Mikeás próféta felvet egy kérdést az ítélet megértésével kapcsolatban.
És ezt mondtam: Halljátok meg, kérlek, Jákób elöljárói és Izráel házának fejedelmei! Nem nektek kell-e ismernetek az igazságos ítéletet? Mikeás 3:1.
A válasz az, hogy Isten népének ismernie kell az ítéletet. Meg kell értenie, hogy van egy időpont, amikor Isten megkezdi ítélkezését.
Hangos szóval ezt mondva: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget; mert eljött az ő ítéletének órája: és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait. Jelenések 14:7.
Az ítélet témája végigvonul Isten Igéjén, ám az ítélet részleteit nagyrészt félreértik és figyelmen kívül hagyják; a „hagyományok és szokások” alá temetve maradnak, amelyek Sátán egyik legfőbb eszközéül szolgálnak Isten igazságainak elfedésére.
Te pedig miért ítéled el testvéredet? Vagy miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan Krisztus ítélőszéke elé állunk majd. Mert meg van írva: Élek én, mondja az Úr, minden térd meghajol előttem, és minden nyelv Istent vallja meg. Így tehát mindegyikünk önmagáról ad számot Istennek. Róma 14:10–12.
Van egy „óraként” megjelölt időpont, amikor mindnyájan ítélet elé állunk. A laodiceai Hetednapi Adventista Egyház jól tudja, hogy az ítélet 1844. október 22-én kezdődött, amikor Krisztus befejezte munkáját a mennyei szentély szenthelyén, de mindeddig nem volt hajlandó felismerni, hogy az ítélet igen részletes, lépésről lépésre előrehaladó ítélkezési folyamatot jelent. Tisztában van azzal, hogy amikor Krisztus 1844-ben belépett a szentek szentjébe, és megkezdte az ítéletet, azokkal kezdte, akik Krisztus hitében haltak meg. Tisztában van azzal, hogy az ítélet folyamata Ádámmal kezdődött, majd Ádámtól kezdve fokozatosan haladt végig az emberiség történelmi feljegyzésein. Tudja, hogy eljön az idő, amikor Krisztus befejezi a halottak megítélését, majd megkezdi az akkor élők megítélésének munkáját. Mégis elvakították a „hagyományok és szokások”.
„»Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit elküldtél.« Milyen nagy szükségük van a magukat istenfélőnek valló férfiaknak és nőknek arra, hogy megértsék a Szentírást. Ezáltal nyernek táplálékot az egészséges tanításból, gyökereznek meg és alapozódnak meg az igazságban, és szilárdulnak meg Jézus Krisztus ismeretében. Az emberi hagyományokat és szokásokat azonban nem szabad összekeverni a kinyilatkoztatás szent igazságaival. Azoknak, akik ezt tették, Krisztus ezt mondta: »Szépen elvetitek Isten parancsolatait, hogy megtarthassátok a magatok hagyományait.« És ez ma is éppúgy igaz, mint amikor Krisztus a földön járt, és elvetették és keresztre feszítették.
„»Tudakozzátok az Írásokat.« Tanulmányozzátok, imádkozzatok és higgyetek. Előítéletektől mentesen, alázatos, tanítható lelkülettel vegyétek kézbe a Bibliát, és Isten Lelkének hatásaira nyitott értelemmel engedjétek, hogy meggyőző ereje formálja életeteket és lelkiismereteteket. Ma a Golgotáról az irgalom szava szól minden lélekhez. Bárcsak mindenki felismerné, hogy egyetlen reménysége annak az igazságnak a meghallásában és befogadásában, valamint az abban való örvendezésben rejlik, amely Isten hatalma minden hívő üdvösségére.” Bible Echo, 1895. szeptember 2.
A laodiceai hetednapi adventisták felismerik, hogy elérkezett egy meghatározott „óra”, amely 1844. október 22-én a halottak feletti ítélet kezdetét jelezte, mégsem hajlandók felismerni, hogy annak is megvan az ideje, amikor Krisztus megkezdte az élők megítélését. A halottak feletti ítélet kezdetéhez hasonlóan az élők feletti ítéletet is megjelöli az Ő prófétai igéje. Péter megjelöli ezt az időt, amelyet „mindenek helyreállításának idejeként” határoz meg.
Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek, amikor eljönnek a felüdülés időszakai az Úr színe elől; és ő elküldi Jézus Krisztust, akit korábban hirdettek nektek. ApCsel 3:19, 20.
Az ítélet során a bűnök eltöröltetnek, de csak akkor, ha megvallottuk és elhagytuk az általunk elkövetett vétkeket. Ha nem vallottuk meg és nem hagytuk el ezeket a bűnöket, a nevünk töröltetik ki. Az ítéletben szereplő egyik könyv azoknak a nevét tartalmazza, akik vallást tettek Krisztusba vetett hitükről, egy másik könyvben pedig minden elkövetett bűnünk fel van jegyezve. Van egy emlékkönyv is.
Néztem, mígnem trónokat állítottak fel, és az Öregkorú leült; ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj pedig olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja olyan volt, mint a tűzláng, kerekei pedig mint az égő tűz. Tűzfolyam fakadt és áradt ki színe elől; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte; összeült az ítélőszék, és felnyitották a könyveket. Dániel 7:9, 10.
A Jelenések könyve szerint az elveszettek feletti ítéletre Krisztus második eljövetele után kerül sor, az üdvözülők feletti ítélet azonban megelőzi Krisztus második eljövetelét.
És láttam a halottakat, kicsinyeket és nagyokat, amint Isten előtt álltak; és könyvek nyíltak meg; és egy másik könyv is megnyílt, amely az élet könyve; és a halottakat a könyvekbe írottak alapján ítélték meg, cselekedeteik szerint. Jelenések 20:12.
Az ítélet során három könyv szerepel: az élet könyve, a bűnök könyve és egy emlékkönyv.
Akkor gyakran beszélgettek egymással azok, akik félték az Urat; az Úr pedig figyelt rájuk, és meghallotta őket, és emlékkönyvet írtak előtte azokról, akik félték az Urat, és az ő nevéről elmélkedtek. És az enyéim lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amikor egybegyűjtöm ékköveimet; és megkímélem őket, ahogyan az ember megkíméli tulajdon fiát, aki szolgál neki. Akkor majd megtértek, és felismeritek a különbséget az igaz és a gonosz között, aközött, aki szolgálja Istent, és aközött, aki nem szolgálja őt. Malakiás 3:16–18.
Az ítélet a menny három könyvének feljegyzései alapján különíti el az üdvözülteket az elveszettektől. Malakiás azokat nevezi üdvözülteknek, akik „félték az Urat”. Péter olyan időszakot jelöl meg, amikor az emberek élnek, és bűnbánatot tarthatnak, valamint megtérhetnek. Egy léleknek életben kell lennie ahhoz, hogy bűnbánatot tarthasson. Péter szerint az élők feletti ítélet órája „a felüdülés ideje”. 2001. szeptember 11-én véget ért az 1844. október 22-én megkezdődött ítéleti folyamat, és Ő megkezdte az élők megítélésének munkáját. 1844-ben fokozatosan előrehaladó ítéleti folyamat kezdődött: olyan folyamat, amely azokkal a halottakkal kezdődött, akiknek a neve fel volt jegyezve az élet könyvében.
Szeptember 11-én Krisztus felállt, hogy megkezdje az ítélet következő szakaszát. Az élők feletti ítélet során „perelni” is fog a néppel. Krisztus nem perel a halottakkal, mert a halottak semmit sem tudnak, hiszen amint arra Jézus Márta, Mária és Lázár történetében rámutatott, a halál alvás.
Mert aki az élők közé tartozik, annak van reménysége: mert jobb az élő kutya a döglött oroszlánnál. Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és jutalmuk sincs többé; mert emlékük feledésbe merült. Szeretetük, gyűlöletük és irigységük is immár elenyészett; és soha többé nincs részük semmiben, ami a nap alatt történik. Prédikátor 9:4–6.
Ahhoz, hogy Jézus kérlelhesse az emberiséget, az emberiségnek életben kell lennie.
Ezeket mondta, majd így szólt hozzájuk: Lázár, a mi barátunk elaludt; de elmegyek, hogy felébresszem álmából. Tanítványai ekkor ezt mondták: Uram, ha alszik, meggyógyul. Jézus azonban a haláláról beszélt; ők viszont azt gondolták, hogy az alvás nyugalmáról szólt. Ekkor Jézus világosan megmondta nekik: Lázár meghalt. János 11:11–14.
Péter a „felüdülés idejét” azzal az „órával” azonosítja, amikor megkezdődik az élők feletti ítélet, és ekkor küldetik el Jézus, aki megérkezésekor „feláll” és „perel”.
Felkel az Úr, hogy pereljen, és előáll, hogy megítélje a népet. Az Úr perbe száll népe véneivel és fejedelmeivel: mert ti pusztítottátok el a szőlőskertet; a szegényektől rabolt javak házaitokban vannak. Ézsaiás 3:13, 14.
Ellen White megjelöli, mikor „kel fel” az Úr, vagy ahogyan Ézsaiás fogalmaz, mikor „áll elő az Úr”, hogy „pereljen” és „megítélje a népet”.
„Most az a hír járja, hogy kijelentettem: New Yorkot szökőár fogja elsöpörni? Ilyet én sohasem mondtam. Amikor láttam, hogyan emelkednek ott emeletről emeletre a hatalmas épületek, ezt mondtam: »Milyen rettenetes jelenetek játszódnak majd le, amikor az Úr felkel, hogy rettenetesen megrázza a földet! Akkor teljesednek be a Jelenések 18:1–3 szavai.« A Jelenések könyvének egész tizennyolcadik fejezete figyelmeztetés arra, ami a földre vár. Nincs azonban külön világosságom arra nézve, hogy mi vár New Yorkra; csupán azt tudom, hogy egy napon Isten felforgató és romba döntő hatalma ledönti az ottani hatalmas épületeket. A nekem adott világosság alapján tudom, hogy a pusztulás jelen van a világban. Egyetlen szó az Úrtól, hatalmas erejének egyetlen érintése, és ezek az óriási építmények összeomlanak. Olyan jelenetek játszódnak majd le, amelyeknek rettenetességét el sem tudjuk képzelni.” Review and Herald, 1906. július 5.
White testvérnő arra is rámutat, hogy a Jelenések könyve tizedik fejezetében nyitott könyvecskével a kezében alászálló angyal nem más volt, mint maga Jézus Krisztus.
„A Jánost oktató hatalmas angyal nem volt más, mint maga Jézus Krisztus. Az, hogy jobb lábát a tengerre, bal lábát pedig a szárazföldre helyezi, azt a szerepet szemlélteti, amelyet a Sátánnal vívott nagy küzdelem záró jeleneteiben tölt be. Ez a testhelyzet az egész föld feletti legfőbb hatalmát és tekintélyét jelzi.” A hetednapi adventisták bibliakommentárja, 7. kötet, 971.
Az a szerep, amelyet Jézus „a záró jelenetekben játszik”, mennyei főpapként végzett munkáját jelképezi.
Ezért, szent testvérek, a mennyei elhívás részesei, tekintsetek hitvallásunk Apostolára és Főpapjára, Krisztus Jézusra. Zsidók 3:1.
White testvérnő nemcsak a Jelenések könyve 10. fejezetének angyalát azonosítja Krisztussal, hanem a Jelenések könyve 14. fejezetének három angyalát is Krisztus jelképeinek tekinti, ugyanis megjegyzi, hogy a millerita mozgalom korának protestánsai ugyanúgy keresztre feszítették a három üzenetet, ahogyan a zsidók Krisztust.
„Sokan borzadva tekintenek arra, ahogyan a zsidók elutasították és keresztre feszítették Krisztust; és amikor a Vele szemben elkövetett gyalázatos bántalmazások történetét olvassák, azt gondolják, hogy szeretik Őt, és nem tagadták volna meg, ahogyan Péter tette, és nem feszítették volna keresztre, ahogyan a zsidók tették. Isten azonban, aki mindenki szívében olvas, próbára tette azt a Jézus iránti szeretetet, amelyet állításuk szerint éreztek. Az egész menny a legmélyebb érdeklődéssel figyelte az első angyal üzenetének fogadtatását. Sokan azonban, akik azt vallották, hogy szeretik Jézust, és akik könnyeket hullattak a kereszt történetének olvasásakor, kigúnyolták eljövetelének örömhírét. Ahelyett, hogy örömmel fogadták volna az üzenetet, ámításnak nyilvánították. Gyűlölték azokat, akik szeretettel várták megjelenését, és kizárták őket a gyülekezetekből. Azoknak, akik elvetették az első üzenetet, a második sem válhatott javukra; és az éjféli kiáltás sem vált javukra, amelynek arra kellett felkészítenie őket, hogy hit által Jézussal együtt belépjenek a mennyei szentély szentek szentjébe. A két előző üzenet elvetésével pedig annyira elhomályosították értelmüket, hogy semmi világosságot nem látnak a harmadik angyal üzenetében, amely megmutatja a szentek szentjébe vezető utat. Láttam, hogy amiként a zsidók keresztre feszítették Jézust, úgy a névleges egyházak is keresztre feszítették ezeket az üzeneteket, s ezért nem ismerik a szentek szentjébe vezető utat, és Jézus ottani közbenjárása sem válhat javukra. A zsidókhoz hasonlóan, akik hiábavaló áldozataikat mutatták be, ők is hiábavaló imáikat küldik fel abba a helyiségbe, amelyet Jézus elhagyott; Sátán pedig, örömét lelve a megtévesztésben, vallásos külsőt ölt, és e magukat kereszténynek valló emberek gondolatait önmaga felé tereli, hatalmával, jeleivel és hazug csodáival munkálkodva azon, hogy tőrében fogva tartsa őket.” Tapasztalatok és látomások, 259–261.
A Jelenések könyvének angyalai nem kisebb személyt jelképeznek, mint Jézus Krisztust, és a Jelenések könyve 18. fejezetének angyala, aki akkor szállt alá, amikor 2001. szeptember 11-én Isten érintésére leomlottak New York hatalmas épületei, Krisztus volt. Péter rámutatott, hogy amikor megkezdődik az élők feletti ítélet, amelyet a „felüdülés idejével” azonosított, Isten elküldi Jézust. Péter „felüdülése” a késői eső, amelynek eljövetelét a Jelenések könyve 18. fejezetében szereplő angyal alászállásának idejére teszik.
„A késői eső Isten népére fog hullani. Egy hatalmas angyal száll majd alá a mennyből, és az egész földet beragyogja majd a dicsősége.” Review and Herald, 1891. április 21.
Szeptember 11-én Jézus felállt, hogy rettenetesen megrázza a földet, megkezdje az élők feletti ítéletet, és „perbe szálljon” népével. Prófétai Igéje által perel velük. Ám jóllehet a laodiceai Hetednapi Adventista Egyház tudja, hogy az ítélet folyamata fokozatosan halad előre, azt mégsem tudja, hogy megítélése akkor kezdődött, amikor New York városának hatalmas épületei összeomlottak.
Bizony, még a gólya is ismeri az égben a neki rendelt időket; a gerlice, a daru és a fecske is megtartja érkezésének idejét; de az én népem nem ismeri az Úr ítéletét. Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és velünk van az Úr törvénye? Íme, bizony hiába alkotta meg azt; az írástudók tolla hiába munkálkodik. A bölcsek megszégyenültek, megrettentek és fogságba estek: íme, elvetették az Úr igéjét; miféle bölcsesség van hát bennük? Jeremiás 8:7–9.
Amikor Krisztus szeptember 11-én előállt perelni, arra hívta népét, hogy keresse a Jeremiásnál említett „régi ösvényeket”.
„Az ellenség arra törekszik, hogy elterelje férfi- és nőtestvéreink gondolatait egy olyan nép felkészítésének munkájáról, amely megállhat ezekben az utolsó napokban. Álokoskodásai azt a célt szolgálják, hogy eltereljék a figyelmet a jelen veszélyeiről és kötelességeiről. Kevésre becsülik azt a világosságot, amelyet Krisztus azért jött el a mennyből, hogy Jánosnak adja népe számára. Azt tanítják, hogy a közvetlenül előttünk álló események nem elég fontosak ahhoz, hogy különös figyelmet szenteljünk nekik. Hatástalanná teszik a mennyei eredetű igazságot, és megfosztják Isten népét korábbi tapasztalataitól, helyettük pedig hamis tudományt adnak neki. »Így szól az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok.« [Jeremiás 6:16.]
„Senki se próbálja lerombolni hitünk alapjait – azokat az alapokat, amelyeket munkánk kezdetén az Ige imádságos tanulmányozása és kinyilatkoztatás által fektettek le. Ezekre az alapokra építünk már több mint ötven éve. Némelyek úgy vélhetik, hogy új utat találtak, és a már lefektetettnél szilárdabb alapot vethetnek; ez azonban súlyos tévhit. »Más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett.« [1Korinthus 3:11.] A múltban sokan vállalkoztak arra, hogy új hitet építsenek fel, és új alapelveket állítsanak fel; de meddig állt fenn az építményük? Hamar összeomlott, mert nem a Sziklára épült.” Bizonyságtételek, 8. kötet, 296, 297.
A laodiceai Hetednapi Adventista Egyház azáltal, hogy elutasította a millerita mozgalom története során megalapozott igazságokhoz való visszatérést, letért Isten „útjáról”, és olyan új utat választott, amelyet a „hagyományok és szokások” üres ígéretei tartanak fenn.
Fussatok keresztül-kasul Jeruzsálem utcáin, nézzetek csak körül, tudakozódjatok, és kutassatok a terein: találtok-e egy embert, van-e valaki, aki igazságosan cselekszik, aki az igazságot keresi; és én megbocsátok a városnak. És bár azt mondják: „Él az Úr”, bizony hamisan esküsznek. Ó, Uram, nem az igazságra tekintenek-e szemeid? Megverted őket, de nem bánkódtak; elpusztítottad őket, de nem akarták elfogadni a fenyítést; arcukat keményebbé tették a sziklánál; nem akartak megtérni. Ezért azt mondtam: Bizony, szegények ezek, ostobák; mert nem ismerik az Úr útját, sem Istenük ítéletét. Elmegyek a főemberekhez, és beszélek velük; mert ők ismerik az Úr útját és Istenük ítéletét; ám ezek egytől egyig összetörték az igát, és szétszaggatták a kötelékeket. Jeremiás 5:1–5.
A hetednapi adventistákat felelősségre vonják majd azért, mert nem hajlandók olyannak látni az ítélet folyamatát, amilyennek azt Isten prófétai igéje bemutatja. Ellen White egyértelműen rámutat arra, hogy a Jelenések könyvének hetedik fejezetében elpecsételtek ugyanazok, mint akiket Ezékiel könyvének kilencedik fejezetében pecsételnek el.
„Isten szolgáinak ez az elpecsételése ugyanaz, mint amelyet Ezékiel látomásban látott.” Bizonyságtételek a lelkészeknek, 445.
Ezékiel könyvének kilencedik fejezetében Jeruzsálem a Hetednapi Adventista Egyházat jelképezi.
„Itt látjuk, hogy a gyülekezet – az Úr szentélye – érezte meg elsőként Isten haragjának csapását. A vének, akiknek Isten nagy világosságot adott, és akik a nép lelki érdekeinek őrzői voltak, visszaéltek a beléjük vetett bizalommal. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy nem kell csodákat és Isten hatalmának olyan szembetűnő megnyilvánulását várnunk, mint a régi időkben. Megváltoztak az idők. Ezek a szavak megerősítik hitetlenségüket, és ezt mondják: Az Úr nem cselekszik sem jót, sem rosszat. Túlságosan irgalmas ahhoz, hogy ítéletével sújtsa népét. Így hát olyan emberek szájából hangzik a »Békesség és biztonság« kiáltása, akik soha többé nem emelik fel hangjukat harsonaként, hogy feltárják Isten népe előtt törvényszegéseit, Jákób háza előtt pedig bűneit. Ezek az ugatni nem akaró néma ebek érzik meg a megsértett Isten igazságos bosszúját. Férfiak, hajadonok és kisgyermekek mind együtt pusztulnak el.” Bizonyságtételek, 5. kötet, 211.
2001. szeptember 11-én megkezdődött az élők feletti ítélet. Az önmagát Isten népének valló közösségen kezdődött, és a vezetőségtől a laikus hívekig haladt. Amikor Isten egyházának megítélése lezárul, az ítélkezés folyamata azokra terjed ki, akik kívül állnak az önmagát Isten népének valló közösségen.
Mert eljött az ideje, hogy az ítélet Isten házán kezdődjék: ha pedig először rajtunk kezdődik, mi lesz a végük azoknak, akik nem engedelmeskednek Isten evangéliumának? 1 Péter 4:17.
Az az „evangélium”, amelynek nem engedelmeskednek, az „örökkévaló evangélium”, amelyet a Jelenések könyve tizennegyedik fejezetének első angyala hirdet, aki nemcsak Isten ítéletének „óráját” hirdeti meg, hanem arra is felszólítja az embereket, hogy „féljék Istent”. Malakiás könyvében éppen azok vannak beírva az emlékkönyvbe, akik félik Istent.
Hangos szóval ezt mondva: Féljétek Istent, és adjatok neki dicsőséget; mert eljött az ő ítéletének órája: és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait. Jelenések 14:7.
Az ítélet folyamata Isten szövetséges népével kezdődik, és 1844-ben az Úr mellőzte korábbi szövetséges népét, és szövetséget kötött a millerita mozgalommal. Az Úr mellőzte annak a történelmi időszaknak a protestánsait, amikor új szövetséges népet választott, ahogyan korábban az Egyiptomból a Vörös-tengeren át kivonulókat is kiválasztotta Mózes, Józsué és Káleb történetében. Ugyanez a folyamat mutatkozott meg Izráel történetének végén, amikor Isten elvált az ókori Izráeltől, és szövetséget kötött új menyasszonyával – a keresztény egyházzal. Ez az egyház a pápai sötétség 1260 éves szolgaságába került, amelynek előképe az ókori Izráel 430 évig tartó egyiptomi sötétsége volt. Amikor a keresztény egyház 1798-ban kilépett a pápai sötétségből, tagjai már protestáns keresztények voltak. Ezt követően, 1844-ben az Úr próbára tette és mellőzte őket, éppúgy, mint azokat, akik a pusztában haltak meg, mielőtt beléphettek volna az ígéret földjére, valamint azokat a zsidókat, akiktől Krisztus elvált, amikor feleségül vette keresztény menyasszonyát. Szeptember 11-én megismétlődött a Mózes és Krisztus idején, valamint 1844-ben lezajlott próbatételi folyamat.
Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidók 13:8.
Ellen White is rámutat erre az alapelvre:
„Isten földi munkája korról korra szembetűnő hasonlóságot mutat minden nagy reformációban vagy vallási mozgalomban. Istennek az emberekkel való bánásmódját mindig ugyanazok az elvek vezérlik. A jelen jelentős mozgalmainak megvannak a párhuzamai a múltban, és az egyház korábbi korszakokban szerzett tapasztalatai igen értékes tanulságokkal szolgálnak korunk számára.” A nagy küzdelem, 343.
Krisztus először a Vörös-tengernél véghezvitt szabadításkor lépett szövetségre egy választott néppel. Ezzel Ábrahám próféciáját teljesítette be, amely Isten népének egyiptomi szolgaságát jövendölte meg; ez a szolgaság a lelki Izraelnek a pápai uralom sötét középkorában elszenvedett szolgaságának előképe. Az egyiptomi fogság nemcsak a sötét középkor fogságának volt előképe, hanem az ókori Izrael babiloni fogságának is.
„Isten földi egyháza a könyörtelen üldözés e hosszú időszakában éppoly valóságos fogságban volt, mint Izráel fiai Babilonban a száműzetés idején.” Próféták és királyok, 714.
Az Ábrahám próféciáját beteljesítő egyiptomi fogság arra is rámutat, hogy az a nemzet is ítélet alá kerül majd, amelynek földjén Isten népe a szolgaság idején élt.
És így szólt Ábrámhoz: Tudd meg bizonyosan, hogy utódaid jövevények lesznek egy olyan földön, amely nem az övék, és annak népét fogják szolgálni; azok pedig négyszáz esztendeig sanyargatják őket. De azt a népet is megítélem, amelyet szolgálni fognak, és azután nagy gazdagsággal vonulnak ki. 1Mózes 15:13, 14.
Amikor a választott nép kivonult Egyiptomból, Egyiptomot a Vörös-tenger vizében érte utol az ítélet. A hetvenéves babiloni fogság után a Méd–Perzsa Birodalom megdöntötte Babilont. Amikor a sötét középkor protestánsai maguk mögött hagyták a pápai üldözés időszakát, Berthier, Napóleon tábornoka, foglyul ejtette a pápát, és az antikrisztus egy évvel később száműzetésben halt meg.
Nem számít, milyen hagyomány vagy szokás mögé bújik valaki, hogy figyelmen kívül hagyja az Isten ítéletének óráját megjelölő üzenetet; az ítéleti eljárás mind az egyházra, mind az államra kiterjed. 2001. szeptember 11-én megkezdődött az élők feletti ítélet, és a laodiceai Hetednapi Adventista Egyház ítéleti időszaka is elkezdődött, amikor Krisztus felállt, hogy rettenetesen megrázza a földet, és kérlelje egyházát, hogy térjen vissza a régi ösvényekre. Ez az egyház az a korábbi szövetséges nép, amelyet most mellőznek, azokra pedig, akik Krisztus kérlelésére válaszul valóban úgy döntöttek, hogy visszatérnek a régi ösvényekre, ezt követően ítélet várt. A korábbi szövetséges nép és az új szövetséges nép ítélete közötti választóvonalat 2020 jelentette. Az a nemzet, amelynek területén a korábbi szövetséges nép eredetileg létrejött, ugyancsak pontosan ugyanennek az ítéleti eljárásnak volt alávetve. E nemzet ítélete 1861-ben, a polgárháborúval kezdődött.
Szeptember 11-én a Jelenések könyvében szereplő, földből feljövő fenevad republikánus szarvát alkotó két rész közül az első a laodiceai Hetednapi Adventista Egyházzal együtt ítélet alá került. A republikánus szarvnak ez a része a Demokrata Párt volt, amelynek 2020-ban, Joe Biden elcsalt megválasztásával szintén elérkezett a vége.
2020-tól kezdve kezdetét vette az élők feletti ítélet a republikánus szarv második része felett, amelyet a Republikánus Párt képvisel. Megkezdődött azok felett is, akik korábban kapcsolatban álltak a laodiceai Hetednapi Adventista Egyházzal. A Demokrata Párt esetében 2020-ban lezárult ítélet nyomán a Demokrata Párt több részre szakadt, és ez a szétszakadás az ítéleti folyamat előrehaladtával egyre csak folytatódott. A Demokrata Párt immár a vörösök (kommunisták) és a zöldek (iszlamisták) pártja. A Republikánus Párt feletti ítélet folyamata 2026. november 3-án, 1776 után kétszázötven évvel ért véget. A Demokrata Párthoz hasonlóan mostanra a Republikánus Párt is véglegesen szétszakadt és szétforgácsolódott, ahogyan a Demokrata Párt is összeomlott és szétforgácsolódott 2020-ban.
2020-ban bezárult az ajtó a Jelenések könyve tizenharmadik fejezetében szereplő földből feljövő fenevad mind a republikánus, mind a protestáns szarvának első szakasza előtt. 2026. november 3-án bezárult az ajtó a republikánus szarv második szakasza előtt, és hamarosan bezárul az ajtó az új szövetség népe, vagyis a földből feljövő fenevad protestáns szarvának második szakasza előtt. Amikor ez az ajtó bezárul, azt követően a kegyelemidő ajtaja is bezárul az e két szarvat hordozó fenevad előtt. Az élők ítéletében még bezárulásra váró két ajtó előképét egy olyan választott szövetségi nép első történelmi időszaka adta, amelyre Ábrahámnak egy választott népről szóló próféciája vonatkozott. Krisztus mindig a kezdettel szemlélteti a véget. Amikor a héberek az első páska alkalmával az ajtófélfákra kenték a vért, az az ajtó a mi történelmünkben soron következő ajtót jelképezte. Amikor a fáraó meghalt a Vörös-tenger vizeiben, annak a történelmi időszaknak a második ajtaja az Egyesült Államok nemzete előtt a hamarosan eljövendő vasárnaptörvény idején bezáruló ajtó előképe volt.
Isten Igéje kárhoztatja Isten népét, amiért nem érti Isten ítéletét, és az Isten egyházán kívül állókat is ugyanez a kárhoztatás sújtja. Isten népe attól függően állja majd ki a végső próbát, vagy bukik el azon, hogy visszatér-e az Isten prófétai Igéjében megjelenített régi ösvényekre. Az első páska idején élő héberek a földből feljövő fenevad protestáns szarva számára a második bezárt ajtót jelképezik, a Vörös-tengerben elpusztuló Egyiptom pedig a Jelenések könyve tizenharmadik fejezetében szereplő földből feljövő fenevadat jelképezi. Az Egyesült Államok polgárait is kárhoztatás sújtja, amiért elvetik szent régi ösvényeiket.
Az Egyesült Államok esetében a két szent dokumentum, a Függetlenségi nyilatkozat és az Alkotmány jelenti azokat a régi ösvényeket, amelyek elmarasztalják majd e nemzetet az ítéletben. A vasárnaptörvény hamarosan bekövetkező bevezetésekor ez a nemzet elveti majd az e két szent dokumentumban kifejezésre jutó alapelveket, amelyek összhangban állnak a Biblia és a Prófétaság Lelke által képviselt két szent bizonyságtétellel, amelyek elmarasztalják majd a protestáns szarvat.
Az az állapot, amelyben a „hagyományok és szokások” megakadályoznak egy lelket abban, hogy megértse, miért és mit jelképeznek a nashville-i tűzgömbök, nemcsak bezárja az ajtót az Egyesült Államok protestáns szarva előtt, hanem annak az időszaknak a beköszöntét is jelzi, amely az Egyesült Államok feletti ítélethez vezet, amikor – amint azt Ellen White feljegyzi – „a nemzeti hitehagyást nemzeti pusztulás követi”.
E témák tárgyalását a következő cikkben folytatjuk.