The Book of Daniel - Number Eighty-Eight

A próbafolyamatot, amely akkor kezdődik, amikor az angyal alászáll, az a próba jelképezi, hogy valaki kiveszi-e a könyvet az angyal kezéből, és megeszi-e azt. Azok, akik úgy döntöttek, hogy megeszik az üzenetet, ezt követően egy olyan csalódásra rendeltettek, amelyben az a csoport, amely megtagadta az evést, hátramaradt. A kis könyv, amelyet meg kellett enni, az üzenet „ismeretének megnövekedését” jelképezte, amelyet először „a vég idején”, vagy 1798-ban, vagy 1989-ben oldottak fel, majd később olyan üzenetté formáltak, amely az akkor élő nemzedéket felelőssé tette a megnövekedett ismeret világosságáért. Mindkét történelemben, miután az iszlámra vonatkozó prófécia beteljesedett, az angyal kezében levő, megevendő üzenetet vagy elfogadták, vagy elvetették. Ha a könyv által jelképezett üzenetet elvetik, akkor azok, akik ezt teszik, és mégis igyekeznek fenntartani annak megvallását, hogy továbbra is Isten választottai, kénytelenek hamis késői eső üzenetet létrehozni.

2001. szeptember 11-én az adventizmus nemzedékeinek múltbeli lázadásai ismét próbakővé tett kérdésekké váltak. Habakuk könyvének második fejezete egy olyan vitát azonosít, amely az ott ábrázolt prófétai történelemben zajlik, s amely párhuzamos prófétai vonal a tíz szűz példázatával. Amikor az őrálló azt kérdezte, mit feleljen a tíz szűz példázatának történelmében, azt a parancsot kapta, hogy „írd fel a látomást, és tedd világossá táblákon”. A millerita történelem őrállói 1842-ben elkészítették az 1843-as táblázatot, és annak elkészítése útjelzővé vált. Habakuk második fejezetének „látomása” volt az, amelyet világossá tettek a táblákon, s amelynek a vég idején kellett szólnia.

Röviddel 2001. szeptember 11. után azok, akik felismerték a harmadik jaj iszlámjának tevékenységét, arra vezettettek, hogy visszatérjenek Jeremiás „régi ösvényeihez”, és azokon járjanak. Azok a „régi ösvények” azonosították, hogy a Jelenések könyve nyolcadik fejezetének tizenharmadik verse szerinti három jaj az iszlám prófétai szerepét képviselte. Közvetlenül ezután a Future for America elkezdte újra kiadni Habakuk könyve második fejezetének két táblázatát, pontosan ugyanazon a ponton a milleriták párhuzamos történelmében, amikor a két táblázat útjelzőként állíttatott fel, amit az 1843-as táblázat 1842-ben történt elkészítése jelképezett.

Az 1843-as és 1850-es táblázatok újranyomtatása a 2001. szeptember 11-ét közvetlenül követő történelemben éppúgy Habakuk második fejezetének beteljesedése volt, mint ahogyan az 1843-as táblázat 1842-ben történt megjelentetése is az volt. A táblázatok elkészítése Habakuk második fejezetének elbeszéléséhez tartozik, és ennek meg kellett történnie. 2001. szeptember 11-én az 1863-as lázadás ismét megismétlődött azok által a laodiceai adventisták által, akik megtagadták a visszatérést Jeremiás „régi ösvényeihez”.

Jeremiás azonosítja, hogy a „régi ösvényeken” járni annyi, mint megtalálni „a nyugodalmat”, a nyugodalom pedig „a késői eső”, amely akkor vette kezdetét, amikor a nemzetek megharagudtak 2001. szeptember 11-én, amikor New York város nagy épületei leomlottak. Azok, akik akkor ették az üzenetet, Habakuk őrállóivá lettek, akiknek meg kellett „írniuk a látomást, és világossá tenniük azt”. Jeremiás ugyanezeket az őrállókat azonosítja „a nyugodalom” idején, amely „a késői eső”.

A trombita, amelyet meg kellett szólaltatniuk, a második jaj hatodik trombitája a millerita történelemben, és az utolsó napokban a harmadik jaj hetedik trombitája. Habakuk őrállói, akik Jeremiás őrállói, olyan figyelmeztető üzenetet szólaltatnak meg, amelyet az 1888-as lázadás idején elvetettek. Az a hatodik trombita, amelyet 1888-ban elvetettek, a laodíceai gyülekezethez szóló üzenet volt.

Az 1888-as hetedik trombita üzenete először 1856-ban hangzott fel Laodiceához, majd a laodiceai üzenet a „hétszeres idők” növekvő világosságának összefüggésébe került. 2001. szeptember 11-én a Jeremiás régi ösvényeihez való visszatérésre és az azokon való járásra szólító felhívás — abból a célból, hogy elnyerjük a késői eső üzenetét — magában foglalta a hetedik trombita figyelmeztető üzenetét, amelyet a Laodiceához szóló üzenet képvisel, valamint a „hétszeres időket”, amely az alapok jelképe.

A prófécia által azonosított „hazugságot”, amely Pál írásaiban az erős tévelygést előidézi, 1931-ben, a prófétanő halála után tizenhat évvel ültették be a laodíceai adventizmus harmadik nemzedékébe. A „hazugság”, amely a harmadik nemzedékben jelent meg, prófétailag abba az időszakba helyezhető, amelyet az „asszonyok Tammúzt siratják” kifejezés jelképez, ezért a hamis késői eső üzenetével áll kapcsolatban.

Meg kell érteni annak részleteit, miként terjesztették a „hazugságot”, valamint a „hazugság” prófétai szerepét a végidőre vonatkozó próféciában. A csúfolkodó férfiak, akik Jeruzsálemet uralják a késői eső idején — amely a száznegyvennégyezer megpecsételésének ideje —, az adventizmus harmadik nemzedékében egy hamis késői esőről szóló üzenetet hoztak létre, amint azt Ezékiel könyve nyolcadik fejezetében a „Tammúzt sirató asszonyok” jelképezik. Hamis késői esőről szóló üzenetüket Ezékiel egy hamis alapként, a védelem hamis falaként, valamint a békesség és biztonság hamis üzeneteként is ábrázolja.

Az a hamisság és hazugság, amely alá a Jeruzsálemben élő csúfolódó férfiak rejtőznek Ézsaiás huszonnyolcadik és huszonkilencedik fejezetében, végül az „ostorozó áradat” által ítéltetik meg és semmisíttetik meg.

Ézsaiás „elárasztó ostora” Ezékiel „elárasztó záporesője”, amely azokra zúdul, akik „hazugságot jövendöltek”, „hiábavaló látomást” tárva elő, és azt állítva, hogy „az Úr mondja”, „jóllehet” az Úr „nem szólt”. A „hazugság”, amely alá a régi emberek rejtőznek, úgy jelenik meg, mint valami, amiről azt állítják, hogy az Úr szólt felőle, tehát ez Isten Igéjére vonatkozó „hazugság”. Vagy Isten Igéjéből származó valamely tant neveztek meg tévedésként, vagy tévesen azt állították, hogy Isten irányította értelmezésüket (Isten szólt), a Biblia valamely tanítására nézve.

Az 1931-ben érkezett „hazugság” az az állítás volt, hogy White testvérnő jóváhagyta Dániel könyvében „a mindennapi” hamis értelmezését. Az a hamis nézet, miszerint „a mindennapi” Krisztusnak a szentélyben végzett szolgálatát jelképezi, egy olyan „hazugságra” épült, amely azt állította, hogy 1910-ben Ellen White arról tájékoztatta A. G. Danielst, hogy az ő és Prescott „a mindennapi”-ról vallott nézete, mely szerint az Krisztusnak a szentélyben végzett szolgálatát jelenti, valójában helyes, jóllehet közvetlen írásos szavai ennek az ellenkezőjét mondták.

A „mindennapi”-ról vallott hamis nézet, amely akkor (1931-ben) a laodiceai adventizmuson belül megalapozást nyert, azzá a teológiai alappá vált, amelyre egy olyan üzenetet építettek, amelyet Ezékiel „béke és biztonság”-ként ír le. Azok a különféle érvek, amelyeket e hamis alapzat fenntartására alkalmaznak, azok a különféle hamis pénzérmék és ékkövek, amelyeket Miller az álmában látott. Álma végére eredeti ékkövei teljesen beborítódnak a hamisítványokkal és szeméttel, és a szemét, valamint a hamis ékkövek és pénzérmék azt az üzenetet jelképezik, amely azon alapvető tévedésükre épült, hogy a „mindennapi” Krisztus szentélybeli szolgálatát jelenti.

Ezékiel szakaszában a szemét és a hamis ékszerek úgy jelennek meg, mint egy „fal”, amelyet olyan gyenge habarccsal építettek, hogy nem képes megállni sem a „viharos szél”, sem az „áradó zápor” nyomása alatt.

Az engedetlen próféta Júdából, aki megfeddte Jeroboámot, végül egy „szamár” és egy „oroszlán” között halt meg. Az oroszlán Babilont jelképezi, a szamár pedig az iszlámot. Az a két tanítás, amelyet a laodíceai adventizmus nem képes meglátni, s amelyet az engedetlen próféta halála jelképez, a pápaság üzenete (az oroszlán), valamint az iszlámnak a harmadik jajjal kapcsolatos üzenete (a szamár).

Ezékiel „viharos szele” Ézsaiás „kemény szelének, amely visszatartatik” jelképe „a keleti szél napján” a huszonhetedik fejezetben. Ezékiel „viharos szele” egyúttal a Jelenések hetedik fejezetének „négy szele” is, amelyeket mindaddig visszatartanak, amíg Isten szolgái el nem pecsételtetnek. Ezékiel „viharos szele” a harminchetedik fejezetben a „négy szélből” jövő üzenete is, amely a halott, megszáradt csontokat hatalmas sereggé kelti életre. Ezékiel „viharos szele”, amely ledönti a „mázolatlan habarccsal épített falat”, a harmadik jaj utolsó eső-üzenete.

Ezékiel „árasztó záporesője” a pápaság jelképe, még pontosabban pedig a vasárnaptörvény-válság időszakának jelképe, amely az Egyesült Államokban hamarosan bekövetkező vasárnaptörvénnyel veszi kezdetét. Az engedetlen próféta Júdából, aki a szamár és az oroszlán között halt meg, a laodiceai adventizmus halálát jelképezte, amely 2001. szeptember 11-e, a szamár megérkezése (a harmadik jaj) és a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvény (az oroszlán) között következik be. A laodiceai adventizmus halála a száznegyvennégyezer megpecsételésének idején történik, amely akkor kezdődött, amikor a nemzetek megharagudtak, mégis féken voltak tartva 2001. szeptember 11-én, és a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvénynél zárul le. Halálukat, amint azt az engedetlen próféta szemlélteti, az idézte elő, hogy visszatértek a hitehagyott protestantizmus módszertanához, noha közvetlenül figyelmeztetést kaptak arra, hogy soha ne térjenek vissza a „csúfolódók gyülekezetébe”.

Haláluk az egyszáznegyvennégyezer elpecsételésének történetében következik be. Mihelyt Isten népe elpecsételtetik, a pusztító angyalok megkezdik munkájukat. 2001. szeptember 11-étől a hamarosan eljövendő vasárnaptörvényig az élők ítélete Isten egyházában megy végbe, mert az ítélet Jeruzsálemben kezdődik, és azokon a véneken kezdődik, akiknek a nép őrzőinek kellett volna lenniük, ám négy nemzedéken át elhagyták felelősségüket. Akik ebben az időszakban megkapják a pecsétet, azok a zászló, amely felemeltetik a nemzetek előtt. Ők a hamarosan eljövendő vasárnaptörvény előtt pecsételtetnek el, mert Isten másik nyája csak úgy figyelmeztethető, ha a vasárnaptörvény válságában olyan férfiakat és nőket lát, akik viselik Isten pecsétjét.

A laodíceai adventizmus halála a késői eső történelme során megy végbe, amely 2001. szeptember 11-én kezdett szemerkélni, és mérték nélkül árad ki a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény idején, amikor Isten felállít, majd zászlóként felemel egy népet, amely az örökkévalóságra lett megpecsételve.

Abban az időszakban a laodiceai adventizmusban azok, akik a fenevad bélyegének elvételére készülnek, és azt majd meg is kapják, az Ezékiel nyolcadik fejezetében a nap felé leboruló huszonöt férfi által vannak jelképezve. Ők azok, akik elfogadták Ezékiel hamis „béke és biztonság” üzenetét, amely a valódi késői eső üzenetének hamisítványát képviseli, s amelyet abban a történelemben az igaz őrállók hirdetnek. E hamis késői eső üzenetének alapja az az azonosítás, hogy a Dániel könyvében szereplő „mindennapi” Krisztus jelképe, holott valójában a Sátán jelképe. Ez a hamis alapvető hit az a tanítás, amelyet a „csúfolódó férfiak, akik uralkodnak Jeruzsálem népén” alkalmaznak, hogy felépítsék vakolatlan falukat.

„A mindennapi” Krisztus jelképével való azonosítása történelmileg egy „hazugság” által került bevezetésre 1931-ben. Attól fogva felépült a hamis pénzekből és drágakövekből való, nem tapasztott fal. Az a „fal” arra van rendelve, hogy leomoljon, amikor megérkezik a porseprűs férfi, hogy teljesen megtisztítsa szérűjét. Ez a megtisztítás a prófétai történelemnek abban az időszakában megy végbe, amely a „viharos szél” (2001. szeptember 11-ének szamara) és a „túláradó záporok” (a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvény oroszlánja) között helyezkedik el. Ebben a történelemben az engedetlen próféta megöletik, és a bételi hamis próféta sírjába temetik. White testvérnő a prófécia „falát” Isten törvényeként azonosítja.

Az adventizmus negyedik nemzedékének kezdete egy könyv megjelenéséhez kötődik, miként a harmadik nemzedék kezdete is. A harmadik nemzedék W. W. Prescott The Doctrine of Christ című művének megjelenésével kezdődött, és e nemzedék a Questions on Doctrine megjelenésével ért véget. A The Doctrine of Christ olyan evangéliumot mutatott be, amely szándékosan nélkülözte a millerita prófétai üzenetet. A Questions on Doctrine olyan evangéliumot mutatott be, amely tagadta a megszentelődésnek azt a munkáját, amelyet Krisztus visz véghez. A The Doctrine of Christ eltávolította a prófétai történelem (chazon) látomásának világosságát, a Questions on Doctrine pedig Krisztus „megjelenésének” (Mareh) látomásából származó világosságot távolította el.

E két könyv között fejlődött ki a hamis késői eső üzenete, amelyet a „Tammúzt sirató asszonyok” jelképeznek. Ebben a történelmi időszakban mozdították elő az „1931-es hazugságot”. Ezt a harmadik nemzedéket (utálatosságot) a pergamoni harmadik gyülekezet megalkuvása is jelképezi. A harmadik gyülekezetben a megalkuvás szimbóluma azonosítja azt a törekvést, hogy akkreditációt szerezzenek azoktól a világi intézményektől, amelyek szabályokat írtak elő a teológia és szabályokat az orvoslás számára. A harmadik nemzedékben valósult meg az igazsággal való megalkuvás, amely magában foglalta a meghamisított kéziratokból fordított Bibliák használatának bevezetését és hangsúlyozását.

1957-ben a Questions on Doctrine című könyv a evangélium elsődleges igazságának való megadást jelentette. Ez az igazság pedig az, hogy Jézus azért halt meg, hogy a bűntől mentsen meg bennünket, nem pedig azért, hogy a bűnben mentsen meg bennünket. Az a katolikus és hitehagyott protestáns tanítás, miszerint az ember nem lehet engedelmes Isten Igéjének, Sátán örök érvelése. Az ember lehet, és kell is, hogy engedelmes legyen Isten Igéjének, még akkor is, ha Sátán azt állítja, hogy „bizony nem haltok meg”. Az a bukott, hitehagyott protestáns nézet, hogy az emberek nem győzhetik le a bűnt, és ezért nem lehetnek engedelmesek Isten törvényének mindaddig, amíg Jézus második eljövetelekor varázslatos módon engedelmes robotokká nem változtatja őket, beépült a Questions on Doctrine című könyv tanításaiba.

1957-ben kezdődött a laodiceai adventizmus negyedik nemzedéke, és felállíttatott annak nem tapasztott fala (törvénye), ezzel megadva azt a logikai alapot, amely lehetővé teszi, hogy a huszonöt vén férfi leboruljon a nap előtt a száznegyvennégyezer megpecsételésének ideje végén. Ezt a nem tapasztott falat, amely annak a hitnek felel meg, hogy Isten törvényének megtartása lehetetlen, elsöpri az Egyház és az Állam közötti elválasztás „falának” eltávolítása, a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény idején. A vasárnapi törvény a túláradó zápor, vagy ahogyan Ésaiás kifejezi, a túláradó ostor, és ez az áradat az Egyesült Államokban kezdődik a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvénnyel.

Az Egyesült Államokban hozott vasárnaptörvény idején az ellenség (a pápa) „mint egy áradat” (az elárasztó ostor) tör be, és akkor emeltetik fel ellene „a zászló”. Akkor sodortatik el az a „meszeletlen fal”, amelyet a laodíceai adventizmus „a mindennapi” hamis alkalmazására épített.

A pogányok a világossághoz jönnek, amikor Isten dicsősége népén nyugszik, és ez akkor történik, amikor az ellenség özönvízként tör be. Amikor az az ellenség betör, Isten zászlót (hadijelvényt) emel ellene. Az Úr dicsősége, amely azokon a népeken van, akikre a pogányok válaszolnak, az Ő jelleme, és az Ő jelleme nem vétkezik. Hamis béke és biztonság üzenete az, amely azt tanítja, hogy férfiak és nők nem győzhetik le a bűnt. Ez az üzenet hamis késői eső-üzenet, amelyet az igaz késői eső üzenetének idején hirdetnek, amely 2001. szeptember 11-én érkezett meg. Az a hamis üzenet hamis üzenet Isten törvényére vonatkozóan, amely a „fal”. Ezt a hamis tantételt a Questions on Doctrine című könyv képviseli, amely Laodiceai Adventizmus negyedik és végső nemzedékének érkezését jelezte.

2001. szeptember 11-én a laodiceai adventizmus négy lázadása megérkezett, hogy a végső nemzedéket atyáik bűneivel próbára tegye. Ezen a napon Isten arra vezette népét, hogy térjenek vissza Jeremiás ősi ösvényeire, hogy megérthessék és elfogadhassák az alapvető üzenetet, amelyet Miller drágakövei jelképeznek. Ha ezt megteszik, megtalálják a késői esőt, amelyet Jeremiás „nyugalomnak” nevezett. Az ősi ösvényekhez való visszatérésre szóló hívás annak a próbatételnek a megismétlése volt, amely az 1863-as lázadást eredményezte.

2001. szeptember 11-én, amely Ézsaiás „keleti napja és zord szél”-e, el kellett énekelni „a szőlőskert énekét” azoknak, akik a Jelenések könyve tizennegyedik fejezetének harmadik versében, valamint a tizenötödik fejezet harmadik versében Mózes és a Bárány énekét éneklik. Ez az ének a laodiceai üzenet, amely azonosítja, hogy az egykori választott nép akkor mellőztetett, mert Isten akkor éppen abban a folyamatban volt, hogy szőlőskertjét olyan férfiaknak és nőknek adja, akik megteremnék a szőlőskert kívánt gyümölcseit. Ez a szőlőskert-üzenet a Laodiceának szóló üzenet, amely az az üzenet volt, amelyet Jones és Waggoner 1888 lázadásakor terjesztett elő.

2001. szeptember 11-én megkezdődött a késői eső, és Habakuk második fejezetének vitájában azonosítható egy csoport, amely a két kőtábla üzenetét hirdette, mert visszatértek Jeremiás régi ösvényeihez, és részesültek abban a „nyugalomban és felüdülésben”, amelyről Ézsaiás azt mondja, hogy azokra árad ki, akiknek módszertana „szabályra szabály, szabályra szabály”. Az a vita, amelyben részt vettek, egy hamis késői eső-üzenettel állt szemben, amelyet a „Tammuzt sirató asszonyok” jelképeztek, s amely békesség és biztonság üzenetével bátorította az alvó laodiceai népet.

A béke és biztonság üzenete azt állítja, hogy lehetetlen, hogy férfiak és nők ne vétkezzenek, és ezért Isten csakis bűneikben tudja és fogja őket megigazítani. A csúfolódó férfiak azt állítják, hogy az ő béke és biztonság üzenetük a hit általi megigazulás igaz üzenete, amelyet Jones és Waggoner hirdetett, de elhagyja azt az igazságot, hogy akit Isten megigazít, azt meg is szenteli, mert Isten nem azért halt meg, hogy az embereket bűneikben mentse meg, hanem bűneikből.

2001. szeptember 11. annak az időszaknak a kezdetét jelezte, amely a száznegyvennégyezer elpecsételésének időszaka, s amely azzal zárul, hogy az egyik csoport megkapja Isten pecsétjét — amint ezt azok jelképezik, akik sóhajtoznak és jajgatnak a gyülekezetben és az országban levő utálatosságok miatt —, míg egy másik csoport hátat fordított a templomnak, ahol a harmadik angyal végső munkája végbemegy, és a nap előtt hajolnak meg. A milleriták története szemlélteti a harmadik angyal mozgalmának történetét, és ekként a tetőpont a késői eső üzenetéről szól, valamint arról a tapasztalatról, amelyet ez azokban hoz létre, akik úgy döntenek, hogy esznek.

E tanulmányt a következő cikkben folytatjuk.