We are working through Isaiah chapter twenty-seven, for it establishes the context for the following chapters of Isaiah. Those following chapters identify the latter rain as the correct biblical methodology. The methodology, when recognized and employed, reveals the prophetic message that if accepted produces a corresponding experience.
Ézsaiás huszonhetedik fejezetét tanulmányozzuk, mivel ez teremti meg Ézsaiás következő fejezeteinek összefüggési keretét. Ezek a következő fejezetek a késői esőt jelölik meg mint a helyes bibliai módszertant. Ez a módszertan, amikor felismerik és alkalmazzák, feltárja azt a prófétai üzenetet, amelyet ha elfogadnak, annak megfelelő tapasztalatot eredményez.
On September 11, 2001 the song that is to be sung unto the former covenant people of God, who are the Seventh-day Adventist people, is that they are being passed by as God’s people, for they have not brought forth the fruits that were intended by God for His vineyard to produce. The song was to be premised on the covenant relationship, represented by the vineyard which God had planted and also by their rejection of the stone of stumbling in 1863. They had become Laodicea in 1856, and for seven years, or “seven times”, or twenty-five hundred and twenty days, God sought entrance, but they closed the door against Him in 1863.
2001. szeptember 11-én az az ének hangzik fel Isten egykori szövetségi népe, vagyis a Hetednapi Adventista nép ellen, hogy elhagyatnak mint Isten népe, mert nem teremtek olyan gyümölcsöket, amelyeket Isten szándéka szerint az Ő szőlőjének kellett volna megteremnie. Az ének alapját a szövetségi kapcsolat képezte, amelyet az Isten által plántált szőlő jelképezett, valamint az is, hogy 1863-ban elvetették a megütközés kövét. 1856-ban Laodiceává lettek, és hét éven át, vagy „hétszer”, vagyis kétezer-ötszázhúsz napon át Isten bebocsáttatást keresett, de 1863-ban bezárták előtte az ajtót.
Since September 11, 2001 they are being bound into bundles in advance of being spewed fully out of His mouth at the Sunday law. The message to be sung to Adventism since September 11, 2001 is the Laodicean message, which is the message of the vineyard that contains the stumbling stone that crushes any who refuse to “see” and “taste” the precious stone. The promise to the Laodiceans in Isaiah’s passage is that any Adventist who chooses to accept this final warning, still has time to “take hold of” Christ’s “strength, that” they “may make peace with” Christ, for Christ is still willing “to make peace with” them. But at the cry at midnight, just before the soon-coming Sunday law, that opportunity is forever over.
2001. szeptember 11-e óta kévékbe köttetnek, mielőtt a vasárnapi törvény idején teljesen kiköpetnének az Ő szájából. Az Adventizmushoz 2001. szeptember 11-e óta éneklendő üzenet a laodiceai üzenet, amely a szőlőskert üzenete, és magában foglalja a megütközés kövét, amely összezúz mindenkit, aki nem hajlandó „látni” és „ízlelni” a drága követ. A Laodiceabelieknek szóló ígéret Ésaiás szakaszában az, hogy bármely adventista, aki úgy dönt, hogy elfogadja ezt a végső figyelmeztetést, még mindig időben van arra, hogy megragadja Krisztus „erejét, hogy” „békét kössön” Krisztussal, mert Krisztus még mindig kész „békét kötni” velük. De az éjféli kiáltáskor, közvetlenül a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény előtt, ez a lehetőség örökre véget ér.
In the time period that began on September 11, 2001 God promised to make those who “in time past were not a people”, “a root out of a dry ground”, to “take root” “blossom and bud, and fill the face of the world with fruit.” What causes the root of Jesse to blossom and bud is the latter rain, for the root that is to blossom and bud is destined prophetically to be the ensign that is lifted up, and the ensign is the root of Jesse.
A 2001. szeptember 11-én kezdődő időszakban Isten megígérte, hogy azokat, akik „egykor nem valának nép”, „száraz földből való gyökérré” teszi, hogy „meggyökerezzenek”, „virágozzanak és bimbózzanak, és gyümölccsel töltsék be a föld színét.” Ami Jessének gyökerét virágzásra és bimbózásra készteti, az a késői eső, mert az a gyökér, amelynek virágoznia és bimbóznia kell, prófétailag arra rendeltetett, hogy a felemelt zászló legyen, és a zászló Jessének gyökere.
And in that day there shall be a root of Jesse, which shall stand for an ensign of the people; to it shall the Gentiles seek: and his rest shall be glorious. Isaiah 11:10.
És azon a napon lesz Isai gyökere, aki zászlóul áll a népeknek; hozzá folyamodnak a pogányok, és nyugodalma dicsőséges lesz. Ézsaiás 11:10.
The latter rain caused the root of Jesse to blossom and bud beginning on September 11, 2001 and at the soon-coming Sunday law the root will fill the whole earth with fruit. The Sunday law in Isaiah chapter twenty-seven is the progressive history that is also represented in chapters one through three in the book of Daniel. The latter rain began to sprinkle when the nations were angered on September 11, 2001 with the release and then immediate restraint of Islam of the third Woe.
A késői eső 2001. szeptember 11-én kezdte virágba borítani és rügyfakadásra indítani Isai gyökerét, és a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvénynél a gyökér gyümölccsel tölti be az egész földet. Az Ézsaiás huszonhetedik fejezetében szereplő vasárnapi törvény az a fokozatos történelmi folyamat, amelyet Dániel könyvének elsőtől harmadikig terjedő fejezetei is ábrázolnak. A késői eső akkor kezdett permetezni, amikor a nemzetek megharagudtak 2001. szeptember 11-én, az iszlámnak, a harmadik jajnak, szabadon bocsátásával, majd azonnali megfékezésével.
“‘The commencement of that time of trouble,’ here mentioned does not refer to the time when the plagues shall begin to be poured out, but to a short period just before they are poured out, while Christ is in the sanctuary. At that time, while the work of salvation is closing, trouble will be coming on the earth, and the nations will be angry, yet held in check so as not to prevent the work of the third angel. At that time the ‘latter rain,’ or refreshing from the presence of the Lord, will come, to give power to the loud voice of the third angel, and prepare the saints to stand in the period when the seven last plagues shall be poured out.” Early Writings, 85.
„Az itt említett »ama nyomorúságos idő kezdete« nem arra az időre vonatkozik, amikor a csapások kiáradása megkezdődik, hanem egy rövid időszakra közvetlenül azelőtt, hogy kiáradnának, miközben Krisztus még a szentélyben van. Abban az időben, miközben az üdvösség műve lezárul, nyomorúság tör a földre, és a nemzetek megharagszanak, mégis féken lesznek tartva, hogy meg ne akadályozzák a harmadik angyal munkáját. Abban az időben jön el a »késői eső«, vagy az Úr jelenlétéből áradó felüdülés, hogy erőt adjon a harmadik angyal hangos kiáltásának, és előkészítse a szenteket arra, hogy megálljanak abban az időszakban, amikor a hét utolsó csapás kiárad.” Korai írások, 85.
In the passage Sister White is clarifying that there is a short period when salvation is still open. The “time of trouble” she is addressing is distinct from the great time of trouble, that begins when probation fully closes. In Adventism it is rightly referred to as “the little time of trouble” in relation to the great time of trouble that begins when Michael stands up. The “little time of trouble” represents the period when national ruin begins at the soon-coming Sunday law, and continues until probation closes.
Ebben a szakaszban White testvér azt teszi világossá, hogy van egy rövid időszak, amikor az üdvösség még nyitva áll. Az az „nyomorúság ideje”, amelyről ő beszél, különbözik a nagy nyomorúság idejétől, amely akkor kezdődik, amikor a kegyelmi idő teljesen lezárul. Az adventizmusban helyesen „a nyomorúság kis idejének” nevezik, megkülönböztetésül attól a nagy nyomorúság idejétől, amely akkor kezdődik, amikor Mihály felkél. A „nyomorúság kis ideje” azt az időszakot jelképezi, amikor a nemzeti romlás a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvénnyel kezdetét veszi, és addig tart, amíg a kegyelmi idő lezárul.
In the history from September 11, 2001 through to the Sunday law the final cleansing and judgment of Adventism is illustrated as occurring during the “sprinkling” of the latter rain. That period when the latter rain, which is also the “refreshing,” begins as a “sprinkling”, but progresses unto the full outpouring at the Sunday law. In that period, which begins when Islam of the third Woe makes the nations angry, the latter rain begins to fall, and some recognize the latter rain and receive it, and some do not recognize the latter rain. Some recognize that something is happening, but they don’t understand what it is, and brace themselves against it.
A 2001. szeptember 11-étől a vasárnaptörvényig terjedő történelemben az adventizmus végső megtisztítása és ítélete úgy van szemléltetve, mint amely a késői eső „permetezése” idején történik. Ez az az időszak, amikor a késői eső, amely egyben a „felüdülés” is, „permetezésként” kezdődik, de a vasárnaptörvénynél a teljes kiárasztatásig halad előre. Abban az időszakban, amely akkor kezdődik, amikor a harmadik Jaj iszlámja megharagítja a nemzeteket, a késői eső hullani kezd, és egyesek felismerik a késői esőt, és befogadják azt, mások pedig nem ismerik fel a késői esőt. Vannak, akik felismerik, hogy valami történik, de nem értik, mi az, és felkészülnek arra, hogy szembeszegüljenek vele.
“Many have in a great measure failed to receive the former rain. They have not obtained all the benefits that God has thus provided for them. They expect that the lack will be supplied by the latter rain. When the richest abundance of grace shall be bestowed, they intend to open their hearts to receive it. They are making a terrible mistake. The work that God has begun in the human heart in giving His light and knowledge must be continually going forward. Every individual must realize his own necessity. The heart must be emptied of every defilement and cleansed for the indwelling of the Spirit. It was by the confession and forsaking of sin, by earnest prayer and consecration of themselves to God, that the early disciples prepared for the outpouring of the Holy Spirit on the Day of Pentecost. The same work, only in greater degree, must be done now. Then the human agent had only to ask for the blessing, and wait for the Lord to perfect the work concerning him. It is God who began the work, and He will finish His work, making man complete in Jesus Christ. But there must be no neglect of the grace represented by the former rain. Only those who are living up to the light they have will receive greater light. Unless we are daily advancing in the exemplification of the active Christian virtues, we shall not recognize the manifestations of the Holy Spirit in the latter rain. It may be falling on hearts all around us, but we shall not discern or receive it.” Testimonies to Ministers, 506, 507.
„Sokan nagymértékben elmulasztották befogadni a korai esőt. Nem nyerték el mindazokat az áldásokat, amelyeket Isten ily módon számukra biztosított. Azt várják, hogy a hiányt a késői eső pótolja majd. Amikor a kegyelem leggazdagabb bősége árad ki, akkor szándékoznak megnyitni szívüket annak befogadására. Szörnyű tévedést követnek el. Annak a munkának, amelyet Isten az emberi szívben azáltal kezdett meg, hogy világosságát és ismeretét adta, szüntelenül előre kell haladnia. Minden egyes embernek fel kell ismernie saját szükségét. A szívet meg kell üresíteni minden tisztátalanságtól, és meg kell tisztítani a Lélek bennlakására. A bűn megvallása és elhagyása, buzgó imádság és önmaguk Istennek való odaszentelése által készültek fel a korai tanítványok a Szentlélek kitöltetésére pünkösd napján. Ugyanezt a munkát kell most elvégezni, csak még nagyobb mértékben. Akkor az emberi eszköznek csak kérnie kellett az áldást, és várnia az Urat, hogy teljessé tegye benne a munkát. Isten az, aki elkezdte a munkát, és Ő be is fejezi azt, tökéletessé téve az embert Jézus Krisztusban. De nem szabad elhanyagolni a korai eső által jelképezett kegyelmet. Csak azok kapnak nagyobb világosságot, akik a kapott világosság szerint élnek. Ha nem haladunk napról napra előre a tevékeny keresztény erények megnyilvánításában, nem fogjuk felismerni a Szentlélek megnyilatkozásait a késői esőben. Lehet, hogy a körülöttünk levő szívekre hull, de mi nem fogjuk azt sem felismerni, sem befogadni.” Testimonies to Ministers, 506, 507.
The latter rain is now falling and there are those who recognize it and therefore receive it, and there are those who do not recognize it, and therefore do not receive it. The latter rain must be recognized to be received. The latter rain is not just an experience only, it is an experience that is produced by a message, but the message can only be received when the correct methodology is employed to establish the message. Without recognizing the methodology which establishes the message of the latter rain, it is virtually impossible to understand the prophetic lessons that are represented in the rise and fall of kingdoms set forth in the books of Daniel and Revelation.
A késői eső most hull, és vannak, akik felismerik azt, és ezért részesülnek benne; és vannak, akik nem ismerik fel, és ezért nem részesülnek benne. A késői esőt fel kell ismerni ahhoz, hogy az ember részesüljön benne. A késői eső nem pusztán egy önmagában álló tapasztalat; olyan tapasztalat, amelyet egy üzenet hoz létre, ám az üzenet csak akkor fogadható be, ha annak megalapozására a helyes módszertan alkalmaztatik. Annak a módszertannak a felismerése nélkül, amely megalapozza a késői eső üzenetét, gyakorlatilag lehetetlen megérteni azokat a prófétai tanulságokat, amelyeket a Dániel és a Jelenések könyvében bemutatott királyságok felemelkedése és bukása szemléltet.
The ensign that is lifted up to the world is identified by Isaiah as the “root of Jesse”, and in chapter twenty-seven those who “come of Jacob” “take root.” Those that are the “root of Jesse” are also identified there as “Israel,” and they are those who first blossom and bud, and thereafter fill the world with fruit. The laws of nature do not contradict the laws of prophecy, for it is the same Law-Giver that produced both nature and prophecy. Before a plant bears fruit, it must first come out of dormancy as evidenced by the buds, and thereafter the blossoms. Spiritual Israel, who is the “root of Jesse” receives a progressive outpouring of rain. It begins with a “sprinkling” and escalates to a full outpouring when the world is filled with the fruit presented by the ensign.
A világnak felemelt zászlót Ézsaiás a „Jessze gyökeré”-vel azonosítja, a huszonhetedik fejezetben pedig azok, akik „Jákóbból valók”, „gyökeret vernek”. Azok, akik a „Jessze gyökere”, ugyanott „Izráel”-ként is azonosíttatnak, és ők azok, akik először virágzanak és rügyeznek, majd azután betöltik a világot gyümölccsel. A természet törvényei nem mondanak ellent a prófécia törvényeinek, mert ugyanaz a Törvényadó alkotta mind a természetet, mind a próféciát. Mielőtt egy növény gyümölcsöt terem, előbb ki kell lépnie nyugalmi állapotából, amint azt a rügyek, majd azután a virágok mutatják. A lelki Izráel, aki a „Jessze gyökere”, az eső fokozatos kiáradásában részesül. Ez „hintéssel” kezdődik, és teljes kiáradássá fokozódik, amikor a világ megtelik a zászló által bemutatott gyümölccsel.
In Isaiah chapter twenty-seven, the starting point of the sprinkling of the rain is represented as taking place when the buds “shooteth forth.” When they first “shooteth forth,” the rain is identified as being poured out “in measure.” “In measure, when it shooteth forth.” On September 11, 2001 the sprinkling of the latter rain began to be poured out “in measure,” for at that time the wheat and tares, or the wise and the foolish were still mixed together.
Ézsaiás könyve huszonhetedik fejezetében az eső meghintésének kezdőpontja úgy van ábrázolva, mint ami akkor történik, amikor a rügyek „kihajtanak”. Amikor először „kihajtanak”, az eső úgy van megjelölve, mint amely „mértékkel” árad ki. „Mértékkel, amikor kihajt.” 2001. szeptember 11-én a késői eső meghintése „mértékkel” kezdett kiáradni, mert abban az időben a búza és a konkoly, vagyis a bölcsek és a balgák még mindig együtt voltak vegyülve.
“The great outpouring of the Spirit of God, which lightens the whole earth with his glory, will not come until we have an enlightened people, that know by experience what it means to be laborers together with God. When we have entire, whole-hearted consecration to the service of Christ, God will recognize the fact by an outpouring of his Spirit without measure; but this will not be while the largest portion of the church are not laborers together with God. God cannot pour out his Spirit when selfishness and self-indulgence are so manifest; when a spirit prevails that, if put into words, would express that answer of Cain,—‘Am I my brother’s keeper?’ If the truth for this time, if the signs that are thickening on every hand, that testify that the end of all things is at hand, are not-sufficient to arouse the sleeping energy of those who profess to know the truth, then darkness proportionate to the light which has been shining will overtake these souls. There is not the semblance of an excuse for their indifference that they will be able to present to God in the great day of final reckoning. There will be no reason to offer as to why they did not live and walk and work in the light of the sacred truth of the word of God, and thus reveal to a sin-darkened world, through their conduct, their sympathy, and their zeal, that the power and reality of the gospel could not be controverted.” Review and Herald, July 21, 1896.
„Isten Lelkének ama nagy kiáradása, amely az egész földet megvilágosítja az ő dicsőségével, addig nem következik be, amíg nem lesz felvilágosult népünk, amely tapasztalatból tudja, mit jelent Istennel együtt munkálkodóvá lenni. Amikor teljes, osztatlan szívű odaszentelődéssel szolgálunk Krisztusnak, Isten e tényt Lelkének mérték nélküli kiárasztásával fogja elismerni; de ez nem történhet meg addig, amíg a gyülekezet legnagyobb része nem Istennel együtt munkálkodik. Isten nem áraszthatja ki Lelkét, amikor az önzés és az önkényeztetés ennyire nyilvánvaló; amikor olyan lelkület uralkodik, amely, ha szavakba öntenék, Káin válaszát fejezné ki: „Avagy őrizője vagyok-é az én atyámfiának?” Ha a jelen időre szóló igazság, ha a mindenfelől egyre sűrűsödő jelek, amelyek arról tanúskodnak, hogy mindenek vége közel van, nem elegendők arra, hogy felébresszék azok szunnyadó erejét, akik azt vallják, hogy ismerik az igazságot, akkor a rájuk áradó sötétség arányos lesz azzal a világossággal, amely fénylett előttük. Közönyükre a végső számadás nagy napján még a mentség látszatát sem lesznek képesek Isten elé tárni. Semmiféle okot nem hozhatnak fel arra, miért nem éltek, jártak és munkálkodtak Isten Igéjének szent igazsága világosságában, és miért nem nyilatkoztatták ki magatartásukkal, együttérzésükkel és buzgalmukkal a bűn sötétségébe borult világ előtt, hogy az evangélium erejét és valóságát nem lehetett megcáfolni.” Review and Herald, 1896. július 21.
Isaiah twenty-seven identifies the history of the beginning of the outpouring of the latter rain, when the root buds out of a dry ground, and then all the way through until the earth is filled with fruit. The chapter identifies that “in measure, when it shooteth forth, thou wilt debate with it.” When the latter rain is being measured as a “sprinkling”, Sister White states that the latter rain, “may be falling on hearts all around us, but we shall not discern or receive it.”
Ézsaiás huszonhetedik fejezete az utolsó eső kiáradásának kezdetétől való történelmet jelöli meg, amikor a gyökér száraz földből hajt ki, és attól fogva mindvégig, mígnem a föld megtelik gyümölccsel. A fejezet kijelenti, hogy „mértékkel, mikor sarjad, perbe szállsz vele.” Amikor az utolsó eső „hintésként” méretik, White testvérnő kijelenti, hogy az utolsó eső „hullhat körülöttünk levő szívekre mindenfelől, de mi azt sem felismerni, sem befogadni nem fogjuk.”
In so doing she identifies a church that is mixed with those that recognize and others who do not recognize the falling of the rain. In the previous passage she identifies that when God pours the latter rain out without measure it marks when there is no longer a mixture of wise and foolish virgins by stating, “When we have entire, whole-hearted consecration to the service of Christ, God will recognize the fact by an outpouring of his Spirit without measure; but this will not be while the largest portion of the church are not laborers together with God.”
Ezzel olyan egyházat azonosít, amely vegyesen áll azokból, akik felismerik az eső hullását, és azokból, akik nem ismerik fel azt. Az előző szakaszban azt azonosítja, hogy amikor Isten mérték nélkül árasztja ki a késői esőt, ez annak jele, hogy többé nincs keveredés bölcs és balga szüzek között, amikor ezt mondja: „Amikor Krisztus szolgálatára teljes, osztatlan szívű odaszentelődéssel rendelkezünk, Isten e tényt Lelkének mérték nélküli kitöltetésével fogja elismerni; de ez nem történik meg addig, amíg az egyház legnagyobb része nem Isten munkatársaként fáradozik.”
The larger portion of the church, or the majority of the church, are represented in Matthew twenty-five as foolish virgins, for biblically “many” are called but “few” are chosen. The wise and the foolish are providentially separated at the crisis at midnight, that precedes the soon-coming Sunday law. The separation creates a people who can then receive the full outpouring of the Spirit in the latter rain and become the “nation that is born in a day”. Then the root of Jesse will be lifted up as an ensign and fill the world with fruit.
Az egyház nagyobb része, vagyis az egyház többsége, a Máté huszonötödik fejezetében mint balga szüzek van ábrázolva, mert bibliai értelemben „sokan” vannak az elhívottak, de „kevesen” a választottak. A bölcsek és a balgák gondviselésszerűen elkülöníttetnek az éjféli válság idején, amely megelőzi a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvényt. Az elkülönítés létrehoz egy népet, amely ezután elnyerheti a Lélek teljes kitöltetését a késői esőben, és „egy napon született” nemzetté lesz. Akkor Isai gyökere zászlóul emeltetik fel, és betölti gyümölccsel a világot.
Isaiah twenty-seven identifies that when the latter rain began to be poured out “in measure”, on September 11, 2001, “thou will debate with it.” “In measure, when it shooteth forth, thou wilt debate with it.” The event of September 11, 2001 became an immediate debate in the world and the church. To this very day–over twenty years later–there are still arguments against assigning those events to an act of Islam, as opposed to some form of a globalist conspiracy. The debate associated with the arrival of the sprinkling of the latter rain began on September 11, 2001, but the debates that are carried on in the world, are not the “debate” that is identified in God’s prophetic Word. The debate is about predictions such as the one that follows.
Ézsaiás huszonhetedik fejezete azonosítja, hogy amikor a késői eső „mértékkel” elkezdett kiárasztatni 2001. szeptember 11-én, „perbe szállsz azzal”. „Mértékkel, mikor kihajt, perbe szállsz azzal.” A 2001. szeptember 11-i esemény azonnal vita tárgyává lett a világban és az egyházban. Mind a mai napig – több mint húsz évvel később – még mindig vannak érvek amellett, hogy azokat az eseményeket ne az iszlám cselekedetének tulajdonítsák, hanem inkább a globalista összeesküvés valamely formájának. A késői eső hintésének megérkezéséhez kapcsolódó vita 2001. szeptember 11-én kezdődött, de azok a viták, amelyek a világban folynak, nem az a „vita”, amely Isten prófétai Igéjében azonosíttatik. A vita olyan előrejelzésekről szól, mint amilyen a következő.
“On one occasion, when in New York City, I was in the night season called upon to behold buildings rising story after story toward heaven. These buildings were warranted to be fireproof, and they were erected to glorify their owners and builders. Higher and still higher these buildings rose, and in them the most costly material was used. Those to whom these buildings belonged were not asking themselves: ‘How can we best glorify God?’ The Lord was not in their thoughts.
„Egy alkalommal, amikor New York városában voltam, az éjszaka idején arra hívattam, hogy szemléljem, amint épületek emelkednek emelet emeletről az ég felé. Ezekről az épületekről azt állították, hogy tűzbiztosak, és azért emelték őket, hogy tulajdonosaikat és építőiket dicsőítsék. Egyre magasabbra és még magasabbra emelkedtek ezek az épületek, és bennük a legköltségesebb anyagokat használták fel. Azok, akikhez ezek az épületek tartoztak, nem tették fel maguknak a kérdést: »Hogyan dicsőíthetjük a legjobban Istent?« Az Úr nem volt gondolataikban.”
“I thought: ‘Oh, that those who are thus investing their means could see their course as God sees it! They are piling up magnificent buildings, but how foolish in the sight of the Ruler of the universe is their planning and devising. They are not studying with all the powers of heart and mind how they may glorify God. They have lost sight of this, the first duty of man.’
„Így gondolkodtam: »Ó, bárcsak azok, akik ily módon fektetik be javaikat, úgy láthatnák eljárásukat, ahogyan Isten látja azt! Pompás épületeket halmoznak fel, de mily balga a világegyetem Urának szemében az ő tervezésük és kigondolásuk. Nem kutatják szívük és elméjük minden erejével, miként dicsőíthetnék Istent. Szem elől tévesztették ezt, az ember első kötelességét.«”
“As these lofty buildings went up, the owners rejoiced with ambitious pride that they had money to use in gratifying self and provoking the envy of their neighbors. Much of the money that they thus invested had been obtained through exaction, through grinding down the poor. They forgot that in heaven an account of every business transaction is kept; every unjust deal, every fraudulent act, is there recorded. The time is coming when in their fraud and insolence men will reach a point that the Lord will not permit them to pass, and they will learn that there is a limit to the forbearance of Jehovah.
„Miközben e fenséges épületek emelkedtek, tulajdonosaik becsvágyó gőggel örvendeztek annak, hogy van pénzük önmaguk kényeztetésére és felebarátaik irigységének felkeltésére. A pénznek, amelyet ily módon befektettek, nagy részét kizsarolással, a szegények kegyetlen sanyargatásával szerezték. Elfeledték, hogy a mennyben minden üzleti ügylet fel van jegyezve; minden igazságtalan alku, minden csalárd cselekedet ott van feljegyezve. Eljön az idő, amikor csalárdságukban és arcátlanságukban az emberek olyan pontra jutnak, amelyen túl az Úr nem engedi őket menni, és megtanulják, hogy van határa Jehova hosszútűrésének.״
“The scene that next passed before me was an alarm of fire. Men looked at the lofty and supposedly fire-proof buildings and said: “They are perfectly safe.” But these buildings were consumed as if made of pitch. The fire engines could do nothing to stay the destruction. The firemen were unable to operate the engines.” Testimonies, volume 9, 12, 13.
„A következő jelenet, amely elvonult előttem, tűzriasztás volt. Az emberek feltekintettek a magasra törő, állítólag tűzálló épületekre, és ezt mondták: »Teljesen biztonságban vannak.« Ám ezek az épületek úgy emésztődtek meg, mintha szurokból lettek volna. A tűzoltófecskendők semmit sem tehettek a pusztulás megállítására. A tűzoltók nem voltak képesek működtetni a fecskendőket.” Testimonies, 9. kötet, 12–13. o.
The Adventist church immediately after September 11, 2001 sought to hide passages such as this from the world. How could this not be about New York City, and the enormously high buildings which the fire engines could not stop the ensuing fires? How could a passage such as this from the writings that the Adventist church professes to be written by a prophetess not be proclaimed from the rooftops after such a fulfillment as that?
A 2001. szeptember 11-e utáni időszakban az adventista egyház igyekezett elrejteni a világ elől az ehhez hasonló szakaszokat. Hogyan ne vonatkozna ez New York városára és azokra az óriási magas épületekre, amelyekben a tűzoltóautók nem tudták megfékezni a nyomukban fellobbanó tüzeket? Hogyan lehetséges, hogy az adventista egyház által egy prófétanő tollából származónak vallott írásokból származó efféle szakaszt ne hirdettek volna a háztetőkről egy ilyen beteljesedés után?
The arrival of the sprinkling of the latter rain, that marks the arrival of the prophetic “debate,” also identifies the final rebellion of Adventism, for it is there that they fully reject the clear and simple words of the one they identify as the prophetess to the remnant.
A késői eső permetezésének elérkezése, amely a prófétai „vita” bekövetkeztét jelzi, az adventizmus végső lázadását is azonosítja, mert ott vetik el teljes mértékben annak a személynek világos és egyszerű szavait, akit a maradék számára prófétanőként azonosítanak.
“Satan is . . . constantly pressing in the spurious—to lead away from the truth. The very last deception of Satan will be to make of none effect the testimony of the Spirit of God. ‘Where there is no vision, the people perish’ (Proverbs 29:18). Satan will work ingeniously, in different ways and through different agencies, to unsettle the confidence of God’s remnant people in the true testimony.
„Sátán… állandóan a hamisat erőlteti előtérbe — hogy elvonja az embereket az igazságtól. Sátán legutolsó megtévesztése az lesz, hogy hatástalanná tegye Isten Lelkének bizonyságtételét. „Látás nélkül elvadul a nép” (Példabeszédek 29:18). Sátán leleményesen fog munkálkodni, különböző módokon és különféle eszközök által, hogy megingassa Isten maradék népének bizalmát az igaz bizonyságtételben.
“There will be a hatred kindled against the Testimonies which is satanic. The workings of Satan will be to unsettle the faith of the churches in them, for this reason: Satan cannot have so clear a track to bring in his deceptions and bind up souls in his delusions if the warnings and reproofs and counsels of the Spirit of God are heeded.” Selected Messages, book 1, 48.
„A Bizonyságtételek ellen olyan gyűlölet fog fellángolni, amely sátáni eredetű. Sátán munkálkodása arra fog irányulni, hogy megingassa bennük a gyülekezetek hitét, mégpedig azért, mert Sátán nem tudná oly akadálytalanul érvényesíteni megtévesztéseit és lelkeket tévelygéseibe kötözni, ha Isten Lelkének intéseit, feddéseit és tanácsait megfogadnák.” Selected Messages, 1. könyv, 48.
The prophetic binding of both the wheat and the tares began on September 11, 2001, with the rebellion against the Spirit of Prophecy, which marked the conclusion of a progressive rebellion that began against the Bible in 1863.
A búza és a konkoly prófétai egybekötése 2001. szeptember 11-én kezdődött, a Prófétaság Lelke elleni lázadással, amely annak a fokozatos lázadásnak a lezárását jelezte, amely 1863-ban a Biblia ellen kezdődött.
“We as a people profess to have truth in advance of every other people upon the earth. Then our life and character should be in harmony with such a faith. The day is just upon us when the righteous shall be bound like precious grain in bundles for the heavenly garner, while the wicked are, like the tares, gathered for the fires of the last great day. But the wheat and tares ‘grow together until the harvest.’” Testimonies, volume 5, 100.
„Mi mint nép azt valljuk, hogy a föld minden más népét megelőzően birtokunkban van az igazság. Ezért életünknek és jellemünknek összhangban kell állnia az ilyen hittel. Éppen küszöbön áll az a nap, amikor az igazak, mint drága gabona, kévékbe kötve gyűjtetnek a mennyei csűrbe, míg a gonoszok, mint a konkoly, összegyűjtetnek az utolsó nagy nap tüzeire. De a búza és a konkoly „együtt nő az aratásig.” Testimonies, 5. kötet, 100.
How could Adventism ignore the following passage that states directly that when these buildings came down Revelation eighteen, verse one through three would be fulfilled?
Hogyan hagyhatta figyelmen kívül az adventizmus a következő szakaszt, amely közvetlenül kijelenti, hogy amikor ezek az épületek leomlottak, akkor teljesedett be a Jelenések könyve tizennyolcadik fejezetének elsőtől harmadikig terjedő verse?
“Now comes the word that I have declared that New York is to be swept away by a tidal wave? This I have never said. I have said, as I looked at the great buildings going up there, story after story, ‘What terrible scenes will take place when the Lord shall arise to shake terribly the earth! Then the words of Revelation 18:1–3 will be fulfilled.’ The whole of the eighteenth chapter of Revelation is a warning of what is coming on the earth. But I have no light in particular in regard to what is coming on New York, only that I know that one day the great buildings there will be thrown down by the turning and overturning of God’s power. From the light given me, I know that destruction is in the world. One word from the Lord, one touch of his mighty power, and these massive structures will fall. Scenes will take place the fearfulness of which we cannot imagine.” Review and Herald, July 5, 1906.
„Most pedig az a hír járja, hogy kijelentettem: New Yorkot árhullám fogja elsöpörni? Ezt én soha nem mondtam. Azt mondtam, miközben láttam, hogy ott emeletről emeletre emelkednek a hatalmas épületek: „Mily rettenetes jelenetek fognak lejátszódni, amikor az Úr felkel, hogy rettenetesen megrázza a földet! Akkor beteljesednek a Jelenések 18:1–3 szavai.” A Jelenések könyve tizennyolcadik fejezete teljes egészében figyelmeztetés arra nézve, ami a földre jön. De semmiféle külön világosságot nem kaptam arra vonatkozóan, hogy mi következik New Yorkra, csak annyit tudok, hogy egy napon az ottani nagy épületek le fognak omlani Isten hatalmának fordítása és felforgatása által. A nekem adott világosságból tudom, hogy pusztulás van a világban. Egy szó az Úrtól, az Ő hatalmas erejének egyetlen érintése, és ezek a roppant építmények összeomlanak. Olyan jelenetek fognak lejátszódni, amelyeknek félelmetességét el sem tudjuk képzelni.” Review and Herald, 1906. július 5.
The issue we are addressing here is not whether these passages were fulfilled on September 11, 2001, for they absolutely were, but the issue we are seeking to address is the “debate” that would begin at that time. The debate was over correct or incorrect methodology. The Adventist church began its rejection of the fourteen rules of prophetic interpretation of William Miller in 1863, and they have progressed to the point now where you cannot purchase a book of biblical study written by Adventist theologians that isn’t repeatedly endorsed by the theologians of apostate Protestantism and Roman Catholicism. From 1863 to 2001, and still today, the methodology that was originally represented by William Miller’s rules of prophetic interpretation were set aside for the methodology of Roman Catholicism and apostate Protestantism. The prophetic “debate” that began when Revelation eighteen, verses one through three were fulfilled was over true or false methodology.
Az a kérdés, amellyel itt foglalkozunk, nem az, hogy e szakaszok 2001. szeptember 11-én beteljesedtek-e, mert kétségkívül beteljesedtek; hanem az a kérdés, amelyet vizsgálni kívánunk, az ekkor kezdetét vevő „vita”. A vita a helyes vagy helytelen módszertan körül forgott. Az adventista egyház 1863-ban kezdte el elvetni William Miller prófétai értelmezésre vonatkozó tizennégy szabályát, és mára odáig jutottak, hogy nem lehet adventista teológusok által írt bibliai tanulmánykötetet vásárolni, amelyet ne ajánlanának ismételten a hitehagyott protestantizmus és a római katolicizmus teológusai. 1863-tól 2001-ig, sőt mind a mai napig, azt a módszertant, amelyet eredetileg William Miller prófétai értelmezési szabályai képviseltek, félretették a római katolicizmus és a hitehagyott protestantizmus módszertanáért. Az a prófétai „vita”, amely akkor kezdődött, amikor a Jelenések könyve tizennyolcadik fejezetének elsőtől harmadik versei beteljesedtek, az igaz vagy hamis módszertan felől szólt.
We will continue our consideration of the “debate” of chapter twenty-seven of Isaiah in the next article.
Ézsaiás huszonhetedik fejezetének „vitájával” a következő cikkben folytatjuk foglalkozásunkat.
“We should know for ourselves what constitutes Christianity, what is truth, what is the faith that we have received, what are the Bible rules—the rules given us from the highest authority.” The 1888 Materials, 403.
„Magunknak kell tudnunk, miből áll a kereszténység, mi az igazság, mi az a hit, amelyet kaptunk, melyek a Biblia szabályai — azok a szabályok, amelyeket a legfelsőbb tekintély adott nekünk.” The 1888 Materials, 403.