra készültek, amikor a római hadvezér minden látható ok nélkül visszavonta csapatait. Isten irgalmas gondviselése azonban saját népe javára irányította az eseményeket. A megígért jel megadatott a várakozó keresztényeknek, és most alkalom nyílt arra, hogy mindazok, akik akarták, engedelmeskedjenek a Megváltó figyelmeztetésének. Az események úgy alakultak, hogy sem a zsidók, sem a rómaiak ne akadályozhassák meg a keresztények menekülését. Cestius visszavonulásakor a zsidók kitörtek Jeruzsálemből, és üldözőbe vették visszavonuló seregét; s miközben mindkét haderő teljesen lekötve harcolt, a keresztényeknek alkalmuk nyílt elhagyni a várost. Abban az időben a vidék is megtisztult az ellenségtől, akik megkísérelhették volna feltartóztatni őket. Az ostrom idején a zsidók Jeruzsálemben gyűltek össze a sátoros ünnep megtartására, és így az egész földön élő keresztények háborítatlanul menekülhettek el. Késedelem nélkül egy biztos helyre menekültek: Pellába, Perea földjére, a Jordánon túl.” A nagy küzdelem, 30.
The siege of Jerusalem by Cestius in the year 66 fulfilled the warning “sign” which Christ had recorded for the Christians of that history, but the siege of Titus in 70 AD provided no “sign” to flee. In that siege there were no Christians left in the city, and that last siege led to the destruction of Jerusalem, and in the destruction of Jerusalem “not one Christian perished,” for the Christians had fled at the beginning of the history.
Cestius Jeruzsálem elleni ostroma Kr. u. 66-ban betöltötte azt a figyelmeztető „jelet”, amelyet Krisztus annak a történelmi korszaknak a keresztényei számára megadott; Titus Kr. u. 70-ben végrehajtott ostroma azonban semmiféle „jelet” nem adott a menekülésre. Abban az ostromban már egyetlen keresztény sem maradt a városban, és az a végső ostrom Jeruzsálem pusztulásához vezetett; Jeruzsálem pusztulásában pedig „egyetlen keresztény sem veszett el”, mert a keresztények a történet kezdetén elmenekültek.
“The Jewish forces, pursuing after Cestius and his army, fell upon their rear with such fierceness as to threaten them with total destruction. It was with great difficulty that the Romans succeeded in making their retreat. The Jews escaped almost without loss, and with their spoils returned in triumph to Jerusalem. Yet this apparent success brought them only evil. It inspired them with that spirit of stubborn resistance to the Romans which speedily brought unutterable woe upon the doomed city.
„A zsidó seregek, Cestiust és hadseregét üldözve, oly hevesen rontottak a hátvédjükre, hogy teljes megsemmisüléssel fenyegették őket. A rómaiak csak nagy nehézségek árán tudtak visszavonulni. A zsidók csaknem veszteség nélkül megmenekültek, és zsákmányukkal diadalmenetben tértek vissza Jeruzsálembe. E látszólagos siker azonban csak romlást hozott rájuk. A rómaiakkal szembeni makacs ellenállásnak azzal a lelkületével töltötte el őket, amely rövidesen kimondhatatlan nyomorúságot zúdított a kárhozatra ítélt városra.”
“Terrible were the calamities that fell upon Jerusalem when the siege was resumed by Titus. The city was invested at the time of the Passover, when millions of Jews were assembled within its walls.” The Great Controversy, 31.
„Rettenetesek voltak azok a csapások, amelyek Jeruzsálemre szakadtak, amikor Titus újra megkezdte az ostromot. A várost a páska ünnepének idején zárták körül, amikor zsidók milliói gyűltek össze falain belül.” A nagy küzdelem, 31.
From the feast of Tabernacles in the year 66 unto the Passover in the year 70 is three and a half years, which prophetically is twelve hundred and sixty days. From the year 66 to the year 70 pagan Rome trampled down the sanctuary and host, just as papal Rome tread down the holy city for forty-two months from the year 538 unto 1798.
A 66. évben tartott sátoros ünneptől a 70. évben tartott páskáig három és fél év telik el, amely prófétai értelemben ezerkétszázhatvan nap. A 66. évtől a 70. évig a pogány Róma letaposta a szentélyt és a sereget, miként a pápai Róma is tapodta a szent várost negyvenkét hónapon át az 538. évtől 1798-ig.
But the court which is without the temple leave out, and measure it not; for it is given unto the Gentiles: and the holy city shall they tread under foot forty and two months. Revelation 11:2.
De a templomon kívül eső külső udvart hagyd ki, és ne mérd meg; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost negyvenkét hónapig tapodják lábbal. Jelenések 11:2.
Both pagan Rome and papal Rome trampled down Jerusalem for twelve hundred and sixty days (years), thus identifying that modern Rome would trample down spiritual Jerusalem of the last days for a symbolic period of twelve hundred and sixty days. That symbolic period would commence at the soon-coming Sunday law in the United States, when the deadly wound is healed.
Mind a pogány Róma, mind a pápai Róma ezerkétszázhatvan napon (éven) át taposta el Jeruzsálemet, ezzel azonosítva, hogy a modern Róma az utolsó napok lelki Jeruzsálemét egy jelképes ezerkétszázhatvan napból álló időszakon át fogja eltiporni. Ez a jelképes időszak az Egyesült Államokban hamarosan bekövetkező vasárnapi törvénnyel veszi kezdetét, amikor a halálos seb begyógyul.
And I saw one of his heads as it were wounded to death; and his deadly wound was healed: and all the world wondered after the beast. And they worshipped the dragon which gave power unto the beast: and they worshipped the beast, saying, Who is like unto the beast? who is able to make war with him? And there was given unto him a mouth speaking great things and blasphemies; and power was given unto him to continue forty and two months. Revelation 13:3–5.
És láttam, hogy egyik feje mintegy halálos sebet kapott; de halálos sebe meggyógyult; és az egész világ csodálva követte a fenevadat. És imádták a sárkányt, aki hatalmat adott a fenevadnak; és imádták a fenevadat is, mondván: Kicsoda hasonló a fenevadhoz? ki képes hadakozni vele? És adatott neki száj, amely nagy dolgokat és káromlásokat szólt; és hatalom adatott neki, hogy cselekedje ezt negyvenkét hónapig. Jelenések 13:3–5.
The symbolic forty-two months of papal persecution is the “hour,” of the Sunday law crisis. That “hour” begins with a “sign” (the ensign), and ends with “signs.” The “sign” of the ensign at the Sunday law, will cause any Christians still in Babylon to flee to the glorious holy mountain that has been exalted (lifted up) above the other hills.
A pápai üldözés jelképes negyvenkét hónapja a vasárnaptörvény-válság „órája”. Ez az „óra” egy „jellel” (a zászlóval) kezdődik, és „jelekkel” ér véget. A vasárnaptörvénynél felállított zászló „jele” arra készteti a Babilonban még ott levő keresztényeket, hogy a dicsőséges szent hegyhez meneküljenek, amely a többi halom fölé emeltetett (felmagasztaltatott).
And it shall come to pass in the last days, that the mountain of the Lord’s house shall be established in the top of the mountains, and shall be exalted above the hills; and all nations shall flow unto it. And many people shall go and say, Come ye, and let us go up to the mountain of the Lord, to the house of the God of Jacob; and he will teach us of his ways, and we will walk in his paths: for out of Zion shall go forth the law, and the word of the Lord from Jerusalem. Isaiah 2:2, 3.
És lészen az utolsó napokban, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye a hegyek tetején, és magasabb lészen a halmoknál; és özönlenek hozzá minden pogányok. És eljönnek sok népek, mondván: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útaira, és mi járjunk az ő ösvényein, mert a Sionból jő ki a törvény, és az Úrnak beszéde Jeruzsálemből. Ézsaiás 2:2, 3.
The flight from the cities at the decree enforcing Sunday worship was typified by both the flight of the Christians in the year 66, and the flight of the church in the year 538 that fled into the wilderness.
A városokból való menekülést a vasárnapünneplést kikényszerítő rendelet idején előképezte mind a keresztyének menekülése a 66. évben, mind pedig az egyház menekülése az 538. évben, amikor a pusztába futott.
And the woman fled into the wilderness, where she hath a place prepared of God, that they should feed her there a thousand two hundred and threescore days. Revelation 12:6.
Az asszony pedig a pusztába menekült, ahol Istentől elkészített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig. Jelenések 12:6.
The destruction of Jerusalem from the first siege to the last siege lasted three and a half years, but a warning message of the coming destruction was given for seven years, three and a half years before the first siege and three and a half years after.
Jeruzsálem pusztulása az első ostromtól az utolsó ostromig három és fél évig tartott, de a közelgő pusztulásra figyelmeztető üzenet hét éven át hangzott el: három és fél évvel az első ostrom előtt, és három és fél évvel utána.
“All the predictions given by Christ concerning the destruction of Jerusalem were fulfilled to the letter. The Jews experienced the truth of His words of warning: ‘With what measure ye mete, it shall be measured to you again.’ Matthew 7:2.
„Mindazok a jövendölések, amelyeket Krisztus Jeruzsálem pusztulására vonatkozóan adott, betű szerint teljesedtek be. A zsidók megtapasztalták figyelmeztető szavainak igazságát: »Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek ismét.« Máté 7:2.
“Signs and wonders appeared, foreboding disaster and doom. In the midst of the night an unnatural light shone over the temple and the altar. Upon the clouds at sunset were pictured chariots and men of war gathering for battle. The priests ministering by night in the sanctuary were terrified by mysterious sounds; the earth trembled, and a multitude of voices were heard crying: ‘Let us depart hence.’ The great eastern gate, which was so heavy that it could hardly be shut by a score of men, and which was secured by immense bars of iron fastened deep in the pavement of solid stone, opened at midnight, without visible agency.—Milman, The History of the Jews, book 13.
„Jelek és csodák jelentek meg, katasztrófát és végromlást előre jelezve. Az éjszaka közepén természetellenes fény ragyogott a templom és az oltár fölött. Napnyugtakor a felhőkön harci szekerek és csatára gyülekező vitézek képe rajzolódott ki. A papokat, akik éjjel a szentélyben szolgáltak, titokzatos hangok rémítették meg; a föld megremegett, és sokaságnyi hang hallatszott, amint ezt kiáltotta: »Távozzunk innen!« A nagy keleti kapu, amely oly nehéz volt, hogy alig tudta húsz ember bezárni, és amelyet szilárd kőburkolatba mélyen beerősített hatalmas vasrudak biztosítottak, éjfélkor, minden látható közrehatás nélkül, megnyílt. — Milman, The History of the Jews, 13. könyv.”
“For seven years a man continued to go up and down the streets of Jerusalem, declaring the woes that were to come upon the city. By day and by night he chanted the wild dirge: ‘A voice from the east! a voice from the west! a voice from the four winds! a voice against Jerusalem and against the temple! a voice against the bridegrooms and the brides! a voice against the whole people!’—Ibid. This strange being was imprisoned and scourged, but no complaint escaped his lips. To insult and abuse he answered only: ‘Woe, woe to Jerusalem!’ ‘woe, woe to the inhabitants thereof!’ His warning cry ceased not until he was slain in the siege he had foretold.” The Great Controversy, 29, 30.
„Hét éven át egy férfi továbbra is fel és alá járta Jeruzsálem utcáit, hirdetve azokat a jajokat, amelyek a városra következnek. Nappal és éjjel ezt a vad siratóéneket zengte: »Szózat keletről! szózat nyugatról! szózat a négy szél felől! szózat Jeruzsálem ellen és a templom ellen! szózat a vőlegények és a menyasszonyok ellen! szózat az egész nép ellen!« — Uo. E különös lényt bebörtönözték és megostorozták, de egyetlen panasz sem hagyta el ajkát. A sértésre és gyalázásra csak ennyit felelt: »Jaj, jaj Jeruzsálemnek!« »jaj, jaj lakóinak!« Figyelmeztető kiáltása nem hallgatott el mindaddig, mígnem megölték abban az ostromban, amelyet előre megjövendölt.” A nagy küzdelem, 29, 30.
The final destruction of literal Jerusalem in the year 70 was preceded by “signs and wonders” which identified “disaster and doom.” The warning “signs” were manifested for three and a half years before the first siege and for the three and a half years that led to the destruction. The “signs” (in the plural) that identified the coming destruction was not the “sign” of warning to flee, but a pronouncement of the imminent close of probation.
A szó szerinti Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett végső pusztulását „jelek és csodák” előzték meg, amelyek „veszedelmet és végromlást” jeleztek. A figyelmeztető „jelek” az első ostromot megelőző három és fél év során, valamint a pusztuláshoz vezető három és fél év folyamán nyilvánultak meg. Az eljövendő pusztulást azonosító „jelek” (többes számban) nem a menekülésre figyelmeztető „jel” voltak, hanem a kegyelmi idő közeli lezárulásának kihirdetése.
In the trampling down of spiritual Jerusalem from 538 to 1798, the “sign” of warning to flee, was when the abomination of desolation was when “that man of sin” was “revealed,” as “the son of perdition; Who opposeth and exalteth himself above all that is called God, or that is worshipped; so that he as God sitteth in the temple of God, showing himself that he is God.”
A lelki Jeruzsálem 538-tól 1798-ig tartó eltiprásában a menekülésre figyelmeztető „jel” az volt, amikor a pusztító utálatosság megjelent, amikor „az a bűn embere” kijelentetett mint „a veszedelem fia; aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, amit Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondanak; úgyhogy ő mint Isten beül az Isten templomába, azt mutogatván magáról, hogy ő Isten.”
When ye therefore shall see the abomination of desolation, spoken of by Daniel the prophet, stand in the holy place, (whoso readeth, let him understand.) Matthew 24:15.
Amikor azért meglátjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólt, a szent helyen állani, (aki olvassa, értse meg.) Máté 24:15.
When the Christians of that history recognized that “sign” they fled into the wilderness for twelve hundred and sixty years.
Amikor ama történelem keresztényei felismerték azt a „jelet”, ezerkétszázhatvan évre a pusztába menekültek.
“It required a desperate struggle for those who would be faithful to stand firm against the deceptions and abominations which were disguised in sacerdotal garments and introduced into the church. The Bible was not accepted as the standard of faith. The doctrine of religious freedom was termed heresy, and its upholders were hated and proscribed.
Kétségbeesett küzdelemre volt szükség ahhoz, hogy azok, akik hűségesek akartak maradni, szilárdan megálljanak azokkal a csalásokkal és utálatosságokkal szemben, amelyeket papi öltözetbe burkolva vittek be az egyházba. A Bibliát nem fogadták el a hit zsinórmértékéül. A vallásszabadság tanát eretnekségnek nevezték, és annak védelmezőit gyűlölték és üldözték.
“After a long and severe conflict, the faithful few decided to dissolve all union with the apostate church if she still refused to free herself from falsehood and idolatry. They saw that separation was an absolute necessity if they would obey the word of God. They dared not tolerate errors fatal to their own souls, and set an example which would imperil the faith of their children and children’s children. To secure peace and unity they were ready to make any concession consistent with fidelity to God; but they felt that even peace would be too dearly purchased at the sacrifice of principle. If unity could be secured only by the compromise of truth and righteousness, then let there be difference, and even war.” The Great Controversy, 45.
„Hosszú és súlyos küzdelem után a hűséges kevesek úgy határoztak, hogy megszakítanak minden közösséget a hitehagyott egyházzal, ha az továbbra is megtagadja, hogy megszabaduljon a hamisságtól és a bálványimádástól. Felismerték, hogy a különválás feltétlenül szükséges, ha engedelmeskedni akarnak Isten igéjének. Nem mertek eltűrni olyan tévedéseket, amelyek végzetesek saját lelkükre nézve, sem olyan példát mutatni, amely gyermekeik és unokáik hitét veszélyeztetné. A béke és egység biztosítása érdekében készek voltak minden olyan engedményre, amely összhangban állt az Isten iránti hűséggel; de úgy érezték, hogy még a békét is túl drágán vásárolnák meg, ha ezért az elveket kellene feláldozniuk. Ha az egységet csak az igazság és az igazságosság feladásával lehetne biztosítani, akkor legyen inkább különbség, sőt háború.” The Great Controversy, 45.
Approaching the conclusion of the twelve hundred and sixty years of papal persecution there were “signs” (in the plural), and as with the “signs” at the end of the twelve hundred and sixty days that pagan Rome trampled down literal Jerusalem; those “signs” were not signs to flee.
A pápai üldözés ezerkétszázhatvan évének befejezéséhez közeledve „jelek” voltak (többes számban), és miként azok a „jelek” is a pogány Róma által a szó szerinti Jeruzsálem eltaposásának ezerkétszázhatvan napja végén; azok a „jelek” nem a menekülés jelei voltak.
“The Saviour gives signs of His coming, and more than this, He fixes the time when the first of these signs shall appear: ‘Immediately after the tribulation of those days shall the sun be darkened, and the moon shall not give her light, and the stars shall fall from heaven, and the powers of the heavens shall be shaken: and then shall appear the sign of the Son of man in heaven: and then shall all the tribes of the earth mourn, and they shall see the Son of man coming in the clouds of heaven with power and great glory. And He shall send His angels with a great sound of a trumpet, and they shall gather together His elect from the four winds, from one end of heaven to the other.’
„A Megváltó jeleket ad eljöveteléről, s ennél többet is tesz: meghatározza azt az időt, amikor e jelek közül az első megjelenik: »Mindjárt pedig ama napok nyomorúsága után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok lehullanak az égről, és az egek erősségei megrendülnek; és akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen; és akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az ember Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.«”
“At the close of the great papal persecution, Christ declared, the sun should be darkened, and the moon should not give her light. Next, the stars should fall from heaven. And He says, ‘Learn a parable of the fig tree; When his branch is yet tender, and putteth forth leaves, ye know that summer is nigh: so likewise ye, when ye shall see all these things, know that He is near, even at the doors.’ Matthew 24:32, 33, margin.
„A nagy pápai üldözés végén — mondotta Krisztus — a nap elsötétedik, és a hold nem adja világosságát. Ezután a csillagok lehullanak az égről. És így szól: »Tanuljatok példázatot a fügefáról; amikor ága még zsenge, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: azonképpen ti is, amikor mindezeket meglátjátok, tudjátok meg, hogy ő közel van, az ajtók előtt.« Máté 24:32, 33, margin.”
“Christ has given signs of His coming. He declares that we may know when He is near, even at the doors. He says of those who see these signs, ‘This generation shall not pass, till all these things be fulfilled.’ These signs have appeared. Now we know of a surety that the Lord’s coming is at hand. ‘Heaven and earth shall pass away,’ He says, ‘but My words shall not pass away.’” The Desire of Ages, 631, 632.
„Krisztus jeleket adott az Ő eljövetelére. Kijelenti, hogy megtudhatjuk, mikor van közel, egészen az ajtók előtt. Azokról, akik e jeleket látják, ezt mondja: „Nem múlik el ez a nemzedék, mígnem mindezek beteljesednek.” E jelek megjelentek. Most teljes bizonyossággal tudjuk, hogy az Úr eljövetele közel van. „Az ég és a föld elmúlnak” — mondja —, „de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” Jézus élete, 631, 632.
When “the three and half years of Jerusalem being trampled down” by papal Rome was ending there was a series of “signs,” which identified the coming of Christ and ushered in the Millerite history. Millerite history is to be repeated to the very letter in the last days. Those “signs,” which appeared at “the close of the great papal persecution,” had been typified by “signs” that appeared as the closing of the three and a half years of the trampling down of Jerusalem from the year 66 to 70 by pagan Rome. Therefore, based upon two witnesses there will be a “sign” of the ensign which is lifted up at the hour of the great earthquake which is the sign of warning to flee in the history of modern Rome, and there will also be “signs” in the plural which occur at the closing of modern Rome’s period of persecution in the last days.
Amikor a pápai Róma általi „Jeruzsálem taposásának három és fél éve” a végéhez közeledett, „jelek” sora jelent meg, amelyek azonosították Krisztus eljövetelét, és bevezették a millerita történelmet. A millerita történetnek az utolsó napokban betű szerint meg kell ismétlődnie. Azok a „jelek”, amelyek „a nagy pápai üldözés lezárulásakor” jelentek meg, előképezve voltak azok által a „jelek” által, amelyek Jeruzsálemnek a pogány Róma általi, a 66. évtől 70-ig tartó három és fél éves taposásának lezárulásakor jelentek meg. Ezért két tanúbizonyság alapján lesz egy „jel” is, a zászlóé, amelyet a nagy földrengés órájában emelnek fel, s amely a menekülésre figyelmeztető jel a modern Róma történetében; és lesznek többes számban vett „jelek” is, amelyek a modern Róma üldözési időszakának lezárulásakor következnek be az utolsó napokban.
We will continue this study in the next article.
E tanulmányt a következő cikkben folytatjuk.
“Read the 21st chapter of Luke. In it Christ gives the warning, ‘Take heed to yourselves, lest at any time your hearts be overcharged with surfeiting, and drunkenness, and cares of this life, and so that day come upon you unawares. For as a snare shall it come on all them that dwell on the face of the whole earth. Watch ye therefore, and pray always, that ye may be accounted worthy to escape all these things, and to stand before the Son of man’ (Luke 21:34–36).
„Olvassátok el Lukács evangéliumának 21. fejezetét. Abban Krisztus a következő figyelmeztetést adja: „Vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a szívetek tobzódás, részegség és az élet gondjai miatt, és hogy az a nap váratlanul rátok ne törjön. Mert mint valami tőr, úgy jön el mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Vigyázzatok azért mindenkor, és imádkozzatok, hogy méltóknak találtassatok arra, hogy elkerüljétek mindazokat, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az Emberfia előtt” (Lukács 21:34–36).”
“The signs of the times are fulfilling in our world, yet the churches generally are represented as slumbering. Shall we not take warning from the experience of the foolish virgins, who when the call came, ‘Behold the bridegroom cometh; go ye out to meet him,’ found that they had no oil in their lamps? And while they went to buy oil, the bridegroom went in to the marriage supper with the wise virgins, and the door was shut. When the foolish virgins reached the banqueting hall, they received an unexpected denial. The master of the feast declared, ‘I know you not.’ They were left standing without in the empty street, in the blackness of the night.” Manuscript Releases, volume 15, 229.
„Korunk jelei beteljesednek világunkban, az egyházakat mégis általában alvóként ábrázolja az Írás. Vajon ne vegyünk intést az oktalan szüzek tapasztalatából, akik, amikor felhangzott a kiáltás: „Ímé, jő a vőlegény; menjetek ki elébe”, azt találták, hogy nincs olaj a lámpásaikban? És míg elmentek olajat venni, a vőlegény bement a menyegzői vacsorára a bölcs szüzekkel, és az ajtó bezáratott. Amikor az oktalan szüzek megérkeztek a lakodalmi terembe, váratlan elutasításban részesültek. A lakoma ura kijelentette: „Nem ismerlek titeket.” Ott maradtak kívül az üres utcán, az éjszaka sötétségében.” Manuscript Releases, 15. kötet, 229.