The Book of Daniel - Number One-Hundred and Sixty-Three

„És én is, a méd Dárius uralkodásának első esztendejében, mellette álltam, hogy támogassam és megerősítsem őt. Most pedig kijelentem neked az igazságot. Íme, még három király támad Perzsiában; és a negyedik mindnyájuknál sokkal gazdagabb lesz; és erejével, gazdagsága révén, mindenkit fellázít Görögország birodalma ellen. És egy hatalmas király támad, aki nagy uralommal fog uralkodni, és azt cselekszi, amit akar. De amint felemelkedik, birodalma összetöretik, és az ég négy szele felé oszlik; de nem az ő utódaira száll, és nem ama uralom szerint, amellyel uralkodott; mert birodalma kiszakíttatik, és másokra száll, nem azokra.” Dániel 11:1–4.

„Círus ostrom alá vette Babilont, amelyet Kr. e. 538-ban csel útján foglalt el, és Belsazárnak, akit a perzsák öltek meg, halálával Babilon királysága megszűnt létezni.” Uriah Smith, Daniel and the Revelation, 46.

„Az előző fejezetben [a nyolcadik fejezetben] feljegyzett látomás Bélsaccar harmadik évében, Kr. e. 538-ban adatott. Ugyanabban az esztendőben, amely egyúttal Dárius első éve is volt, történtek meg az ebben a fejezetben [a kilencedik fejezetben] elbeszélt események.” Uriah Smith, Daniel and the Revelation, 205.

És ez az egész föld pusztasággá és iszonyattá lesz; és e nemzetek hetven esztendeig szolgálnak majd Babilon királyának. És lészen, mikor a hetven esztendő betelik, meglátogatom Babilon királyán és azon a nemzeten, azt mondja az Úr, az ő bűnüket, valamint a káldeusok földjén is, és örök pusztasággá teszem azt. Jeremiás 25:11, 12.

Mert ezt mondja az Úr: Ha majd letelik a hetven esztendő Babilonban, meglátogatlak titeket, és beteljesítem rajtatok jó szómat, hogy visszahozzalak benneteket e helyre. Jeremiás 25:10.

„A hetven esztendő Kr. e. 606-ban vette kezdetét, és Dániel megértette, hogy azok immár a végükhöz közelednek.” Uriah Smith, Daniel and the Revelation, 205.

„Isten földi egyháza e hosszú, szüntelen üldöztetés idején éppoly bizonyosan fogságban volt, mint ahogyan Izráel fiai a száműzetés idején Babilonban fogságban tartattak.” Prophets and Kings, 714.

És három és fél nap múlva az Istentől való élet lelke beléjük ment, és lábukra álltak; és nagy félelem szállta meg azokat, akik látták őket. És hallottak egy nagy szózatot a mennyből, amely ezt mondta nekik: Jöjjetek fel ide. És felmentek a mennybe egy felhőben; és ellenségeik látták őket. Jelenések 11:11–12.

Mert maga az Úr fog alászállni a mennyből riadóval, arkangyali szózattal és Isten harsonájával; és először a Krisztusban elhunytak támadnak fel. 1Thesszalonika 4:16.

Mihály főangyal azonban, amikor az ördöggel vetekedve Mózes teste felől vitatkozott, nem mert ellene káromló vádat emelni, hanem ezt mondta: Dorgáljon meg téged az Úr. Júdás 7.

„A Jelenések könyvében a Biblia valamennyi könyve találkozik és végződik. Itt található Dániel könyvének kiegészítése. Az egyik prófécia; a másik kinyilatkoztatás. A könyv, amely lepecsételtetett, nem a Jelenések könyve, hanem Dániel próféciájának az a része, amely az utolsó napokra vonatkozik. Az angyal megparancsolta: „Te pedig, Dániel, zárd be e szavakat, és pecsételd le e könyvet a vég idejéig.” Dániel 12:4.” Az apostolok cselekedetei, 585.

„Nincs vesztegetni való időnk. Nyomorúságos idők állnak előttünk. A világot a háború szelleme nyugtalanná teszi. Hamarosan bekövetkeznek a próféciákban megjövendölt nyomorúság jelenetei. A Dániel könyve tizenegyedik fejezetében foglalt prófécia csaknem teljesen beteljesedett. E prófécia beteljesedésében végbement történelem nagy része megismétlődik majd.” Manuscript Releases, 13. szám, 394.

És aki ellene jön, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem állhat meg előtte; és megáll a dicső földön, amely az ő keze által emésztetik meg. Dániel 11:16.

„Noha Egyiptom nem állhatott meg Antiochus, az északi király előtt, Antiochus sem állhatott meg a rómaiak előtt, akik most ellene jöttek. Egyetlen királyság sem volt többé képes ellenállni e felemelkedő hatalomnak. Szíriát meghódították, és a Római Birodalomhoz csatolták, amikor Pompeius Kr. e. 65-ben megfosztotta Antiochus Asiaticust birtokaitól, és Szíriát római provinciává tette.”

„Ugyanannak a hatalomnak a Szentföldön is meg kellett állnia, és fel kellett emésztenie azt. Róma Kr. e. 161-ben szövetség által került kapcsolatba Isten népével, a zsidókkal; ettől az időponttól fogva előkelő helyet foglal el a prófétai időrendben. Júdea fölött azonban tényleges hódítás útján csak Kr. e. 63-ban szerzett fennhatóságot; mégpedig a következő módon.”

„Amikor Pompeius visszatért Pontus királya, Mithridatész ellen vezetett hadjáratából, két vetélytárs, Hürkanosz és Arisztobulosz, Júdea koronájáért küzdött. Ügyük Pompeius elé került, aki hamar felismerte Arisztobulosz igényeinek jogtalanságát, de az ügyben a döntést mindaddig el kívánta halasztani, amíg be nem fejezi régóta óhajtott arábiai hadjáratát, megígérve, hogy azután visszatér, és ügyeiket úgy rendezi el, amint igazságosnak és helyesnek látszik. Arisztobulosz, kifürkészve Pompeius valódi szándékait, sietve visszatért Júdeába, felfegyverezte alattvalóit, és erőteljes védelemre készült, eltökélve, hogy minden áron megtartja a koronát, amelyről előre látta, hogy másnak fogják ítélni. Pompeius szorosan a menekülő nyomában haladt. Amikor Jeruzsálemhez közeledett, Arisztobulosz, kezdve megbánni eljárását, elébe ment, és igyekezett elsimítani a dolgokat azzal, hogy teljes alávetést és nagy pénzösszegeket ígért. Pompeius, elfogadva ezt az ajánlatot, elküldte Gabiniust egy katonai különítmény élén, hogy vegye át a pénzt. Ám amikor ez a helytartó Jeruzsálembe érkezett, zárva találta a kapukat előtte, és a falak tetejéről azt mondták neki, hogy a város nem tartja magát a megállapodáshoz.”

„Pompeius, hogy ily módon büntetlenül meg ne tévesszék, Aristobulust, akit magánál tartott, vasra verette, és egész seregével haladéktalanul Jeruzsálem ellen vonult. Aristobulus hívei a hely védelmére törekedtek; Hyrkanus párthívei pedig a kapuk megnyitására. Mivel az utóbbiak voltak többségben, és felülkerekedtek, Pompeius szabad bejutást nyert a városba. Erre Aristobulus követői visszavonultak a templom hegyére, teljesen eltökélve arra, hogy azt a helyet megvédik, amilyen eltökélten Pompeius annak bevételére tört. Három hónap elteltével a falon olyan rés támadt, amely elegendő volt a rohamhoz, és a helyet kardélre hányva foglalták el. Az ezt követő rettenetes vérengzésben tizenkétezer ember esett el. Megrendítő látvány volt, jegyzi meg a történetíró, látni a papokat, amint az isteni szolgálat végzése közben nyugodt kézzel és rendíthetetlen szándékkal folytatták megszokott munkájukat, látszólag mit sem érzékelve a vad felfordulásból, noha körülöttük mindenfelé barátaikat mészárolták le, és noha gyakran a saját vérük elegyedett áldozataik vérével.”

„Miután véget vetett a háborúnak, Pompeius lerombolta Jeruzsálem falait, több várost Júdea fennhatósága alól Szíriáéhoz csatolt, és adót vetett ki a zsidókra. Így került Jeruzsálem első ízben hódítás útján annak a hatalomnak a kezébe, amely a „dicső földet” vasmarkában tartotta mindaddig, mígnem teljesen elemésztette azt.” Uriah Smith, Daniel and the Revelation, 259, 260.

Az a tény, hogy Isten népe között nincs viszály vagy nyugtalanság, nem tekinthető döntő bizonyítéknak arra, hogy szilárdan ragaszkodnak az egészséges tanításhoz. Okunk van attól tartani, hogy nem tesznek világos különbséget igazság és tévedés között. Amikor a Szentírás vizsgálata nyomán nem vetődnek fel új kérdések, amikor nem támad olyan véleménykülönbség, amely arra indítaná az embereket, hogy maguk kutassák a Bibliát, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy birtokában vannak az igazságnak, akkor sokan lesznek most is, mint az ókorban, akik a hagyományhoz ragaszkodnak, és úgy imádnak, hogy nem tudják, mit.

„Megmutattatott nekem, hogy sokan, akik azt vallják, hogy ismerik a jelenvaló igazságot, nem tudják, mit hisznek. Nem értik hitük bizonyítékait. Nincs helyes fogalmuk a jelen időre szóló munka jelentőségéről. Amikor eljön a megpróbáltatás ideje, lesznek olyanok, akik most másoknak prédikálnak, s amikor megvizsgálják az általuk vallott álláspontokat, azt találják majd, hogy sok olyan dolog van, amelyre nem tudnak kielégítő magyarázatot adni. Amíg ily módon próbára nem tétettek, nem ismerték nagy tudatlanságukat. És sokan vannak a gyülekezetben, akik természetesnek veszik, hogy értik, amit hisznek; de amíg vita nem támad, nem ismerik saját gyengeségüket. Amikor elszakadnak az azonos hitűektől, és kényszerülnek egyedül és magukra maradva megállni, hogy megmagyarázzák hitüket, meg fognak lepődni, amikor látják, milyen zavarosak az elképzeléseik arról, amit igazságként elfogadtak. Bizonyos, hogy eltávolodás történt közöttünk az élő Istentől, és emberekhez fordulás, az emberit állítva az isteni bölcsesség helyébe.”

„Isten felrázza népét; ha más eszközök csődöt mondanak, eretnekségek támadnak majd közöttük, amelyek megrostálják őket, elválasztva a polyvát a búzától. Az Úr mindazokat, akik hisznek az Ő igéjének, arra szólítja, hogy ébredjenek fel álmukból. Drága világosság érkezett, amely e kor számára alkalmas. Ez bibliai igazság, amely feltárja a közvetlenül előttünk álló veszedelmeket. E világosságnak arra kell indítania bennünket, hogy szorgalmasan tanulmányozzuk a Szentírást, és a legszigorúbb vizsgálat alá vonjuk azokat az álláspontokat, amelyeket vallunk. Isten azt akarja, hogy az igazság minden vonatkozását és tételét alaposan és állhatatosan kutassuk, imádsággal és böjttel. A hívőknek nem szabad feltevésekben és homályosan körülírt elképzelésekben megnyugodniuk afelől, hogy mi alkotja az igazságot. Hitüknek szilárdan Isten igéjére kell alapozódnia, hogy amikor eljön a próba ideje, és tanácsok elé állítják őket, hogy számot adjanak hitükről, képesek legyenek szelídséggel és félelemmel megindokolni a bennük levő reménységet.

„Buzdítsatok, buzdítsatok, buzdítsatok. Azoknak a tárgyaknak, amelyeket a világ elé tárunk, számunkra eleven valóságnak kell lenniük. Fontos, hogy azoknak a tanoknak a védelmében, amelyeket a hit alapvető tételeinek tartunk, soha ne engedjük meg magunknak olyan érvek használatát, amelyek nem teljesen megalapozottak. Ezek alkalmasak lehetnek arra, hogy elhallgattassák az ellenfelet, de az igazságot nem tisztelik meg. Olyan megalapozott érveket kell előterjesztenünk, amelyek nemcsak elnémítják ellenfeleinket, hanem a legszorosabb és legalaposabb vizsgálatot is kiállják. Azoknál, akik vitázókká képezték magukat, nagy a veszélye annak, hogy Isten Igéjével nem fognak méltányosan bánni. Amikor ellenféllel állunk szemben, komoly törekvésünknek annak kell lennie, hogy a tárgyakat úgy tárjuk elé, hogy meggyőződést ébresszünk elméjében, nem pedig csupán arra törekedjünk, hogy a hívőben bizalmat keltsünk.”

„Bármily nagy legyen is az ember szellemi előrehaladása, egy pillanatra se gondolja, hogy nincs szükség a Szentírás alapos és folyamatos kutatására a nagyobb világosság elnyerése végett. Mint nép, egyenként hívattunk el arra, hogy a prófécia tanítványai legyünk. Komoly buzgósággal kell őrködnünk, hogy felismerhessük a világosság bármely sugarát, amelyet Isten tár elénk. Meg kell ragadnunk az igazság első felvillanásait; és imádságos tanulmányozás által tisztább világosság nyerhető, amelyet mások elé lehet tárni.

„Amikor Isten népe nyugalomban van, és megelégszik jelenlegi világosságával, bizonyosak lehetünk abban, hogy Ő nem fogja őket kegyében részesíteni. Az az Ő akarata, hogy szüntelenül előrehaladjanak, hogy befogadják a rájuk sugárzó, növekvő és mindinkább növekvő világosságot. Az egyház jelenlegi lelkülete nem kedves Isten előtt. Önbizalom lopózott be, amely odavezetett, hogy nem érzik szükségét több igazságnak és nagyobb világosságnak. Olyan időben élünk, amikor Sátán munkálkodik jobb kéz felől és bal kéz felől, előttünk és mögöttünk; mi pedig mint nép, alszunk. Isten azt akarja, hogy hang hallatsszék, amely cselekvésre ébreszti népét.” Testimonies, 5. kötet, 707–708.