After Ezekiel describes the process of the two nations becoming one, he then identifies that the nation would be ruled by King David, and that he will enter into covenant with them and that His tabernacle will be with them.
Miután Ezékiel leírja a két nemzet eggyé válásának folyamatát, ezt követően azonosítja, hogy a nemzet felett Dávid király fog uralkodni, és hogy szövetségre lép velük, valamint hogy az Ő hajléka közöttük lesz.
Neither shall they defile themselves any more with their idols, nor with their detestable things, nor with any of their transgressions: but I will save them out of all their dwelling places, wherein they have sinned, and will cleanse them: so shall they be my people, and I will be their God. And David my servant shall be king over them; and they all shall have one shepherd: they shall also walk in my judgments, and observe my statutes, and do them. And they shall dwell in the land that I have given unto Jacob my servant, wherein your fathers have dwelt; and they shall dwell therein, even they, and their children, and their children’s children for ever: and my servant David shall be their prince forever. Moreover I will make a covenant of peace with them; it shall be an everlasting covenant with them: and I will place them, and multiply them, and will set my sanctuary in the midst of them for evermore. My tabernacle also shall be with them: yea, I will be their God, and they shall be my people. And the heathen shall know that I the Lord do sanctify Israel, when my sanctuary shall be in the midst of them for evermore. Ezekiel 37:23–28.
És többé nem fertőztetik meg magukat bálványaikkal, sem utálatosságaikkal, sem semmiféle vétkükkel; hanem megszabadítom őket minden lakóhelyükről, ahol vétkeztek, és megtisztítom őket; így az én népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek. És szolgám, Dávid lesz a királyuk; és egyetlen pásztora lesz mindnyájuknak; az én ítéleteim szerint járnak majd, rendelkezéseimet megtartják, és cselekszik azokat. És azon a földön laknak majd, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam, amelyen atyáitok laktak; és azon laknak majd ők, fiaik és fiaik fiai mindörökké; és szolgám, Dávid lesz fejedelmük örökké. És békesség szövetségét kötöm velük; örökkévaló szövetség lesz az velük; elhelyezem és megsokasítom őket, és szenthelyemet közöttük állítom fel mindörökre. Hajlékom is velük lesz; igen, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. És megtudják a pogányok, hogy én, az Úr szentelem meg Izraelt, amikor szenthelyem közöttük lesz mindörökre. Ezékiel 37:23–28.
Ezekiel chapter thirty-seven is providing a very detailed presentation of the sealing of the one hundred and forty-four thousand. The two sticks that are to become one nation when divinity is combined with humanity, and they will have a king over them. The one nation is God’s church of the last days, who are the one hundred and forty-four thousand. The two sticks are the two periods of scattering for the northern and southern kingdoms of Israel. Those two sticks are those who Paul identifies as the “body,” when he also identifies Christ as the “head” of that body. Ezekiel identifies Paul’s “head,” as “king David,” and the “body,” as “one nation.”
Ezékiel harminchetedik fejezete igen részletesen tárja elénk a száznegyvennégyezer elpecsételését. A két botnak egy nemzetté kell válnia, amikor az istenség egyesül az emberséggel, és király lesz felettük. Az az egy nemzet Isten utolsó napokbeli egyháza, akik a száznegyvennégyezer. A két bot Izráel északi és déli királyságának szétszóratásának két időszaka. Ez a két bot az, akiket Pál „test”-ként azonosít, miközben Krisztust e test „fejé”-ként is azonosítja. Ezékiel Pál „fejé”-t „Dávid király”-ként, a „test”-et pedig „egy nemzet”-ként azonosítja.
In the message which was provided to Adventism in 1856, as represented by the unfinished series on the “seven times” by Hiram Edson in 1856, Edson refers to Isaiah, chapter seven’s prophecy of sixty-five years as the biblical point of reference for the starting points of both periods of seven times. The sixty-five year time prophecy is placed in an enigmatic context, similar to the passages in the book of Revelation that state, “he who hath ears, let him hear.” If you have eyes that can perceive, and ears that can understand, there is something very wonderful in that passage.
Az 1856-ban az adventizmusnak adott üzenetben, amint azt Hiram Edson 1856-ban a „hét időről” szóló befejezetlen sorozata képviseli, Edson Ézsaiás könyve hetedik fejezetének hatvanöt éves próféciájára utal mint arra a bibliai viszonyítási pontra, amely mindkét hét időszak kezdőpontjára vonatkozik. A hatvanöt éves időprófécia rejtélyes összefüggésben szerepel, hasonlóan a Jelenések könyvének azon szakaszaihoz, amelyek így szólnak: „akinek van füle a hallásra, hallja.” Ha vannak szemeid, amelyek képesek meglátni, és füleid, amelyek képesek megérteni, valami igen csodálatos rejlik abban a szakaszban.
For the head of Syria is Damascus, and the head of Damascus is Rezin; and within threescore and five years shall Ephraim be broken, that it be not a people. And the head of Ephraim is Samaria, and the head of Samaria is Remaliah’s son. If ye will not believe, surely ye shall not be established. Isaiah 7:8, 9.
Mert Szíria feje Damaszkusz, és Damaszkusz feje Recin; és hatvanöt esztendő múlva Efraim összetöretik úgy, hogy nem lesz többé nép. És Efraim feje Samária, és Samária feje Remáliá fia. Ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok. Ézsaiás 7:8, 9.
The sixty-five year prophecy began in 742 BC, and within those sixty-five years, nineteen years later in 723 BC, the northern kingdom of Israel was taken into slavery by Assyria, and when those years ended in 677 BC, Manasseh was taken captive by Babylon. Those sixty five years were also represented in the fulfillments of the end of the scatterings of the two nations, that were to become one stick in Ezekiel’s narrative. They marked 1798, 1844 and 1863, respectively. In the verses which identify the message that was rejected in 1863 there is a special prophetic revelation in which the prophecy is couched.
A hatvanöt éves prófécia Kr. e. 742-ben kezdődött, és e hatvanöt éven belül, tizenkilenc évvel később, Kr. e. 723-ban Izráel északi királyságát Asszíria rabságba hurcolta, majd amikor ezek az évek Kr. e. 677-ben véget értek, Manassét Babilon fogságba vitte. E hatvanöt év a két nemzet szétszóratásainak végére vonatkozó beteljesedésekben is megjelent, amelyeknek Ezékiel elbeszélésében egy bottá kellett válniuk. Ezek rendre 1798-at, 1844-et és 1863-at jelölték. Azokban a versekben, amelyek az 1863-ban elutasított üzenetet azonosítják, különleges prófétai kijelentés található, amelybe a prófécia bele van foglalva.
It is the revelation that the “head” of a nation is its capital city, and that the “head” of the capital city is the king. It provides two witnesses to this revelation, and then brings the entire prophecy and revelation to a conclusion with the enigma that, “If ye will not believe, surely ye shall not be established.” If you do not believe that the king is the head, and that the head is the capital city, then you will not be established.
A kijelentés lényege az, hogy egy nemzet „feje” annak fővárosa, a főváros „feje” pedig a király. Két tanút szolgáltat e kijelentéshez, majd az egész próféciát és kijelentést ezzel a rejtélyes mondással zárja le: „Ha nem hisztek, bizony meg sem maradtok.” Ha nem hiszitek, hogy a király a fej, és hogy a fej a főváros, akkor nem maradtok meg.
Ezekiel’s nation that is produced by joining the two sticks of the northern and southern kingdoms, was to have a king, which is a head, which is the capital city of the nation. The entire passage of Ezekiel is speaking to the prophetic characteristics of the sealing of the one hundred and forty-four thousand, which represents the joining together of Divinity with humanity during the period of the sounding of the seventh trumpet of Islam of the third woe.
Ezékiel nemzetének, amely az északi és a déli királyság két botjának egyesítéséből jön létre, királlyal kellett rendelkeznie, ami egy fő, ami a nemzet fővárosa. Ezékiel teljes szakasza a százhuszonnégyezer megpecsételésének prófétai jellemzőiről szól, amely az istenségnek az emberiséggel való egyesülését jelképezi a harmadik jaj iszlámja hetedik trombitájának megszólalási időszaka alatt.
The days of the sounding of the Seventh Trumpet, in Revelation chapter ten, began when there was to be “time no longer,” which was October 22, 1844, when the third angel arrived. At that point John experienced the bitterness of that date, and he was there and then told to measure the temple, but leave off the history of the twelve hundred and sixty years of the trampling down of the sanctuary and host, for that period was given to the Gentiles.
A hetedik trombita megszólalásának napjai, a Jelenések könyve tizedik fejezetében, akkor kezdődtek, amikor „nem lesz többé idő”, vagyis 1844. október 22-én, amikor a harmadik angyal megérkezett. Ekkor János megtapasztalta annak a dátumnak keserűségét, és ott és akkor azt a parancsot kapta, hogy mérje meg a templomot, de hagyja el a szenthely és a sereg letaposásának ezerkétszázhatvan éves történetét, mert az az időszak a pogányoknak adatott.
And the angel which I saw stand upon the sea and upon the earth lifted up his hand to heaven, And sware by him that liveth for ever and ever, who created heaven, and the things that therein are, and the earth, and the things that therein are, and the sea, and the things which are therein, that there should be time no longer: But in the days of the voice of the seventh angel, when he shall begin to sound, the mystery of God should be finished, as he hath declared to his servants the prophets. And the voice which I heard from heaven spake unto me again, and said, Go and take the little book which is open in the hand of the angel which standeth upon the sea and upon the earth.
És az angyal, akit láttam állni a tengeren és a földön, felemelte kezét az égre, és megesküvék arra, aki örökkön-örökké él, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a benne levőket, és a tengert és a benne levőket, hogy idő többé nem lészen; hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, amikor majd trombitálni kezd, bevégeztetik az Isten titka, amint megjelentette az ő szolgáinak, a prófétáknak. És a szózat, amelyet hallottam a mennyből, ismét szólt hozzám, és ezt mondta: Eredj, vedd el a nyitott könyvecskét, amely a tengeren és a földön álló angyal kezében van.
And I went unto the angel, and said unto him, Give me the little book. And he said unto me, Take it, and eat it up; and it shall make thy belly bitter, but it shall be in thy mouth sweet as honey. And I took the little book out of the angel’s hand, and ate it up; and it was in my mouth sweet as honey: and as soon as I had eaten it, my belly was bitter. And he said unto me, Thou must prophesy again before many peoples, and nations, and tongues, and kings. And there was given me a reed like unto a rod: and the angel stood, saying, Rise, and measure the temple of God, and the altar, and them that worship therein. But the court which is without the temple leave out, and measure it not; for it is given unto the Gentiles: and the holy city shall they tread under foot forty and two months. Revelation 10:5–11:2.
És odamentem az angyalhoz, és azt mondtam neki: Add nekem a kis könyvet. Ő pedig ezt mondta nekem: Vedd el, és edd meg; és megkeseríti a gyomrodat, de a szádban édes lesz, mint a méz. És kivettem a kis könyvet az angyal kezéből, és megettem; és a számban édes volt, mint a méz: de amint megettem, a gyomrom megkeseredett. És ezt mondta nekem: Ismét prófétálnod kell sok népek, nemzetek, nyelvek és királyok előtt. És adatott nekem egy vesszőhöz hasonló nád; és az angyal ott állt, és ezt mondta: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát, az oltárt, és azokat, akik abban imádkoznak. De a templomon kívül levő külső udvart hagyd ki, és ne mérd meg; mert a pogányoknak adatott: és a szent várost tapodni fogják negyvenkét hónapig. Jelenések 10:5–11:2.
The temple which John was to measure on October 22, 1844, was the temple which had worshippers “therein.” The courtyard was to be left off. The temple which has an altar, that also has worshippers therein is the holy place of the heavenly sanctuary. There was an altar in the courtyard, but that was to be left off, so the only other altar in God’s sanctuary is the altar of incense that is located in the Holy Place. At the arrival of the third angel in 1844, which typified the third angel’s arrival at the beginning of the sealing time on September 11, 2001, the temple consisted of only two apartments.
A templom, amelyet Jánosnak 1844. október 22-én meg kellett mérnie, az a templom volt, amelyben „imádók” voltak. A pitvart ki kellett hagyni. Az a templom, amelynek oltára van, és amelyben imádók is vannak, a mennyei szentély szent helye. A pitvarban volt oltár, de azt ki kellett hagyni, így Isten szentélyében az egyetlen másik oltár a füstölőoltár, amely a Szenthelyen található. A harmadik angyal 1844-ben történt elérkezésekor, amely előképe volt a harmadik angyal 2001. szeptember 11-én, a pecsételés idejének kezdetén bekövetkező elérkezésének, a templom csupán két részből állt.
The Holy Place was a symbol of the Church, which Paul identifies as the body, and the Most Holy Place was a symbol of the head of the body. The holy place is a symbol of humanity, and the Most Holy Place is the symbol of divinity. The altar, and the smoke that ascended from the altar, which rose up and entered into the Most Holy Place, represents the point where humanity connected with divinity. Mankind can only enter the Most Holy Place by faith, but the experience of faithful people is located in the Holy Place.
A Szenthely az Egyház jelképe volt, amelyet Pál testként azonosít, a Szentek Szentje pedig a test fejének jelképe volt. A szenthely az emberiség jelképe, és a Szentek Szentje az istenség jelképe. Az oltár és az oltárról felszálló füst, amely felemelkedett és behatolt a Szentek Szentjébe, azt a pontot jelképezi, ahol az emberiség kapcsolatba lépett az istenséggel. Az emberiség csak hit által léphet be a Szentek Szentjébe, de a hívők tapasztalata a Szenthelyen helyezkedik el.
There they are to eat the Word of God, as represented by the loaves upon the table of showbread. There they are to let their light shine before men, and glorify their heavenly father, as represented by the seven-branched candlestick, which we are informed represents the Church. There they are to connect with divinity as their prayers ascend with the merits of Christ into the very presence of the Divine.
Ott kell enniük Isten Igéjét, amint azt a szent kenyerek asztalán levő kenyerek jelképezik. Ott kell világítaniuk az emberek előtt, és dicsőíteniük mennyei Atyjukat, amint azt a hétágú gyertyatartó jelképezi, amelyről azt a kijelentést kapjuk, hogy az egyházat ábrázolja. Ott kell kapcsolatba lépniük az istenséggel, miközben imáik Krisztus érdemeivel együtt felemelkednek magának az Isteni Lénynek jelenlétébe.
From 1798 to 1844, the Architect of the Temple raised up a temple of humanity which He intended to combine with His temple of divinity, but humanity rebelled. As of 2001, He once again is raising up the temple of humanity, represented as the one hundred and forty-four thousand. According to Ezekiel, “king David” is to reign over the nation, which is transformed from a valley of dead dry Laodicean bones, into the mighty army which is lifted up as an ensign at the soon-coming Sunday law.
1798-tól 1844-ig a Templom Építőmestere felépítette az emberiség templomát, amelyet istensége templomával kívánt egyesíteni, de az emberiség fellázadt. 2001 óta ismét építi az emberiség templomát, amelyet a száznegyvennégyezer jelképez. Ezékiel szerint „Dávid király” uralkodik majd a nemzet felett, amely a halott, száraz laodiceai csontok völgyéből átváltozik ama hatalmas sereggé, amely a közelgő vasárnaptörvény idején zászlóként emeltetik fel.
The southern kingdom of Judah, is where the capital city of Jerusalem was located, and the nation, king and capital represent the “head.” Surely if you believe, you shall be established. In the relationship of the northern and southern kingdoms, Judah was the “head,” it was where the capitol was, and it is the city which the Lord chose to place His name. The northern kingdom was the “body”. Because of Solomon’s apostasy the Lord raised up adversaries against Solomon. One of those adversaries was Jeroboam, who became the first king of the divided northern kingdom of Israel.
Júda déli királysága volt az a hely, ahol Jeruzsálem fővárosa állt, és a nemzet, a király és a főváros a „fejet” jelképezik. Bizony, ha hisztek, megmaradtok. Az északi és déli királyság viszonyában Júda volt a „fej”; ott volt a főváros, és ez az a város, amelyet az Úr kiválasztott, hogy oda helyezze az Ő nevét. Az északi királyság volt a „test”. Salamon hitehagyása miatt az Úr ellenfeleket támasztott Salamon ellen. Ezen ellenfelek egyike Jeroboám volt, aki Izráel megosztott északi királyságának első királya lett.
And Jeroboam the son of Nebat, an Ephrathite of Zereda, Solomon’s servant, whose mother’s name was Zeruah, a widow woman, even he lifted up his hand against the king. And this was the cause that he lifted up his hand against the king: Solomon built Millo, and repaired the breaches of the city of David his father. And the man Jeroboam was a mighty man of valour: and Solomon seeing the young man that he was industrious, he made him ruler over all the charge of the house of Joseph. And it came to pass at that time when Jeroboam went out of Jerusalem, that the prophet Ahijah the Shilonite found him in the way; and he had clad himself with a new garment; and they two were alone in the field: And Ahijah caught the new garment that was on him, and rent it in twelve pieces: And he said to Jeroboam, Take thee ten pieces: for thus saith the Lord, the God of Israel, Behold, I will rend the kingdom out of the hand of Solomon, and will give ten tribes to thee: (But he shall have one tribe for my servant David’s sake, and for Jerusalem’s sake, the city which I have chosen out of all the tribes of Israel:)
És Jeroboám, Nébát fia, a cerédai efrátita, Salamon szolgája, akinek anyját Ceruának hívták, egy özvegyasszonynak a fia, ő is felemelte kezét a király ellen. Annak pedig ez volt az oka, hogy felemelte kezét a király ellen: Salamon megépítette Millót, és kijavította atyja, Dávid városának réseit. Jeroboám pedig vitéz, erős férfi volt; és Salamon, látva az ifjút, hogy szorgalmas, az őt József házának minden munkája fölé rendelte. És történt abban az időben, amikor Jeroboám kiment Jeruzsálemből, hogy Ahijjá, a silói próféta rátalált az úton; új ruhába volt öltözve, és csak ők ketten voltak a mezőn. Ekkor Ahijjá megragadta az új ruhát, amely rajta volt, és tizenkét darabra hasította. És ezt mondta Jeroboámnak: Végy magadnak tíz darabot, mert így szól az Úr, Izráel Istene: Íme, kiszakítom a királyságot Salamon kezéből, és neked adok tíz törzset. (De egy törzse megmarad neki szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálemért, a városért, amelyet kiválasztottam Izráel minden törzse közül:)
Because that they have forsaken me, and have worshipped Ashtoreth the goddess of the Zidonians, Chemosh the god of the Moabites, and Milcom the god of the children of Ammon, and have not walked in my ways, to do that which is right in mine eyes, and to keep my statutes and my judgments, as did David his father. Howbeit I will not take the whole kingdom out of his hand: but I will make him prince all the days of his life for David my servant’s sake, whom I chose, because he kept my commandments and my statutes: But I will take the kingdom out of his son’s hand, and will give it unto thee, even ten tribes. And unto his son will I give one tribe, that David my servant may have a light alway before me in Jerusalem, the city which I have chosen me to put my name there. 1 Kings 11:26–36.
Mivel elhagytak engem, és Ashtóretet, a sidóniak istennőjét, Kemóst, a móábiták istenét, és Milkómot, az Ammón fiainak istenét imádták, és nem jártak az én utaimon, hogy azt cselekedjék, ami kedves az én szemeim előtt, és hogy megtartsák rendeléseimet és végzéseimet, amint Dávid, az ő atyja cselekedett. Mindazáltal nem veszem ki kezéből az egész országot, hanem fejedelemmé teszem őt élete minden napjára szolgámért, Dávidért, akit kiválasztottam, mivel megtartotta parancsolataimat és rendeléseimet. Hanem az ő fiának kezéből veszem ki az országot, és néked adom azt, mégpedig tíz törzset. Az ő fiának pedig egy törzset adok, hogy Dávidnak, az én szolgámnak mindenkor legyen előttem szövétneke Jeruzsálemben, abban a városban, amelyet kiválasztottam magamnak, hogy oda helyezzem nevemet. 1Királyok 11:26–36.
The nation that was created when Ezekiel joined the two sticks was to have “David” as king, and David ruled from Jerusalem, which is the capital city where God chose to place His name. The ten northern tribes were a symbol of the body, and Jerusalem was the symbol of the head. Because of the sins of Manasseh, Judah was carried to Babylon in captivity in 677 BC, thus beginning the scattering of the “seven times” against the southern kingdom. At that time the Lord rejected Jerusalem.
Az a nemzet, amely akkor jött létre, amikor Ezékiel egyesítette a két botot, „Dávidot” kellett hogy királyául bírja, és Dávid Jeruzsálemből uralkodott, abból a fővárosból, amelyet Isten arra választott, hogy oda helyezze az Ő nevét. Az északi tíz törzs a test jelképe volt, Jeruzsálem pedig a fej jelképe. Manassé bűnei miatt Júdát Kr. e. 677-ben fogságba hurcolták Babilonba, és ezzel kezdetét vette a déli királyság elleni „hét idő” szerinti szétszóratás. Abban az időben az Úr elvetette Jeruzsálemet.
Notwithstanding the Lord turned not from the fierceness of his great wrath, wherewith his anger was kindled against Judah, because of all the provocations that Manasseh had provoked him withal. And the Lord said, I will remove Judah also out of my sight, as I have removed Israel, and will cast off this city Jerusalem which I have chosen, and the house of which I said, My name shall be there. 2 Kings 23:26, 27.
Mindazáltal az Úr nem fordult el nagy haragjának hevétől, amelyre Júda ellen gerjedt, mindama bosszantások miatt, amelyekkel Manassé ingerelte őt. És ezt mondta az Úr: Júdát is eltávolítom színem elől, miképpen eltávolítottam Izráelt, és elvetem e várost, Jeruzsálemet, amelyet kiválasztottam, és a házat, amelyről ezt mondtam: Ott lesz az én nevem. 2 Királyok 23:26, 27.
It was in the “house” in Jerusalem where He chose to place His name, and the city and the house were cast off, but a promise was made by Zechariah that the Lord would once again choose Jerusalem.
Jeruzsálemben, abban a „házban” helyezte el az Ő nevét, amelyet erre kiválasztott, és a város meg a ház elvettetett; de Zakariás által ígéret adatott, hogy az Úr ismét Jeruzsálemet fogja választani.
Then the angel of the Lord answered and said, O Lord of hosts, how long wilt thou not have mercy on Jerusalem and on the cities of Judah, against which thou hast had indignation these threescore and ten years? And the Lord answered the angel that talked with me with good words and comfortable words. So the angel that communed with me said unto me, Cry thou, saying, Thus saith the Lord of hosts; I am jealous for Jerusalem and for Zion with a great jealousy. And I am very sore displeased with the heathen that are at ease: for I was but a little displeased, and they helped forward the affliction. Therefore thus saith the Lord; I am returned to Jerusalem with mercies: my house shall be built in it, saith the Lord of hosts, and a line shall be stretched forth upon Jerusalem.
Akkor az ÚR angyala megszólalt, és ezt mondta: Seregek Ura, meddig nem könyörülsz még Jeruzsálemen és Júda városain, amelyekre immár hetven esztendeje haragszol? És az ÚR jóságos és vigasztaló szavakkal felelt az angyalnak, aki velem beszélt. Ekkor az angyal, aki velem társalgott, ezt mondta nekem: Kiáltsd ezt, mondván: Így szól a Seregek Ura: Nagy féltő szeretettel féltékenykedem Jeruzsálemért és Sionért. Igen igen megharagudtam a gondtalan pogány népekre; mert csak kevéssé haragudtam, ők pedig előmozdították a nyomorúságot. Azért így szól az ÚR: Irgalommal térek vissza Jeruzsálemhez; benne épül fel házam — így szól a Seregek Ura —, és mérőzsinór feszül ki Jeruzsálem fölött.
Cry yet, saying, Thus saith the Lord of hosts; My cities through prosperity shall yet be spread abroad; and the Lord shall yet comfort Zion, and shall yet choose Jerusalem. Then lifted I up mine eyes, and saw, and behold four horns. And I said unto the angel that talked with me, What be these? And he answered me, These are the horns which have scattered Judah, Israel, and Jerusalem. And the Lord shewed me four carpenters. Then said I, What come these to do? And he spake, saying, These are the horns which have scattered Judah, so that no man did lift up his head: but these are come to fray them, to cast out the horns of the Gentiles, which lifted up their horn over the land of Judah to scatter it.
Kiáltsd még ezt, mondván: Így szól a Seregek Ura: Városaim a jólét miatt ismét eláradnak; és az Úr ismét megvigasztalja a Siont, és ismét kiválasztja Jeruzsálemet. Azután felemeltem szemeimet, és láttam, és íme, négy szarv. És mondám a velem beszélő angyalnak: Mik ezek? Ő pedig felele nékem: Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet. Azután megmutatott nékem az Úr négy mesterembert. És mondám: Mit jönnek ezek cselekedni? Ő pedig így szóla, mondván: Ezek azok a szarvak, amelyek szétszórták Júdát úgy, hogy senki sem emelhette fel a fejét; ezek pedig azért jöttek, hogy megrémítsék őket, és levessék a pogányok szarvait, amelyek felemelték szarvukat Júda földje ellen, hogy szétszórják azt.
I lifted up mine eyes again, and looked, and behold a man with a measuring line in his hand. Then said I, Whither goest thou? And he said unto me, To measure Jerusalem, to see what is the breadth thereof, and what is the length thereof. And, behold, the angel that talked with me went forth, and another angel went out to meet him, And said unto him, Run, speak to this young man, saying, Jerusalem shall be inhabited as towns without walls for the multitude of men and cattle therein: For I, saith the Lord, will be unto her a wall of fire round about, and will be the glory in the midst of her. Ho, ho, come forth, and flee from the land of the north, saith the Lord: for I have spread you abroad as the four winds of the heaven, saith the Lord. Deliver thyself, O Zion, that dwellest with the daughter of Babylon. For thus saith the Lord of hosts; After the glory hath he sent me unto the nations which spoiled you: for he that toucheth you toucheth the apple of his eye.
És ismét fölemelém szemeimet, és látám, és ímé, egy férfiú mérőzsinórral a kezében. És mondám: Hová mégy te? Ő pedig monda nékem: Jeruzsálemet megmérni, hogy lássam, mennyi a szélessége és mennyi a hosszúsága. És ímé, az angyal, aki beszélt velem, kiment, és egy másik angyal jött elébe, És monda neki: Fuss, szólj ennek az ifjúnak, ezt mondván: Jeruzsálem nyílt városként fog lakni a benne levő emberek és jószágok sokasága miatt. Mert én, azt mondja az Úr, tűzfal leszek körülötte, és dicsősége leszek annak közepette. Jaj, jaj! Jöjjetek ki, és fussatok el az északi földről, azt mondja az Úr; mert az ég négy szele szerint szórtalak szét titeket, azt mondja az Úr. Szabadítsd meg magadat, ó Sion, te, aki Babilon leányánál lakozol. Mert így szól a Seregek Ura: A dicsőség után küldött engem azokhoz a nemzetekhez, amelyek kifosztottak titeket; mert aki titeket bánt, az az ő szeme fényét bántja.
For, behold, I will shake mine hand upon them, and they shall be a spoil to their servants: and ye shall know that the Lord of hosts hath sent me. Sing and rejoice, O daughter of Zion: for, lo, I come, and I will dwell in the midst of thee, saith the Lord. And many nations shall be joined to the Lord in that day, and shall be my people: and I will dwell in the midst of thee, and thou shalt know that the Lord of hosts hath sent me unto thee. And the Lord shall inherit Judah his portion in the holy land, and shall choose Jerusalem again. Be silent, O all flesh, before the Lord: for he is raised up out of his holy habitation. Zechariah 1:12–2:13.
Mert íme, kezemet rájuk emelem, és zsákmánnyá lesznek szolgáik számára; és megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem. Énekelj és örvendezz, ó, Sion leánya! Mert íme, eljövök, és közötted lakozom — így szól az Úr. És sok nemzet csatlakozik az Úrhoz azon a napon, és az én népemmé lesznek; és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzád. És az Úr birtokba veszi Júdát mint az ő örökségrészét a szent földön, és újra Jeruzsálemet választja. Hallgasson minden test az Úr előtt, mert felkelt az ő szent lakóhelyéről. Zakariás 1:12–2:13.
The promises of the Lord once again choosing Jerusalem were fulfilled when ancient Israel rebuilt Jerusalem after their captivity in Babylon, but the prophets speak more about the last days than the days in which they lived. The Lord was “raised up out of his holy temple,” on October 22, 1844, when He arose and moved from the Holy Place to the Most Holy Place, at which time “all flesh” was to “be silent” before the Lord,” for the antitypical Day of Atonement had arrived, in agreement with Habakkuk TWO-TWENTY.
Az Úr ígéretei arra nézve, hogy ismét Jeruzsálemet választja, akkor teljesedtek be, amikor az ókori Izráel a babiloni fogság után újjáépítette Jeruzsálemet; a próféták azonban inkább az utolsó napokról szólnak, mint azokról a napokról, amelyekben éltek. Az Úr „felkelt szent templomából” 1844. október 22-én, amikor felállt, és áthelyeződött a Szenthelyről a Szentek Szentjébe; ekkor „minden testnek” „hallgatnia” kellett az Úr előtt, mert elérkezett az engesztelés ellenképi napja, Habakuk KETTŐ-HÚSZ-nak megfelelően.
But the Lord is in his holy temple: let all the earth keep silence before him. Habakkuk 2:20.
Az Úr azonban az ő szent templomában van: hallgasson előtte az egész föld. Habakuk 2:20.
At that time, John in chapter eleven of Revelation was told to measure the temple, which Zechariah witnessed when he “lifted up” his “eyes again, and looked, and behold a man with a measuring line in his hand”. Then Zechariah said, “Whither goest thou?” And John said unto Zechariah, “To measure Jerusalem, to see what is the breadth thereof, and what is the length thereof.” The history of the rebuilding of Jerusalem after the seventy year captivity, and the history that began in 1798 but ended in rebellion when the third angel arrived in 1844, both identify the work that began on September 11, 2001.
Abban az időben Jánosnak, a Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében, azt mondatott, hogy mérje meg a templomot, amelyet Zakariás látott, amikor „ismét fölemelé” „szemeit, és látá, és ímé egy férfiú vala a kezében mérőzsinórral”. Ekkor Zakariás így szólt: „Hová mégy te?” János pedig ezt mondta Zakariásnak: „Jeruzsálemet megyek megmérni, hogy meglássam, mennyi a szélessége és mennyi a hossza.” Jeruzsálem újjáépítésének története a hetvenévi fogság után, valamint annak a történetnek a menete, amely 1798-ban kezdődött, de lázadásban végződött, amikor a harmadik angyal 1844-ben megérkezett, egyaránt azonosítja azt a munkát, amely 2001. szeptember 11-én kezdődött.
The southern kingdom, the city of Jerusalem, and king David are all the “head” where the character of God is to be manifested. The northern kingdom represents the “body”, and when the Lord determined to once again “have mercy on Jerusalem” and to “comfort her” and to once again “choose her”, He is identifying the sealing of the one hundred and forty-four thousand, which includes the joining together of the dead dry bones of Laodicea, and thereafter the revival of those bones into a mighty army.
A déli királyság, Jeruzsálem városa és Dávid király mindannyian azt a „fejet” jelképezik, ahol Isten jellemének kell megnyilvánulnia. Az északi királyság a „testet” képviseli, és amikor az Úr úgy határozott, hogy ismét „megkönyörül Jeruzsálemen”, és „megvigasztalja őt”, és ismét „kiválasztja őt”, akkor a száznegyvennégyezer elpecsételésére utal, amely magában foglalja Laodicea halott, száraz csontjainak egybegyűjtését, majd ezt követően e csontok megelevenítését hatalmas sereggé.
That work is represented in Ezekiel chapter thirty-seven, and it is represented by the northern and southern kingdoms, which provide a simile of the work of fulfilling the covenant promise to write His law upon the hearts and minds of the one hundred and forty-four thousand. Of the two sticks, one and one only is identified as the head, and if you believe, if your eyes can perceive and your ears can understand, this identifies the other stick as the body.
Ezt a munkát Ezékiel harminchetedik fejezete ábrázolja, mégpedig az északi és a déli királyság által, amelyek hasonlatul szolgálnak annak a szövetségi ígéretnek a beteljesítéséhez kapcsolódó munkára, hogy törvényét a száznegyvennégyezer szívébe és elméjébe írja. A két bot közül az egyik, és csakis az egyik, fejként van azonosítva; és ha hiszed, ha szemeid képesek meglátni és füleid képesek megérteni, ez a másik botot testként azonosítja.
We will continue this study in the next article.
Ezt a tanulmányt a következő cikkben folytatjuk.
“Upon the foundation that Christ Himself had laid, the apostles built the church of God. In the Scriptures the figure of the erection of a temple is frequently used to illustrate the building of the church. Zechariah refers to Christ as the Branch that should build the temple of the Lord. He speaks of the Gentiles as helping in the work: ‘They that are far off shall come and build in the temple of the Lord;’ and Isaiah declares, ‘The sons of strangers shall build up thy walls.’ Zechariah 6:12, 15; Isaiah 60:10.
„Arra az alapra, amelyet maga Krisztus vetett meg, az apostolok építették fel Isten egyházát. Az Írásokban a templom építésének képe gyakran szolgál az egyház felépítésének szemléltetésére. Zakariás Krisztusra mint a Sarjadékra utal, akinek fel kell építenie az Úr templomát. A pogányokról is úgy szól, mint akik segítenek e munkában: „És a messzelakók eljönnek, és építeni fognak az Úr templomában”; Ézsaiás pedig kijelenti: „És az idegenek fiai építik falaidat.” Zakariás 6:12, 15; Ézsaiás 60:10.
“Writing of the building of this temple, Peter says, ‘To whom coming, as unto a living stone, disallowed indeed of men, but chosen of God, and precious, ye also, as lively stones, are built up a spiritual house, an holy priesthood, to offer up spiritual sacrifices, acceptable to God by Jesus Christ.’ 1 Peter 2:4, 5.
E templom építéséről írva Péter ezt mondja: „Akihez járulván, mint élő kőhöz, amelyet ugyan az emberek megvetettek, de Isten kiválasztott és drága, ti magatok is mint élő kövek épültök fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, amelyek Jézus Krisztus által kedvesek Istennek.” 1 Péter 2:4, 5.
“In the quarry of the Jewish and the Gentile world the apostles labored, bringing out stones to lay upon the foundation. In his letter to the believers at Ephesus, Paul said, ‘Now therefore ye are no more strangers and foreigners, but fellow citizens with the saints, and of the household of God; and are built upon the foundation of the apostles and prophets, Jesus Christ Himself being the Chief Cornerstone; in whom all the building fitly framed together groweth unto an holy temple in the Lord: in whom ye also are builded together for an habitation of God through the Spirit.’ Ephesians 2:19–22.
„A zsidó és a pogány világ kőfejtőjében az apostolok munkálkodtak, köveket hozva elő, hogy az alapra helyezzék azokat. Az efézusi hívőknek írt levelében Pál ezt mondta: „Azért immár nem vagytok jövevények és idegenek, hanem polgártársai a szenteknek, és házanépe az Istennek; kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus; akiben az egész épület szép renddel egybeillesztetvén nevekedik szent templommá az Úrban; akiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.” Efezusbeliekhez 2:19–22.
“And to the Corinthians he wrote: ‘According to the grace of God which is given unto me, as a wise master builder, I have laid the foundation, and another buildeth thereon. But let every man take heed how he buildeth thereupon. For other foundation can no man lay than that is laid, which is Jesus Christ. Now if any man build upon this foundation gold, silver, precious stones, wood, hay, stubble; every man’s work shall be made manifest: for the day shall declare it, because it shall be revealed by fire; and the fire shall try every man’s work of what sort it is.” 1 Corinthians 3:10–13.
„A korinthusiaknak pedig ezt írta: »Az Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentumot vetettem, és más épít arra. De mindenki vigyázzon, hogyan épít rá. Mert más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus. Ha pedig valaki erre a fundamentumra aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít; kinek-kinek munkája nyilvánvalóvá lesz: mert ama nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és a tűz próbálja meg, kinek-kinek munkája milyen.« 1Korinthus 3:10–13.
“The apostles built upon a sure foundation, even the Rock of Ages. To this foundation they brought the stones that they quarried from the world. Not without hindrance did the builders labor. Their work was made exceedingly difficult by the opposition of the enemies of Christ. They had to contend against the bigotry, prejudice, and hatred of those who were building upon a false foundation. Many who wrought as builders of the church could be likened to the builders of the wall in Nehemiah’s day, of whom it is written: ‘They which builded on the wall, and they that bare burdens, with those that laded, everyone with one of his hands wrought in the work, and with the other hand held a weapon.’ Nehemiah 4:17.” Acts of the Apostles, 595–597.
„Az apostolok biztos alapra építettek, magára az Örökkévaló Kősziklára. Erre az alapra hordták fel a köveket, amelyeket a világból fejtettek ki. Az építők nem akadályok nélkül munkálkodtak. Munkájukat rendkívüli módon megnehezítette Krisztus ellenségeinek ellenállása. Meg kellett küzdeniük azoknak a vakbuzgóságával, előítéletével és gyűlöletével, akik hamis alapra építettek. Sokan azok közül, akik az egyház építőiként munkálkodtak, Nehémiás korának falépítőihez hasonlíthatók, akikről meg van írva: ‘A kik pedig a kőfalat építik vala, és a teherhordók, meg a rakodók, egyik kezökkel munkálkodnak vala, másik kezökben pedig fegyvert tartanak vala.’ Nehémiás 4:17.” Az apostolok cselekedetei, 595–597.