We are considering the prophetic application of William Miller’s dream in the last days, which is where all prophecies find their perfect fulfillment. Miller’s dream identifies the discovery, establishment, rejection, burying and restoration of the foundational truths of Adventism that were assembled through the ministry of Miller. Those foundational truths represented the truths that were unsealed in 1798. Those truths are represented by the vision of the Ulai River. Miller’s dream, as recorded in the book Early Writings, was his second dream, and the dream had been typified by Nebuchadnezzar’s second dream, just as Miller himself had been typified by Nebuchadnezzar.
William Miller álmának prófétai alkalmazását vizsgáljuk az utolsó napokban, ahol minden prófécia megtalálja tökéletes beteljesedését. Miller álma az adventizmus ama alapvető igazságainak felfedezését, megalapozását, elutasítását, eltemetését és helyreállítását azonosítja, amelyek Miller szolgálata által állíttattak össze. Ezek az alapvető igazságok azokat az igazságokat képviselték, amelyek 1798-ban felnyittattak. Ezen igazságokat az Ulaj folyó látomása szemlélteti. Miller álma, amint az a Korai írások című könyvben fel van jegyezve, az ő második álma volt, és ezt az álmot Nebukadneccár második álma előképezte, miként magát Millert is Nebukadneccár előképezte.
Previous articles have demonstrated how the conclusion of Nebuchadnezzar’s life of “seven times” living with the heart of a beast, ended symbolically in 1798. His kingdom was then restored, and for the first time, Nebuchadnezzar represented a fully converted man. In terms of the “time of the end,” in 1798, he represented the “wise.” We have also identified that as the first king of Babylon, Nebuchadnezzar’s judgment of “seven times,” typified the judgment of Belshazzar’s twenty-five hundred and twenty (mene, mene, tekel, upharsin), who was the last king of Babylon.
A korábbi cikkek bemutatták, miként ért véget Nabukodonozor életének az a „hét idő”-szaka, amikor egy vadállat szívével élt, jelképesen 1798-ban. Királysága ekkor helyreállíttatott, és Nabukodonozor először képviselt teljesen megtért embert. „A vég ideje” szempontjából 1798-ban a „bölcseket” jelképezte. Azt is megállapítottuk, hogy mint Babilon első királya, Nabukodonozor „hét időből” álló ítélete előképe volt Bélsazár kétezer-ötszázhúszának (mene, mene, tekel, upharsin), aki Babilon utolsó királya volt.
“To the last ruler of Babylon, as in type to its first, had come the sentence of the divine Watcher: ‘O king, … to thee it is spoken; The kingdom is departed from thee.’ Daniel 4:31.” Prophets and Kings, 533.
„Babilon utolsó uralkodójához, miként előkép szerint az elsőhöz is, elérkezett az isteni Őrző ítélete: »Ó, király, … neked szól ez a szózat; a birodalom elvétetett tőled.« Dániel 4:31.” Próféták és királyok, 533.
Sister White identified Belshazzar in his hour of judgment as the “foolish king.” In the conclusion of Nebuchadnezzar’s hour of judgment, he represents the “wise king,” for he was benefitted by the judgment of “seven times,” and Belshazzar, though he knew the history, refused to be benefitted.
White testvér Belsazárt ítéletének órájában „balga királyként” azonosította. Nabukodonozor ítéletének órája végén ő a „bölcs királyt” jelképezi, mert hasznára vált a „hét idő” ítélete, Belsazár pedig, noha ismerte a történetet, nem volt hajlandó hasznot meríteni belőle.
“But Belshazzar’s love of amusement and self-glorification effaced the lessons he should never have forgotten; and he committed sins similar to those that brought signal judgments on Nebuchadnezzar. He wasted the opportunities graciously granted him, neglecting to use the opportunities within his reach for becoming acquainted with truth. ‘What must I do to be saved?’ was a question that the great but foolish king passed by indifferently.” Bible Echo, April 25, 1898.
„Belsazárnak azonban a mulatozás és az önmagasztalás iránti szeretete kitörölte azokat a tanulságokat, amelyeket soha nem lett volna szabad elfelejtenie; és olyan bűnöket követett el, amelyek hasonlók voltak azokhoz, amelyek nyilvánvaló ítéleteket hoztak Nabukodonozorra. Eltékozolta a kegyelmesen neki adott alkalmakat, elmulasztva felhasználni a számára elérhető lehetőségeket arra, hogy megismerkedjék az igazsággal. »Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?« — ez olyan kérdés volt, amely mellett a nagy, de balga király közömbösen elment.” Bible Echo, 1898. április 25.
Nebuchadnezzar is a symbol of “the wise” in 1798, who understand the increase of knowledge at the time of the end.
Nabukodonozor az 1798-ban élő „bölcsek” jelképe, akik a vég idején megértik az ismeret megnövekedését.
“The proud boast had scarcely left his lips, when a voice from Heaven told him that God’s appointed time of judgment had come. In a moment his reason was taken away, and he became as a beast. For seven years he was thus degraded. At the end of this time his reason was restored to him, and then looking up in humility to the great God of Heaven, he recognized the divine hand in this chastisement, and was again restored to his throne.
„Alighogy a kevély kérkedés elhagyta ajkát, a Mennyből jövő szózat tudtára adta, hogy elérkezett Isten által rendelt ítéletének ideje. Egy pillanat alatt elvétetett tőle az értelme, és olyanná lett, mint a barom. Hét esztendeig maradt így megalázott állapotban. Ennek az időnek a végén értelme visszatért hozzá, és akkor alázattal feltekintve a Menny nagy Istenére, felismerte e fenyítésben az isteni kezet, és ismét visszahelyeztetett királyi trónjára.”
“In a public proclamation, King Nebuchadnezzar acknowledged his guilt, and the great mercy of God in his restoration. This was the last act of his life as recorded in Sacred History.” Review and Herald, February 1, 1881.
„Nebukadneccar király egy nyilvános kihirdetésben elismerte bűnét, valamint Isten nagy irgalmát helyreállíttatásában. Ez volt életének utolsó cselekedete, amint azt a szent történelem feljegyezte.” Review and Herald, 1881. február 1.
At the end of Nebuchadnezzar’s “seven times,” he made a public proclamation, which included a public confession. Miller, as Nebuchadnezzar, symbolizes the “wise” in 1798, who understand the increase of knowledge at the time of the end. They both had two dreams, and both of their respective second dreams symbolically identify the “seven times.” The “seven times” has been shown in previous articles to mark a transition point.
Nebukadneccar „hét idejének” végén nyilvános kiáltványt tett közzé, amely nyilvános vallomást is magában foglalt. Miller, mint Nebukadneccar, 1798-ban a „bölcseket” jelképezi, akik a vég idején bekövetkező ismeretnövekedést megértik. Mindkettőjüknek két álma volt, és mindkettejük második álma jelképesen azonosítja a „hét időt”. A „hét időről” korábbi cikkek kimutatták, hogy egy átmeneti pontot jelöl.
In 1798, Nebuchadnezzar marks a transition from his proud condition, to the condition of the wise. It included his public confession. 1798, was also the transition point between the fifth and sixth kingdoms of Bible prophecy. It also marked the arrival of the first angel, thus marking a new dispensation, for the warning of the coming judgment could not take place until the fifth kingdom of Bible prophecy had received its deadly wound.
1798-ban Nabukodonozor a gőgös állapotából a bölcsek állapotába való átmenetet jelképezi. Ez magában foglalta nyilvános megvallását is. 1798 egyúttal a bibliai prófécia ötödik és hatodik országa közötti átmeneti pont is volt. Egyben az első angyal eljövetelét is jelezte, s így egy új rendelkezési korszak kezdetét, mert az eljövendő ítéletre figyelmeztetés nem történhetett meg addig, amíg a bibliai prófécia ötödik országa meg nem kapta halálos sebét.
“The message itself sheds light as to the time when this movement is to take place. It is declared to be a part of the ‘everlasting gospel;’ and it announces the opening of the judgment. The message of salvation has been preached in all ages; but this message is a part of the gospel which could be proclaimed only in the last days, for only then would it be true that the hour of judgment had come. The prophecies present a succession of events leading down to the opening of the judgment. This is especially true of the book of Daniel. But that part of his prophecy which related to the last days, Daniel was bidden to close up and seal ‘to the time of the end.’ Not till we reach this time could a message concerning the judgment be proclaimed, based on the fulfillment of these prophecies. But at the time of the end, says the prophet, ‘many shall run to and fro, and knowledge shall be increased.’ Daniel 12:4.
„Maga az üzenet is világosságot vet arra az időre, amikor ennek a mozgalomnak be kell következnie. Kijelentetik róla, hogy az „örökkévaló evangélium” része; és a ítélet megnyílását hirdeti. Az üdvösség üzenetét minden korszakban hirdették; ez az üzenet azonban az evangéliumnak olyan része, amelyet csak az utolsó napokban lehetett hirdetni, mert csak akkor volt igaz, hogy eljött az ítélet órája. A próféciák olyan eseménysort tárnak elénk, amely az ítélet megnyílásához vezet. Ez különösen igaz Dániel könyvére. Ám próféciájának azt a részét, amely az utolsó napokra vonatkozott, Dánielnek be kellett zárnia és le kellett pecsételnie „a vég idejéig”. Csak amikor elérkezünk ehhez az időhöz, akkor hirdethető az ítéletről szóló üzenet, e próféciák beteljesedése alapján. De a vég idején – mondja a próféta – „sokan tudakozzák majd, és nagyobbá lesz a tudás.” Dániel 12:4.”
“The apostle Paul warned the church not to look for the coming of Christ in his day. ‘That day shall not come,’ he says, ‘except there come a falling away first, and that man of sin be revealed.’ 2 Thessalonians 2:3. Not till after the great apostasy, and the long period of the reign of the ‘man of sin,’ can we look for the advent of our Lord. The ‘man of sin,’ which is also styled ‘the mystery of iniquity,’ ‘the son of perdition,’ and ‘that wicked,’ represents the papacy, which, as foretold in prophecy, was to maintain its supremacy for 1260 years. This period ended in 1798. The coming of Christ could not take place before that time. Paul covers with his caution the whole of the Christian dispensation down to the year 1798. It is this side of that time that the message of Christ’s second coming is to be proclaimed.
Pál apostol figyelmeztette az egyházat, hogy ne az ő napjaiban várja Krisztus eljövetelét. „Az a nap nem jön el – mondja –, hanemha előbb bekövetkezik a szakadás, és megjelenik a bűn embere.” 2 Thesszalonika 2:3. Csak a nagy hitehagyás és a „bűn emberének” uralma hosszú időszaka után várhatjuk Urunk eljövetelét. A „bűn embere”, akit „a törvénytelenség titkának”, „a veszedelem fiának” és „ama gonosznak” is nevez az Írás, a pápaságot jelképezi, amelynek a prófécia előrejelzése szerint 1260 évig kellett fenntartania felsőbbségét. Ez az időszak 1798-ban ért véget. Krisztus eljövetele nem történhetett meg azelőtt az idő előtt. Pál e figyelmeztetése átfogja az egész keresztény korszakot egészen 1798-ig. Krisztus második eljövetelének üzenetét csak ettől az időtől fogva kell hirdetni.
“No such message has ever been given in past ages. Paul, as we have seen, did not preach it; he pointed his brethren into the then far-distant future for the coming of the Lord. The Reformers did not proclaim it. Martin Luther placed the judgment about three hundred years in the future from his day. But since 1798 the book of Daniel has been unsealed, knowledge of the prophecies has increased, and many have proclaimed the solemn message of the judgment near.” The Great Controversy, 356.
„Ilyen üzenet a múlt korszakokban soha nem hangzott el. Pál, amint láttuk, nem ezt prédikálta; testvérei tekintetét az Úr eljövetelére irányította, amely akkor még a távoli jövőben volt. A reformátorok sem hirdették ezt. Luther Márton a maga korától számítva mintegy háromszáz évvel a jövőbe helyezte az ítéletet. Ám 1798 óta Dániel könyve feltáratott, a próféciák ismerete megnövekedett, és sokan hirdették az ítélet közelségének ünnepélyes üzenetét.” A nagy küzdelem, 356.
In 1798, a new dispensation of the work of salvation arrived, and that new dispensation gave a warning of another dispensation that would begin in 1844. At that change of dispensation, a door would be closed, and a door opened.
1798-ban új korszak kezdődött az üdvösség művében, és ez az új korszak figyelmeztetést adott egy másik korszakról, amely 1844-ben veszi kezdetét. E korszakváltáskor egy ajtó bezárul, és egy ajtó megnyílik.
And to the angel of the church in Philadelphia write; These things saith he that is holy, he that is true, he that hath the key of David, he that openeth, and no man shutteth; and shutteth, and no man openeth; I know thy works: behold, I have set before thee an open door, and no man can shut it: for thou hast a little strength, and hast kept my word, and hast not denied my name. Revelation 3:7, 8.
A filadelfiai gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja, és senki be nem zárja; és bezárja, és senki meg nem nyitja: Tudom a te cselekedeteidet: íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki be nem zárhat: mert kevés erőd van, mégis megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet. Jelenések 3:7, 8.
The opening of a door marks a new dispensation. There was a dispensational change of kingdoms and of message in 1798, at the end of the first indignation, that was accomplished from 723 BC through to 1798. There was also a dispensational change in 1844, at the end of the last indignation, that was accomplished from 677 BC through to 1844. In 1798, the dispensation of the first angel’s message, which warned of the approaching judgment, had arrived. Both Nebuchadnezzar and Miller are represented as the “wise,” at the “time of the end,” when “the door” was opened to the internal dispensation of the first angel’s message and to the external dispensation change from the sea beast unto the earth beast. The dispensation of the message of the first angel was fulfilled when the door into the Most Holy Place was opened on October 22, 1844, and the dispensation of the third angel, and the investigative judgment arrived.
Egy ajtó megnyílása új korszakot jelez. A királyságok és az üzenet korszakváltása 1798-ban, az első harag végén következett be, amely Kr. e. 723-tól 1798-ig teljesedett be. Ugyancsak korszakváltás történt 1844-ben, az utolsó harag végén, amely Kr. e. 677-től 1844-ig teljesedett be. 1798-ban elérkezett az első angyal üzenetének korszaka, amely a közelgő ítéletre figyelmeztetett. Mind Nabukodonozor, mind Miller a „bölcsek”-ként vannak ábrázolva „a vég idején”, amikor „az ajtó” megnyílt az első angyal üzenetének belső korszakára, valamint a tengerből feljövő fenevadról a földből feljövő fenevadra való külső korszakváltásra. Az első angyal üzenetének korszaka akkor teljesedett be, amikor 1844. október 22-én megnyílt az ajtó a Szentek Szentjébe, és elérkezett a harmadik angyal korszaka, valamint a vizsgálati ítélet.
Miller’s second dream begins when a door was opened in 1798, and it ends when a door was opened in the transitional period of the “two witnesses” who are brought back to life in order to proclaim the message of the Midnight Cry. Prophetically both Nebuchadnezzar and Miller represented the transition from the kingdom of the sea beast unto the kingdom of the earth beast in 1798. They both represent the announcement of the approach and the arrival of the investigative judgment in 1844. 1798, and 1844, represent the conclusion of the first and last “indignations” of God against His people that was accomplished over the period of “seven times,” as set forth in Leviticus twenty-six. The forty-six years from 1798, unto 1844, represent the erection of the spiritual temple which the messenger of the covenant suddenly came to on October 22, 1844, as Christ transitioned from the Holy Place unto the Most Holy Place.
Miller második álma akkor kezdődik, amikor 1798-ban egy ajtó megnyílt, és akkor ér véget, amikor a „két tanú” átmeneti időszakában egy ajtó megnyílt, akik azért kelnek újra életre, hogy hirdessék az Éjféli Kiáltás üzenetét. Prófétai értelemben mind Nabukodonozor, mind Miller a tengerből feljövő fenevad királyságából a földből feljövő fenevad királyságába való átmenetet jelképezték 1798-ban. Mindketten a vizsgálati ítélet közeledésének és 1844-ben bekövetkező elérkezésének kihirdetését jelképezik. 1798 és 1844 Isten népe ellen irányuló első és utolsó „felindulásának” lezárását jelképezik, amely a „hét idő” időszaka alatt teljesedett be, amint az Mózes harmadik könyve huszonhatodik fejezetében meg van írva. Az 1798-tól 1844-ig terjedő negyvenhat év a lelki templom felépítését jelképezi, amelyhez a szövetség követe hirtelen eljött 1844. október 22-én, amikor Krisztus a szenthelyről a szentek szentjébe lépett át.
1798, and 1844, identify transitions (more than one), that are marked by the “seven times.” The transition of Millerite Philadelphian Adventism unto Millerite Laodicean Adventism in 1856, was also marked by an increase of knowledge of the “seven times,” that was thereafter rejected in 1863. In 1798, there had been an increase of knowledge from the book of Daniel, which included the same “seven times,” of Leviticus twenty-six, that was to be rejected at the end of Millerite Philadelphian Adventism.
1798 és 1844 olyan átmeneteket (egynél többet) jelölnek, amelyeket a „hét idő” határoz meg. A millerita filadelfiai adventizmusnak a millerita laodiceai adventizmusba való 1856-os átmenetét szintén a „hét idő” ismeretének növekedése jelezte, amelyet ezt követően 1863-ban elvetettek. 1798-ban megnövekedett ismeret adatott Dániel könyvéből, amely magában foglalta Mózes harmadik könyve huszonhatodik fejezetének ugyanazon „hét idejét” is, amelyet a millerita filadelfiai adventizmus végén el kellett vetni.
The transition of the movement of the first angel from Philadelphia unto Laodicea was represented by the seven years from 1856 to 1863. The Laodicean message arrived in 1856, and for seven years, the new light of the “seven times” that had been unsealed produced a three-step testing process that was failed by Adventism in 1863. Seven years were given for the light of the “seven times,” to either be received or rejected. The transition of the movement of Millerite Philadelphian Adventism unto Millerite Laodicean Adventism, typifies the reversal of the sequence at the end, the transition of the Laodicean movement of the third angel unto the Philadelphian movement of the third angel.
Az első angyal mozgalmának Philadelphiából Laodiceába való átmenetét az 1856-tól 1863-ig terjedő hét év jelképezte. A laodiceai üzenet 1856-ban érkezett meg, és hét éven át a „hét idő” új világossága, amely fel lett oldva, egy háromlépcsős próbafolyamatot eredményezett, amelyben az adventizmus 1863-ban elbukott. Hét év adatott a „hét idő” világosságának arra, hogy vagy elfogadják, vagy elutasítsák. A millerita philadelphiai adventizmus mozgalmának a millerita laodiceai adventizmusba való átmenete előképezi a sorrend megfordulását a vég idején: a harmadik angyal laodiceai mozgalmából a harmadik angyal philadelphiai mozgalmába való átmenetet.
The sixty-five-year prophecy of Isaiah, marks the beginning of the first and the last indignation of God against the northern and then the southern kingdoms of Israel.
Ézsaiás hatvanöt éves próféciája jelöli Istennek Izráel előbb az északi, majd a déli királysága ellen irányuló első és utolsó felindulásának kezdetét.
For the head of Syria is Damascus, and the head of Damascus is Rezin; and within threescore and five years shall Ephraim be broken, that it be not a people. Isaiah 7:8.
Mert Szíria feje Damaszkusz, és Damaszkusz feje Recin; és hatvanöt esztendőn belül Efraim összetöretik úgy, hogy többé nem lesz nép. Ézsaiás 7:8.
Isaiah’s prophecy of sixty-five years was given in 742 BC, and within sixty-five years the northern kingdom would be gone. Nineteen years after 742 BC, in 723 BC, the northern kingdom was carried into slavery by Assyria. At the conclusion of the sixty-five years the southern kingdom’s indignation began in 677 BC, when Manasseh was taken captive by the Babylonians. The sixty-five years therefore represent a nineteen-year period to the first captivity of the northern kingdom, then another forty-six years until the captivity of Manasseh.
Ézsaiás hatvanöt esztendőről szóló próféciája Kr. e. 742-ben adatott, és hatvanöt éven belül az északi királyság megszűnt. Kr. e. 742 után tizenkilenc évvel, Kr. e. 723-ban, az északi királyságot Asszíria szolgaságba hurcolta. A hatvanöt év végén a déli királyság felindulása Kr. e. 677-ben kezdődött, amikor Manassét a babilóniaiak fogságba vitték. A hatvanöt év tehát egy tizenkilenc éves időszakot jelképez az északi királyság első fogságba viteléig, majd további negyvenhat évet Manassé fogságba viteléig.
Those prophecies reached their respective fulfillments in 1798, 1844 and 1863. In 1798, an internal transition of the message of salvation occurred with the arrival of the first angel, and an external transition of the kingdoms of Bible prophecy also occurred. In 1844, an internal transition of the message of salvation occurred as the door was closed to the Holy Place and the investigative judgment began with the arrival of the third angel. In 1863, an external change occurred as both horns of the earth beast divided into two classes.
E próféciák a maguk megfelelő beteljesedéséhez 1798-ban, 1844-ben és 1863-ban jutottak el. 1798-ban a megváltás üzenetében belső átmenet ment végbe az első angyal megjelenésével, és a bibliai próféciák királyságaiban külső átmenet is bekövetkezett. 1844-ben a megváltás üzenetében belső átmenet történt, amikor bezárult a Szenthelyre vezető ajtó, és a vizsgálati ítélet kezdetét vette a harmadik angyal megjelenésével. 1863-ban külső változás következett be, amikor a földi vadállat mindkét szarva két osztályra vált szét.
The Republican horn divided into the two political parties that would dominate the history of the earth beast from then onward. The Protestant horn divided into two apostate manifestations, one party claiming to be Protestant that claimed to keep the seventh-day Sabbath, and another class that claimed to be Protestant, but upheld the day of the sun as their chosen day of worship.
A republikánus szarv kettéoszlott a két politikai pártra, amelyek attól fogva uralni fogják a földi fenevad történelmét. A protestáns szarv két hitehagyott megnyilvánulásra oszlott: az egyik fél protestánsnak vallotta magát, és azt állította, hogy megtartja a hetedik napi szombatot; a másik csoport ugyancsak protestánsnak vallotta magát, de az ő választott istentiszteleti napjaként a nap napját tartotta fenn.
In that history, the Protestant horn that had come out of the Dark Ages, was tested from August 11, 1840 until October 22, 1844, and failed the testing process and transitioned from the Sunday-keeping Protestant people to the Sunday-keeping apostate Protestant people.
Abban a történelemben a protestáns szarv, amely a sötét középkorból emelkedett ki, 1840. augusztus 11-től 1844. október 22-ig próbának vettetett alá, és a próbatétel során elbukott, s a vasárnapot megtartó protestáns népből a vasárnapot megtartó hitehagyott protestáns néppé lett.
In the history of the true Protestant horn that was established and identified in 1844, a testing process occurred from 1856 through to 1863. Then the true Sabbath-keeping Protestant horn transitioned both from Philadelphia unto Laodicea, and also from the true Sabbath-keeping Protestant people unto the Sabbath-keeping apostate Protestant horn. The “seven times,” is associated with 1798, 1844, 1856 and 1863. The “seven times,” is a symbol associated with a transition point and this truth is established upon several witnesses.
Az 1844-ben felállított és azonosított igaz protestáns szarv történetében 1856-tól 1863-ig egy megpróbáltatási folyamat zajlott le. Ezután az igaz, szombatot megtartó protestáns szarv átmenetet tett mind Philadelphiából Laodiceába, mind pedig az igaz, szombatot megtartó protestáns néptől a szombatot megtartó hitehagyott protestáns szarvhoz. A „hét idő” 1798-cal, 1844-gyel, 1856-tal és 1863-mal áll összefüggésben. A „hét idő” egy átmeneti ponthoz kapcsolódó jelkép, és ez az igazság több tanúbizonyságra alapozva állapíttatik meg.
In 1798, there was an increase of knowledge on the “seven times,” because the very first time-prophecy Miller discovered was that very truth. By 1863, that truth had been rejected, thus identifying the conclusion of the ending period of the sixty-five years of the prophecy set forth in Isaiah chapter seven.
1798-ban megnövekedett az ismeret a „hét időről”, mivel a legelső időprófécia, amelyet Miller felfedezett, éppen ez az igazság volt. 1863-ra ezt az igazságot elvetették, s ezzel az Ézsaiás könyve hetedik fejezetében előadott prófécia hatvanöt évének záró időszaka befejezésének azonosítását nyertük.
The complete twenty-five hundred and twenty year prophecy has a sixty-five year span at both the beginning and the ending in a reverse-image, mirror-like fashion. In the beginning of the ending sixty-five years (1798) typified by the beginning of the beginning sixty-five years in 742 BC when the prophecy was given, there was an increase of knowledge upon the “seven times,” which the “wise” Millerites understood and proclaimed. At the ending of the ending sixty-five years in 1863, there was another increase of knowledge on the same truth which was ultimately rejected by the recently crowned “priests” of the true Protestant horn.
A teljes kétezer-ötszázhúsz éves prófécia elején és végén egyaránt hatvanöt éves időszak áll, fordított képmásként, tükörszerű módon. A vég kezdetének hatvanöt évében (1798), amelyet a kezdet kezdetének hatvanöt éve előképezett Kr. e. 742-ben, amikor a prófécia adatott, megnövekedett az ismeret a „hét idő” felől, amelyet a „bölcs” milleriták megértettek és hirdettek. A vég végének hatvanöt évében, 1863-ban, ugyanazon igazságra vonatkozóan ismét megnövekedett az ismeret, amelyet végül az igaz protestáns szarv nemrég megkoronázott „papjai” elvetettek.
My people are destroyed for lack of knowledge: because thou hast rejected knowledge, I will also reject thee, that thou shalt be no priest to me: seeing thou hast forgotten the law of thy God, I will also forget thy children. Hosea 4:6.
Népem elvész, mivel nincs ismerete; mivel te megvetetted az ismeretet, én is megvetlek téged, hogy ne légy papom; mivel elfeledkeztél Istened törvényéről, én is elfeledkezem fiaidról. Hóseás 4:6.
The increase of knowledge when the book of Daniel is unsealed is associated with the “seven times,” so it not only is a symbol of a transition point, but also of the unsealing of the prophetic message.
A tudás növekedése, amikor Dániel könyve feltárul, kapcsolatban áll a „hét idővel”, ezért ez nemcsak egy átmeneti pont jelképe, hanem a prófétai üzenet feltárásáé is.
Another transition began on July 18, 2020, with the first disappointment, which began the “tarrying time” and marked the beginning of Revelation chapter eleven’s three-and-a-half-days of the two witnesses laying dead in the street of the great city of Sodom and Egypt.
Egy másik átmenet 2020. július 18-án kezdődött, az első csalódással, amely megkezdte a „késedelem idejét”, és egyben kezdetét jelezte a Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében szereplő három és fél napnak, amikor a két tanú holtan fekszik a nagy város, Sodoma és Egyiptom utcáján.
July 18, 2020, marks the beginning of three-and-a-half symbolic days (a “seven times”), that had been illustrated by the history of 1856 through to 1863. Both periods are symbols of the “seven times.” Both periods mark a change of dispensation (a transition). Both periods represent an increase of knowledge associated with the “seven times.”
2020. július 18-a három és fél jelképes nap („hét idő”) kezdetét jelöli, amelyet 1856-tól 1863-ig tartó történelem szemléltetett. Mindkét időszak a „hét idő” jelképe. Mindkét időszak egy korszakváltást (átmenetet) jelöl. Mindkét időszak a „hét időhöz” kapcsolódó ismeret növekedését ábrázolja.
It was in the period of transition from the kingdom of Babylon unto the kingdom of Medo-Persia that Daniel prayed the Leviticus twenty-six prayer, thus identifying the Leviticus twenty-six prayer as a waymark of the transition of the last days. In Miller’s dream, at the end of seven expressions of the word “scattering,” Miller both weeps and prays. The weeping marks the point when the Lion of the tribe of Judah (the dirt brush man), unseals a message that has been sealed.
A Babilónia királyságából a Méd–Perzsa királyságába való átmenet időszakában imádkozta Dániel a Leviticus huszonhatodik fejezetének imádságát, ily módon azonosítva a Leviticus huszonhatodik fejezetének imádságát mint az utolsó napok átmenetének útjelzőjét. Miller álmában a „scattering” szó hét előfordulásának végén Miller egyszerre sír és imádkozik. A sírás azt a pontot jelöli, amikor Júda törzsének Oroszlánja (a piszokseprűs ember) feltör egy üzenetet, amely le volt pecsételve.
Miller’s prayer marks the Leviticus twenty-six prayer of Daniel, that is associated with “seven times,” and occurs when the door and windows were opened in Miller’s dream. But the prayer of Daniel, in chapter nine, also aligns with the prayer of Daniel in chapter two. It also aligns with Nebuchadnezzar’s prayer of confession at the conclusion of his “seven times.”
Miller imádsága Dániel harmadik könyve huszonhatodik fejezetének imáját jelöli, amely a „hétszeres idővel” kapcsolatos, és akkor hangzik el, amikor Miller álmában megnyílt az ajtó és az ablakok. Dániel imája azonban a kilencedik fejezetben egybeesik Dániel második fejezetben elhangzott imájával is. Ugyancsak egybeesik Nabukodonozor bűnvalló imádságával „hétszeres ideje” végén.
Miller’s prayer was therefore represented by the Leviticus twenty-six prayer, which was a public prayer of confession and a prayer of request for the unsealing of the last prophetic secret, because all prophecy illustrates the last days. Therefore the secret of Daniel chapter two represents the last secret to be unsealed. Miller’s prayer, in his dream, was a prayer of anxiety and righteous indignation concerning the abominations that had happened to the jewels in his room. His anxiety was illustrated by those who sigh and cry in Ezekiel chapter nine, during the sealing time of the one-hundred and forty-four thousand.
Ezért Miller imáját a 3Mózes huszonhatodik fejezetének imája jelképezte, amely nyilvános bűnvalló ima volt, valamint kérő ima az utolsó prófétai titok feloldásáért, mivel minden prófécia az utolsó napokat szemlélteti. Ezért a Dániel második fejezetében szereplő titok az utolsó feloldandó titkot jelképezi. Miller imája álmában a szorongás és az igazságos felháborodás imája volt azokkal az utálatosságokkal kapcsolatban, amelyek a szobájában levő ékszerekkel történtek. Szorongását azok jelképezték, akik sóhajtoznak és kiáltanak Ezékiel kilencedik fejezetében, a száznegyvennégyezer elpecsételésének idején.
Miller watched as the truths were progressively buried by counterfeit doctrines, and which ultimately reached a point where the casket (the Bible itself) was destroyed. The destruction of Miller’s casket took place in the third generation of Adventism when there was a purposeful movement to set aside the King James Bible for the modern corrupted Catholic-based versions of the Bible.
Miller szemlélte, amint az igazságokat fokozatosan eltemették a hamis tanok, mígnem végül odáig jutottak, hogy a koporsó (maga a Biblia) megsemmisült. Miller koporsójának megsemmisítése az adventizmus harmadik nemzedékében következett be, amikor tudatos mozgalom indult arra, hogy félretegyék a King James Bibliát a Biblia modern, megrontott, katolikus alapú fordításai kedvéért.
Miller wept, then prayed, and immediately a door opened, and the people all left. Then the dirt brush man (the Lion of the tribe of Judah) entered, opened the windows and began to clean. Then Miller expressed his concern for the scattered jewels, and the dirt brush man promised that he would take care of the jewels. In the bustle of the dirt brush man’s cleaning project, Miller closed his eyes for a moment, and when he opened his eyes, the rubbish was gone. The jewels were scattered around the room, and the dirt brush man then placed the larger casket on the table, gathered the jewels and cast them into the casket and said, “come and see.”
Miller sírt, majd imádkozott, és azonnal megnyílt egy ajtó, a nép pedig mind eltávozott. Ekkor belépett a porseprűs férfi (Júda törzsének Oroszlánja), kinyitotta az ablakokat, és tisztítani kezdett. Miller ezután aggodalmát fejezte ki a szétszórt drágakövek miatt, a porseprűs férfi pedig megígérte, hogy gondot visel a drágakövekre. A porseprűs férfi tisztítási munkájának sürgés-forgásában Miller egy pillanatra lehunyta a szemét, és amikor kinyitotta a szemét, a szemét eltűnt. A drágakövek szerteszét hevertek a szobában, a porseprűs férfi pedig ekkor az asztalra helyezte a nagyobb ládikát, összegyűjtötte a drágaköveket, belehintette őket a ládikába, és ezt mondta: „jöjj és lásd.”
The expression, “come and see,” is a symbol that a truth has just been unsealed. The truth that is unsealed for Miller is the final truth, for the next thing to happen is the awakening of Miller at the “shout,” representing the loud cry. Miller was the last to receive the message of the Midnight Cry in the history of the Millerites, and just before the shout that awakens him in the dream, he closed his eyes for a moment. The only passage in the Bible that references “a moment” and “eyes” is identifying the first resurrection.
A „jöjj és lásd” kifejezés annak a jelképe, hogy egy igazság éppen most lett felpecsételéséből feloldva. Az a Miller számára feltárt igazság a végső igazság, mert a következő esemény Miller felébredése a „kiáltásra”, amely a hangos kiáltást jelképezi. A milleriták történetében Miller volt az utolsó, aki megkapta az Éjféli Kiáltás üzenetét, és közvetlenül a kiáltás előtt, amely az álomban felébreszti őt, egy pillanatra lehunyta a szemét. A Bibliában az egyetlen szakasz, amely „egy pillanatra” és „szemekre” utal, az első feltámadást azonosítja.
Behold, I show you a mystery; We shall not all sleep, but we shall all be changed, In a moment, in the twinkling of an eye, at the last trump: for the trumpet shall sound, and the dead shall be raised incorruptible, and we shall be changed. For this corruptible must put on incorruption, and this mortal must put on immortality. 1 Corinthians 15:51–53.
Íme, titkot mondok nektek: nem mindnyájan alszunk el, de mindnyájan elváltozunk, egy szempillantásban, egy szemvillanás alatt, az utolsó trombitaszóra; mert megszólal a trombita, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságot kell magára öltenie, és e halandó testnek halhatatlanságot kell magára öltenie. 1 Korinthus 15:51–53.
In the history of the transition of the Laodicean movement of the third angel unto the Philadelphian movement of the third angel, as represented in Revelation chapter eleven, Miller represents the very last of the wise virgins to receive the message of the Midnight Cry. The first to receive it were the most spiritual.
A Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében ábrázolt, a harmadik angyal laodíceai mozgalmának a harmadik angyal filadelfiai mozgalmába való átmenetének történetében Miller a bölcs szüzek közül éppen a legutolsót képviseli, aki megkapta az Éjféli Kiáltás üzenetét. Elsőként a leglelkiibbek fogadták el azt.
“This was the midnight cry, which was to give power to the second angel’s message. Angels were sent from heaven to arouse the discouraged saints and prepare them for the great work before them. The most talented men were not the first to receive this message. Angels were sent to the humble, devoted ones, and constrained them to raise the cry, ‘Behold, the Bridegroom cometh; go ye out to meet Him!’ Those entrusted with the cry made haste, and in the power of the Holy Spirit sounded the message, and aroused their discouraged brethren. This work did not stand in the wisdom and learning of men, but in the power of God, and His saints who heard the cry could not resist it. The most spiritual received this message first, and those who had formerly led in the work were the last to receive and help swell the cry, ‘Behold, the Bridegroom cometh; go ye out to meet Him!’” Early Writings, 238.
„Ez volt az éjféli kiáltás, amelynek erőt kellett adnia a második angyal üzenetének. Angyalok küldettek a mennyből, hogy felébresszék a csüggedt szenteket, és előkészítsék őket a rájuk váró nagy munkára. Nem a legtehetségesebb emberek fogadták el elsőként ezt az üzenetet. Angyalok küldettek az alázatos, odaszentelt lelkekhez, és késztették őket, hogy felhangozzék a kiáltás: „Ímé, jön a Vőlegény; menjetek ki elébe!” Azok, akikre e kiáltás bízatott, siettek, és a Szentlélek erejével hirdették az üzenetet, és felébresztették csüggedt testvéreiket. Ez a munka nem emberek bölcsességében és tudományában állt, hanem Isten erejében, és az Ő szentjei, akik hallották a kiáltást, nem tudtak ellene állni. A leglelkibbek fogadták el elsőként ezt az üzenetet, és azok, akik korábban vezető szerepet vittek a munkában, utolsókként fogadták el, és segítettek felerősíteni a kiáltást: „Ímé, jön a Vőlegény; menjetek ki elébe!”” Early Writings, 238.
At the end of the three and a half symbolic days of Revelation chapter eleven, the first of two messages, represented in Ezekiel chapter thirty-seven, is proclaimed. The first message brings the dead and scattered bones together, but they are still dead. The message was presented by the voice that cried “in the wilderness”, thus identifying that Ezekiel’s message begins before the three-and-a-half symbolic days concluded. Those three-and-a-half days represent a “wilderness”, and it is from the “wilderness” that the message is proclaimed. The “wilderness” is also a symbol of the “seven times,” which marks a transition and an unsealing that introduces a testing process.
A Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében szereplő három és fél jelképes nap végén hirdettetik ki a kettő közül az első üzenet, amelyet Ezékiel könyve harminchetedik fejezete ábrázol. Az első üzenet egybegyűjti a halott és szétszórt csontokat, de azok még mindig halottak. Az üzenetet az a hang hirdette, amely „a pusztában” kiáltott, s ez azonosítja, hogy Ezékiel üzenete még a három és fél jelképes nap befejezése előtt kezdődik. Ez a három és fél nap „pusztát” jelképez, és az üzenet ebből a „pusztából” hirdettetik. A „puszta” egyúttal a „hét idő” jelképe is, amely átmenetet és egy felnyitást jelez, s ezzel egy próbatételi folyamatot vezet be.
There is a progressive development of the message, and a progressive reception as illustrated with the Midnight Cry of the Millerite history. The most spiritual were the first to receive the message of the voice crying in the wilderness, and the historians of Adventism point to a letter written by William Miller just days before October 22, 1844, where Miller testifies that he finally understood and accepted Samuel Snow’s message of the Midnight Cry.
Az üzenetnek fokozatos kibontakozása van, és fokozatos elfogadása is, amint azt a millerita történelemben az Éjféli Kiáltás szemlélteti. A leglelkibbek voltak az elsők, akik befogadták a pusztában kiáltó szózat üzenetét, és az adventizmus történetírói rámutatnak egy levélre, amelyet William Miller írt alig néhány nappal 1844. október 22-e előtt, s amelyben Miller bizonyságot tesz arról, hogy végül megértette és elfogadta Samuel Snow Éjféli Kiáltásról szóló üzenetét.
“Dear Brother Himes: I see a glory in the seventh month which I never saw before. Although the Lord had shown me the typical bearing of the seventh month, one year and a half ago, yet I did not realize the force of the types. Now, blessed be the name of the Lord, I see a beauty, a harmony, and an agreement in the Scriptures, for which I have long prayed, but did not see until today. Thank the Lord, O my soul. Let Brother Snow, Brother Storrs, and others, be blessed for their instrumentality in opening my eyes. I am almost home. Glory! Glory! Glory! Glory!” William Miller, Signs of the Times, October 16, 1844.
„Kedves Himes testvér! Olyan dicsőséget látok a hetedik hónapban, amilyet azelőtt soha nem láttam. Jóllehet az Úr már másfél évvel ezelőtt megmutatta nekem a hetedik hónap előképes jelentőségét, mégsem fogtam fel az előképek erejét. Most azonban áldott legyen az Úr neve, szépséget, összhangot és egyezést látok az Írásokban, amiért régóta imádkoztam, de mind e mai napig nem láttam. Áldjad az Urat, ó én lelkem! Snow testvér, Storrs testvér és mások legyenek áldottak azért, hogy eszközök voltak szemem megnyitásában. Csaknem otthon vagyok. Dicsőség! Dicsőség! Dicsőség! Dicsőség!” William Miller, Signs of the Times, 1844. október 16.
In the repetition of the history of the Midnight Cry, as represented in Miller’s dream, Miller closed his eyes for a moment. Thus “in a moment, in the twinkling of an eye, at the last trump: for the trumpet shall sound, and the dead shall be raised.” In Miller’s dream he represents the last to receive the message of the Midnight Cry, as he did in his own history. He represents those that finally accept the message just before the dirt brush man gathers up the scattered jewels and casts them into the larger casket. In Revelation chapter eleven, the last to accept the second message of Ezekiel, which is the message of the four winds of Islam, that is also the sealing message, do so just before the last of seven trumpets sound, which is the “third Woe” trumpet. “In a moment, in the twinkling of an eye, at the last trump: for the trumpet shall sound, and the dead shall be raised incorruptible, and we shall be changed.” (1 Corinthians 15:52)
A Miller álmában ábrázolt Éjféli Kiáltás történetének megismétlődésében Miller egy pillanatra lehunyta a szemét. Így: „egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra: mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak.” Miller álmában ő azokat ábrázolja, akik utolsóként fogadják el az Éjféli Kiáltás üzenetét, miként saját történetében is tette. Azokat jelképezi, akik végül közvetlenül azelőtt fogadják el az üzenetet, hogy a piszkot leseprő férfi összegyűjti a szétszórt ékszereket, és a nagyobb ládikába veti őket. A Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében azok, akik utolsóként fogadják el Ezékiel második üzenetét, amely az iszlám négy szelei üzenete, s amely egyben a megpecsételés üzenete is, ezt közvetlenül azelőtt teszik, hogy a hét trombita közül az utolsó megszólalna, amely a „harmadik Jaj” trombitája. „Hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra: mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” (1Korinthus 15:52)
The passage is identifying the first resurrection that occurs at the second coming, but there is also a resurrection of the dead dry bones (the two witnesses) that occurs in the hour of the great earthquake of Revelation chapter eleven. In the “hour” of that earthquake, the last trumpet of the seven trumpets sounds, and the dead witnesses that were in the street are brought back to life, not as Laodiceans, but as Philadelphians, for at the trumpet of the third Woe, the two witnesses have been sealed and are changed to incorruptible, for they will never again sin. Miller represents the last to receive the message which brings the two witnesses to life, which is the message of the four winds of Islam, and is the sealing message.
A szakasz az első feltámadást azonosítja, amely a második eljövetelkor történik, de van továbbá a száraz csontok halottainak feltámadása is (a két tanúé), amely a Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében szereplő nagy földrengés órájában következik be. Annak a földrengésnek az „órájában” felhangzik a hét trombita közül az utolsó trombita, és a halott tanúk, akik az utcán feküdtek, életre kelnek, nem laodiceaiakként, hanem filadelfiaiakként, mert a harmadik jaj trombitájánál a két tanú elpecsételtetett, és romolhatatlanságra változik át, mert többé soha nem vétkeznek. Miller az utolsót jelképezi, aki megkapja azt az üzenetet, amely életre kelti a két tanút; ez az iszlám négy szeléről szóló üzenet, és ez az elpecsételés üzenete.
The sound of that trumpet raises the last of the dead dry bones that had been scattered in the street of Sodom and Egypt. Miller watched as the truths were progressively buried by counterfeit doctrines. Eventually Miller wept, marking the time when the unsealing was to begin, for the unsealing is a progressive work. That unsealing began in the ending period of the three-and-a-half days.
Ama trombita hangja feltámasztja a halott, száraz csontok utolsó maradékát, amelyek Szodoma és Egyiptom utcáján voltak szétszórva. Miller figyelte, amint az igazságokat fokozatosan eltemetik a hamis tanítások. Végül Miller sírt, megjelölve azt az időt, amikor a pecsét felnyitásának el kellett kezdődnie, mert a felnyitás fokozatos munka. Az a felnyitás a három és fél nap végső időszakában kezdődött.
After Miller wept, the One who had the power to unseal the sealed book entered into the narrative. In Miller’s dream that was the Dirt Brush Man. Miller then prayed, and immediately a door opened, marking the point where the Laodicean movement of the third angel was going to transition unto the Philadelphia movement of the third angel. His prayer was the Leviticus twenty-six prayer, it was the prayer for understanding of the final prophetic secret and a public confession of the rebellion that brought the three-and-a-half days upon the two witnesses, it was the prayer of those who are sealed in Ezekiel chapter nine.
Miután Miller sírt, belépett az elbeszélésbe az, akinek hatalma volt felnyitni a lepecsételt könyvet. Miller álmában ő volt a Trágyakefe Embere. Miller ezután imádkozott, és azonnal megnyílt egy ajtó, jelezve azt a pontot, ahol a harmadik angyal laodiceai mozgalma át fog menni a harmadik angyal filadelfiai mozgalmába. Imája a Mózes harmadik könyve huszonhatodik fejezetében található ima volt; ez az utolsó prófétai titok megértéséért mondott ima volt, valamint nyilvános megvallása annak a lázadásnak, amely a három és fél napot hozta a két tanúra; ez volt azoknak az imája, akik meg vannak pecsételve Ezékiel könyvének kilencedik fejezetében.
Following the prayer, Christ (the dirt brush man) entered and began to clean up the room. At the end of the dirt brush man’s cleaning project, Miller closed his eyes for a moment, identifying the end of the period that the dead dry bones were to be resurrected. The dirt brush man then gathered the scattered jewels in Miller’s room, and placed them in a new, larger casket, upon a table in the center of Miller’s room, as the two witnesses are lifted up as the ensign. As the ensign, they then call unto God’s other flock that is still in Babylon to “come and see” the message that the Lion of the tribe of Judah has just cast into the new, larger casket.
Az ima után Krisztus (a porseprűs férfi) belépett, és megkezdte a szoba megtisztítását. A porseprűs férfi tisztító munkájának végén Miller egy pillanatra lehunyta szemét, jelezve annak az időszaknak a végét, amelyben a halott, száraz csontoknak fel kellett támadniuk. Ezután a porseprűs férfi összegyűjtötte a Miller szobájában szétszórt drágaköveket, és egy új, nagyobb ládikába helyezte őket, amely egy asztalon állt Miller szobájának közepén, miközben a két tanú felemeltetik mint zászlójel. Mint zászlójel, ezután Isten másik nyáját, amely még Babilonban van, arra hívják, hogy „jöjjön és lássa” azt az üzenetet, amelyet Júda törzsének Oroszlánja az imént vetett az új, nagyobb ládikába.
We will begin to consider the vision of the Ulai River as the symbol of the truths from the book of Daniel that was unsealed in 1798 in the next article. We have placed a few points of reference in place in advance of that consideration. The first is that the message of the Millerites was perfect (at its stage of growth), but incomplete. It was placed in the framework of two, not three desolating powers. The second is that when Miller’s dream identifies the ultimate restoration of the foundational truths, the foundational truths then are “ten times brighter” than their original glory. A third point is that the movement of the first angel (the Millerite movement), is repeated in the movement of the third angel, but with a few important caveats. The Millerites as a symbol were Philadelphians, they were a converted Nebuchadnezzar, but who ultimately and unfortunately, “rebuilt Jericho” in 1863.
A következő cikkben kezdjük meg vizsgálni az Ulai folyó látomását mint a Dániel könyvéből származó, 1798-ban feloldott igazságok jelképét. E vizsgálat előtt néhány tájékozódási pontot előzetesen rögzítettünk. Az első az, hogy a milleriták üzenete tökéletes volt (a fejlődésének azon szakaszában), de nem teljes. Két, nem pedig három pusztító hatalom keretébe helyeztetett. A második az, hogy amikor Miller álma az alapvető igazságok végső helyreállítását azonosítja, akkor ezek az alapvető igazságok „tízszer fényesebbek”, mint eredeti dicsőségük. Harmadik pontként: az első angyal mozgalma (a millerita mozgalom) megismétlődik a harmadik angyal mozgalmában, de néhány fontos megszorítással. A milleriták mint jelkép filadelfiaiak voltak, megtért Nabukodonozor voltak, akik azonban végül és sajnálatos módon 1863-ban „újjáépítették Jerikót”.
The movement of the third angel began as Laodiceans, in need of conversion, but they would ultimately participate in the final destruction of Jericho (the Jericho of the last days).
A harmadik angyal mozgalma laodiceabeliekként indult, megtérésre szorulva, de végül részt fognak venni Jerikó végső pusztulásában (az utolsó napok Jerikójának pusztulásában).
“The Saviour had not come to set aside what patriarchs and prophets had spoken; for He Himself had spoken through these representative men. All the truths of God’s word came from Him. But these priceless gems had been placed in false settings. Their precious light had been made to minister to error. God desired them to be removed from their settings of error and replaced in the framework of truth. This work only a divine hand could accomplish. By its connection with error, the truth had been serving the cause of the enemy of God and man. Christ had come to place it where it would glorify God, and work the salvation of humanity.” The Desire of Ages, 287.
„A Megváltó nem azért jött, hogy félretegye azt, amit a pátriárkák és a próféták szóltak; mert Ő maga szólt e képviseleti férfiak által. Isten Igéjének minden igazsága Tőle származott. Ám ezeket a felbecsülhetetlen drágaköveket hamis foglalatokba helyezték. Drága világosságukat a tévelygés szolgálatába állították. Isten azt kívánta, hogy kimozdíttassanak a tévelygés foglalataiból, és az igazság keretébe helyeztessenek vissza. Ezt a munkát egyedül isteni kéz vihette véghez. A tévelygéssel való kapcsolata révén az igazság Isten és ember ellenségének ügyét szolgálta. Krisztus azért jött, hogy oda helyezze, ahol Istent dicsőíti, és az emberiség üdvösségét munkálja.” Jézus élete, 287.