The Eighth is of the Seven - Number One

William Miller prófétai üzenetét két pusztító hatalom keretére alapozta, amelyeket helyesen a pogány Rómával és a pápai Rómával azonosított.

Az adventizmus teológusai elismerik azt a tényt, hogy Miller prófétai alkalmazásának keretét a pogányság és a pápaság mint két pusztító hatalom alkotta, még ha ezt csupán a millerita történelem elemzésének tekintik is, és nem olyan igazságnak, amelyet Isten adott neki.

„Az Ő angyalát” White testvér közvetlenül Gábrielként azonosítja.

„Csodálatos gondolat — hogy az az angyal, aki tiszteletben közvetlenül Isten Fia után áll, az, akit kiválasztottak arra, hogy Isten szándékait feltárja” William Miller értelme előtt. Nemcsak Gábriel, hanem angyalok — többes számban — irányították a próféciák megértését, „amelyek mindenkor homályosak voltak Isten népe előtt”. Gábriel és más angyalok egymást követően vezették végig Millert a Biblián, a Genezistől kezdve. Így jutott el a Bibliában található leghosszabb időpróféciához, amely a Leviticus huszonhat „hét ideje” (kétezer-ötszázhúsz év), jóval azelőtt, hogy eljutott volna Dániel könyve nyolcadik fejezetének tizennegyedik versében szereplő kétezer-háromszáz naphoz.

Az első említés szabálya megállapítja, hogy az elsőként említett dolog a legnagyobb jelentőségű, és a Jelenések első fejezete első versében elsőként említett dolog az a kommunikációs folyamat, amelyet az Atya alkalmaz, amikor üzenetet ad Jézusnak, aki viszont az Ő angyalának adja azt, az pedig egy prófétának adja, aki aztán leírja és elküldi a gyülekezeteknek. Amikor az adventizmus elvetette William Miller munkáját és felfedezéseit, nemcsak alapjait vetette el, hanem magát azt a kommunikációs folyamatot is, amely Miller megértéseihez vezette őt; és elvetette azt a folyamatot, amely az egyetlen út az emberek számára Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának megértéséhez, amely közvetlenül a kegyelmi idő lezárulása előtt nyílik meg.

Miller arra a megértésre jutott, hogy a Leviticus hét ideje Kr. e. 677-ben kezdődött. Csak 1856-ban használta fel az Úr Hiram Edsont annak azonosítására, hogy a hét idő szétszóratása Izráel északi tíz törzse ellen is végbement. Az Úr arra törekedett, hogy a hét idő megértését Miller alapvető felismerésével összhangban, de azt messze meghaladó módon fejlessze tovább. Ám 1856-ban a Hiram Edson által bemutatott világosság titokzatos módon véget ért, mert a sorozat nyolcadik cikke James White szavaival zárult, aki akkor a Review and Herald szerkesztője volt: „Folytatjuk.” „Folytatódnia” kellett volna, de csak 2001. szeptember 11-e után, amikor az Úr az ő népét a „régi ösvényekhez” vezette, és végül a Hiram Edson által írt befejezetlen cikksorozathoz.

Jelenleg nem azzal a lázadással foglalkozunk, amely nem sokkal a nagy csalódás után kezdődött, hanem csupán arra mutatunk rá, hogy jóllehet Miller elvezettetett a 3Mózes huszonhat „hét idejéhez”, világos, hogy az Úr azt szándékozta, hogy a hét idő kezdeti megértése Millernek a tárgyról alkotott alapvető felfogásán túlmenően növekedjék. Ő Hiram Edsont választotta, ugyanazt a szolgát abból a történelmi eseménysorból, akit korábban már kiválasztott arra, hogy megkapja Krisztusnak a Szentek Szentjébe való átlépéséről szóló látomást 1844. október 23-án.

Ezért használtam az adventista teológus szavait annak elismerésére, hogy Miller valamennyi prófétai alkalmazásának kerete azon a felfogásán alapult, amely a két pusztító hatalomra vonatkozott, amelyeket Dániel könyvében a „mindennapi” (pogányság) jelképez; ez mindig vagy a „törvényszegéssel”, vagy az „utálatossággal” kapcsolódik össze, s mindkettő a pápaság pusztító hatalmának különböző aspektusait képviseli. Millernek a római hatalmakra vonatkozó alapvető megértése jelentősen gyarapodott az általa ábrázolt történelmi korszak óta.

Isten angyalai, köztük Gábriel, vezették Millert azokhoz a megértésekhez, amelyeket hirdetett. E megértések magukban foglalták az általa hirdetett próféciákat, az általa alkalmazott bibliaértelmezési szabályokat, valamint azt a keretrendszert is, amely lehetővé tette számára a próféciák helyes elrendezését. Miller azt a keretrendszert kapta, hogy a Dániel könyvében tárgyalt két pusztító hatalom a pogány Róma és a pápai Róma volt. A Future for America a sárkány, a fenevad és a hamis próféta három pusztító hatalmának keretrendszeréhez kapott vezetést.

Amerika jövőjének keretrendszere Miller munkájára épül, de túlmegy azon a ponton, ahol az ő munkája abbamaradt. Az adventizmus elhagyta az ő keretrendszerét, és visszatért a hitehagyott protestantizmus és Róma teológiájához. Ugyanaz a prófétai vonal folytatódik a Jelenések könyvében, amely Dániel könyvében kezdődik.

Miller nem tudta megragadni a Jelenések könyvének próféciáit, mert a pogányság és a pápaság azon vonala, amely Dániel könyvében oly határozottan azonosíttatik, a Jelenések könyvében tovább bővül, hogy magában foglalja a prófétai történelem színpadán ezt követően fellépő üldöző hatalmat is.

Miller számára a Jelenések tizenharmadik fejezetének tengerből feljövő fenevada és földből feljövő fenevada a pogány Rómát, majd az azt követő pápai Rómát jelképezte. Miller arra is kísérletet tett, hogy értelmezési keretét alkalmazza a Jelenések tizenhetedik fejezetére, ám a pápaság halálos sebének begyógyulása, az Egyesült Államok és az Egyesült Nemzetek prófétai szerepe kívül esett azon az isteni kereten, amelyet angyalok által kapott. Számára a Jelenések tizenharmadik fejezetében a földből feljövő fenevad a pápaság volt.

Miller volt az a hírnök, akit arra kellett felhasználni, hogy a protestantizmus palástját elvegye a magukat protestánsoknak vallók kezéből, akik a sötét középkorból jöttek ki. Az az időszak, amikor az Egyesült Államok sárkányként fog szólni, amikor a republikanizmus demokráciává alakul, és a hitehagyott protestantizmus egyesül a hitehagyott kormánnyal, és megismétli az egyház és állam ama egyesülését, amely a pápaság képmása, az ő napjaiban még a jövőben volt. Ezért megkísérelte a Jelenések könyvét belehelyezni abba az isteni keretbe, amelyet angyalok által kapott.

Ő arra lett kiválasztva, hogy megértse a tudás gyarapodását, amely 1798-ban állt elő, amikor Dániel nyolcadik és kilencedik fejezetének Ulai-folyó melletti látomása felnyittatott. Amerika számára a jövőben az volt rendelve, hogy megértse a Hiddekel folyó melletti látomást Dániel tíztől tizenkettedik fejezetéig, amely 1989-ben nyittatott fel, amikor — amint Dániel tizenegyedik fejezetének negyvenedik verse leírja — a volt Szovjetuniót képviselő országokat elsöpörte a pápaság és az Egyesült Államok.

Az a keret, amelyet angyalok adtak a Future for America számára, a prófécia azonosításán és alkalmazásán alapult a sárkány, a fenevad és a hamis próféta hármas szövetségének összefüggésében.

A milleriták hirdették az első és a második angyal üzenetét, bejelentve az ítélet megnyílását. A Future for America a harmadik angyal üzenetét hirdeti.

A harmadik angyal üzenetének helyes bemutatásához az első két angyal üzenetét is be kell mutatnod, mert arról kaptunk tájékoztatást, hogy nem lehet harmadik első és második nélkül. Az első és a második üzenet az alap, a harmadik pedig a zárókő, de a harmadik üzenet soha nem fogja tagadni vagy cáfolni az elsőt és a másodikat. Ha mégis ezt tenné, akkor nem az igazi üzenet.

Van egy igen figyelemre méltó megfigyelés a millerita történelem és a mi történelmünk között. A milleriták voltak a kezdet, mi pedig a vég. Ők az első és a második angyal üzenetét hirdették és élték meg. Mi a harmadik angyalét hirdetjük. Az ő felpecsételetlen üzenetük (az Ulai-látomás) Dániel könyvének két fejezetében található, a miénk pedig (a Hiddekel-látomás) három fejezetben. Ők azonosították az első és a második jajt, és a második jaj beteljesedésének idején éltek. Mi a harmadik jaj beteljesedését azonosítjuk, és annak idején élünk. Az ő prófétai alkalmazási keretük a pogány Róma (a sárkány) és a pápai Róma (a fenevad) volt. A mi prófétai alkalmazási keretünk a modern Róma mint hármas fenevad.

Amint elkezdjük megvizsgálni a Jelenések tizenhetedik fejezetében szereplő pápai Róma azon jellemzőjét, hogy „a hét közül való nyolcadik”, érdemes figyelembe vennünk, mit értettek a milleriták Róma alatt az alaptörténet idején. A harmadik angyal további világossággal fog rendelkezni, de az a világosság soha nem fog ellentmondani a már megalapozott igazságnak.

Dániel könyvének második, hetedik, nyolcadik, tizenegyedik és tizenkettedik fejezete más hatalmak mellett Rómát is azonosítja. Róma 1798 előtti két szakaszát vizsgáljuk — a pogány és a pápai korszakot — mint Miller prófétai alkalmazásainak keretét. Miller és az úttörők azonosítják, hogy Dániel könyve tizenegyedik fejezetének tizennegyedik versében „a te néped rablói” Rómát jelképezik.

Legalább két fontos szempontot kell figyelembe vennünk ebben a versben. A „látomás” szó e versben egyike annak a két héber szónak Dániel könyvében, amelyeket „látomás”-nak fordítanak. A „látomás”-nak fordított héber szavak egyike a châzôn, amely álmot, vagy próféciát, illetve látomást jelent. A châzôn szó prófétai történelmet, vagy egy időszakot jelöl, és tíz alkalommal fordul elő Dániel könyvében, és minden esetben „látomás”-nak van fordítva.

A másik héber szó, amelyet szintén „látomás”-nak fordítanak, a mar-eh’, és jelentése: megjelenés. A mar-eh’ szó egyetlen látványt, egy meghatározott időpontot jelöl. A mar-eh’ héber szó tizenháromszor fordul elő Dániel könyvében, és hatszor „látomás”-nak, négyszer „orcá”-nak, kétszer „megjelenés”-nek, egyszer pedig „szép ábrázatú”-nak van fordítva.

Néped rablói Rómát jelképezik, ezért éppen Róma prófétai témája az, amely megalapozza Dániel könyvének prófétai „látomását”. Ezért fontos megérteni Róma jelentőségét mint prófétai jelképet.

A prófétai logika megköveteli, hogy a prófétai történelmet jelképező „látomás” ugyanaz a „látomás” legyen, amelyről a Jelenések könyve szól, mert az ihletés azonosítja, hogy Dániel és a Jelenések ugyanaz a könyv, hogy kiegészítik egymást, hogy egymást teljességre viszik, és hogy a prófécia ugyanazon vonala, amely Dánielben található, a Jelenésekben folytatódik. A Lélek Próféciájában kifejtett e pontokat e cikksorozatban már korábban is szerepeltettük, ezért itt nem ismétlem meg őket. Hozzáteszek még egy másik pontot, amelyet szintén már idéztünk White testvérnőtől. Ez a pont az, hogy a Biblia valamennyi könyve a Jelenések könyvében találkozik és ott végződik. A prófétai történelem „látomása” (châzôn), amely Dániel könyvében található, és a prófétai Róma témájával van megalapozva, a prófétai történelem látomását képviseli az egész Bibliában. A Biblia valamennyi könyve a Jelenésekben találkozik és ott végződik, és Isten soha nem mond ellent önmagának. Soha! Ha úgy gondolod, hogy mégis, akkor valamit félreértesz. Ugyanez a héber szó (châzôn) a Példabeszédek könyvében is „látomás”-ként van fordítva.

Ez az első szempont, amelyet az igeverssel kapcsolatban figyelembe kell vennünk. Ha félreértjük Rómát, akkor nem tudjuk felállítani a prófétai történelem látomását. Ez a tény alapvetően meghatározza a jezsuiták és mások történelmen átívelő erőfeszítéseit, akik hamis teológiát vezettek be, hogy lerombolják Róma prófétai tárgykörét. Amikor Róma alapvető értelmezését vizsgáljuk, ezt szem előtt kell tartanunk.

Ha elmulasztod felismerni az antikrisztus (Róma) jelentését, Rómához fogsz csatlakozni; és ez a figyelmeztetés abba az összefüggésbe van helyezve, hogy valaki képes-e, vagy nem képes megérteni Dániel és a Jelenések könyvét. A milleriták az adventizmus alapvető megértését Róma azonosítására építették. Megértették, hogy Rómát két pusztító hatalom jelképezi, hogy mindkettő Róma egy-egy szakasza volt, ám a történelemnek még nem azon pontján álltak, hogy Rómát a Jelenések könyvében ábrázolt hármas szövetségként lássák. Dániel tehát az a fundamentum, amelyet a milleriták képviselnek, a Jelenések könyve pedig a zárókő, amelyet a Future for America képvisel. Van még egy további pont Dániel tizenegyedik fejezete tizennegyedik verséből, amelyet azonosítani kívánunk.

Miller és az úttörők megértették, hogy Nabukodonozor álmának állóképe Babilon, Médo-Perzsia, Görögország és Róma négy királyságát jelképezi. A negyedik királyságon túl nem tudtak látni, mert úgy értették, hogy a pápai Róma csupán Róma egy második szakasza, és ezért a negyedik királyság 1798-ban ért véget. Történelmi nézőpontjukból az egyetlen még hátralévő prófétai útjelző Krisztus második eljövetele volt, amikor a hegyből kivágott kő lesújtana az állókép lábaira. A milleriták felismerték a prófétai különbségtételeket a pogány és a pápai Róma között, de mivel kényszerültek arra, hogy 1798-at Krisztus visszatérésével hozzák összhangba, nem tudtak négy királyságnál tovább látni.

A jelenések könyve tizenhetedik fejezete a bibliai prófécia királyságainak utolsó azonosítása, és azt azonosítja, hogy hét királyság elbukott, és hogy a nyolcadik királyság a modern Róma hármas szövetsége. Ha a bibliai prófécia királyságaira való első utalás Dániel könyvének második fejezete, és kétségtelenül az; akkor az utolsó utalást az első utalásnak kell szemléltetnie. Miként egyezhet meg Dániel könyve második fejezetének négy királysága a Jelenések könyve tizenhetedik fejezetének nyolc királyságával?

Emlékezzünk tehát arra, amint továbbhaladunk, hogy a milleriták nem láthattak prófétai eseményeket a saját történelmükön túl. Az az üzenet, amelyet megértettek és hirdettek, Krisztus második eljövetelét jelölte meg a prófétai történelem következő útjelzőjeként. De ha a millerita értelmezés szerint Róma az a jelkép, amely megalapozza a prófétai történelem látomását, és Dániel második fejezete is egyaránt a millerita hit alapvető igazságai közé tartozik, hogyan egyeztethető ez össze A jelenések könyve tizenhetedik fejezetének nyolc királyságával?

Ha bizonytalan vagy abban, hogy a Dániel kettőben szereplő állókép alapvető jelentőségű-e, mindössze az 1843-as és az 1850-es úttörői táblázatokat kell szemügyre venned. Mindkettőn ábrázolva van a Dániel kettő állóképe. Ugyanilyen jelentőséggel bír az is, hogy Ellen White kijelenti: mindkét táblázat Isten irányítása alatt és az Ő terve szerint készült.

Az 1850-es táblázatról ezt mondta:

Létezik egy ősi közmondás a világból, amely így szól: „A tévelygésnek sok útja van, az igazságnak azonban csak egy.” Többféle tévedést is felhasználtak annak megakadályozására, hogy az emberek felismerjék: a jelenkori Róma a Jelenések könyve tizenhetedik fejezetében az a nyolcadik fej, amely a hét közül való. Az egyik ilyen tévedés, amelyet az adventizmus teológusai alkalmaznak, a történelem királyságainak félreábrázolása. Itt nem a bibliai prófécia királyságaira utalok; ez két különböző megjelölés. A bibliai prófécia királyságai a Dániel könyve második fejezetében található első említésre épülnek, de Babilont megelőzően is léteztek a történelem királyságai. Ellen White világosan azonosítja, kik voltak a történelem királyságai, az adventizmus teológusai azonban figyelmen kívül hagyják az ihletett bizonyságtételt, és a történelem királyságainak olyan sorrendjét hozzák létre, amely elhomályosítja annak megértését, hogy Róma mindig nyolcadikként emelkedik fel, és a hét közül való. Pedig éppen Róma az, amely megalapozza a látomást.

Az adventizmus és a hitehagyott protestantizmus teológusai azt állítják, hogy a történelem birodalmai Egyiptom, Asszíria, Babilon, Médó-Perzsia, Görögország, Róma és így tovább voltak. White testvér arról tájékoztat bennünket, hogy van a történelemnek egy harmadik birodalma is, amelyet ők szándékosan kihagynak. Vajon ezt a birodalmat hagyják ki, vagy a Prófétaság Lelkét hagyják ki? Mindkettőt.

Ez a szakasz sok világosságot tartalmaz a mi időnkre nézve, de amire rá szeretnék mutatni, az az, hogy White testvérnő egyértelműen azonosítja: a történelemnek Babilont megelőző királysága Izráel volt, nem Asszíria. A történelmi királyságok sora, amelyet a teológusok használnak, kihagyja Izráelt mint történelmi királyságot, annak ellenére, hogy Salamon király uralkodása alatt hatalom és dicsőség állíttatott fel, és annak ellenére, hogy az ihlet közvetlen bizonyságtétele Ezékiel és Ellen White által kimondja, hogy Izráel koronája Babilonra szállt át.

Ha az ihletett magyarázatot a történelem királyságaira alkalmazzuk, azt találjuk, hogy Izraelt is e királyságok közé kell számítani. Izrael, Asszíria és Egyiptom a történelem olyan királyságai, amelyek megelőzték a bibliai prófécia első királyságát, Babilont. Ennélfogva a „történelem” negyedik királysága Babilon volt, az ötödik Médó-Perzsia, a hatodik Görögország, a hetedik a pogány Róma, a nyolcadik pedig a pápai Róma, amely a hét közül való volt, mert a pogány Róma második szakaszát képviseli. A történelem királyságait tekintve a pápai Róma a nyolcadik, és a hét közül való.

Dániel könyve hetedik fejezetében a bibliai prófécia országai vadállatok által vannak jelképezve. Babilon az oroszlán, amelyet a Médo-Perzsia medvéje követett. A harmadik Görögország volt, mint a párduc, majd ezt követte Róma mint a „rettenetes és félelmetes” vadállat, amelynek „vasfogai” voltak. A rettenetes vadállat, összhangban a Dániel könyve második fejezetében szereplő szoborképpel, Róma, a bibliai prófécia negyedik országa.

A milleriták a negyedik királyságot Rómának értették, ezért a rettenetes vadállat jellemzőit is ekként értelmezték, és a vadállatra vonatkozó valamennyi prófétai jellemzőt egyszerűen a negyedik királyságra alkalmazták. Látták a szakaszban a pogány Róma és a pápai Róma közötti különbségtételt, de a bibliai prófécia egy ötödik királyságát nem tudták felismerni, mert helyesen a bibliai prófécia királyságainak első említését használták viszonyítási pontként. Ám a két Róma közötti különbségtétel benne van a szakaszban, ami lehetővé teszi számunkra, hogy a két Róma közötti különbségtételt két királyság képviseleteként tekintsük. De nem ez az a pont, amelyet most vizsgálunk.

Dániel második fejezetében a negyedik királyság Róma. A tíz szarv azt a tíz nemzetet jelképezi, amelyek a pogány Róma királyságát képviselik, és mielőtt a pápai Róma 538-ban átvenné a világ feletti uralmat, e királyságok közül hármat eltávolítanak, vagy kitépnek. Ezután feljön a nyolcadik vers „kis” „szarva”, amelynek „emberi szemhez hasonló szemei voltak, és nagy dolgokat szóló szája”. Ha a negyedik királyságban tíz szarv van, és közülük hármat eltávolítanak azért, hogy a „kis szarv” e három szarv helyébe lépjen, akkor a három szarv eltávolítása után hét szarv marad, és a kis szarv a nyolcadik, mert Róma mindenkor nyolcadikként emelkedik fel, és a hét közül való. Ebben a fejezetben sok világosság tárul fel Rómáról annak két szakaszában, mi azonban itt csupán egy második tanút adunk arra, hogy prófétai értelemben éppúgy, mint történelmileg, Róma nyolcadikként emelkedik fel, és a hét közül való.

A nyolcadik fejezetben a hetedik fejezet kibővítését találjuk. A fejezet ismét azonosítja a bibliai prófécia országait, de az első országot, Babilont már nem említi, mert amikor Dániel a nyolcadik fejezet látomását kapta, Babilon vége már igen közel volt. A fejezetben Médo-Perzsiát egy kétszarvú kos jelképezi. Görögországot egy egyszarvú bak jelképezi, amelynek szarva letöretik, és a letört szarv helyéből négy szarv támad. Ezután Görögország után egy „kis szarv” következik, és ismét a kis szarv Rómát jelképezi. Noha Róma nem a görög birodalom közvetlen leszármazottja volt, az igerész mégis úgy ábrázolja a kis szarvat, mint amely ama négy szarv egyikéből jön elő, amelyek a görög birodalomban az első szarv—Nagy Sándor jelképe—letöretése után támadtak. Róma nem a görögök leszármazottja volt, de a világ meghódítását Görögország térségéből kezdte meg, és ebben az értelemben ama négy szarv egyikéből jött elő.

Ezért a nyolcadik fejezetben a hetedik fejezetnek egy második tanúját találjuk. Médó-Perzsiának két szarva volt, Görögországnak egy, majd ezután további négy szarva. Ez összesen hét szarvat tesz ki Róma szarvai előtt, mivel a kis szarv Görögország négy szarvának egyikéből jött elő. Kettő meg egy meg négy egyenlő héttel; azután következik Róma, a kis szarv, mint a nyolcadik, és a hét közül való. Érdemes megjegyezni, hogy ebben a szakaszban, amely azt azonosítja, hogy Róma az egyik görög szarvból ered, rejlik az egyik legnagyobb prófétai érv, amellyel Millernek és munkatársainak történelmük során meg kellett küzdeniük.

A történelem ama protestánsai amellett érveltek, hogy Róma kis szarva nem lehet Róma, mert a prófécia azonosítja, hogy a kis szarv a négy görög szarv egyikéből jött elő. Ezért azt állították, hogy a kis szarv Antiochus Epiphanest jelképezte, aki a Nagy Sándor halála utáni felosztást követően a történelem folyamán tovább uralkodó szeleukida királyok egyike volt. A Millerita történelem érvelése e kérdésben oly jelentős volt, hogy az 1843-as táblán szerepelt az az érv a protestáns tanítással szemben, amely azon a tényen alapult, hogy Dániel a kis szarvat a négy görög szarv egyikéből előjönni látta, s ezért az nem azonosíthatta Rómát, mert Róma nem Görögországból származott. Az érvelés kihatott Dániel minden olyan szakaszára, ahol Róma van azonosítva. A protestáns álláspont magában foglalta azt is, hogy Dániel tizenegyedik fejezetének tizennegyedik versében a „te néped rablói”-nak Antiochus Epiphanesnek kellett lennie. A Milleriták ezért feltüntettek azon a táblán, amelyről White testvérnő kijelentette, hogy „az Úr keze irányította, és nem szabad megváltoztatni”, egy Antiochus Epiphanesre vonatkozó utalást, amely megjelölte, miért nem lehetett ő az a negyedik birodalom. Vajon Róma állapítja meg a prófétai történelem látomását, vagy egy szeleukida király, aki több mint száz évvel Krisztus születése előtt halt meg, képviselte azt a hatalmat, amely Krisztus ellen támadt keresztre feszítésekor?

Felmerülhet a kérdés, hogy miért úgy mutattatott meg Dánielnek, hogy Róma a görög szarvak egyikéből jön elő, ha Róma nem Görögország közvetlen leszármazottja volt. A válasz az, hogy Róma hatalomra jutásának kezdete abban a térségben indult, amely korábban görög fennhatóság alatt állt; de miért ábrázoltatott a prófécia oly módon, hogy teret engedjen ennek az összetévesztésnek?

Legalább egy válasz — azon túl, hogy fontos megjegyezni, hol kezdett Róma felemelkedni — az, hogy annak a rejtélynek a megfejtése, miszerint Róma mindig nyolcadikként jelenik meg, és mégis a hét közül való, abban rejlik, hogy Rómát Görögország területével kapcsolják össze, hogy így fennmaradjon a rejtélynek az a lényege, hogy Róma a hét közül való. Ez a rejtély ennyire fontos, noha a milleriták történelmi nézőpontjukból ezt a fogalmat soha nem érthették volna meg. Az a tény, hogy nemcsak az 1843-as, hanem az 1850-es táblázaton szereplő valamennyi hivatkozás Isten prófétai Igéjében közvetlenül tárgyalt témák illusztrációja — kivéve azt az egy hivatkozást, amely azt hangsúlyozza, hogy nem Antiochus Epiphanes volt az a hatalom, amely Krisztussal szemben állt —, a táblázat kiegészítését igen jelentőssé teszi. Milyen szomorú, hogy amikor az adventizmus elhagyta alapjait, ma ott találja magát, hogy azt tanítja: Dániel tizenegyedik fejezete tizennegyedik versének hatalma Antiochus Epiphanes, nem pedig Róma! Most azt tanítják, amit a milleriták oly erőteljesen elleneztek, hogy ezt a vitát az 1843-as táblázaton is ábrázolták!

A történelem királyságai azt azonosítják, hogy Róma nyolcadikként emelkedik fel, és a hét közül való. A hetedik fejezet „kis szarva”, amely „nagy szavakat szól a Magasságos ellen”, nyolcadikként emelkedik fel, és a hét közül való. A nyolcadik fejezet szarvai azt azonosítják, hogy Róma nyolcadikként emelkedik fel, és a hét közül való.

A következő cikkben megvizsgáljuk, miként emelkedik fel a modern Róma — amint azt a Jelenések könyve tizenhetedik fejezete ábrázolja — nyolcadikként, és miként a hét közül való. Ezután visszatérünk Dániel könyve második fejezetéhez, és azonosítjuk, miért van összhangban Dániel második fejezetének négy királysága — amely a bibliai prófécia királyságainak első említése — a Jelenések könyve tizenhetedik fejezetének nyolc királyságával.