The Book of Daniel - Number One-Hundred and Ninety-Seven

Most azt állapítjuk meg, hogy a hét mennydörgés által jelképezett események egyike Krisztusnak az a munkája, amelyben másodszor gyűjti össze népét, s amelyet 2023 júliusában kezdett meg. A millerita történelem azonosítja, hogy ez a munka az iszlám hadviselésének mint az üzenet hátterének közegében valósul meg.

Az üzenet Jézus Krisztus kijelentése, amely közvetlenül a kegyelmi idő lezárulása előtt nyittatik fel, ám ez az üzenet a harmadik jaj üzenete által hordozódik (annak összefüggésébe van helyezve). Éppen abban az időben, amikor az Úr 1849-ben másodszor nyújtotta ki a kezét, White testvérnő a haragos nemzetek megrendüléséről szólt, amely az iszlám jelképe.

A történészek megerősítik, hogy ami 1848-ban megrázta Európa nemzeteit, az az iszlám seregeinek tevékenysége volt, mert prófétai értelemben ők jelképezik azt a hatalmat, amely megharagítja a nemzeteket. Az Úr azon cselekedetének első tanúbizonyságában, hogy 1840 és 1844 történetében másodszor is kinyújtotta kezét, az Éjféli Kiáltás üzenete megérkezett az exeteri tábori összejövetelre. Onnan 1844. október 22-ig az üzenet árhullámként söpört végig az Egyesült Államok keleti partvidékén. Ezt a mozgalmat Krisztus diadalmas jeruzsálemi bevonulása előképezte, és Krisztust egy szamár vitte be Jeruzsálembe.

Az Éjféli Kiáltás üzenete Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának teljes prófétai üzenetét képviseli, ám ez a Kinyilatkoztatás a harmadik jaj iszlámjának a nemzeteket haragra gerjesztő összefüggésébe van helyezve, mert az az iszlám hordozza azt az üzenetet, amely Jézus Krisztus kinyilatkoztatása. Jézus Júda törzséből való Oroszlán, és a „szamár” üzenetéhez van kötve.

Júda által valósul meg „a népek egybegyűjtése”. Krisztus, mint Júda, egyúttal a „Szőlőtő” is, és a „nemes szőlőtő” a „szamár vemhéhez” van kötve. Az Ő „ruháit” „borban” mossák meg, amely „a szőlő vére” volt. Krisztus a Gecsemánéban kezdte ontani a vérét, amikor vért verejtékezett, és a Gecsemáné jelentése: „olajprés”. A Gecsemánétól a keresztig ontotta drága vérét, hogy minden embert magához gyűjtsön.

Krisztusnak az a munkája, hogy minden embert Magához vonjon, kétlépcsős folyamat, mert először egybegyűjti „Izráel számkivetettjeit”, majd őket jelként használja fel arra, hogy magához vonja az Ő más juhait.

A száznegyvennégyezer azok a „juhok”, akik ismerik Őt. A „más juhok” az Ő nyája, amely kijön Babilonból, amikor meglátják és meghallják a zászlót. Mielőtt felemeli zászlaját, vagyis juhait, előbb másodszor is összegyűjti őket. A szent történelemnek ez a vonala összhangban áll Dániel könyve tizenegyedik fejezetének tizenharmadiktól tizenötödikig terjedő verseivel, és ezért összhangban áll a negyvenedik vers rejtett történelmével is. Ez az igaz protestáns szarv vonalát jelképezi, amely a hitehagyott protestáns szarv, a hitehagyott republikánus szarv és Tírusz paráznájának megérkezése történelmén belül halad, közvetlenül a negyvenegyedik vers vasárnaptörvénye előtt. Az igaz protestáns szarv vonala egyaránt jelképezi azt a történelmet és azt az üzenetet is, amelyben a száznegyvennégyezer elpecsételtetik.

„Izráel számkivetettjei” egy olyan vonalat képviselnek, amely ellentétben áll a „csúfolódók gyülekezetével”, amint Jeremiás nevezi őket, illetve a „Sátán zsinagógájával”, amint János nevezi őket a Jelenések második és harmadik fejezetében, ahol a szmirnai és a filadelfiai gyülekezethez szól. A filadelfiaiak a Jelenések hetedik fejezetének „száznegyvennégyezerét” jelképezik, Szmirna pedig ugyanazon fejezet „nagy sokasága”, amelyet senki meg nem számlálhat. Az utolsó napok megváltottainak e két osztálya viszályban áll azokkal, akik hazudnak, és akik a Sátán zsinagógájában vannak, és azt állítják, hogy ők Isten népe, mert azt mondják magukról, hogy zsidók.

Az igaz protestáns szarv vonala abból a vitából áll, amely közöttük és a korábbi szövetségi nép között áll fenn, akik akkor éppen mellőztetnek. Ugyanezen történelmi folyamatban a hűségesek vitában állnak az elhajlott protestantizmus és a katolicizmus vonalával is. Ez a három vallási entitás a mikro szinten, az igaz protestáns szarv vonalán belül, a sárkányt, a fenevadat és a hamis prófétát jelképezi.

Korábban már foglalkoztunk ezzel a szakasszal, és ennek során megállapítottuk, hogy a „névleges egyház” kifejezésnek és a „névleges adventista” kifejezésnek más jelentése és alkalmazása volt abban az időben, amikor White testvérnő e szavakat leírta. A próféták azonban inkább az utolsó napokról szóltak, mint a saját történelmi korukról, ezért ebben a szakaszban az utolsó napok névleges egyháza a hitehagyott protestantizmus volna. A „névleges” szó jelentése: „csak név szerint”.

Az úgynevezett protestáns egyház 1844-ben megszűnt tiltakozni Róma ellen, amikor fellázadt az ellen, hogy hit által belépjen a Szentek Szentjébe, ahol felismerhette volna, hogy a hetednapi szombat az istentisztelet helyes napja. Ehelyett megtartotta a nap imádatát, amely a katolicizmus jegye. Lehetetlen „tiltakozni” Róma ellen — ami a „protestáns” szó egyetlen meghatározása —, ha elfogadtad az ő hatalmának jelképét, amelyet a római egyház ismételten úgy azonosított, mint annak bizonyítékát, hogy hatalmában áll a Bibliában az istentisztelet napját a hetednapi szombatról vasárnapra megváltoztatni.

A „névleges adventisták” azok, akik magukat hetednapi adventistáknak vallják, ugyanakkor Júdással is azonosíttatnak, aki annak a tanítványnak a jelképe, aki elárulta hitvallását. A névleges Hetednapi Adventista Egyház gyűlölni fogja a „szenteket”, és azok a szentek akkor „ismeretlen néppé” „lesznek”. Gyűlölik az ismeretlen szenteket „a szombat miatt”, azon igazság miatt, amelyet nem tudnak „megcáfolni”. White testvérnő történetében a szombat igazsága a hetedik napi szombat volt, de ez az utolsó napok szombat-igazságát jelképezi, amelyet nem lehet megcáfolni, és ez az a tanítás, amelyet a laodiceai Hetednapi Adventizmus először elvetett az 1863-ban tanúsított lázadásában. Ez a tanítás volt az első alapvető igazság, amelyet William Miller felfedezett, és az Adventizmus azon alapigazságait jelképezi, amelyekben a névleges adventisták megtagadják a járást, amint azt Jeremiás régi ösvényei ábrázolják. Ez a szombat-igazság a Leviticus huszonhat „hétszerese”.

A valódi protestantizmusnak a Filadelfiából és Szmirnából álló vonalát azok árulják el, akiket Júdás jelképez. Júdás háromszor egyezett meg Jézus elárulására, ily módon azonosítva egy fokozatos árulást, amely megelőzte a keresztet, és ott teljesedett be. Dániel könyve tizenegyedik fejezetének tizenhatodik verse a vasárnaptörvényt jelképezi, amelynek előképe a kereszt volt. Ezért a tizenhatodik vers vasárnaptörvényéhez vezető versekben, amely ugyanaz, mint a negyvenegyedik vers vasárnaptörvénye, egy háromlépcsős árulás szakad az utolsó napok szentjeire. Az árulás abban az időszakban történik, amikor az Úr másodszor gyűjti össze végidei zászlaját.

Ézsaiás e szakasz történelmi hátterét a tizedik versben az „ama napon” kifejezéssel jelöli meg. Ennélfogva az az „ama nap” a tizedik verset megelőző versekben került azonosításra. Amikor ezt a sajátos prófétai elbeszélést visszakövetjük egy olyan utalásig, amely lehetővé teszi számunkra annak meghatározását, hogy mikor van az az „ama nap”, a tizedik fejezet első verséhez jutunk.

White testvér e vers „igazságtalan rendeletét” a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvénnyel azonosítja:

Az Úr népének másodszori összegyűjtésének összefüggése a közelgő vasárnapi törvény válságának történelmi keretébe van helyezve, mert Ézsaiás a tizedik fejezet tizenkettedik versében arról beszél, hogy az Úr befejez egy munkát népe között, mielőtt végrehajtó ítéletét elhozza a hamis rendeletre, amely a vasárnapi törvény.

A „Sionon és Jeruzsálemen véghezvitt munka”, amelyet az Úr „elvégez”, mielőtt a pápaság büntetése a vasárnaptörvény idején megkezdődik, a száznegyvennégyezer elpecsételése. Ezékiel könyve kilencedik fejezetében a férfi az íródeáki tintatartóval végigmegy Jeruzsálemen, és jelet helyez azokra, „a kik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az útálatosságokért, a melyeket cselekesznek a földön” és az egyházban. Ez a munka magában foglalja azt a folyamatot is, amelyben az Úr másodszor összegyűjti Izráel elszéledtjeit. Összegyűjti őket a föld négy szegletéről, és a „föld négy szeglete” nyolc földrajzi terület által van jelképezve. A nyolcas a fenevad képe próbájának jelképe, ezáltal azonosítva, hogy azok végső összegyűjtése, akik a zászlóvá lennének, abban az időszakban megy végbe, amikor a fenevad képe próbája véghezvitetik a földön.

Az az egység, amelyet az jelképez, hogy „Efraim” „nem irigykedik Júdára, és Júda” „nem háborgatja Efraimot”, akkor következik be, amikor Júda ellenségei kivágattatnak. Prófétai értelemben a korábbi szövetségi nép, amelyet Júdás, vagy a Sátán zsinagógája, vagy a csúfolódók gyülekezete, vagy a millerita történelem protestánsai, vagy Krisztus történetének zsidói képviselnek, az első csalódáskor „kivágattatik”. Amikor Jeremiás ugyanezt a történelmet ábrázolja, azt az utasítást kapta, hogy soha nem térhet vissza a csúfolódók gyülekezetébe, jóllehet azok visszatérhetnek hozzá, ha a megtérést választják.

2020. július 18-tól a vasárnapi törvényig az Úr másodszor gyűjti egybe utolsó napi népét. A világ minden tájáról gyűjti össze őket, egy olyan időszakban, amikor befejezi teljes munkáját Júdán és Jeruzsálemen. E pecsételési időben Isten utolsó napi népe ismeretlen lesz, mindazonáltal egy hármas szövetséggel fog szembesülni, amely ellenzi munkájukat.

A katolicizmus a hármas szövetség fenevada, és egyik leánya az az osztály, amelyet White nővér névleges egyházként azonosít. Ők képviselik a hamis prófétát. A névleges laodiceai adventisták, akiket Júdás jelképez, ebben az ábrázolásban a sárkányt jelentik. Az 1863-as lázadást az ókori Izráel lázadása példázta az első Kádésnél, amikor úgy döntöttek, hogy elutasítják Józsué és Káleb üzenetét, és visszatérnek Egyiptomba. Egyiptom a sárkány jelképe.

A kádési lázadás a tizedik próbatételt jelentette abban a vizsgálati folyamatban, amely Egyiptomból kihozott választott nép elvetését és halálát eredményezte; ugyanakkor előképe volt annak a végső próbatételnek is egy olyan vizsgálati folyamatban, amely a filadelfiai millerita adventizmusra 1844. október 22-én szakadt, és az 1863-as lázadással zárult le. Az ősi Izráel történelmének legvégén a zsidók „kiáltának: »Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt!« Pilátus monda nékik: »A ti királyotokat feszítsem meg?« A főpapok felelének: »Nem királyunk van, hanem császárunk.«” Az első lázadásban és az utolsó lázadásban is a korábbi szövetségi nép a sárkány jelképét (Egyiptomot és a pogány Rómát) választotta királyául.

2020. július 18-án „Júda ellenségei” „kiirtattak”, és felállíttatott a száznegyvennégyezer temploma. Már csak annyi maradt hátra, hogy a templom megtisztíttassék, előkészítve a szövetség Követének hirtelen eljövetelét az Ő templomába. A millerita történelem temploma negyvenhat év alatt építtetett fel 1798-tól 1844-ig. Az 1844. április 19-i első csalódáskor a protestánsok kivágattak, és a Sátán zsinagógájának, a csúfolódók gyülekezetének, Róma egyik leányának részévé lettek. Attól az időponttól 1844. október 22-ig tisztulási folyamat ment végbe annak előkészítéseként, hogy a hűségesek Krisztust kövessék a Szentek Szentjébe, hogy Ő véghezvigye istenségének az ő emberségükkel való egyesítésének munkáját.

A valódi protestáns szarv története, amely másodszor gyűjtetik egybe közvetlenül a jogtalan rendelet előtt, hogy az legyen a zászlójel, amelyet Isten arra használ, hogy Babilonból kihívja az Ő másik nyáját, ugyanabban az időszakban zajlik, amelyben a hitehagyott republikánus és protestáns szarvak egyesülnek, lelki paráznaságot követnek el, és így egy testté, vagy egy templommá lesznek, amely a fenevad képe. Isten temploma ezzel egyidejűleg Krisztus képét formálja.

E tanulmányt a következő cikkben folytatjuk.