The Book of Daniel - Number Forty-Nine

Az ismeret gyarapodása, amely akkor jött létre, amikor az Ulai folyóra vonatkozó látomás 1798-ban feltöretett, egy olyan próbatételi folyamatot eredményezett, amely 1844-ben az Éjféli Kiáltás mozgalmában érte el tetőpontját. Az utolsó napok Éjféli Kiáltását, amely most tárul fel, az a történet ábrázolta előre, és magában foglalja ugyanazon történetnek ugyanazon próbára tevő igazságait, mert a most feltáruló Éjféli Kiáltás üzenete Miller ékköveinek helyreállítása.

Korunk Éjféli Kiáltásának prófétai üzenetének elsődleges témája a harmadik jaj iszlámjának szerepe. Az iszlám három jaját mind a Habakuk két kőtáblája ábrázolja. Az utolsó napok Éjféli Kiáltásának üzenete 2020. július 18-i csalódáskor kezdett feltöretni, amikor elérkezett az utolsó napok késedelmének ideje. Miként a millerita történelem Éjféli Kiáltásának üzenete, úgy az utolsó napok üzenete is fokozatosan bontakozik ki, míg el nem jut az Exeter-i tábori összejövetel által jelképezett pontra. E ponton a szüzeknek vagy van olajuk, vagy nincs.

Ésaiás jajkiáltása a gúnyolódó férfiak ellen, akik Jeruzsálem népén uralkodnak, azonosítja, hogy a látomás Efraim részegesei számára olyan lett, mint egy lepecsételt könyv. Ésaiás szakaszában a sátáni jelkép istenfélő jelképpé való megváltoztatásának munkája, amint az az adventizmus történetében végbement, fazekasagyagként értékelendő. Ez a munka „a mindennapi” meghatározásának megállapítása volt Krisztus jelképeként, holott az a Sátán jelképe. Amikor Dániel a „tamid” szót a pogányság jelképeként használta, a szót jelképes céllal választotta, mert a szó jelentése: „szüntelen”.

Három hatalom vezeti a világot Armageddon felé, és e három hatalom közül az első a sárkány (pogányság). A sárkány a mennyben kezdte meg hadviselését Isten ellen. A sárkány egészen az ezeréves millennium végéig folytatja ezt a hadviselést, amikor végül megsemmisül.

A fenevad (a pápaság), amely a világot Armageddonba vezető három hatalom közül a második, és a hamis próféta (az Egyesült Államok), amely e három hatalom közül a harmadik, egyaránt a kereszt története utáni történelemben jelent meg, és mindkettő Krisztus második eljövetelekor pusztul el.

Amikor Dániel a héber „tamid” („szüntelen”) szót a pogányság (Sátán) jelképéül választotta, olyan szót választott, amely arra utal, hogy Isten ellen szüntelenül maga Sátán harcolt. A másik két hatalom csak meghatározott időszakokban aktív az Isten elleni harcában. Dániel „tamid” („szüntelen”) szóválasztása szándékos és pontos volt.

Amint Ézsaiás továbbviszi a jajról szóló beszédét azok ellen, akikre az Úr a mély álom lelkét árasztotta ki, és bezárta szemüket, a huszonnyolcadik fejezettől a harmincadikig, ezt jegyzi fel:

Az a megírt „tábla”, Habakuk második fejezetének táblái, amelyek arra rendeltettek, hogy akik olvassák azokat, „fussanak”, és terjesszék az üzenetet. A „könyv”, amely „feljegyzést tett” a „tábláról”, Habakuk. A Habakuk „könyvéből” való „tábla” egy vizsgálati folyamatot jelképez, amely nyilvánvalóvá tesz „egy lázadó népet, hazug fiakat, fiúkat, akik nem akarják hallani az Úr törvényét”. A „lázadó nép”, amely nem hajlandó „hallani”, azok Jeremiásban, akik nem hajlandók meghallani az őrálló kürtjének szavát.

A lázadók azok, akik Ézsaiás történetében, valamint Krisztus történetében sem akartak hallani.

Ézsaiás süket lázadói „hallhatnak”, mégsem „hallanak”, és a „hallás” elutasítása azonosítja, hogy „nem értenek”. Dániel gonoszai — akik egyúttal Máté bolond szüzei is — nem értik a tudás növekedését, amelyet a „tábla” jelképez, s amelyről Habakuk „könyve” tesz említést. Ha Ézsaiás süket lázadói hallanának, megtérhetnének és meggyógyulhatnának, de szívük kövér, ezért nem képesek megérteni az Éjféli Kiáltás üzenetét. Jézus a süket lázadókról egy második tanúbizonyságot is adott.

A bölcsek megértik a példázatok titkát, amely olyan igazság, amely sorról sorra van szemléltetve. A bölcsek áldottak, mert látnak és hallanak, és mind a bölcsek, mind az áldottak Dániel könyvének tizenkettedik fejezetében vannak ábrázolva. A „bölcsek” azok, akik megértik (szívükkel) az ismeret növekedését, amelyet a „tábla” jelképez, amint arról Habakuk „könyvében” említés történik, az „áldottak” pedig azok, akik várnak.

A milleriták helyesen értették meg, hogy az ezerháromszázharmincöt nap akkor kezdődött, amikor a pogányságot („a mindennapi”-t) „elvették” az 508. évben. Az áldás azoknak ígértetett, akik 1843-ban várakoztak. A szakaszban a „eljut” szó jelentése: „érint”. Az 1843. év „érintette” az 1844. évet, amikor véget ért. Amikor az 1843. év véget ért, elérkezett Habakuk „késedelmének ideje”, és áldás mondatott azokra, akik vártak, amint a „könyvben” megparancsoltatott, amely megemlítette a „táblákat”. Habakuk „könyve” azt parancsolta azoknak, hogy „várjanak” a látomásra.

Dániel azonosítja 1798 történelmét (a vég idejét), amikor könyve felnyittatott, és ekkor létrejött egy háromlépcsős megpróbáltatási folyamat („megtisztíttatnak, megfehéríttetnek és megpróbáltatnak”). Ez a folyamat a hét mennydörgés rejtett történelmének megnyilatkozásában jutott el a beteljesedéséhez. Ez a rejtett történelem az igazság három útjelzője, amelyeket az első csalódás, az Éjféli Kiáltás üzenete és a nagy csalódás jelképez. Az első csalódáshoz való eljutás áldása egy háromlépcsős megpróbáltatási folyamatot képvisel az 1798-tól 1844-ig terjedő történelem végén.

Az 1798-tól 1844 nagy csalódásáig terjedő történelem előképezi az 1989-től a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvényig terjedő történelmet. Áldás ígértetett azoknak, akik várnak arra a látomásra, amely az első csalódáskor késedezni kezdett. Dániel tizenkettedik fejezetének „bölcsei” azok, akik „áldottak”, és akik „várnak”. A gonoszok azok, akik szívükkel nem „hallanak”, és akik nem „látnak”. A millerita mozgalom teljes tapasztalata Dániel négy versében foglaltatik össze, és e versek egyúttal a száznegyvennégyezer elpecsételésének történetét is jelképezik.

Az a szent történelem, amely e négy versben ábrázolódik, annak a tudásnövekedésnek a megértésére épül, amely Habakuk tábláin került bemutatásra, valamint annak a tudásnövekedésnek a megértésére, amelyet Jézus az egymásra épülő tanítás módszerével tanítva azonosított. Példázatot példázat után mondott, hogy a prófécia titkát „a bölcseknek” megmagyarázza. Dániel tizenkettedik fejezetében „a gonoszok” nem értenek, a 2 Thesszalonika második fejezetében pedig értetlenségük az igazság gyűlöleteként jelenik meg, amely erős tévelygést hoz. Az az igazság, amelyet a gonoszok nem szeretnek Pál levelében, „a mindennapi” volt, és Dániel négy versében az a prófétai igazság, amely kifejezetten meg van nevezve, „a mindennapi”.

Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy áldottak, és ezzel szembeállította őket azokkal, akik Ézsaiásnál nem voltak hajlandók látni és hallani, hogy megtérhessenek. Azok, akik a Dániel tizenkettedik fejezetében áldottak, azok, akik várnak. A Dániel tizenkettedik fejezetének négy verse, valamint e versek beteljesedése a milleriták történelmében, továbbá Ézsaiás szembeállítása egy olyan csoporttal, amely nem volt hajlandó hallani és látni, valamint Krisztus ugyanezen két osztály közötti megkülönböztetése, mind előremutatnak a hét mennydörgés rejtett történetére, amely 2020. július 18-án érkezett el. A millerita történelem végső megpróbáltatási folyamata, amely az első csalódással kezdődött, most megismétlődik. Némelyek látni fognak, mások pedig megtagadják majd, hogy lássanak.

William Millert angyalok vezették annak megértésére, hogy „a mindennapi” a pogány Róma jelképe volt. White testvérnő közvetlenül megerősítette, hogy ebben a megértésben igaza volt. Az a megértés, amely azokban a „táblázatokban” volt ábrázolva, amelyekről Habakuk „könyve” említést tesz, „az eljövendő időre” szól. E „könyv” felnyitása „engedetlen, hazug fiakat” tár fel. A „fiak” az utolsó nemzedék jelképei, ezért az Ézsaiás szakaszában említett „eljövendő idő” kifejezetten a vizsgálati ítélet utolsó napjaira van kijelölve.

Ézsaiás kijelenti, hogy a „hazug fiak” elvetik a prófétai üzenetet, amely az „asztalon” van ábrázolva, és amelyről a „könyv” tesz említést, mert ezt mondják: „a látóknak: Ne lássatok; és a prófétáknak: Ne prófétáljatok nekünk igazakat, szóljatok nekünk hízelgő dolgokat, prófétáljatok csalárdságokat.” 1863-ban a laodiceai adventizmus megkezdte annak a kérésnek egyre fokozódó beteljesítését, amelyet a hazug fiak fogalmaztak meg. Ezt a munkát Ézsaiás úgy ábrázolja, mint a millerita alapok régi ösvényeinek elutasítását, mert ezt mondták: „Térjetek ki az útból, hajoljatok le az ösvényről, szüntessétek meg előlünk Izráelnek Szentjét.” Az ösvény, amely az út, Jeremiás régi ösvényei.

A „hazug fiak” Jeremiás „régi ösvényeinek” elutasítása az Éjféli Kiáltás üzenetének elutasítása, ahol a „nyugalom” található; ez ugyanaz a „nyugalom és felüdülés” is, amelyre Ésaiásnál nem akartak hallgatni, s amely egyúttal a késői eső üzenetének felüdülése is. Ez az üzenet az Éjféli Kiáltás üzenete, amely a milleriták történetében jelenik meg, és a „könyvben” említett „táblákon” van szemléltetve. A hazug fiaknak az Éjféli Kiáltás üzenetével szembeni elutasítását az a kívánságuk jelképezi, hogy „Izráel Szentje szűnjék meg előlük”. Ellen White első látomása, amelyet az Alfa és Omega bizonyosan felhasználna a vég ábrázolására, az igazak ösvényét azonosítja, megjelölve a világosságot annak kezdetén, és azt is, hogy ki vezeti „a bölcseket” az ösvény végéig.

A kezdetkor és a befejezéskor egyaránt az Éjféli Kiáltás világossága volt az. Jézus volt az (Izráel Szentje), akinek azt kívánták, hogy ne legyen többé előttük. Jézus dicsőséges jobb karjából áradó világosság volt az Éjféli Kiáltás világossága, amint az a „táblákon” volt ábrázolva, amelyekről a „könyv” említést tesz. A „hazug fiak” részéről Krisztus Éjféli Kiáltása üzenetének, valamint annak az ösvénynek az elutasítása, amelyen járniuk kellett volna, Isten ítéletét vonta magukra, miközben lehullottak az ösvényről. A „magas fal”, amely hirtelen összetöretik, az egyház és az állam szétválasztásának „fala”, amely a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény által semmisül meg. Ez az ítélet „hirtelen, egy szempillantás alatt” jön el, és olyan lesz, „mint a fazekas edényének összetörése, amely darabokra zúzatik”. Ez az az ítélet, amely ahhoz kapcsolódik, hogy „a mindennapi” sátáni jelképét a visszájára fordítják, és Krisztus jelképének azonosítják.

A „szüntelen” az a prófétai igazság, amely összekapcsolja a Dániel tizenkettedik fejezetében található négy verset, amelyek az istentelenek és a bölcsek közötti különbségtételt azonosítják. A „szüntelen” az az igazság, amelyet gyűlölnek azok, akik a 2 Thesszalonikabeliekhez írt levélben említett erős tévelygést elfogadják. A „szüntelen” a „hazug fiak” ama kívánságát jelképezi, hogy Izráel Szentje menjen ki az útjukból. Büntetésüket pedig a fazekas edényének összetörése szemlélteti, és ami megmarad, az a balga szüzek elveszett állapotának képe; mert ama széttört fazekasedény összezúzott és megmaradt darabjai között „nem találtatik” „olyan cserépdarab, amellyel parazsat vinnének a tűzhelyből, vagy vizet merítenének a veremből.”

Mind a „tűz”, mind a „víz” a Szentlélek jelképei, miként az olaj is a tíz szűz példázatában. Amikor az Éjféli Kiáltás hirtelen, egy szempillantás alatt hangzik fel, amint az 1844 augusztusában tartott exeteri tábori összejövetelen történt, a „hazug fiak” számára lehetetlen lesz bármiféle olajat (vizet vagy tüzet) találni. Az első csalódás után arra hívattak, hogy „térjenek vissza”, miként Jeremiás is, de ők ezt megtagadták.

Jeremiás azokat jelképezi, akik az első csalódás után tértek vissza. Azokat, akik beléptek abba a munkába, hogy elválasszák „a drágát az értéktelentől”, hogy „az Úr előtt álljanak”, és az Úr „szájává” legyenek. Ők azok, akiket Dániel a kilencedik fejezetben úgy ábrázol, mint akik megértik szétszórt állapotukat, majd ezt követően elmondják a Leviticus huszonhatodik fejezetének imáját. Ők azok, akiket Dániel, Jeremiás és Habakuk őrállói jelképeznek, akik szembe vannak állítva a „hazug fiakkal”. A „hazug fiakat” „Izráel Szentje” is megszólította, amikor ezt mondta: „a megtérésben és a nyugalomban lesz megtartatásotok; csöndességben és bizodalomban lesz erősségetek: de ti nem akartátok”.

Miller ékszerei azok az igazságok, amelyeket Habakuk táblái szemléltetnek, s amelyek az Éjféli Kiáltás üzenetének próbatételét ábrázolják, amely az imádók két osztályát hozza létre. Az e drágakövek ellen megnyilvánuló lázadás jelképe „a mindennapi”. Miller helyesen értette „a mindennapit”, de értelmezését korlátozta annak a kornak a történelme, amelyben élt, és azok az ékszerek, amelyeket arra használt, hogy szobája közepén álló asztalra helyezze, most tízszer fényesebben ragyognak, mint amikor Miller először tette őket az asztalára. Most már egy nagyobb ékszertartóban vannak, mert az ékszertartó immár nemcsak a Bibliát jelképezi, miként Miller idejében, hanem most már a Bibliát és a Prófétaság Lelkét egyaránt jelképezi.

Ez a két tanú hozza létre a megpróbáló világosságot az utolsó napokban, és ez a két tanú válik az utolsó napok egyik fő harcterévé. Miller látta a küzdelmet, mert álmában elvették a koporsóját (a Bibliát), és szétszaggatták azt. János, aki „a bölcseket” jelképezi az utolsó napokban, „a Pátmosznak nevezett szigeten voltam az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.” Jánost azért üldözték, mert hitt mind a Biblia, mind Ellen White írásainak üzenetében.

A következő cikkben folytatjuk azon igazságok vizsgálatát, amelyeket az Ulaj folyó látomása szemléltet, s amelyek 1798-ban feltárultak.