The Book of Daniel - Number Fifty-One

Az a „bizonyos szent”, aki Dániel könyve nyolcadik fejezetének tizenharmadik és tizennegyedik versében szól, Krisztus mint Palmoni. A Jelenések könyvében Krisztus Alfa és Ómega néven azonosíttatik, ami egyéb csodálatos igazságok mellett Krisztust mint a Csodálatos Nyelvészt is azonosítja; Dániel és a Jelenések könyvei együtt pedig Krisztust mint az idő és a nyelv Mesterét ábrázolják. Meghaladja az emberi képességet annak jelentőségét és mélységét felfogni, hogy Krisztus mint Palmoni (a Titkok Számlálója) jellemének ezt a tulajdonságát abban a két versben vezeti be, amelyek az adventizmus központi oszlopát megalapozzák; de azok a titkok, amelyeket a Titkok Számlálója úgy dönt, hogy kinyilatkoztat, a mi felelősségünk, hogy felismerjük és megvédjük őket.

Egy feltárt titok az, hogy a Titkok Számlálója (Palmoni) az a „bizonyos szent, aki szól vala”; és abban a két versben, ahol kijelenti önmagát, az adventizmus központi oszlopa azonosíttatik. Abban a két versben a Csodálatos Számláló azonosítja a „tudás gyarapodását”, amelyet Ő, mint Júda törzsének Oroszlánja, 1798-ban felnyitott. Abban a két versben Miller álmának ékkövei, amelyek a „tudás gyarapodását” jelképezik, Palmoni kezének irányítása által Habakuk két tábláján adattak közre.

Miután Dániel megkapta a bibliai prófécia királyságairól szóló prófétai látomást, majd meghallotta a mennyei párbeszédet a tizenharmadik és tizennegyedik versben, igyekezett megérteni a „látomást”.

Az a „látomás”, amelyet Dániel igyekszik megérteni, a „chazón”-látomás; ám a „mareh”-látomás az, amelynek megértetésére Gábriel utasítást kap Dániellel kapcsolatban. Minden ténynek megvan a maga jelentősége, és ha ez a tény elkerüli a figyelmet, a szakasz szerkezete és felépítése lényegében megsemmisül. A tizenötödik versben, amikor Dániel a „chazón”-látomás megértésére törekszik, a „mareh” rejtve marad, de mégis jelen van, mert az „emberhez hasonló megjelenés” (Gábriel) kifejezésben a héber „mareh” szó „megjelenés”-ként van fordítva. A tizenötödik versben mindkét, „látomás”-ként fordított szó képviselve van. Dániel a tizenötödik versben a „chazónt” igyekszik megérteni, Palmoni azonban a tizenhatodik versben megparancsolja Gábrielnek, hogy értse meg Dániellel a „mareh”-t. E két vers felépítése szándékos, és hangsúlyozza a két szó közötti kapcsolatot és különbséget.

Palmoni az, aki megparancsolja Gábrielnek, hogy értse meg Dániellel a „mareh”-t, mert aki Gábrielnek parancsol, ugyanaz, aki a víz fölött áll; és Gábriel az Ő hangját hallotta, „emberi hangot az Ulaj partjai között”. Az Ulaj folyó az, amely a partok között folyik, és az Írásokban Krisztus az, aki a víz fölött áll. Ezzel a ténnyel együtt jár az a tény is, hogy Krisztus mint arkangyal az, aki parancsol az angyaloknak. A partok között szóló hang a tizenharmadik vers „ama bizonyos szentjének” hangja, és az Ő szava az, amely megparancsolja Gábrielnek, hogy értse meg Dániellel a „mareh” látomást. Dániel tizenkettedik fejezetében Krisztus ismét a folyó partjai között van. A tizenkettedik fejezetben gyolcsba van öltözve, és arra esküszik, aki örökkön örökké él.

A Férfi, aki „gyolcsba volt öltözve, és a folyó vizei fölött volt”, „fölemelte jobb kezét és bal kezét az égre, és megesküdt arra, aki örökkön örökké él”, ugyanaz a Férfi, aki a nyolcadik fejezetben parancsot adott Gábrielnek. A Jelenések könyve tizedik fejezetében Krisztus szintén felemelte kezét, és megesküdött arra, aki örökkön örökké él, ott azonban mind a vízen, mind a földön áll.

A Jelenések tizedik fejezetének hatalmas angyala Palmoni, aki a nyolcadik fejezetben a folyó partjai közül szólt Gábrielhez, és a tizenkettedik fejezetben megjelölte, mikor következik be a „csodák” „vége”. A Jelenések tizedik fejezetében Ő az, aki „oroszlánként” ordított, mert ott Júda törzsének Oroszlánjaként van ábrázolva.

Mint Júda törzsének Oroszlánja, Krisztus az a Bárány, aki győzött, hogy feltörje a hét pecséttel lepecsételt könyvet. Akár a Dániel könyvében jár a vizek fölött, akár a Jelenések könyvében egyik lábát a tengerre, a másikat pedig a földre teszi, e prófétai ábrázolások mindegyike prófétai idővel kapcsolatos. És mint Júda törzsének Oroszlánja, Krisztus egyaránt lepecsételi és felnyitja az Ő Igéjét. Miként lepecsételte Dániel könyvét, ugyanúgy lepecsételte a hét mennydörgést is a Jelenések könyve tizedik fejezetében.

Krisztus, akit a nyolcadik és a tizenkettedik fejezetben a vizek fölött álló Férfiként, Palmoniként ábrázol, ugyanaz a hatalmas angyal is, akinek kezében a kis könyv van. Ő Júda törzsének Oroszlánja, aki lepecsételi és felnyitja az Ő Igéjét, és Ő az, aki parancsol Gábrielnek, mert Ő Mihály arkangyal.

Mihály Krisztus neve, és ez a név azt fejezi ki, hogy Ő nemcsak az angyalok parancsnoka, hanem az is, akinek hatalma van feltámasztani. A Mihály név jelentése: „Kicsoda olyan, mint az Isten?” Amikor Nabukodonozor egyet látott, aki hasonló volt az Isten Fiához, a kemencében a három hűséges férfival, Mihályt látta. És Mihály arkangyal Isten népének ama fejedelme is, aki ellen a pogány Róma kis szarva felfuvalkodott a keresztnél, Dániel 8. fejezetének 11. verse beteljesedéseként.

Mihály az, aki parancsol az angyaloknak, aki feltámasztja a halottakat, és aki eldönti, mikor zárul le a kegyelmi idő.

Az utolsó titok, amelyet a Júda törzséből való Oroszlán feltör, Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, és magában foglalja azt, hogy Ő tartja kezében prófétai Igéje minden egyes elemének tervét és szerkezetét. A gyolcsba öltözött Férfi, aki a vizek felett áll, aki felemeli kezét és megesküszik arra, aki örökkön-örökké él, és aki Oroszlánként kiált, minek következtében hét mennydörgés hallatja szavát, Ő az, aki lepecsételi Dániel könyvét, és lepecsételi a Jelenések hét mennydörgését. Ő az, aki feltöri a hét pecséttel lepecsételt könyvet, akinek hatalma van feltámasztani, és aki az a nagy Fejedelem, aki felkél és kihirdeti a kegyelemidő végét. Amikor Palmoni megparancsolta Gábrielnek, hogy értse meg Dániellel a „mareh” látomást, pontosan ezt értette alatta.

Nem parancsolta meg Gábrielnek, hogy értse meg Dániellel a „chazon” látomást. A „chazon” látomás a bibliai prófécia királyságainak látomása Dániel könyve nyolcadik fejezetének elsőtől tizenkettedik verséig, és egyben az a „látomás” is, amelyre a tizenharmadik vers egy időtartamra vonatkozó kérdésében utalás történik. „Meddig tart a látomás?” A „chazon” látomás a mindennapi (pogányság) és a pusztító törvényszegés (pápaság) hatalmaira vonatkozik, amelyek eltapossák a szentélyt és a sereget.

Krisztust mint Palmonit (a Csodálatos Számlálót) arról kérdezik: „meddig” tart a „chazon” látomás, és ő így felel: „kétezer-háromszáz estig és reggelig; azután megtisztíttatik a szenthely.” Dániel ezután meg akarja érteni a „chazon” látomást, amely „a mindennapi áldozatot és a pusztító véteket” érinti, „hogy mind a szenthely, mind a sereg lábbal tapodtassék”. Gábriel azonban azt a parancsot kapja, hogy a „mareh” látomást értelmeztesse meg Dániellel. Minden ténynek megvan a maga jelentősége Isten Igéjében. A „mareh” látomás az esték és reggelek látomása, amellyel a huszonhatodik vers azonosítja.

A „látomás” szó kétszer szerepel ebben a versben. Az első utalás a „mareh” látomásra vonatkozik, a második pedig a „chazon” látomásra. A „mareh” látomás „az estéknek és reggeleknek” a látomása. Az „esték és reggelek” héber kifejezés gyakran megtalálható a Bibliában, és minden esetben „esték és reggelek”-ként van fordítva, miként a huszonhatodik versben is. Az egyetlen hely a Bibliában, ahol nem „esték és reggelek”-ként, hanem másként van fordítva, a tizennegyedik vers, ahol egyszerűen „napok”-ként szerepel. A tizennegyedik vers tényleges héber szövege így hangzana: „Kétezer-háromszáz estéig és reggelig.”

Az az igevers, amely az adventizmus központi pillére, Isten Igéjében az egyetlen olyan vers, ahol az „esték és reggelek” egyszerűen „napokként” vannak kifejezve. Minden ténynek megvan a maga jelentősége, és ha semmi más nem is, annyi világos, hogy Palmoni szándékosan hangsúlyozta ezt az igeverset. Ezt úgy tette, hogy azoknak az elméjét, akik a King James Bibliát fordították, arra irányította, hogy a kifejezést másként írják le, mint ahogyan az az Ő Igéjében mindenütt máshol áll. Az ebből a tényből levonandó következtetés az, hogy amikor Gábriel azt a parancsot kapja, hogy értesse meg Dániellel a „mareh” látomást, akkor arra kap parancsot, hogy értse meg Dániellel az 1844 megjelenésére vonatkozó látomást, és ne a szentély és a sereg megtapostatására vonatkozó „chazon” látomást.

Az „esték és reggelek” látomása egy megjelenésről szól, amely akkor következik be, amikor a szentély megtisztítása 1844. október 22-én megkezdődött. Az 1844. október 22-i megjelenés látomása nem a szentély letiprásáról, hanem a szentély megtisztításáról szól. Történt-e azon a napon prófétai megjelenés?

Gábriel azt a megbízatást kapta, hogy megértesse Dániellel Krisztus prófétai megjelenését az Ő templomában 1844. október 22-én. Ezért Gábriel második tanút adott Dánielnek az 1844. október 22-i dátumhoz, mert Gábriel minden bibliai írót vezetett, aki feljegyezte a bibliai alapelv valamely formáját, amely szerint az igazság két tanú bizonyságtételére állapíttatik meg. Ha Gábrielnek meg kellett értetnie Dániellel az 1844. október 22-i dátumot, szüksége lett volna egy második tanúra, hogy megerősítse „a megjelenés látomását”.

Gábriel azzal kezdi munkáját, hogy először Dániel azon vágyára válaszol, hogy megértse a „chazon” látomást; ezt pedig úgy teszi, hogy azonosítja: a „chazon” látomás az a látomás, amely a „vég idején”, 1798-ban ér véget.

Az előző versben szereplő „látomás”, vagyis „a vég idején” a „cházón” látomás, és „a vég ideje” Dániel könyvében 1798. Ez az a „látomás”, amelyet Dániel igyekezett megérteni, de nem ez volt az a „látomás”, amelynek megértésére Gábriel utasítást kapott, hogy Dánielt eljuttassa. Ehhez Gábriel egy második tanút fog adni.

Gábriel hozzáfog megbízatásának teljesítéséhez azzal, hogy Dánielt így szólítja meg: „íme”, vagyis arra inti Dánielt, hogy vegye fontolóra a következő tényt. A következő tény az, hogy a Léviticus 26 két „hét ideje” közül az „utolsó harag” 1844-ben ér véget. Az „utolsó harag” közvetlenül időpróféciaként van azonosítva, mert „meghatározott ideje” van annak, hogy „véget érjen”. A „haragnak” időszakot kell jelölnie, mert „meghatározott ideje” van a végének. Ha a „harag” pusztán egyetlen időpont volna, nem volna vége, hanem egyszerűen az az időpont volna, amikor bekövetkezett.

A „felháborodásnak” kijelölt végpontja volt, tehát egy időszak végét jelképezi. Ezt az időszakot „az utolsó felháborodásként” ábrázolja. Ha van utolsó, akkor szükségképpen kell lennie elsőnek is. Az „első felháborodás” Dániel könyvének tizenegyedik fejezetében van megjelölve, és ott is egy időszakot jelent, mert a pápaság „cselekedni és gyarapodni” fog a „felháborodás” végéig.

E két versben az a király a tárgy, aki a maga tetszése szerint cselekszik, és felmagasztalja magát. A harminchatodik vers az a vers, amelyet Pál parafrazeál, amikor azonosítja a „bűn emberét”, aki Isten templomában ül, és azt mutogatja magáról, hogy ő Isten. Az 538. évtől 1798-ig tartó sötét középkori üldözést a harmincötödik vers azonosítja, és az „vég idejéig” tart, amely 1798 volt, s ez volt a „meghatározott idő”. A harminchatodik vers ezután azonosítja, hogy a pápaság „szerencsésen halad” „mindaddig, míg a felindulás be nem telik”. A vers azonosítja, hogy a pápaság 1798-ig virágzott, amely ponton az első „felindulás” „betelt”. Isten prófétai Igéje „elhatározta”, hogy a pápaság ezerkétszázhatvan évig, 1798-ig, vagyis a „vég idejéig” tartson.

Az első „harag” 1798-ban ért véget, az „utolsó harag” pedig 1844-ben ért véget. Mindkét harag időszakként van ábrázolva, amelyeknek meghatározott végük volt, s így mindkettő idői próféciaként azonosítható. Gábrielnek Palmoni azt parancsolta, hogy értse meg Dániellel a „jelenés” látomását („mareh”), az „esték és reggelekét” (napokét), amely 1844. október 22-ét azonosította, és ezt úgy tette meg, hogy második tanúbizonyságot szolgáltatott e dátum mellett.

A tizenharmadik vers „chazon” látomása, amelynek megértésére Dániel vágyott, a tiprásról szóló látomás volt, amely a „vég idején”, 1798-ban ért véget. A tizennegyedik vers „mareh” látomása Krisztus megjelenésével ért véget a Szentek Szentjében 1844. október 22-én, a kétezer-háromszáz évre szóló időprófécia beteljesedéseként, valamint a kétezer-ötszázhúsz évre szóló időprófécia beteljesedéseként is. Mindkét időpróféciát Habakuk szent táblái szemléltetik, amelyekről White testvér kijelenti, hogy az Úr keze irányította őket, és nem szabad megváltoztatni őket.

Ezt a tanulmányt a következő cikkben folytatjuk.