The Spirit of Prophecy: Leading and Teaching

Habakuk két táblája 3 / 95

Ez a sorozat Habakuk két táblája címet viseli. Eddig az 1843-as és 1850-es táblázatokból bizonyos igazságokat vettünk elő, nem azért, hogy azokat ezen a ponton biblikusan megvédjük, hanem hogy megállapítsuk: Ellen White támogatja ezeket az igazságokat. Állításunk szerint, ha elutasítjátok ezeket az alapvető igazságokat, egyúttal a Prófétaság Lelkét is elutasítjátok. Ezt először a jegyzőkönyvben kívánjuk rögzíteni.

Első előadásunkban felvázoltuk a milleriták történetét, az 1798-tól 1844-ig terjedő útjelzőket. Legutóbbi előadásunkban közelebbről megvizsgáltuk a késedelem idejétől az ajtó 1844. október 22-én bekövetkezett bezárásáig tartó történetet, és ezt az időszakot az Éjféli Kiáltásként azonosítottuk. Az Éjféli Kiáltás az 1844. augusztus 12–17. között tartott exeteri táborgyűlésen lépett be a történelembe, és 1844. október 22-éig tartott. A késedelem ideje, amely 1844 márciusában kezdődött, az Éjféli Kiáltás részét képezi, valamint annak a megtisztítási folyamatnak, amely egy népet készített elő üzenetének hirdetésére.

Reméltük, hogy tegnap ezt megalapozhatjuk szívetekben és elmétekben. Isten Igéjében a késedelem idejére vonatkozó valamennyi szemléltetés a világ végéről szól. Ellen White az 1Korinthus 10:11-hez fűzött megjegyzésében ezt mondja: „Az ősi próféták mindegyike inkább a mi napunkról szólt, mint arról az időről, amelyben élt.” Az 1Korinthus 10:11 ezt mondja: „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk: megírattak pedig a mi intésünkre, akikhez a világ vége elérkezett.” A milleriták története annak a története, ami a világ végén fog végbemenni. A késedelem idejéről és arról, ami azt követi, szóló mindezek a bibliai történetek azt szemléltetik, ami a millerita késedelem idején és az Éjféli Kiáltásban fog végbemenni. Meg kell értenünk ezeket a dolgokat, mert a történelem meg fog ismétlődni.

Ezeken a táblázatokon az első kérdéssel foglalkoztunk, jóllehet erről nem sok említés történt. Az első tanítás, amelyről meg kívánjuk mutatni, hogy Ellen White egyértelműen támogatja, a 2520. Az első két előadás arra lett felépítve, hogy elvezessen bennünket idáig. Holnap reggel megkezdjük e táblázaton a „Daily” vizsgálatát.

Kezdjük az Életképek 196. oldalával: „Semmitől sem kell félnünk a jövőt illetően, kivéve ha elfeledjük azt az utat, amelyen az Úr vezetett bennünket, és az Ő tanítását a múltbeli történelmünkben.” Az egyetlen dolog, amitől a kereszténynek a jövőre nézve félnie kell, az az, hogy letér az ösvényről és elvész. Attól kell tartani, hogy nem nyeri el az örök életet. Itt White testvérnő azt mondja, hogy a jövőt illetően semmitől sem kell félnünk, kivéve két dolgot. Ez az adventizmusban a Prófétaság Lelkének egyik közismert szakasza, mégis ritkán hallani bárkitől is részletes kifejtést arról, milyen vezetésre és milyen tanításokra utal.

Meg fogjuk mutatni, hogy az az elővezetés, amelyre utal, az Éjféli Kiáltás története. Az Éjféli Kiáltás történetében Krisztus vezette népét a késedelem idején, az Éjféli Kiáltás elérkezésekor és kihirdetésekor, valamint az ajtó bezárásakor 1844. október 22-én. Ezt a történelmet úgy rendelte el, hogy olyan népet formáljon, amely hit által beléphet Vele a Szentek Szentjébe. Félve kell őrizkednünk attól, hogy elfeledjük ezt a meghatározott történelmet, valamint az Ő tanításait.

Meg fogjuk mutatni, hogy volt egy meghatározott tanítás, amely létrehozta az Éjféli Kiáltást. Ez a tanítás nem az Oszmán Birodalom 1840. augusztus 11-i összeomlása volt, sem nem a halottak állapota, amely a Második Angyal Üzenetének történetében jelent meg a millerita történelemben. A millerita történelemben egy meghatározott tanítás hozta létre az Éjféli Kiáltást, ahol az Úr vezetett, és semmitől sem kell félnünk a jövőt illetően, kivéve attól, hogy megfeledkezünk az Ő vezetéséről és az Ő tanításáról.

Azt állítjuk, hogy mind vezetésének, mind tanításának jelképe az Éjféli Kiáltás. Olvassuk el ismét ezt a részletet Ellen White első látomásából:

Tagadják az Éjféli Kiáltást, és az Éjféli Kiáltással összefüggésben azt állítják, hogy az Úr nem vezette őket az Éjféli Kiáltásban. Tagadják Isten vezetését az Éjféli Kiáltásban.

Még egyszer megvizsgáljuk az Éjféli Kiáltás történetét, hogy összefüggéseibe helyezzük, mielőtt a 2520-zal foglalkoznánk.

Ha sokan tették ezt, az azt jelenti, hogy voltak olyanok is, akik nem. Nem azt mondja, hogy „ők”, hanem azt, hogy „sokan” — itt két csoportról van szó.

Abban a bekezdésben ez áll: „Összefonódva azokkal a próféciákkal, amelyeket ők a második advent idejére vonatkozónak tekintettek . . . .” Mely próféciákról hitték, hogy a Második Adventre vonatkoznak? A 2520-ról, a 2300-ról és az 1335-ről. Úgy hitték, hogy e három időprófécia mindegyike 1843-ban ér véget, és ez volt a Második Advent.

Már 1842-ben e prófécia ama utasítása, hogy „írd fel a látomást, és vésd táblákra világosan, hogy könnyen elolvasható legyen”, arra indította Charles Fitchet, hogy egy prófétai ábrát készítsen Dániel és a Jelenések látomásainak szemléltetésére. Ezen ábra kiadását a Habakuknak adott parancs beteljesedésének tekintették. Senki sem vette azonban akkor észre, hogy ugyanebben a próféciában a látomás beteljesedésében mutatkozó látszólagos késedelem — egy késlekedési idő — is szerepel. A csalódás után ez az ige igen jelentőségteljessé vált: „Mert e látomás meghatározott időre szól, de a végén megszólal, és nem csal; ha késik is, várj rá, mert bizonyosan bekövetkezik, nem marad el. . . . Az igaz pedig hitből él.”

Nem számít, hogy rendszeres munkát vagy nem rendszeres munkát végzel — ezek Ellen White kifejezései a konferenciai munkára, illetve az önfenntartó munkára. Akár az adventizmus vezető önfenntartó szolgálataihoz fordulsz, akár a Generálkonferenciához vagy a Biblical Research Institute-hoz, ha megkérdezed őket az 1843-as Tábláról, ezt fogják mondani: „Sok hiba van ezen a Táblán.” Nem értenek egyet Ellen White-tal, aki azt mondja, hogy az Úr kezét „egy tévedésen” tartotta e Tábla egyes számai között.

De önmagukat Isten Igéjével is szembehelyezik. Habakuknál ez áll, hogy ez a látomás „… nem hazudik”. Az a látomás, amelyet az Úttörőknek az 1843-as Táblázatra kellett felhelyezniük, és amelyet fel is helyeztek, Habakuk 2 beteljesedése. Ezt a látomást kellett erre a Táblázatra helyezniük, és Habakuk 2 azt mondja, hogy ez a látomás „… nem hazudik”. Ezért, amikor azt mondjátok, hogy ez a Táblázat „tele van hibákkal”, akkor mind a Prófétaság Lelkével, mind pedig a Bibliával szembehelyezkedtek.

Figyeljük meg, hogy az imádók két csoportjáról beszél. Azt mondja, hogy sokan, amikor ez a csalódás bekövetkezett, tovább tanulmányozták a próféciákat, ami arra utal, hogy volt egy csoport, amely nem folytatta. További világosságot fogunk kapni a két csoport közötti különbségről.

Habakuk 2:1–4 beteljesedése ez az 1843-as tábla és az 1850-es tábla. Már Habakuknál is a 4. vers azt mondja, hogy az igaz az ő hite által él, és akinek szíve felfuvalkodott. Kétféle imádót ír le. Az Éjféli Kiáltás története kétféle imádót hoz létre, és Habakuk ezekhez a két osztályhoz szól.

A következő bekezdésben, miután Habakuk 2-re és Ezékielre utal, megnevezi az egyik csoportot: „a várakozók”. Kik a várakozók? Ők azok, akik Dániel 12-t teljesítik: „Boldog, aki vár, és eljut az 1335 napig.” Ez a csoport a várakozóké.

Felkeresett bennünket egy testvérnő, aki néhány éve valamelyik kelet-európai országban szolgált. Onnan származott, az Egyesült Államokba költözött, majd amikor megértette ezt az üzenetet, visszaköltözött. Ellenállással kellett szembenéznie, korábbi gyülekezeti családja pedig felvette a kapcsolatot az országában lévő vezetőséggel, hogy „zárják be előtte az ajtót”. Nemrégiben azonban az Úr megnyitotta számára az ajtót, hogy csoportoknak megossza ezt az üzenetet.

Ma kora reggel telefonált, és közölte, hogy az egyik akadály a közlekedés volt. Szükségük volt egy autóra, hogy utazhassanak és taníthassák ezt az üzenetet, de nem rendelkeztek a szükséges anyagi fedezettel. Amint megérkeztek erre a helyre, az Egyesült Államokból való barátaik, akiket az Úr indított erre, elegendő pénzt küldtek egy autó megvásárlására.

Ilyen tapasztalatban volt részük a csalódottaknak. Csalódottak voltak, de az Úr az Írásokhoz vezette őket, hogy bátorítsa őket, ezt mondván: „Ez a csalódás az én vezetésem alatt történt. Csak haladjatok tovább.”

Figyeljük meg, miként kapcsolja össze White testvér a Tíz Szűz példázatát Habakuk 2. fejezetével, mivel mindkettő késedelem idejéről és az imádók két osztályáról szól.

Most ezt a millerita történelemre alkalmazza, de figyeljük meg, mit mond — „Itt szemünk elé tárul az utolsó napokban élő egyház” — ki „az utolsó napokban élő egyház”? Mi vagyunk azok.

„Miközben a vőlegény késett,” mikor késett a Vőlegény? 1844. március 22-én. Késik. Mi fog most történni? Ez a két csoport most nyilvánvalóvá lesz.

Amikor elfeledkezünk az Éjféli Kiáltásról, és letérünk az ösvényről az alant levő gonosz világba, azzal azt mutatjuk meg, hogy nem értjük az evangéliumot. Az Örökkévaló Evangélium Krisztusnak az a munkája, amelynek során az imádók két osztályát hozza létre, egy próbatételül szolgáló prófétai üzenet alapján. A késedelem idejétől az ajtó bezárásáig ez az Örökkévaló Evangélium tetőpontja. Itt az Úr a késedelem idején két osztályt vesz, és igyekszik őket Önmagával együtt az ítéletbe vezetni, majd próbára tevő folyamaton viszi át őket, hogy bebizonyosodjék, vajon valóban van-e olajuk, vagy sem. Ez Krisztus ama munkájának tetőpontja, amelyben elválasztja az aranyat a salaktól, a búzát a konkolytól, a bölcseket a balgáktól.

Amikor bekövetkezett a csalódás, a két csoport különböző módon kezdett el szunnyadni; de még a bölcs szüzek is elveszítettek valamit buzgóságukból. Az Úr ebben is vezetett, hogy amikor az Exeter-i táborgyűlésen felhangzott az Éjféli Kiáltás üzenete, munkát vigyen véghez közöttük.

A Prófétaság Lelke 4. kötetének 228. oldaláról: Emlékezzetek arra, hogy ez a folyamat — az Éjféli Kiáltás, a késedelem idejétől az ajtó bezárásáig — az Úr népének próbára tétele. Az Éjféli Kiáltás az exeteri tábori összejövetelen, annak hirdetésében 1844. október 22-éig, csupán egy része ennek a történetnek. Nem választható el a késedelem idejétől, amely előkészíti az Éjféli Kiáltás hatását az imádók két osztálya között. Meg kell értenetek az Éjféli Kiáltást, mert ha nem értitek meg, letértek az ösvényről.

„Isten úgy rendelte, hogy próbára tegye népét. Keze elfedezett egy tévedést a prófétai időszakok kiszámításában. Az Ő keze, az Úr keze elfedezett egy különös tévedést a prófétai időszakok”, többes számban, „kiszámításában. Az adventisták nem fedezték fel a hibát, és legtanultabb ellenfeleik sem fedezték fel azt. Az utóbbiak ezt mondták: „A prófétai időszakok kiszámítása helyes. Valamilyen nagy esemény küszöbön áll; de nem az, amit Miller úr megjövendöl; a világ megtérése lesz az, és nem Krisztus második adventje.””

A várakozás ideje elmúlt, és Krisztus nem jelent meg népe megszabadítására. Azok, akik őszinte hittel és szeretettel várták Üdvözítőjüket, keserű csalódást éltek át. Az Úr azonban véghezvitte szándékát: próbára tette azok szívét, akik azt vallották, hogy az Ő megjelenését várják. Közöttük sokan voltak olyanok, akiket inkább a félelem indított, mint az igazság iránti szeretet. Amikor a várt esemény nem következett be, ezek az emberek kijelentették, hogy nem csalódtak; soha nem hitték, hogy Krisztus eljön. Ők voltak az elsők között, akik gúnyolták az igaz hívők bánatát.

Ez volt az Úr szándéka. Nincs mitől félnünk a jövőben, kivéve ha elfelejtjük, miként vezetett bennünket az Úr a múltban átélt tapasztalataink során, és nincs mitől félnünk, csak attól, hogy elfelejtjük az Úr tanításait, amelyeket múltbeli tapasztalatainkban kaptunk. Azt állítjuk, hogy ezt a vezetést nem lehet elválasztani az Ő tanításától.

Akik csalódtak, nem maradtak sötétségben; mert amint buzgó imádságok között kutatták a prófétai időszakokat, feltárult a tévedés—az egyetlen tévedés—, valamint a prófétai ceruza vonalának követése a késedelem idején át. Krisztus eljövetelének örömteli várakozásában a látomás látszólagos késedelmét nem vették számításba, s ez szomorú és váratlan meglepetés volt. Mégis éppen e próba igen szükséges volt ahhoz, hogy az igazság őszinte hívőit kifejlessze és megerősítse. A késedelem ideje igen szükséges volt. Nemcsak arra szolgált, hogy bemutassa a két csoportot, és kezdetét vegye jellemük kibontakozása, amely majd az Éjféli Kiáltás történetében az ajtó bezárásáig nyilvánvalóvá lesz, hanem arra is szükséges volt, hogy megerősítse azokat, akik a kérdés eldöntésében a helyes oldalon fognak állni. Nem lehet elválasztani a késedelem idejét az Éjféli Kiáltástól vagy az ajtó bezárásától.

Amikor tagadod az Éjféli Kiáltást, éppen ezt a történelmet tagadod. Az Éjféli Kiáltás nem pusztán Samuel Snow üzenete az exeteri táborgyűlésen; ez a késedelem idejének tapasztalata. Ide vezette az Úr az övéit. Nincs mitől félnünk a jövőt illetően, kivéve ha megfeledkezünk az Úr vezetéséről a múltbeli történelmünkben — a késedelem idejének és az Éjféli Kiáltásnak erről a történelméről, ahol a millerita történelemben tetőpontra juttatja az Örökkévaló Evangéliumot, és az imádók két csoportját hozza létre.

Ha lenne időnk, megvizsgálhatnánk a törvénytelenség titkát. A törvénytelenség titkának egynél több helyes meghatározása is lehet, itt azonban Sátánnak arra a munkájára utal, amelyben a szent történetekben, ahol az Úr próbára teszi népét, a rosszat a jóval, az igazságot a tévedéssel elegyíti. A Szentírás azon szent történeteiben, ahol az Úr próbatételi folyamat elé állítja népét, mindig látni fogjátok a törvénytelenség titkát — Sátán tevékenységét az igazság és a tévedés elegyítésében. Amikor az emberek ehhez a próbatételi ponthoz érkeznek, a törvénytelenség titka elhomályosította a kérdéseket.

Amikor elérkezett Noé próbatételének ideje, a Biblia azt mondja nekünk, hogy azt megelőzően a Sátán magva összekeveredett Isten magvával. Ez okozta, hogy Noé idejében beteljesedjék a gonoszság titka, amely a Teremtés könyvében úgy jut kifejezésre, hogy az Isten fiai feleségül vették az emberek leányait — a két mag összekeveredése, a gonoszság titka, amely megelőzi Noé próbatételét.

Mózes és a Vörös-tenger próbatétele kapcsán az Írás leírja, miként rontotta meg Izraelt, akit a Vörös-tengernél és a Sínainál próba ér majd, Egyiptom tanítása, miután oly sokáig ott időzött. Ez volt a törvényszegés titka — a sátáni tanítások befolyása alá kerülni.

A zsidók idejében a görög tanítások készítették elő az utat ahhoz, hogy a Szanhedrin elutasítsa az ő vizsgálati folyamatukat.

A millerita történelemben a protestáns egyházakban levő milleriták éppen a pápai befolyás 1260 évéből jöttek ki, amely a tiszta magot a tisztátalan maggal megrontotta, és így a gonoszság egy titkát hozta létre, amely megelőzte a millerita történelem próbatételét.

Ez a törvénytelenségnek mindig jelen lévő titka.

Ha tanulmányozni akarod, miként működik a törvénytelenség titka, lapozz a Pátriárkák és próféták első fejezetéhez. White testvérnő elmondja nekünk, miként vitte véghez Sátán a törvénytelenség titkát a mennyben. A mennyben próba következett, amelyben megmutatkozott, mely angyalok maradnak, és melyek távolíttatnak el; és Sátán már ott, a mennyben, e próbatételi folyamat előtt munkálta a törvénytelenség titkát.

Sátán ezt úgy tette, hogy kételyt sugallt, a maga szavát Isten Igéje fölé helyezte, és ami még fontosabb, másokat indított arra, hogy hamis tanításait hangoztassák — ez baljós tevékenység. Kételyt ébresztene az elmédben, aztán te kimennél, és ezt a kételyt egy csoport előtt kifejeznéd. Ha bárki panaszt emelne e kétely miatt, nem ellene panaszkodna, hanem ellened.

Nemrég egy lelkész Spokane-ban, Washington államban, az Early Writings 74. oldaláról szólva ezt mondta: „Ellen White korának szótárához, a Webster-szótárhoz fordultam, és a figures nem jelent semmit, ami a számtannal kapcsolatos volna.” A legtöbb ember, aki ezt hallotta, nem ellenőrizné, hanem elhinné neki. Legalábbis kétséget vetett afelől, hogy e szakaszban mit jelentenek a figures; valójában azonban hazudott. Webster 1828-as szótára ezt mondja: FIGURE, fn. A számtanban: számot jelölő írásjegy, mint 2, 7, 9.

Kételyt fejezett ki, azt a munkát végezve, amelyet a törvénytelenség titkaként ábrázol az Írás. Az adventisták számára azonosította — ha készek meglátni —, hogy a föld történelmének e korszakában az igazságot magadnak kell megértened, és nem emberekre hallgatnod; mert „. . . a törvénytelenség titkos bűne immár munkálkodik: . . . .”

Ez félrevezetés, és a teológusok gyakran élnek vele. Ha meg akarod érteni, mit jelent egy szó a Bibliában vagy a Prófétaság Lelkében, nem a szótárakhoz fordulsz először; hanem a prófétához. Például Dániel a héber rum szót használja Dániel 8:11-ben, amelyet így fordítanak: „elvétetett”. Az emberek azt gondolják, hogy ez azt jelenti: „eltávolíttatott”, de Dániel még öt másik alkalommal használja a rum szót, és az soha nem azt jelenti, hogy „elvenni” — hanem azt, hogy „felemelni és felmagasztalni”. Ezért azt gondolni, hogy a rum Dániel 8:11-ben azt jelenti, hogy „elvenni”, annyi, mint a hagyományt követni, nem pedig azt, ahogyan Dániel használta ezt a szót.

Hasonlóképpen Ellen White esetében is: Ha azt akarod állítani, hogy az Early Writings, 74. oldalán a „figures” művészi alakokat vagy grafikákat jelent, mondhatod ezt: „Az Ellen White korabeli szótár nem mondja, hogy a figures számtant jelent”, bízva abban, hogy a legtöbb ember ezt nem fogja ellenőrizni. Ám ha mégis megtennék, azt találnák, hogy a figures valóban számtant jelent.

De elsőként magához Ellen White-hoz fordulunk: mit ért ő a számadatok alatt? A Korai írások 74. oldalán ezt mondja: „Kezét ráhelyezte, és eltakart egy tévedést némely számadatban”, a 236. oldalon pedig ezt mondja: „Kezével elfedett egy tévedést a prófétai időszakok kiszámításában.” A prófétanő egyértelművé teszi, hogy szóhasználatában a számadatok a prófétai időszakokat jelentik — a számítást, nem pedig a rajzolatot.

Tehát mi fölött tartotta az Úr a kezét? Egy tévedés fölött tartotta a kezét a prófétai időszakok kiszámításában — a számadatok fölött.

Ez a csattanó. Sokan ugyanazt az üzenetet képviselik, amelyet mi is, és én támogatom őket. De amikor az 2520-ról van szó, és arról, hogy Ellen White érvényes próféciának tartotta-e azt, ez az érv — ez a bizonyíték, és innen kell kiindulni. Minden más érv érvényes és igaz, de ez a kiindulópont.

A Korai írások 74. oldalán, ahol azt mondja, hogy az Úr kezét rajta tartotta egyes számadatokban előforduló tévedésen, ugyanebben a könyvben, a 236. oldalon meghatározza, mit jelent ez: „Láttam Isten népét, amint örömteli várakozással tekintettek Uruk elé. De Istennek az volt a szándéka, hogy próbára tegye őket.” A késedelem idejéről, az első csalódásról beszél.

Nem az 1844. október 22-i Csalódásról beszél, mert ott is próbára fognak tétetni; hanem itt a késedelem idejéről szól: „Isten úgy tervezte, hogy próbára tegye őket.” „Kezével elfedett egy tévedést a prófétai időszakok kiszámításában.” Miképpen akarta őket a késedelem ideje által próbára tenni? Úgy, hogy kezét a prófétai időszakokra vonatkozó értelmük fölött tartotta. Nincs mitől félnetek a jövőt illetően, kivéve ha elfelejtjük, miként vezetett bennünket az Úr a múltban, a milleriták történetében és tanításaiban.

E prófétai időszakokra vonatkozó tanítások idézték elő a késedelem idejét. „Kezével elfedett egy tévedést a prófétai időszakok kiszámításában. Azok, akik Urukat várták, nem fedezték fel ezt a tévedést” — egyetlen tévedést — „és a legtanultabb férfiak sem, akik az idő ellen foglaltak állást, nem látták meg azt. Isten úgy rendelte, hogy népének csalódással kelljen szembesülnie. Az idő elmúlt, és akik örömteli várakozással tekintettek Megváltójuk elé, szomorúak és csüggedtek lettek, míg azok, akik nem szerették Jézus megjelenését, hanem félelemből fogadták el az üzenetet, örültek annak, hogy nem jött el a várt időben. Hitvallásuk nem érintette a szívet, és nem tisztította meg az életet. Az idő elmúlása igen alkalmas volt arra, hogy az ilyen szíveket nyilvánvalóvá tegye. Ők voltak az elsők, akik elfordultak, és gúnyolták a bánkódó, csalódottakat, akik valóban szerették Megváltójuk megjelenését. Láttam Isten bölcsességét abban, hogy próbára tette népét, és alapos vizsgálatnak vetette alá őket, hogy kiderüljön, kik azok, akik a megpróbáltatás órájában meghátrálnának és visszafordulnának.”

Jézus és az egész mennyei sereg együttérzéssel és szeretettel tekintett azokra, akik édes várakozással vágytak meglátni Őt, akit lelkük szeretett. Angyalok lebegtek körülöttük, hogy meg­tartsák őket megpróbáltatásuk órájában. Azok, akik elmulasztották befogadni a mennyei üzenetet, sötétségben maradtak, és Isten haragja felgerjedt ellenük, mert nem akarták elfogadni a világosságot, amelyet a mennyből küldött nekik. Azok a hűséges, csalódottak, akik nem tudták megérteni, miért nem jött el Uruk, nem maradtak sötétségben. Ismét Bibliájukhoz vezettettek, hogy kutassák a prófétai időszakokat. Az Úr keze elvétetett a számokról, és a tévedés — egyetlen tévedés — megmagyaráztatott.

Itt megmagyarázza az 1843-as Chartán szereplő számadatokban rejlő tévedést, és már korábban meghatározta, hogy e számadatok a prófétai időszakokat jelképezik. „Megértették, hogy a prófétai időszakok 1844-ig terjedtek, és hogy ugyanazok a bizonyítékok, amelyeket annak igazolására hoztak fel, hogy a prófétai időszakok 1843-ban zárultak le, azt bizonyították, hogy azok 1844-ben érnek véget.” A vita ezzel lezárult! Ellen White jóváhagyásának pecsétjét helyezi a 2520-ra.

Az 1843-as táblázaton csupán három olyan prófétai időszak szerepelt, amelyekről úgy értették, hogy 1843-ban végződtek: az 1335, a 2520 és a 2300. Isten kezét egy tévedés fölött tartotta egyes számításokban — e táblázat prófétai időszakaiban — mindaddig, amíg kezét el nem vonta. Amikor kezét elvonta, a hűségesen várakozókat arra vezette, hogy ismét tanulmányozzák a prófétai időszakokat, és azt találták, hogy ugyanazok a bizonyítékok, amelyek arra indították őket, hogy azt hirdessék: a prófétai időszakok 1843-ban zárultak le, akkor már annak bizonyítékául ismertettek fel, hogy ezek közül kettő 1844-ben végződött.

Az 1335 508-ban kezdődik és 1843-ban ér véget. A 2520 Kr. e. 677-ben kezdődik, és érinti az év teljessége. Az úttörők úgy gondolták, hogy 1843-ban ér véget, de később megértették, hogy ugyanaz a bizonyíték, amely arra vezette őket, hogy 1843-at jövendöljék meg, azt bizonyította, hogy a 2520-as prófécia 1844-ben ért véget. A 2300-as prófécia Kr. e. 457-ben kezdődik, és úgy gondolták, hogy 1843-ban ér véget, de a csalódás után, a prófétai időszakok tanulmányozása révén felismerték, hogy 1844-ben ért véget.

Mindössze három próféciáról állították, hogy 1843-ban ér véget, és ezek közül az egyik valóban akkor ér véget: az 1335. Ez a prófécia nem az, amely fölött az Úr rajta tartotta kezét. Ez a Milleriták történetét jelöli meg a késedelem idejétől az éjféli kiáltáson át egészen 1844. október 22-ig.

A tegnapi előadásban ezzel az Ellen White-idézettel fejeztük be: „Áldottak a szemek, amelyek látták azokat a dolgokat, amelyeket 1843-ban és 1844-ben láttak.” Ez azt jelenti: „Áldott, aki eljut 1843-hoz.” A következő bekezdésben ezt mondja: „Az üzenet adatott. És nem szabad késedelemnek lennie az üzenet megismétlésében, mert az idők jelei teljesednek; a befejező munkát el kell végezni. Rövid idő alatt nagy munka fog végbemenni. Hamarosan Isten rendeléséből olyan üzenet adatik, amely hangos kiáltássá duzzad. Akkor Dániel megáll a maga sorsában, hogy bizonyságát tegye.” Manuscript Releases, 21. kötet, 437.

Dániel, amint a maga sorsrészében áll, a Dániel 12 13. verse. „Boldogok a szemek, amelyek látták azokat a dolgokat, amelyeket 1843-ban és 1844-ben láttak” a 12. vers. Ellen White isteni magyarázatát adja a Dániel 12:12–13-hoz, mondván, hogy ezek a versek nem időpróféciáról szólnak, hanem egy olyan tapasztalatról, amely magában foglalja 1843-at és 1844-et, s amelyet 1843 félreértése idézett elő, és amely késedelmi időt eredményez. Amikor eljön a késedelmi idő, „boldog, aki vár.” Jóllehet a látomás késik, várj reá. Boldog az, aki hűségesen vár a Késedelmi Időtől addig, míg az ajtó bezáratik. Amit a hűségesek 1843-ban és 1844-ben látnak, olyan áldás, amely bevezeti őt a Szentek Szentjébe.

Az 1335-ös prófécia 1843-ban ért véget, jelezve az Éjféli Kiáltás eljövetelét. A 2520-as és a 2300-as prófétai időszak 1844-ben ér véget. Ellen White azt mondja, hogy ugyanaz a bizonyíték, amely arra vezette őket, hogy hirdessék: a 2520, a 2300 és az 1335 1843-ban ér véget, akkor úgy ismertetett fel, hogy bizonyítsa: ezek 1844-ben fognak lezárulni.

Ebben a történetben az imádók két osztálya van. A hűtlen osztály gúnyt űz a várakozókból, a várakozókat azonban visszavezetik a prófétai időszakokhoz, és megértik, hogy ugyanaz a bizonyíték, amely arra vezette őket, hogy az 2520 és a 2300 végét 1843-ban azonosítsák, azt bizonyította, hogy azok 1844-ben értek véget.

Jóllehet a várakozók ezt felismerték, nem égtek úgy az Úrért, mint az első csalódás előtt. Az Éjféli Kiáltás üzenete nyomán ismét lángra lobbannának. A várakozók már az Éjféli Kiáltás előtt megértették 1844-et, a próféciák végét.

Az Éjféli Kiáltás üzenete lehetővé tette a várakozók számára, hogy azonosítsák 1844. október 22-ét. Ezzel az ismerettel többé nem csupán valamikor 1844-ben volt; hanem éppen ezen a napon, és ez adott erőt az üzenetnek.

Látod a folyamatot? Azok a tanítások, amelyek ezt a tapasztalatot létrehozzák, három prófécia: az 1335, a 2300 és a 2520.

Miután ezt felismerték, elkezdték hirdetni: „Jöjjetek ki Babilonból.” Ez a második angyal üzenete.

Legyünk világosak: Mi ér véget a késedelem idején? Az 1843-as tábla használata. Ezt a táblát félretették, mert ekkorra már megértették, hogy az Úr 1844-ben jön el, míg a tábla 1843-at jelölt. Ezért a Második Angyal Üzenetének történetére nézve félretették a táblát.

Mi lesz az ő üzenetük a Második Angyal történetében? Az utolsó bekezdés megmagyarázza.

Milyen prófétai időszakok? A 2520 és a 2300. Ez az ő üzenetük ebben a történelemben. Most pedig ezt mondják: „Megértettük! Ezek a próféciák 1844-ig terjednek.” Az ő üzenetük az Éjféli Kiáltás történetében a 2520 és a 2300 éves próféciák.

Mi történik, amikor a 2520-at a 2300 nappal összefüggésben mutatod be? A millerita történelemben kizárnak a gyülekezetekből, és erőfeszítés történik annak az üzenetnek az elhallgattatására.

Anélkül, hogy most a 2520-ról szóló tanulmányba bocsátkoznánk, azt igyekszünk megmutatni, hogy Ellen White jóváhagyásának pecsétjét helyezi a 2520-ra. Ha ezt nem látod, azért kell imádkoznod, hogy Jézus vegye le a hályogot a szemedről. Ellen White azt mondta, hogy ugyanazok a bizonyítékok, amelyek arra vezették őket, hogy 1843-at jelöljék meg, később úgy mutatkoztak meg, mint amelyek bizonyítják, hogy ezek a prófétai időszakok 1844-ben értek véget. A prófétai időszakokat, vagy számokat, mindig többes számban azonosítja. Az 1843-as táblázaton csak három olyan prófétai időszak van, amely 1843-ban ért véget.

Az az időszak, amely valóban 1843-ban végződik, az 1335; nyelvtani pontosság szerint ahhoz, hogy ő „számokról” és „prófétai időszakokról” beszélhessen, legalább két prófétai időszak szükséges. Ha pedig három van, és egyet elveszünk, akkor az általa jóváhagyott kettő a 2520 és a 2300, függetlenül attól, mit mond bárki más.

E történetben, beleértve az adventisták 1844. október 22-i nagy csalódását is, az Úr olyan tapasztalatot munkált, amelyben kizárattak az egyházakból, hogy ne emberek befolyására, hanem Isten Igéjére álljanak. Erre a tapasztalatra volt szükségük ahhoz, hogy meglegyen bennük a hit Jézus Krisztussal együtt belépni a Szentek Szentjébe. Ő tökéletesítette őket, hogy az Örökkévaló Evangéliumot befejezésre vigye.

Ezután két úttörő következik: James White és Uriah Smith. A modern teológusok elsősorban e két férfira hivatkoznak annak állítására, hogy James White 1863-ban elvetette a 2520-at, és hogy Uriah Smith az 1870-es és 1880-as években írt műveiben szintén elvetette azt.

Visszatérünk 1844-hez és az azt közvetlenül követő időszakhoz, hogy lássuk, miként írja le James White és Uriah Smith ugyanazt a történelmet, amelyet Ellen White az imént leírt. Ő a prófétai időszakokról beszél, valamint arról, hogy az Úr visszavonja kezét és felismerhetővé válik a tévedés; és ugyanezt teszi ez a két úttörő is.

Ellen White nem mondja ki a „2520” vagy a „hét idő” kifejezést, Uriah Smith és James White azonban igen. Világossá teszik, hogy az e történetben elismert prófétai időszakok a 2520 és a 2300 voltak.

James White egy olyan történéssel foglalkozik, amelyben emberek elutasítják az Éjféli Kiáltást, és letérnek az ösvényről. Erre válaszol, és ezt a történetet fogja tárgyalni.

Most megmondja nekünk azokat a prófétai időszakokat, amelyekről úgy vélték, hogy 1843-ban végződnek.

„Ez azonban csupán látszólag volt így.” Csupán látszólag úgy, hogy 1843-ban értek véget. Azt fogják találni, hogy 1844-ben értek véget.

Azok a prófétai időszakok, amelyek során „a Gondviselés keze rajta tartotta kezét a tévedésen”, magukban foglalták a 2520-at is.

Uriah Smith és James White egyaránt tanúsítják, hogy azok a prófétai időszakok, amelyeket 1844-ben befejeződőnek ismertek fel, a 2520 és a 2300 év voltak, ugyanazokat a kifejezéseket használva, mint Ellen White a Korai írások 236. oldalán és az azt követő oldalakon.

Gábriel megmutatta neki azt a módszert, amelyet mi „proof-texting”-nek nevezünk: sort sorra, itt egy keveset és ott egy keveset.

Gábriel átadta neki az igazság láncolatának kezdetét és az igehelyekkel való bizonyítás módszerét.

Ellen White azt mondja, hogy Gábriel adta William Millernek az igazság láncolatának kiindulópontját, és William Miller tanúsítja, hogy a három kiindulópont, amelyet kapott, Kr. u. 508, Kr. e. 677 és Kr. e. 457. Gábriel angyal adta neki e próféciák kiindulópontjait, amelyek az Éjféli Kiáltás történetét eredményezték.

Ha elutasítod ezeket az alapvető igazságokat, egyúttal a Prófétaság Lelkét is elutasítod. Ellen White jóváhagyását adja a 2520-ra. Ha elveted a 2520-at, akkor a gyermeket is kiöntöd a fürdővízzel együtt.

Ha elutasítod a Prófétaság Lelkét, el fogod utasítani az 1843-as Táblázatot; és ha elutasítod ezt a Táblázatot, a Prófétaság Lelkét utasítod el.

Amint ezt lezárásként összefoglaljuk, amikor White testvér azt mondja, hogy a jövőtől nincs mit félnünk, kivéve ha elfelejtjük az Úr vezetését, én azt mondom, hogy az az Úr-vezetés, amelyről ő beszél, a Várakozás idejétől a bezárt ajtóig terjedő történelem — az a történelem, amelyet ez a kifejezés jelöl: Az éjféli kiáltás. A jövőtől nincs mit félnünk, kivéve ha elfelejtjük, miként vezetett bennünket az Úr Az éjféli kiáltás tapasztalatában, valamint az e vezetéssel összefüggő tanításokat is. Azok a tanítások, amelyek ezt a tapasztalatot létrehozták, a három időprófécia, amelyek azokkal a dátumokkal kezdődnek, amelyeket Gábriel angyal adott William Millernek. A jövőtől nincs mit félnünk, kivéve ha elfelejtjük ezeket a tanításokat, beleértve a 2520-at is, amelyek Az éjféli kiáltás tapasztalatát létrehozták, miközben az Úr a milleritákat az örökkévaló evangélium csúcspontján vezette át.

Ha elvetitek az alapokat, a Prófétaság Lelkét vetitek el. Ha elvetitek a Prófétaság Lelkét, az alapokat vetitek el. Együtt járnak. Ahol nincs Prófétaság Lelke, ott nincs látomás.

Azok az adventisták, akik felveszik a fenevad bélyegét, Sátán zászlaja alatt állva, először a Prófétaság Lelkét utasítják el.

Ebben a szakaszban két csoport van: azok, akik tovább haladnak az Úr megismerésében, továbbra is eszik az Ő testét és isszák az Ő vérét, és továbbra is tanulmányozzák Isten Igéjét, valamint azok, akik ezt nem teszik. Az igazság kibontakozása még nincs befejezve; lesz mondanivalójuk a szentélyszolgálatról, amit még nem mondtak el. Hangsúlyozni fogják a korszakváltást Krisztus idejében, amely előképezi a millerita időben bekövetkező változást, és előremutat arra a korszakra, amikor Krisztus az elhunytak ítéletéről az élők ítéletére vált át. Lesz mondanivalójuk a szentélyről és arról, miként jelöli meg az Úr e korszakváltásokban az Ő mozgásait Lelkének kitöltetése által.

Még néhány idézet, és csaknem készen vagyunk.

Azok a hetednapi adventisták, akik elutasítják az Éjféli Kiáltást, letérnek az ösvényről, és elvetik az Úr vezetését, valamint azokat a tanbeli tanításokat, amelyek az Éjféli Kiáltás történetét létrehozták. Ezt kell félnünk: hogy elutasítjuk ezeket a tanításokat, és nem értjük meg azt a tapasztalatot. Ezzel a Prófétaság Lelkét vetjük el.

White testvérnő jóváhagyásának pecsétjét helyezi a 2520-ra. Meg fogjuk mutatni, miként helyezi rá jóváhagyásának pecsétjét az 1843-as táblázaton szereplő egyéb igazságokra is.

A világ végén, amikor mindez történelmünkben az Örökkévaló Evangélium tetőpontjához érkezik, az adventizmus szembesülni fog a háromlépcsős próbatételi folyamattal, amelynek előképe már megmutatkozott, amint az William Miller tapasztalatában látható.

William Miller három hibát követett el: (1) Elutasította az Éjféli Kiáltást, és letért az ösvényről az alant levő gonosz világba. (2) Azután emberi befolyásban bízott, Joshua Himesban. (3) Elutasította a szombatot.

Felmerült egy kérdés: „Elvetette-e a szombatot vagy a szentélyt?” Az a tanítás, amely abban az időszakban a földi szentélyről a mennyei Szentélyre helyeződött át, lehet, hogy Miller számára nem vált teljesen érthetővé. Amikor Ellen White-ot bevezették a Szentek Szentjébe, meglátta a Tízparancsolatot a frigyládában, és a szombat parancsolatát szent ragyogás övezte.

Amit Miller elutasított, az Isten törvénye volt — a szombat. Így hát Miller elutasította az éjféli kiáltást, azután a testre támaszkodott, majd felvette a fenevad bélyegét. Ez megismétlődik a világ végén.

Ezékiel 8-ról és 9-ről, a megpecsételésről tesz megjegyzést. White testvér azt mondja, hogy az Ezékiel 9-ben említett megpecsételés ugyanaz, mint a Jelenések 7-ben szereplő megpecsételés. A 144 000 megpecsételésének időszakáról beszél. Azt mondja, hogy azok, akiknek őröknek kellett volna lenniük, elárulták a rájuk bízott megbízatást.

Letérnek az ösvényről.

Jeremiás, William Miller második kudarcáról szólva, ezt mondta: „Így szól az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testbe helyezi erejét, és akinek szíve eltávozik az Úrtól.” Jeremiás 17:5. Ha emberben bízol, a szíved eltávozik az Úrtól.

A végső első elutasítás az Éjféli Kiáltás, Isten hatalmának megnyilatkozásának megismétlődése. A második a testre való támaszkodás. A harmadik a vasárnaptörvény.

Egy bizonyos: azok a hetednapi adventisták, akik Sátán zászlaja alá állnak, először a Prófétaság Lelkébe vetett bizalmukat fogják feladni.

Az adventizmus megismétli azt a háromlépcsős megpróbáltatási folyamatot, amelyben William Miller kudarcot vallott. Ám angyalok várnak arra, hogy Millert feltámasszák és hazavigyék az ő Megváltójához. Azokra az adventistákra azonban, akik felveszik a fenevad bélyegét, nem azok az angyalok várnak.

Miért kell emlékeznünk az Éjféli Kiáltásra? Mert a történelem meg fog ismétlődni. Ebben a történelemben a megrázást előidéző üzenet az 2520 és a 2300 lesz; emiatt emberek fognak kiválni az egyházakból.

De vajon ez a történet, az Éjféli Kiáltás, valóban meg fog ismétlődni, vagy csupán valamiféle történeti esemény? Figyeljük meg a következő idézetet:

Az Éjféli Kiáltás története a legteljesebb mértékben megismétlődik.

Ellen White megértette, hogy a 2520 érvényes időprófécia volt, és hogy azt az Úr használta fel a késedelem idejének, annak a csalódásnak az előidézésére, amely azt a tapasztalatot hozta létre, amely felkészítette a férfiakat és a nőket arra, hogy hit által Krisztussal együtt belépjenek a Szentek Szentjébe.

Még nem kíséreltük meg a 2520 bibliai bizonyítását. Habakuk két táblájáról szóló e tanulmányban először egyértelművé kívánjuk tenni, hogy Ellen White támogatja azokat a tanításokat, amelyeket ma az adventizmus elvet; ezt követően pedig rátérünk a bibliai tanulmányozásra.