The Book of Joel and The Laodicean Seventh-day Adventist Church - Number Twenty-Five

Jóel könyve a laodiceai Hetednapi Adventista egyház vezetését szembesíti fokozódó lázadásának bizonyságtételével négy nemzedéken át. E négy nemzedéket Ezékiel könyvének nyolcadik fejezete is szemlélteti, ahol a negyedik nemzedék huszonöt férfia a nap előtt borul le. 1901-ben, 1888 lázadása után tizenhárom évvel, az Adventista egyház egy bizottságot szervezett az egyház vezetésére.

Az első Generálkonferencia Végrehajtó Bizottsága az 1901-es Generálkonferencia-ülésszakon végrehajtott nagy átszervezés során jött létre, és 25 tagból állt. Ez jelentős bővülés volt az 1901 előtti bizottsághoz képest, amelynek csak 13 tagja volt. A tagok száma az évek során növekedett, Jézus azonban mindig a véget a kezdettel azonosítja. A kezdet 25 tag volt, közülük egy mint vezető, párhuzamban a szentélyben végzett szolgálat rendjével, amely 24 papból és egy főpapból állt.

Júdás és a Szanhedrin a lázadás két jelképe Krisztus idejében. A Szanhedrin a laodiceai Hetednapi Adventista Egyházat jelképezi. A Szanhedrin részvétele Krisztus keresztre feszítésében előképezi az adventizmus szerepét a vasárnaptörvény válságában. A Szanhedrin — a jeruzsálemi legfőbb zsidó tanács, amely főpapokból, vénekből és írástudókból állt, és amelynek élén Kajafás főpap állt — központi szerepet játszott a Jézus halálához vezető eseményekben.

Jézus Gecsemánéban történt letartóztatása után (amelyet Júdás árulása tett lehetővé) éjnek idején a Szanhedrin elé vitték Kajafás házába. Bizonyságot kerestek ellene, hogy elítélhessék, és tanúkat állítottak elő, akik istenkáromlással és lázítással vádolták.

Amikor Kajafás közvetlenül megkérdezte Jézust, vajon ő-e a Messiás (vagy az Isten Fia), Jézus igenlő válasza — „Te mondtad” — arra indította a főpapot, hogy kijelentse: „Káromlás!” A tanács halálra méltónak ítélte őt. Mivel a római uralom alatt nem volt felhatalmazásuk halálos ítélet végrehajtására, Jézust átadták Poncius Pilátusnak, a római helytartónak, és lázadással vádolták meg, hogy római kivégzést eszközöljenek ki. A tényleges keresztre feszítést Pilátus parancsára római katonák hajtották végre, de csak azután, hogy Pilátus engedett a főpapok és a tömeg nyomásának (akik Jézus halálát és Barabbás szabadon bocsátását követelték).

Ha az igehely valóban azt jelenti, amit mond, akkor azok, akiket úgy azonosítanak, mint akik „Barabbást választják”, képtelenek lesznek megérteni, mit tanít az igehely. Ezek azok az emberek a 2 Thesszalonika levelében, akik erős tévelygést kapnak, mivel nem szerették az igazságot. Azokról, akik Barabbást választják, ezt mondja: „Akik ragaszkodásukat Krisztuson kívül bármely vezetőnek adják, olyan elvakult rajongás uralma alá kerülnek testben, lélekben és szellemben, amely annyira megbűvölő, hogy annak hatalma alatt a lelkek elfordulnak az igazság hallásától, hogy hazugságnak higgyenek.” Azok, akik Barabbást választják, a kereszt és a vasárnaptörvény útjelzője előtt már Sátán uralma alatt állnak. Abban az állapotban semmiképpen sem érthetik meg, mit tanít az igehely. Ezért majd azt állítják: „azok a körülmények, amikor White testvérnő e szavakat leírta, arra a sajátos történelmi helyzetre vonatkoztak, nem a jelenre.” Talán azt mondanák: „Általános értelemben beszél a kereszténységről, és ez nem vonatkozik közvetlenül a hetednapi adventistákra.” Badarság.

Természetesen annak a történelmi korszaknak a körülményei, amikor White testvérnő e szavakat írta, valójában személyes történetéhez fűzött magyarázatként szolgáltak; de éppen úgy, mint János esetében a Jelenések könyvében, amikor a prófétának azt parancsolják, hogy írjon, azt parancsolják neki, hogy írja meg „amiket láttál, és amik vannak, és amik ezek után lesznek”. Amikor a próféta feljegyzi a jelenvaló dolgokat, egyúttal azokat is feljegyzi, amelyek majd bekövetkeznek.

Az adventizmus vezetőségét Ezékiel huszonöt embere jelképezi, akik prófétailag egybeesnek azzal a kétszázötven férfival is, akik Kóréval, Dátánnal és Abirámmal álltak. Ugyanilyen jelentőséggel bír, hogy az 1888-as lázadókat és a minneapolisi Generál Konferenciát White testvérnő úgy azonosította, mint akik Kóré, Dátán és Abirám lázadását ismételték meg. White testvérnő közvetlenül tanítja, hogy amikor a Jelenések tizennyolcadik fejezetének angyala alászáll, és dicsőségével beragyogja a földet, megkezdődik a késői eső.

White nővér közvetlenül tanítja, hogy a Jelenések könyve tizennyolcadik fejezetének angyala az 1888-as Általános Konferencián szállt alá A. T. Jones és E. J. Waggoner üzeneteivel. Amikor jelen volt a konferencián, annyira lesújtotta a lázadás, hogy elhatározta: összecsomagolja holmiját és távozik; de egy angyal azt mondta neki, hogy maradnia kell, és fel kell jegyeznie a történetet, mert az Kóré lázadásának megismétlődése volt. Miért akarta az angyal, hogy ez feljegyzésre kerüljön, ha nem azért, hogy bizonyságul szolgáljon az utolsó napokban? Ha ez bizonyság az utolsó napok számára, mi mást jelenthetne, mint hogy a laodíceai Hetednapi Adventista egyház a vasárnapi törvény válsága idején a Szanhedrin nyomdokain fog járni, és különösen az odáig vezető történelmet illetően.

Jones és Waggoner üzenetét úgy mutatták be, mint „a hit általi megigazulás üzenetét, valóság szerint”, a „laodiceai üzenetet”, „Krisztus igazságának üzenetét” és „a harmadik angyal üzenetét”. A lázadók ellenálltak az üzenetnek, és elvetették a Prófétaság Lelkének vezetését, valamint az összejövetel kiválasztott követeit is. White testvérnő azt is tanítja, hogy amikor New York város nagy épületei Isten hatalmának egy érintésére ledőlnek, akkor fog beteljesedni a Jelenések 18:1–3. 9/11 óta a laodiceai Hetednapi Adventista egyház vezetősége Kóré lázadását, a huszonöt ősi férfi lázadását, az 1888-as vezetés lázadását és a Szanhedrin lázadását ismétli meg abban az időszakban, amely a kereszthez vezetett. Az a huszonöt férfi egy olyan jelképet alkot, amely egy hamis lévita papságot ábrázol.

A lévita huszonöt éves volt, amikor megkezdte szolgálatát.

A lévita huszonöt éves korában kezdi meg szolgálatát, és huszonöt évig szolgál, ötvenéves koráig. A szövetség követe Malakiás harmadik fejezetében a vasárnaptörvény idején megtisztítja és meg is tisztítja a lévitákat, miként tette 1844. október 22-én.

A „25” szám mint jelkép nem csupán a hűséges lévitát, hanem a hamis lévitát is jelképezi. A „25” mint jelkép ezért az imádók két osztályának szétválasztását azonosítja, legyenek azok bölcs és balga szüzek, juhok és kecskék, búza és konkoly. A huszonötös szám nem csupán a lévita jelképe, hanem ugyanilyen fontos módon a léviták szétválasztásának (megtisztításának) is a jelképe. Ez a szétválasztás a vasárnapi törvénynél történik, és Isten prófétai Igéjének egyik elsőrendű tárgya. Találó tehát, hogy Máté huszonötödik fejezete egyszerűen Jézusnak a világ végéről szóló, Máté huszonnegyedik fejezetében adott próféciájának folytatása.

Amikor Jézus eltávozott a templomból, többé nem tért vissza. A huszonharmadik fejezet utolsó verseiben Jézus ítéletet mondott a Szanhedrin fölött, és az ítélet „nyolc” jajként jut kifejezésre, ily módon meghamisítva a bárkában levő nyolc lelket, a körülmetélés nyolcadik napját, a feltámadás nyolcadik napját, Ábrahám nyolc nemzedékét a 430 évtől kezdve és tovább. A hamis „nyolc” száma összhangban áll a hamis Lévitával.

Máté huszonkettedik fejezete a gonoszok kévékbe kötésének szemléltetésével zárul, és Krisztusnak a kekeckedő zsidókkal való utolsó érintkezésével fejeződik be. Ezután a 24. fejezetben utoljára hagyja el a templomot, megszüntetve szolgálatát az ősi Izráelért. A fejezet ott ér véget, ahol elkezdődött: annak kijelentésével, hogy házuk üresen hagyatott nekik; és amit a templom első megtisztításakor Atyja házának nevezett, az most az üres zsidó ház volt.

A 24. fejezetben Jézus a templomra és annak közelgő pusztulására vonatkozó kérdésekre fog válaszolni. A pusztulásnak éppen abban a nemzedékben kellett bekövetkeznie, amely a viperák nemzedéke volt. Ő elhagyta azt a templomot, hogy soha többé ne térjen vissza, ezért az általa előadott jövendölések nem a szó szerinti, hanem a lelki Izraelre vonatkoznak. Amikor Krisztus elhagyja azt a templomot, amely a laodiceai Hetednapi Adventista Egyház, miként az ősi Izraellel is cselekedett, ugyanakkor a száznegyvennégyezer emberi temploma örökké egyesülni fog az isteni templommal. Amikor Jézus elhagyta az ősi Izrael templomát, egykori szövetséges népétől örökre elvált.

Máté tizenegyedik fejezetétől a huszonkettedikig terjedő szakasz az 1Mózes könyvében a tizenegyedik fejezettől a huszonkettedikig húzódó vonal ómegája. Amikor ez a vonal az 1Mózes 11-ben elkezdődik, egyúttal Bábel és Bábel halálszövetségének kezdetét is jelöli, amely a maga ómega-beteljesedését a Jelenések könyve 17. fejezetének 11. versében éri el; ez az a vers, amely a tizenegyedik fejezettől a huszonkettedikig terjedő szakaszt alkotó verseknek éppen a középpontja. Az 1Mózes, Máté és a Jelenések könyvében a tizenegyediktől a huszonkettedikig terjedő fejezetek közepe egyaránt a zászlót vagy annak hamisított zászlaját hangsúlyozza. Az 1Mózesben ez a körülmetélkedés volt, Mátéban Péter és a Kőszikla, amelyre Krisztus felépítené egyházát, a Jelenések könyvében pedig a hamisított fenevad, aki volt és nincs, és fel fog jönni, aki a nyolcadik, és a hét közül való, és aki azután a sárkánnyal egyesül házasságban.

A tizenegy és a huszonkettő olyan jelképek, amelyek az istenség és az emberség egyesülését azonosítják, s éppen ez az a kérdés, amelyet az képvisel, hogy Krisztus az Ő törvényét a mi szívünkre és elménkbe írja. A 11 és a 22 a száznegyvennégyezer szövetségének jelképei. Máté huszonharmadik fejezetében a hamis papság nyolc jajt kapott; ugyanabban az időpontban az igaz papság felkenetést nyer. A papokat hét napon át szentelték fel, és a nyolcadik napon kezdték meg szolgálatukat.

Nem véletlen, hogy a papok felszentelésének hét napja, amely ahhoz vezetett, hogy szolgálatukat a nyolcadik napon megkezdjék, a Számok könyve nyolcadik fejezetének első versében kezdődik, mert a „81” a papok jelképe.

A huszonharmadik fejezet azonosítja a hamis levitákat, akik akkor lepleződnek le, amikor a valódi leviták elpecsételtetnek. Máté huszonkettedik fejezete azzal zárul, hogy senki sem mert többé kérdést feltenni Jézusnak, majd a huszonharmadik fejezetben előterjeszti a nyolc jajt, kijelentve, hogy a Szanhedrin kegyelmi ideje lezárult, és hogy azután meg kellett kezdődnie a végrehajtó ítéletnek. A huszonnegyedik fejezetben a templomot a zsidók házaként azonosítja. Fontos látni a fejezetekben megmutatkozó sorrendet.

Máté tizenegyedik fejezetétől a huszonkettedikig terjedő fejezetei az Istennek egy választott néppel kötött szövetsége összefüggésében az egyszáznegyvennégyezer elpecsételésének befejezését jelölik azonosító módon. Palmoni szimbolikája, az alfa, a tizenegyedik fejezetben, valamint az Ő szimbolikája, az ómega, a huszonkettedik fejezetben, tovább gazdagítja a fejezeteken belüli elbeszélést.

A huszonharmadik fejezet az engesztelés, az isteni és az emberi egyesítése, amint azt a huszonhármas szám jelképezi. A fejezet azonban a konkoly, a hamis papság és a hamis léviták végrehajtó ítéletéről szól. Minden pap lévita volt, de nem minden lévita volt pap. Lévi leszármazottain belül egyedül Áron vérvonala volt alkalmas a papságra. A Biblia kijelenti, hogy a léviták huszonöt éves korukban kezdik meg szolgálatukat, de Kehát fiai harmincéves korban szolgálnak.

A „30” szám azokat a papokat jelképezi, akik Kéhát vérvonalából származtak; Kéhát Lévi fia volt, Kéhát fia pedig Amrám, aki Áron atyja volt. Lévi jelentése: „Istenhez csatolt” vagy „Istenhez kapcsolt”. Kéhát jelentése: „az Ő jelenléte köré összegyűlve”. Amrám jelentése: „felmagasztalt nép”, Ároné pedig: „fényhordozó” vagy „felmagasztalt közbenjáró”. Együttesen a Vörös-tengertől a Sínaiig vezető mozgást rajzolják ki, ily módon előképezve az Isten és a százhuszonnégyezer közötti szövetséget, akik az emberi templom, amely egyesül az isteni templommal, amikor Krisztus másodszor nyújtja ki kezét, hogy maradék népét összegyűjtse az Ő szentélyébe, ahol aztán felemeli és felmagasztalja őket, miközben megvilágosíttatnak a mennyei Főpap által, miként megvilágosította Sadrákot, Mésákot és Abédnegót.

A „30” szám a papok felkészülési időszakát jelképezi, és a 25-öt, mint a léviták korát, a 30-ra kell alkalmazni, sorról sorra, mert minden pap lévita volt, de nem minden lévita volt pap. A harminc azt a felkészülési időszakot jelképezi, amely 1989-ben, a vég idején kezdődött, és az Egyesült Államokban bevezetett vasárnapi törvénynél ér véget. A huszonötös szám, mint a léviták jelképe, egyúttal két osztály közötti elválasztás jelképe is, és a papokkal összefüggésben egy elválasztást azonosít. A huszonöt jelöli a léviták és a hamis léviták elkülönülését a vasárnapi törvénynél, és a valódi papok és a valódi léviták összefüggésében is különbséget tesz, jóllehet nem negatív elválasztást, mint a hamis léviták esetében.

Kehát Lévi három fő ágának egyike volt (Gersónnal és Merárival együtt). A papi vonal kifejezetten Kehát leszármazottján, Áronon keresztül származott. Áron Lévi negyedik nemzedékbeli leszármazottja, és a papi kiváltság e keháti ágon belül az ő férfi utódaira volt korlátozva. A kehátiták összessége (Kehát minden leszármazottja) abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a legszentebb tárgyakat hordozhatta, de ténylegesen csak Áron vonala végezhette a papi szolgálatot az oltárnál és a szentélyben. Áron ugyanazt a negyedik nemzedéket képviseli, mint Jóel „vénei”, vagy Ezékiel nyolcadik fejezetének „öreg emberei”, akik meghajolnak a nap előtt.

A papok számára meghatározott 24 váltakozó szolgálati rend (osztály) rendszere (és hasonlóképpen a nem papi Léviták számára is, támogató feladatkörökben, mint például az énekesek és a kapuőrök) Dávid király által került bevezetésre. Dávid Áron leszármazottait 24 szolgálati rendre (osztályra) osztotta be, hogy váltásban szolgáljanak (1Krónikák 24:1–19). Dávid Cádók pap (Eleázár ágából) és Ahímelek pap (Itamár ágából) segítségével 24 csoportra osztotta őket (16-ot Eleázár népesebb családjából, 8-at Itamáréból). Sorsot vetettek a szolgálat rendjének meghatározására.

Mindegyik rend egy héten át szolgált (szombattól szombatig), évente kétszer, továbbá a nagy ünnepek idején (Páska, Pünkösd, Sátoros ünnep) valamennyi rend együtt szolgált. Dávid hasonlóképpen a nem papi Lévitákat is 24 rendre osztotta a zenei szolgálat, a kapuőrzés stb. céljából (1Krónikák 23–26). Ezt a rendszert Salamon idején vezették be (2Krónikák 8:14), és a Második Templom korán át is fennmaradt. Zakariás, Keresztelő János atyja, Abija rendjéhez tartozott — Lukács 1:5; 1Krónikák 24:10. A papok 24 rendjének sorrendjét sorsvetéssel határozták meg, és Zakariás Abija rendjében volt, amely a huszonnégy rend közül a „nyolcadik” rendet képviselte. A Zakariás név jelentése: „Isten emlékezik”, apjának, Abijának a neve pedig azt jelenti: „Isten az én atyám.”

A mennyei Atya megemlékezett ígéretéről, hogy támaszt egy hírnököt, aki előkészíti az utat a Messiás előtt. Zakariás azonban a vasárnaptörvénnyel is összhangban áll, mert ott válik a szombat — arról a napról lévén szó, amelyre az embereknek mindenkor emlékezniük kellett — a végső próbává. Zakariás egy papot jelképez, Abijjá rendjéből, amely a „nyolcadik” rend. Zakariás nem hisz az angyal üzenetének, és némává tétetik egészen fiának, Jánosnak születéséig. Amikor János megszületik, Zakariás részt vesz a János nevéről szóló tanácskozásban, és ekkor megszólal. Az utolsó napok prófétai megszólalása az, amikor az Egyesült Államok úgy szól, mint a sárkány.

Keresztelő János Abija nyolcadik rendjéből való, miként az apja is. János körülmetélésekor, a nyolcadik napon, megváltozik a neve. Keresztelő János azokat jelképezi, akik papok, a negyedik nemzedékhez tartoznak, szövetségi kapcsolatban állnak Istennel, aki megváltoztatja nevüket (Laodiceából Filadelfiává), és a szövetség jelével pecsételi meg őket, amikor az Egyesült Államok sárkányként szól.

Mi Isten temploma vagyunk. Azok a prófétai vonalak, amelyek a templomhoz szólnak, férfiakhoz és nőkhöz szólnak egyénenként, és közösségileg is, mert Isten egyháza is templom. És természetesen van mennyei templom is, és Krisztus az, aki felépíti az Úr templomát. Ő az, aki lerakja az alapot, és felhelyezi a templomra a zárókövet. Ami a „25” szám jelképként való jelentését illeti, a 25 a lévitákat jelképezi, akik Malakiás harmadik fejezetében megtisztíttatnak (elkülöníttetnek) a hamis lévitáktól, és ugyanabban a szakaszban meg is tisztulnak. Ezékiel 40–48. fejezeteiben egy jelképes templom kerül részletes leírásra. Az élet vize abból a templomból árad ki, és betölti a földet.

Ezékiel temploma a legmagasabb rendű prófétai szimbolika, és János a Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében azt a parancsot kapta, hogy mérje meg a templomot, de hagyja ki az udvart. Amikor ugyanezt tesszük Ezékiel templomával, azt találjuk, hogy a templom méreteiben szereplő két legszembetűnőbb szám a papságot jelképezi. Az 50 sing a legkiemelkedőbb szám, és 11 alkalommal ismétlődik meg mint minden kapuegyüttes teljes hossza (Ezékiel 40:15, 21, 25, 29, 33, 36 stb.). Az 50 bizonyos fal- és kamrahosszak esetében is szerepel (42:7–8). Ez határozza meg a teljes kapuátjárót a külső küszöbtől a belső küszöbig.

A 25 könyök a világosan második legkiemelkedőbb méret. Tízszer ismétlődik a kapuegyüttesek szélességeként és keresztirányú méreteként (Ezékiel 40:13, 21, 25, 29, 30, 33, 36). Együtt az 50 és a 25 a hat főkapu következetes, 50×25-ös téglalapmintázatát alkotja. Ez az 50×25-ös párosítás uralja a belső terekbe vezető kapuk építészeti leírását. Magában a templomépületben nincs más olyan számpár, amely ilyen rendszeres gyakorisággal ismétlődnék.

A léviták huszonöt éves korukban léptek aktív szolgálatba (4Mózes 8:24: „huszonöt esztendőstől fogva és azon felül menjenek be, hogy szolgáljanak a szolgálatban”). Ötvenéves korukig szolgáltak (4Mózes 4:3, 39, 43; 8:25: „ötvenéves koráig”). Ez pontosan 25 év aktív szolgálatot jelent (50 – 25 = 25).

Így tehát a lévitai szolgálat 25 éves időtartama közvetlenül tükröződik a 25 × 50 könyökös méretekben, amelyek uralják a templom kapuit és szerkezetét – éppen azt a helyet, ahol a léviták szolgáltak. Ezékiel templomának elsődleges méretei, vagyis a diadalmas egyház és a száznegyvennégyezer templomának méretei építészeti módon magába a templomba vannak beletervezve, ahol szolgálniuk kellett; ÉPPEN úgy, ahogyan a negyvenhat kromoszóma bele van építve magába a templomba, ahol Isten népének szolgálnia kell. Palmoni ráhelyezte aláírását az egyéni emberi templomra és a test közösségi templomára, amely az Ő menyasszonya lesz.

Ezeket a gondolatmeneteket a következő cikkben folytatjuk.