We ended a recent article with a passage from Prophets and Kings, where Sister White identified that Daniel was seeking to “understand the relation sustained by the seventy years’ captivity, as foretold through Jeremiah, to the twenty-three hundred years that in vision he heard the heavenly visitant declare should elapse before the cleansing of God’s sanctuary.”
Egy közelmúltbeli cikket a Próféták és királyok egyik szakaszával zártunk, amelyben White testvér azonosította, hogy Dániel arra törekedett, hogy „megértse a Jeremiás által megjövendölt hetvenéves fogság és a kétezer-háromszáz év közötti összefüggést, amelyről a mennyei látogató a látomásban kijelentette, hogy el kell telnie Isten szentélyének megtisztításáig.”
“Through another vision further light was thrown upon the events of the future; and it was at the close of this vision that Daniel heard ‘one saint speaking, and another saint said unto that certain saint which spake, How long shall be the vision?’ Daniel 8:13. The answer that was given, ‘Unto two thousand and three hundred days; then shall the sanctuary be cleansed’ (verse 14), filled him with perplexity. Earnestly he sought for the meaning of the vision. He could not understand the relation sustained by the seventy years’ captivity, as foretold through Jeremiah, to the twenty-three hundred years that in vision he heard the heavenly visitant declare should elapse before the cleansing of God’s sanctuary. The angel Gabriel gave him a partial interpretation; yet when the prophet heard the words, ‘The vision … shall be for many days,’ he fainted away. ‘I Daniel fainted,’ he records of his experience, ‘and was sick certain days; afterward I rose up, and did the king’s business; and I was astonished at the vision, but none understood it.’ Verses 26, 27.” Prophets and Kings, 553, 554.
„Egy másik látomás által további világosság vetült a jövő eseményeire; és e látomás végén Dániel hallotta, hogy „egy szent beszélt, és egy másik szent ezt mondta annak a bizonyos szentnek, aki szólt: Meddig tart e látomás?” Dániel 8:13. A kapott válasz: „Kétezer-háromszáz estig és reggelig, azután kiderül a szent hely igazsága” (14. vers), zavarba ejtette őt. Buzgón kereste a látomás jelentését. Nem tudta megérteni, milyen kapcsolat áll fenn a Jeremiás által megjövendölt hetvenévi fogság és a kétezer-háromszáz év között, amelyről a látomásban hallotta, hogy a mennyei követ kijelentette: ennyi időnek kell eltelnie Isten szentélyének megtisztítása előtt. Gábriel angyal részleges magyarázatot adott neki; mégis, amikor a próféta hallotta e szavakat: „A látomás … sok napra való”, elájult. „Én, Dániel, elájultam” — jegyzi fel tapasztalatáról —, „és több napig beteg voltam; azután fölkeltem, és végeztem a király dolgát; és álmélkodtam a látomáson, de senki sem értette.” 26., 27. versek.” Próféták és királyok, 553, 554.
The Millerites never arrived to a complete understanding of the foundational message they proclaimed. When the time arrived that the Lion of the tribe of Judah sought to provide more information upon the “seven times,” they transitioned into the Laodicean experience, and seven years later rejected the light of the “seven times” altogether. They never saw the full relationship of the seventy years and the twenty-three hundred years, which Daniel had earnestly sought to understand. Daniel represents God’s people of the last days.
A milleriták soha nem jutottak el az általuk hirdetett alapvető üzenet teljes megértésére. Amikor elérkezett az idő, hogy Júda törzsének Oroszlánja további világosságot adjon a „hét időről”, átléptek a laodíceai tapasztalatba, és hét évvel később a „hét időre” vonatkozó világosságot teljesen elvetették. Soha nem látták meg teljes egészében a hetven év és a kétezer-háromszáz év közötti kapcsolatot, amelyet Dániel oly buzgón igyekezett megérteni. Dániel Isten utolsó napokban élő népét jelképezi.
The land enjoying its sabbaths is the part of the covenant that was given to ancient Israel that included the light of the resting of the land every seventh year. That covenant included the cycle of seven years repeating seven times. It included the release and restoration of property and slaves at the conclusion ending of the seven cycles of seven years (forty-nine years) during the celebration known as the jubilee. The Jews were disobedient to those covenant principles, and 2 Chronicles identified that the seventy years of captivity, spoken of by Jeremiah the prophet, represented a prior four hundred and ninety years of rebellion. In four hundred and ninety years, if ancient Israel had obeyed the directions within the covenant as set forth in Leviticus twenty-five, there would have been a total of seventy of those years in which the land rested. A biblical year is three hundred and sixty days, and three hundred and sixty days multiplied by seven (“seven times”) equals twenty-five hundred and twenty days.
A föld sabbatjainak élvezése annak a szövetségnek a része volt, amely az ókori Izráelnek adatott, és magában foglalta a föld nyugalmának törvényét minden hetedik évben. Ez a szövetség magában foglalta a hét évből álló ciklus hétszeri ismétlődését. Magában foglalta továbbá a tulajdon és a szolgák felszabadítását és helyreállítását a hét hét éves ciklus (negyvenkilenc év) lezárulásakor, az úgynevezett jubileum ünneplése során. A zsidók engedetlenek voltak ezekkel a szövetségi alapelvekkel szemben, és a 2 Krónikák megállapítja, hogy a Jeremiás próféta által említett hetvenéves fogság egy korábbi négyszázkilencven éves lázadást képviselt. Négyszázkilencven év alatt, ha az ókori Izráel engedelmeskedett volna a szövetségben, a 3Mózes 25-ben lefektetett rendelkezéseknek, összesen hetven olyan év lett volna, amelyben a föld nyugodott. A bibliai év háromszázhatvan napból áll, és háromszázhatvan nap megszorozva héttel („hétszeresen”) kétezer-ötszázhúsz napot tesz ki.
The seventy years is absolutely connected to the land resting, which is absolutely connected with the “seven times.” Daniel was seeking to “understand the relation” of “the seventy years’ captivity,” “to the twenty-three hundred years” “before the cleansing of God’s sanctuary.” He was therefore seeking to understand the relation of the “chazon” vision and the “mareh” vision. It is impossible to understand that relation, without acknowledging the resting of the land in Leviticus twenty-five and twenty-six with the captivity of seventy years spoken of by Jeremiah. If you do not believe the “seven times” represents a prophetic period of twenty-five hundred and twenty years, you remove yourself from being those represented by Daniel in the last days. The Millerites believed the “seven times” was a time prophecy, but Adventism no longer does.
A hetven esztendő teljes mértékben összefügg a föld nyugalmával, amely pedig teljes mértékben összefügg a „hét idővel”. Dániel arra törekedett, hogy „megértse az összefüggést” „a hetvenéves fogság” és „a kétezer-háromszáz év” között, „Isten szentélyének megtisztítása előtt”. Ezért arra törekedett, hogy megértse a „chazon” látomás és a „mareh” látomás közötti kapcsolatot. Lehetetlen megérteni ezt a kapcsolatot anélkül, hogy el ne ismernénk a föld nyugalmát a Léviticus huszonötödik és huszonhatodik fejezetében, összefüggésben a Jeremiás által említett hetvenéves fogsággal. Ha nem hiszed, hogy a „hét idő” kétezer-ötszázhúsz éves prófétikus időszakot jelképez, kizárod magad azok közül, akiket Dániel az utolsó napokban képvisel. A milleriták hitték, hogy a „hét idő” időprófécia volt, az adventizmus azonban már nem hiszi ezt.
Daniel, as with all prophets, illustrates God’s people at the end of the world, and Sister White’s comments on his desire to understand the relationship between the seventy years (the “seven times”) and the twenty-three hundred years, represents the desire which God’s people of the last days are to possess. As has been stated in previous articles, there are no truths represented upon the 1843 and 1850 charts, that are not directly supported (repeatedly) in the writings of Sister White.
Dániel, miként valamennyi próféta, Isten népét szemlélteti a világ végén, és White testvérnőnek a hetven év (a „hét idő”) és a kétezer-háromszáz év közötti összefüggés megértésére irányuló vágyával kapcsolatos megjegyzései azt a vágyat tükrözik, amellyel Isten utolsó napokbeli népének rendelkeznie kell. Amint azt korábbi cikkekben már kifejtettük, az 1843-as és 1850-es táblázatokon nincs olyan igazság ábrázolva, amelyet White testvérnő írásai ne támasztanának alá közvetlenül (ismételten).
Miller’s jewels will shine ten times brighter in the Midnight Cry of the last days, and in doing so, the jewels represent the final test for the virgins of Adventism. Those jewels are the foundational truths represented on Habakkuk’s tables, and the jewels in the casket which were placed upon a table in the middle of Miller’s room. The foundational test is the final test, but so too, is the authority of the Spirit of Prophecy. To reject the foundational truths, which were typified as jewels in Miller’s dream is to simultaneously reject the Spirit of Prophecy.
Miller drágakövei az utolsó napok Éjféli Kiáltásában tízszer fényesebben fognak ragyogni, és eközben e drágakövek az adventizmus szüzei számára a végső próbát jelképezik. Ezek a drágakövek azok az alapvető igazságok, amelyeket Habakuk táblái ábrázolnak, valamint azok a drágakövek a ládikában, amelyet Miller szobájának közepén egy asztalra helyeztek. Az alapvető próba a végső próba, de ugyanígy az is a Prófétaság Lelkének tekintélye. Elvetni az alapvető igazságokat, amelyeket Miller álmában a drágakövek jelképeztek, egyúttal a Prófétaság Lelkének elvetését is jelenti.
“The very last deception of Satan will be to make of none effect the testimony of the Spirit of God. ‘Where there is no vision, the people perish’ (Proverbs 29:18). Satan will work ingeniously, in different ways and through different agencies, to unsettle the confidence of God’s remnant people in the true testimony. He will bring in spurious visions to mislead, and will mingle the false with the true, and so disgust people that they will regard everything that bears the name of visions as a species of fanaticism; but honest souls, by contrasting false and true, will be enabled to distinguish between them.” Selected Messages, volume 2, 78.
„Sátán legutolsó csalása az lesz, hogy hatálytalanná tegye Isten Lelkének bizonyságtételét. »Mikor nincs mennyei látás, elvadul a nép« (Példabeszédek 29:18). Sátán leleményesen fog munkálkodni, különféle módokon és különféle eszközök által, hogy megingassa Isten maradék népének bizalmát az igaz bizonyságtételben. Hamis látomásokat fog behozni, hogy félrevezessen, és az igazat a hamissal fogja elegyíteni, s így az emberek annyira megundorodnak majd, hogy mindent, ami a látomások nevét viseli, a rajongás egyik formájának tekintenek; az őszinte lelkek azonban, a hamis és az igaz egymással való összevetése által, képessé válnak majd arra, hogy különbséget tegyenek közöttük.” Selected Messages, 2. kötet, 78.
We are now addressing the increase of knowledge that occurred in the history of the Millerites from 1798, until 1844, but we are identifying that even though the Millerites were correct in their prophetic applications, they were limited by the history where they were raised up. We are now in the last days, and in the final generation (the fourth) of Adventism. In this period of time, Adventism has been so indoctrinated with traditions and customs (counterfeit jewels) that it no longer knows what the foundational truths were. Not knowing what those truths are prevents Adventism from understanding the significance of those truths, and makes meaningless the repeated commands to protect and preserve those truths.
Most azzal az ismeretnövekedéssel foglalkozunk, amely a milleriták történetében 1798-tól 1844-ig következett be, ugyanakkor rámutatunk arra is, hogy noha a milleriták helyesen alkalmazták a próféciákat, korlátozta őket az a történelmi korszak, amelyben elhívattak. Most az utolsó napokban élünk, és az adventizmus végső nemzedékében (a negyedikben). Ebben az időszakban az adventizmust annyira átitatták a hagyományok és szokások (hamis ékességek), hogy többé már nem tudja, mik voltak az alapvető igazságok. Az, hogy nem ismeri ezeket az igazságokat, megakadályozza az adventizmust abban, hogy megértse e igazságok jelentőségét, és értelmetlenné teszi az ismételten elhangzó parancsokat, hogy ezeket az igazságokat oltalmazza és megőrizze.
Before we proceed further into Gabriel’s interpretation of the vision of the Ulai River, we will address a few relevant points connected with the foundational truths and the authority of the Spirit of Prophecy. The modern theologians argue that the following passage identifies that the longest time prophecy in the Bible is the twenty-three hundred years.
Mielőtt továbblépnénk Gábrielnek az Ulai folyó látomására adott magyarázatában, megvizsgálunk néhány idevágó pontot, amelyek az alapvető igazságokkal és a Próféciaság Lelkének tekintélyével kapcsolatosak. A modern teológusok azt állítják, hogy a következő szakasz azt tanúsítja, miszerint a Biblia leghosszabb időpróféciája a kétezer-háromszáz év.
“The experience of the disciples who preached the ‘gospel of the kingdom’ at the first advent of Christ, had its counterpart in the experience of those who proclaimed the message of His second advent. As the disciples went out preaching, ‘The time is fulfilled, the kingdom of God is at hand,’ so Miller and his associates proclaimed that the longest and last prophetic period brought to view in the Bible was about to expire, that the judgment was at hand, and the everlasting kingdom was to be ushered in. The preaching of the disciples in regard to time was based on the seventy weeks of Daniel 9. The message given by Miller and his associates announced the termination of the 2300 days of Daniel 8:14, of which the seventy weeks form a part. The preaching of each was based upon the fulfillment of a different portion of the same great prophetic period.
„A tanítványok tapasztalatának, akik Krisztus első adventjekor a „mennyek országának evangéliumát” hirdették, megvolt a maga megfelelője azoknak a tapasztalatában, akik az Ő második adventjének üzenetét hirdették. Miként a tanítványok azzal indultak el prédikálni, hogy „betelt az idő, és elközelített az Isten országa”, úgy Miller és társai is azt hirdették, hogy a Bibliában feltárt leghosszabb és utolsó prófétai időszak küszöbön áll, hogy lejárjon, hogy az ítélet közel van, és hogy az örökkévaló ország bevezetése előtt állunk. A tanítványok időre vonatkozó prédikálása a Dániel 9-ben található hetven hétre épült. A Miller és társai által adott üzenet a Dániel 8:14-ben szereplő 2300 nap végének közeledtét hirdette, amelynek a hetven hét része. Mindkettő igehirdetése ugyanannak a nagy prófétai időszaknak más-más szakasza beteljesedésén alapult.”
“Like the first disciples, William Miller and his associates did not, themselves, fully comprehend the import of the message which they bore. Errors that had been long established in the church prevented them from arriving at a correct interpretation of an important point in the prophecy. Therefore, though they proclaimed the message which God had committed to them to be given to the world, yet through a misapprehension of its meaning they suffered disappointment.” The Great Controversy, 351.
„Az első tanítványokhoz hasonlóan William Miller és társai maguk sem értették meg teljesen az általuk hordozott üzenet jelentőségét. Az egyházban régóta meghonosodott tévedések megakadályozták őket abban, hogy a prófécia egyik fontos pontját helyesen értelmezzék. Ezért, noha hirdették azt az üzenetet, amelynek a világnak való átadását Isten rájuk bízta, mégis annak jelentésére vonatkozó félreértésük miatt csalódást szenvedtek.” A nagy küzdelem, 351.
The passage says that, “Miller and his associates proclaimed that the longest and last prophetic period brought to view in the Bible was about to expire,” and the theologians claim that the longest and last prophetic period is the twenty-three hundred years. They further claim that this is what Sister White is identifying in the passage, for she, they claim, is directly addressing the period of twenty-three hundred years. They are blind to any relationship of the seventy years and the period of twenty-three hundred years. They are blind to the light Daniel was seeking to understand.
A szakasz azt mondja, hogy „Miller és társai azt hirdették, hogy a Bibliában bemutatott leghosszabb és utolsó prófétai időszak éppen lejárni készül”, és a teológusok azt állítják, hogy a leghosszabb és utolsó prófétai időszak a kétezer-háromszáz év. Továbbá azt állítják, hogy a szakaszban White testvérnő erre mutat rá, mivel — állításuk szerint — közvetlenül a kétezer-háromszáz éves időszakról beszél. Vakok a hetven év és a kétezer-háromszáz éves időszak közötti bármiféle összefüggésre. Vakok a világosságra, amelynek megértésére Dániel törekedett.
Ellen White was a Millerite, and she knew the messages that had been placed upon the 1843 pioneer chart, and upon the 1850 pioneer chart that was published by F. D. Nichols. The 1850 chart, which was produced by Nichols, was prepared in Nichol’s home at the very time when James and Ellen White were living with Nichols. The longest prophetic period in the Bible, that is represented upon both of those charts, is not the twenty-three hundred years, it is the “seven times,” of Leviticus twenty-six.
Ellen White millerita volt, és ismerte azokat az üzeneteket, amelyek az 1843-as úttörői táblázatra, valamint az F. D. Nichols által kiadott 1850-es úttörői táblázatra kerültek. Az 1850-es táblázatot, amelyet Nichols készített, Nichols otthonában állították össze éppen abban az időben, amikor James és Ellen White Nicholsnál laktak. A Bibliában található leghosszabb prófétai időszak, amely mindkét táblázaton fel van tüntetve, nem a kétezer-háromszáz év, hanem Mózes harmadik könyve huszonhatodik fejezetének „hét ideje”.
To claim that the previous passage is an inspired identification of the twenty-three hundred years as the longest and last prophetic period is to make Sister White’s writings contradict themselves. If she believed what the theologians claim about this passage, then what does it mean when she endorses the charts that uphold the “seven times?”
Azt állítani, hogy az előző szakasz a kétezer-háromszáz évnek mint a leghosszabb és utolsó prófétai időszaknak ihletett azonosítása, annyi, mint azt állítani, hogy White testvérnő írásai önmaguknak ellentmondanak. Ha ő azt hitte, amit a teológusok erről a szakaszról állítanak, akkor mit jelent az, hogy jóváhagyja azokat a táblázatokat, amelyek a „hét időt” fenntartják?
“I have seen that the 1843 chart was directed by the hand of the Lord, and that it should not be altered; that the figures were as He wanted them; that His hand was over and hid a mistake in some of the figures, so that none could see it, until His hand was removed.” Early Writings, 74.
„Láttam, hogy az 1843-as ábrát az Úr keze irányította, és hogy azt nem szabad megváltoztatni; hogy a számadatok olyanok voltak, amilyeneket Ő akart; hogy az Ő keze fölötte volt, és elrejtett egy tévedést némely számadatban, úgyhogy senki sem láthatta azt, amíg az Ő keze el nem távolíttatott.” Early Writings, 74.
Those who wish to uphold their traditions and fables might argue that on the 1843 chart, the Lord held his hand over the error of the “seven times,” until he removed his hand at a later date. The problem with that premise is that Sister White identified when the Lord removed his hand from the figures, His hand was removed before October 22, 1844, just after the first disappointment. In her testimony of that event, she identifies the mistake that was corrected, and it is clear that the mistake was not the “seven times.”
Azok, akik hagyományaikat és meséiket kívánják fenntartani, érvelhetnek amellett, hogy az 1843-as táblán az Úr kezét a „hét idő” tévedése fölött tartotta, mígnem egy későbbi időpontban visszavonta kezét. E feltevés problémája az, hogy White testvérnő megjelölte, mikor vonta vissza az Úr a kezét a számadatokról: keze 1844. október 22. előtt, közvetlenül az első csalódás után lett visszavonva. Az arról az eseményről szóló bizonyságtételében azonosítja a kijavított tévedést, és világos, hogy a tévedés nem a „hét idő” volt.
“Those faithful, disappointed ones, who could not understand why their Lord did not come, were not left in darkness. Again they were led to their Bibles to search the prophetic periods. The hand of the Lord was removed from the figures, and the mistake was explained. They saw that the prophetic periods reached to 1844, and that the same evidence which they had presented to show that the prophetic periods closed in 1843, proved that they would terminate in 1844.” Early Writings, 237.
„Azok a hűséges, csalódottak, akik nem tudták megérteni, miért nem jött el az ő Uruk, nem maradtak sötétségben. Ismét Bibliájukhoz vezettettek, hogy kutassák a prófétai időszakokat. Az Úr keze levétetett a számokról, és a tévedés megmagyaráztatott. Meglátták, hogy a prófétai időszakok 1844-ig terjedtek, és hogy ugyanaz a bizonyíték, amelyet annak igazolására tártak elő, hogy a prófétai időszakok 1843-ban zárultak le, azt bizonyította, hogy azok 1844-ben értek véget.” Early Writings, 237.
When the Lord’s hand “was removed from the figures, and the mistake was explained,” they then recognized “that the same evidence which they had presented to show that the prophetic periods closed in 1843, proved that they would terminate in 1844.” The prophetic periods that were first thought to close in 1843, are represented upon the 1843 chart, which is the chart that each of the three hundred Millerite preachers used. The prophetic periods that are represented upon that chart that closed in 1843, were the twenty-three hundred years of Daniel chapter eight, verse fourteen, the twenty-five hundred and twenty years of Leviticus twenty-six and the thirteen hundred and thirty-five years of Daniel twelve. After the first disappointment the Lord removed his hand from the mistake and the Millerites then recognized that the same evidence that identified the close of the prophetic periods in 1843, actually proved those periods ended in 1844.
Amikor az Úr keze „eltávolíttatott az ábrázatokról, és a tévedés megmagyaráztatott”, akkor felismerték, „hogy ugyanaz a bizonyíték, amelyet annak igazolására hoztak fel, hogy a prófétai időszakok 1843-ban zárultak le, azt bizonyította, hogy azok 1844-ben érnek véget.” Azok a prófétai időszakok, amelyekről kezdetben azt gondolták, hogy 1843-ban zárulnak le, az 1843-as táblázaton vannak feltüntetve, azon a táblázaton, amelyet a háromszáz millerita prédikátor mindegyike használt. Azon a táblázaton feltüntetett, 1843-ban lezárulónak tekintett prófétai időszakok a Dániel 8:14-ben szereplő kétezer-háromszáz év, a Leviticus 26-ban szereplő kétezer-ötszázhúsz év, valamint a Dániel 12-ben szereplő ezerháromszázharmincöt év voltak. Az első csalódás után az Úr elvette kezét a tévedésről, és a milleriták ekkor felismerték, hogy ugyanaz a bizonyíték, amely a prófétai időszakok 1843-as lezárulását azonosította, valójában azt bizonyította, hogy ezek az időszakok 1844-ben értek véget.
The 1850 chart was produced in 1850, and went on sale in January of 1851. Ellen White recorded that the chart was also a fulfillment of Habakkuk, as she had also recorded concerning the 1843 chart. That chart also represented the longest prophetic period as Leviticus twenty-six’s “seven times.”
Az 1850-es ábra 1850-ben készült, és 1851 januárjában került forgalomba. Ellen White feljegyezte, hogy ez az ábra is Habakuk próféciájának beteljesedése volt, miként ezt az 1843-as ábrával kapcsolatban is feljegyezte. Ez az ábra a leghosszabb prófétai időszakot is a 3Mózes 26 „hétszereseként” ábrázolta.
“I saw that God was in the publishment of the chart by Brother Nichols. I saw that there was a prophecy of this chart in the Bible, and if this chart is designed for God’s people, if it [is] sufficient for one it is for another, and if one needed a new chart painted on a larger scale, all need it just as much.” Manuscript Releases, volume 13, 359.
„Láttam, hogy Isten benne volt a Nichols testvér által közzétett tábla kiadásában. Láttam, hogy ennek a táblának próféciája megtalálható a Bibliában, és ha ez a tábla Isten népe számára rendeltetett, ha egyikük számára elegendő, akkor a másik számára is az; és ha egyiküknek szüksége volt egy új, nagyobb méretben elkészített táblára, akkor mindnyájuknak éppúgy szükségük volt rá.” Manuscript Releases, 13. kötet, 359.
To claim that Sister White’s reference to the fact that the Millerites “proclaimed that the longest and last prophetic period brought to view in the Bible was about to expire,” is accurate, for they did. To claim that the “longest” “prophetic period” is the twenty-three hundred years turns Sister White’s testimony against itself, and against the historical record. To believe that fable is to believe a lie, and in the last days those that choose to believe a lie, do so because they do not love the truth.
Azt állítani, hogy White testvérnek az a kijelentése, miszerint a milleriták „azt hirdették, hogy a Bibliában bemutatott leghosszabb és utolsó prófétai időszak a lejáratához közeledik”, helytálló, igaz állítás, mert valóban ezt tették. Azt állítani azonban, hogy a „leghosszabb” „prófétai időszak” a kétezer-háromszáz év, White testvér bizonyságtételét önmaga ellen, valamint a történelmi feljegyzések ellen fordítja. E mesének hinni annyi, mint hazugságot hinni, és az utolsó napokban azok, akik úgy döntenek, hogy hazugságnak hisznek, azért teszik ezt, mert nem szeretik az igazságot.
Jesus did not miraculously inoculate Himself with some type of divine anesthesia in order to go through the suffering of the cross. Jesus suffered with divine suffering, far beyond any of His creation could endure. Yet mankind was created in His image, and inspiration identifies that mankind is to overcome as He overcame. What allowed Christ to endure the suffering of the cross was an attribute which He possessed, which mankind also possesses.
Jézus nem oltotta be önmagát csodálatos módon valamiféle isteni érzéstelenítéssel azért, hogy átmenjen a kereszt szenvedésén. Jézus isteni szenvedéssel szenvedett, messze túl azon, amit teremtményei közül bárki elviselhetne. Az emberiség azonban az Ő képmására teremtetett, és az ihletett kijelentés azonosítja, hogy az emberiségnek úgy kell győznie, amint Ő győzött. Ami lehetővé tette Krisztus számára, hogy elviselje a kereszt szenvedését, az egy olyan tulajdonság volt, amellyel Ő rendelkezett, és amellyel az emberiség is rendelkezik.
Looking unto Jesus the author and finisher of our faith; who for the joy that was set before him endured the cross, despising the shame, and is set down at the right hand of the throne of God. Hebrews 12:1.
Nézvén Jézusra, hitünk szerzőjére és bevégzőjére; aki az előtte levő örömért elszenvedte a keresztet, megvetve a gyalázatot, és Isten trónjának jobbjára ült. Zsidók 12:1.
Jesus endured the sufferings of the cross, because he had a goal set before him, and we have been created in his image, and as such, are beings that are motivated by goals. It’s part of our design. If we have been led to believe that it is unimportant to understand the foundations of Adventism, we will have no motivation to do that very thing. The only divine motivation that can be aroused by the Holy Spirit to overcome that Laodicean condition is a love of the truth. The love of the truth will be tested by the availability of easy customs and traditions designed to soothe our itching ears. If, in our Laodicean comfort we have no desire to understand truth for ourselves we will be lost. This is where Adventism stands today.
Jézus elszenvedte a kereszt gyötrelmeit, mert cél lebegett előtte; és mi az ő képére teremtettünk, ennélfogva olyan lények vagyunk, akiket célok ösztönöznek. Ez tervezettségünk része. Ha arra vezettek bennünket, hogy elhiggyük: az adventizmus alapjainak megértése nem fontos, semmi indíttatásunk nem lesz arra, hogy éppen ezt tegyük. Az egyetlen isteni indíték, amelyet a Szentlélek felébreszthet e laodiceai állapot legyőzésére, az igazság szeretete. Az igazság szeretetét próbára teszi majd a könnyen követhető szokások és hagyományok kínálata, amelyeket arra alakítottak ki, hogy viszkető füleinket megnyugtassák. Ha laodiceai kényelmünkben nincs vágy bennünk arra, hogy magunk értsük meg az igazságot, el fogunk veszni. Itt tart ma az adventizmus.
Daniel is an example of God’s people in the last days who are seeking through the prophetic word to understand the relationship between the seventy year captivity and the twenty-three hundred year prophecy. To identify the twenty-three hundred year prophecy as the longest and last prophetic period is to reject the foundational truths of Adventism, and simultaneously reject the authority of the Spirit of Prophecy. To claim that when the Millerites presented the longest and last prophetic period that it was the twenty-three hundred years is to reject the historical record.
Dániel példája Isten azon utolsó időkben élő népének, akik a prófétai ige által igyekeznek megérteni a hetvenéves fogság és a kétezer-háromszáz éves prófécia közötti kapcsolatot. A kétezer-háromszáz éves próféciát a leghosszabb és utolsó prófétai időszakként azonosítani annyit tesz, mint elvetni az adventizmus alapvető igazságait, és egyidejűleg elvetni a Prófétaság Lelkének tekintélyét. Azt állítani, hogy amikor a milleriták a leghosszabb és utolsó prófétai időszakot hirdették, az a kétezer-háromszáz év volt, annyit tesz, mint elvetni a történelmi feljegyzéseket.
“We have nothing to fear for the future, except as we shall forget the way the Lord has led us, and His teaching in our past history.” Life Sketches, 196.
„Semmitől sem kell félnünk a jövőt illetően, kivéve attól, hogy megfeledkezünk arról az útról, amelyen az Úr vezetett bennünket, és tanításáról a mögöttünk álló történelmünkben.” Life Sketches, 196.
Gabriel came to give Daniel understanding of both the “mareh” and the “chazon” visions and he instructed Daniel to mentally separate the two visions, though they obviously had a prophetic relationship. The vision included the kingdoms of Bible prophecy in chapters seven and eight, that were a repeat and enlargement of those same kingdoms in chapter two. The information included the heavenly dialogue that represented the one vision as the trampling down of God’s sanctuary and people, and the other vision of the work of restoring the people and sanctuary.
Gábriel azért jött, hogy Dánielnek megértést adjon mind a „mareh”, mind a „chazon” látomás felől, és arra utasította Dánielt, hogy gondolatban különítse el a két látomást, noha nyilvánvalóan prófétai kapcsolat állt fenn közöttük. A látomás magában foglalta a bibliai prófécia birodalmait a hetedik és a nyolcadik fejezetben, amelyek ugyanazon birodalmaknak a második fejezetben található megismétlései és kibővítései voltak. Az ismertetett adatok közé tartozott a mennyei párbeszéd is, amely az egyik látomást Isten szentélyének és népének letiprásaként, a másik látomást pedig a nép és a szentély helyreállításának munkájaként ábrázolta.
As Gabriel presented the interpretation, which ultimately became the heart of the message proclaimed by the Millerites, there was a relationship that existed between the two visions, which is to be noted by those who fulfill the command to make a mental separation of the interpretation. One of the distinctions is represented by the two words that are both translated as “determined.”
Amikor Gábriel előadta az értelmezést, amely végül a milleriták által hirdetett üzenet lényegévé vált, kapcsolat állt fenn a két látomás között; ezt azoknak kell megfigyelniük, akik eleget tesznek annak a parancsnak, hogy gondolatban különválasszák az értelmezést. Az egyik különbséget az a két szó jelöli, amelyeket egyaránt „elhatározott”-nak fordítanak.
Seventy weeks are determined upon thy people and upon thy holy city, to finish the transgression, and to make an end of sins, and to make reconciliation for iniquity, and to bring in everlasting righteousness, and to seal up the vision and prophecy, and to anoint the most Holy. Know therefore and understand, that from the going forth of the commandment to restore and to build Jerusalem unto the Messiah the Prince shall be seven weeks, and threescore and two weeks: the street shall be built again, and the wall, even in troublous times. And after threescore and two weeks shall Messiah be cut off, but not for himself: and the people of the prince that shall come shall destroy the city and the sanctuary; and the end thereof shall be with a flood, and unto the end of the war desolations are determined. And he shall confirm the covenant with many for one week: and in the midst of the week he shall cause the sacrifice and the oblation to cease, and for the overspreading of abominations he shall make it desolate, even until the consummation, and that determined shall be poured upon the desolate. Daniel 9:24–27.
Hetven hét rendeltetett a te népedre és a te szent városodra, hogy véget vessenek a törvényszegésnek, és befejezzék a bűnöket, és engesztelést szerezzenek a hamisságért, és elhozzák az örökkévaló igazságot, és lepecsételjék a látomást és a prófétaságot, és felkenjék a Szentek Szentjét. Tudd meg azért, és értsd meg, hogy a parancsolat kijövetelétől fogva, hogy helyreállítsák és felépítsék Jeruzsálemet, a Messiásig, a Fejedelemig hét hét és hatvankét hét lesz; újra megépül az utca és a kőfal, mégpedig viszontagságos időkben. És a hatvankét hét után kiirtatik a Messiás, de nem önmagáért; és a következő fejedelem népe elpusztítja a várost és a szenthelyet; és annak vége úgy jön el, mint az árvíz, és a háború végéig elrendelt pusztulások lesznek. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget; és a hét felén megszünteti a véresáldozatot és az ételáldozatot, és utálatosságok szárnyán pusztító jön, mígnem a teljes megsemmisülés, ami elrendeltetett, ráöntetik a pusztítóra. Dániel 9:24–27.
Seventy weeks (four hundred and ninety years) are determined upon the people and the holy city. The word translated “determined” means “cut off”, and the word identifies a period or probation for the Jews and Jerusalem. It also represented the period of rebellion that brought about the destruction of Jerusalem and the captivity of the seventy years. The four hundred and ninety years was then “determined”, beginning at the third decree. The first four hundred and ninety years of rebellion brought about Nebuchadnezzar’s three attacks, the ultimate destruction of Jerusalem and a scattering and captivity of seventy years of literal Israel in literal Babylon.
Hetven hét (négyszázkilencven év) rendeltetett a népre és a szent városra. A „rendeltetett”-nek fordított szó jelentése: „levágatott”, és ez a kifejezés a zsidók és Jeruzsálem számára kijelölt időszakot vagy próbaidőt jelöli. Egyúttal azt a lázadásbeli időszakot is jelképezte, amely Jeruzsálem pusztulását és a hetvenéves fogságot előidézte. A négyszázkilencven év tehát ekként „rendeltetett el”, a harmadik rendelettől kezdődően. A lázadás első négyszázkilencven éve Nebukadneccar három támadását, Jeruzsálem végső pusztulását, valamint a szó szerinti Izráel szétszóratását és hetvenéves fogságát a szó szerinti Babilonban idézte elő.
The first decree marked the end of the captivity and the beginning of the work of rebuilding Jerusalem. The third decree marked the beginning of the twenty-three hundred years. The arrival of the first angel marked the end of the captivity of spiritual Israel in spiritual Babylon for twelve hundred and sixty years, and it marked the beginning of a period of forty-six years, when Christ used the Millerites to come out of captivity and erect a spiritual temple.
Az első rendelet jelezte a fogság végét és Jeruzsálem újjáépítésének munkája kezdetét. A harmadik rendelet jelezte a kétezer-háromszáz év kezdetét. Az első angyal eljövetele jelezte a lelki Izráel lelki Babilonban való, ezerkétszázhatvan éves fogságának végét, és egy negyvenhat éves időszak kezdetét is jelezte, amely alatt Krisztus a milleritákat használta fel arra, hogy kijöjjenek a fogságból, és felépítsenek egy lelki templomot.
The word that is translated twice as “determined” in verses twenty-six and twenty-seven is “charats” and it means “to wound” and “a decree”. It was prophetically “decreed” that the papacy would receive a deadly “wound,” at the end of the first indignation. It is the same word Daniel uses in chapter eleven, verse thirty-six.
A szó, amelyet a huszonhatodik és huszonhetedik versekben kétszer „elhatároztatott”-nak fordítanak, a „charats”, és jelentése: „megsebezni” és „végzés”. Prófétikusan „elvégeztetett”, hogy a pápaság halálos „sebet” kapjon az első felháborodás végén. Ugyanez a szó, amelyet Dániel a tizenegyedik fejezet harminchatodik versében használ.
And the king shall do according to his will; and he shall exalt himself, and magnify himself above every god, and shall speak marvellous things against the God of gods, and shall prosper till the indignation be accomplished: for that that is determined shall be done. Daniel 11:36.
És a király a maga tetszése szerint cselekszik; felfuvalkodik, és felmagasztalja magát minden isten fölé, és csodálatos dolgokat szól az istenek Istene ellen, és szerencsés lesz, míg a harag teljessé nem lesz: mert ami elhatároztatott, az véghezvitetik. Dániel 11:36.
In verse thirty-six, “the king” is the papacy. The papacy was to prosper until 1798, when it received its deadly wound. Then the first “indignation” was to “be accomplished,” for that “indignation” had been “determined” (decreed) to “be done.” At the end of the first indignation against the northern kingdom of Israel, which began in 723 BC and ended in 1798, the papacy received a “deadly wound.” The word “determined” means “wound.”
A harminchatodik versben „a király” a pápaság. A pápaságnak 1798-ig kellett gyarapodnia, amikor halálos sebet kapott. Ekkor kellett az első „haragnak” „végbemenni”, mert az a „harag” el volt „határozva” (elrendelve), hogy „megtörténjék”. Az Izráel északi királysága elleni első harag végén, amely Kr. e. 723-ban kezdődött és 1798-ban ért véget, a pápaság „halálos sebet” kapott. Az „elhatározva” szó jelentése: „seb”.
And I saw one of his heads as it were wounded to death; and his deadly wound was healed: and all the world wondered after the beast. Revelation 13:3.
És láttam, hogy egyik feje mintegy halálosan megsebesíttetett; de halálos sebe meggyógyíttatott; és az egész föld csodálva követte a fenevadat. Jelenések 13:3.
The Millerites’ prophetic framework was based upon the two desolating powers of paganism followed by papalism. They understood those two powers were to trample down the sanctuary and host as represented by the “chazon” vision of Daniel chapter eight, verse thirteen.
A milleriták prófétai keretrendszere a pogányságot követő pápaság két pusztító hatalmán alapult. Úgy értették, hogy e két hatalom fogja megtaposni a szentélyt és a sereget, amint azt Dániel könyve nyolcadik fejezetének tizenharmadik versében a „cházón” látomás ábrázolja.
Then I heard one saint speaking, and another saint said unto that certain saint which spake, How long shall be the vision concerning the daily sacrifice, and the transgression of desolation, to give both the sanctuary and the host to be trodden under foot? Daniel 8:13.
Majd hallottam, hogy egy szent beszél, és egy másik szent így szólt ahhoz a bizonyos szenthez, aki beszélt: Meddig tart a mindennapi áldozatról és a pusztító vétekről szóló látomás, amely mind a szenthelyet, mind a sereget tiprásnak adja át? Dániel 8:13.
The papal desolating power was to trample down the sanctuary and host for twelve hundred and sixty years.
A pápai pusztító hatalomnak ezerkétszázhatvan éven át kellett megtaposnia a szentélyt és a sereget.
But the court which is without the temple leave out, and measure it not; for it is given unto the Gentiles: and the holy city shall they tread under foot forty and two months. And I will give power unto my two witnesses, and they shall prophesy a thousand two hundred and threescore days, clothed in sackcloth. Revelation 11:2, 3.
De a templomon kívüli külső udvart hagyd ki, és ne mérd meg; mert a pogányoknak adatott; és a szent várost negyvenkét hónapig tapossák lábbal. És hatalmat adok az én két tanúmnak, és prófétálnak ezerkétszázhatvan napig, zsákruhába öltözve. Jelenések 11:2, 3.
At the end of the first indignation in 1798, prophecy had determined to “wound” the papacy. In Daniel nine, that determination is represented in the last two verses, and the word twice translated as “determined” in those verses is associated with the “chazon” vision, whereas the word translated as “determined” in verse twenty-four, is a different Hebrew word and is associated with the “mareh” vision. Daniel, representing God’s people of the last days, was seeking to understand the relationship of those two visions, which Gabriel had told him to mentally separate.
Az első harag végén, 1798-ban, a prófécia elhatározta, hogy „sebet ejt” a pápaságon. Dániel kilencedik fejezetében ezt az elhatározást az utolsó két vers szemlélteti, és az e versekben kétszer „elhatároztatott”-nak fordított szó a „chazon” látomással áll kapcsolatban, míg a huszonnegyedik versben „elhatároztatott”-nak fordított szó egy másik héber szó, és a „mareh” látomással áll összefüggésben. Dániel, aki Isten utolsó napokban élő népét jelképezi, arra törekedett, hogy megértse e két látomás kapcsolatát, amelyeket Gábriel arra utasította, hogy gondolatban különítse el egymástól.
We will continue this subject in the next article.
Ezt a témát a következő cikkben folytatjuk.
“God is not giving us a new message. We are to proclaim the message that in 1843 and 1844 brought us out of the other churches.” Review and Herald, January 19, 1905.
„Isten nem új üzenetet ad nekünk. Nekünk azt az üzenetet kell hirdetnünk, amely 1843-ban és 1844-ben kihozott bennünket a többi egyházból.” Review and Herald, 1905. január 19.