Panium - Number Seven

Azon munkálkodunk, hogy Dániel tizenegyedik fejezetének valamennyi vonalát egybeillesszük a negyvenedik vers rejtett történelmével összefüggésben, amely 1989-től az Egyesült Államokban bevezetendő vasárnapi törvényig terjed. Elhívásunk mint a prófécia tanulmányozóié az, hogy helyesen hasogassuk az igazság beszédét.

Dániel tizenegyedik fejezete tíz prófétai vonalra osztható. Az elsőt az elsőtől a negyedik versig terjedő szakasz alkotja. Az ötödiktől a kilencedik versig terjedő szakasz a második vonalat képviseli. A tizedik vers a harmadik vonalat képviseli. A tizenegyedik és tizenkettedik vers a negyedik vonalat képviseli. Az ötödik vonal a tizenharmadiktól a tizenötödik versig terjed. A hatodik vonal a tizenhatodiktól a huszonkettedik versig terjed. A hetedik vonalat a huszonharmadik és huszonnegyedik vers alkotja. A huszonnegyediktől a harmincegyedik versig terjedő szakasz a nyolcadik vonal. A harmincegyediktől a negyvenedik versig terjedő szakasz a kilencedik vonal, a tizedik és egyben utolsó vonal pedig a negyvenediktől a negyvenötödik versig terjed. E tíz vonalat vonalra vonallal egybe kell hozni.

A tíz prófétai vonal mindegyike természetesen összefügg egymással, de az egyes vonalakon belül egy meghatározott téma is felismerhető. Jóllehet mindegyik vonalnak van egy elsődleges témája, e vonalak egynél több bizonyságtételt hordoznak. Szándékomban áll azonosítani a tíz vonal mindegyikében fellelhető témákat.

Dárius első esztendeje a hetven esztendő végét jelöli, ezáltal a vég idejének prófétai időpontját azonosítva. A harmadik versre Nagy Sándor megalapítja világbirodalmát, a negyedik vers szerint pedig országát ki kell tépni és fel kell osztani a négy szél felé. Ha Dáriust a vég idejeként 1989-re alkalmazzuk, lehetővé válik, hogy megszámoljuk a második versben ábrázolt királyokat. Amikor Gábriel az első versben ezt mondja: „Továbbá Dárius első esztendejében”, azt folytatja, amit Dániellel a látomás kezdetén közölt, amely a tizedik fejezetben kezdődött.

Az a jelzőoszlop, amely a „vég idejét” ábrázolja, két jelképet tartalmaz. A „vég ideje” Mózes prófétai vonalában Áron születése volt, amelyet három évvel később Mózes születése követett. Áron és Mózes történetükben a „vég idejének” kettős jelképe, és előképei Keresztelő János, valamint hat hónappal később Jézus születésének. Az 1798-ban bekövetkező „vég idejét” Róma pápájának elfogatása jelölte meg, aki ezt követően fogságban halt meg 1799-ben. „A méd Dárius első esztendejétől” „Círusnak, Perzsia királyának harmadik esztendejéig”; Dárius és Círus az 1989-ben bekövetkező „vég idejét” jelképezik, mert valamennyi próféta inkább az utolsó napokról beszél, mint azokról a napokról, amelyekben éltek.

Dárius és Círusz 1989-ben Ronald Reagant és idősebb George Busht jelképezik. Abban az évben mindketten elnökök voltak. A tizenegyedik fejezet első verse a látomást Círusz harmadik évére helyezi, ami idősebb George Busht jelképezné, aki Reagant követte, miként Círusz követte Dáriust. A második vers kijelenti, hogy még három király támad, és a negyedik mindnyájuknál sokkal gazdagabb lesz. A tizenegyedik fejezet végső „végideje” 1989-ben kezdődik, és azt azonosítja, hogy idősebb George Bush után még három király támad, ezáltal azonosítva azt a három elnököt, akik idősebb Busht követték. E három király Bill Clinton, ifjabb George Bush, Barack Obama volt, majd a leggazdagabb elnök, Donald Trump, „ereje által” és „gazdagsága révén felingerel mindeneket Görögország országa ellen”.

A harmadik vers tehát Nagy Sándort vezeti be, és ezért az Egyesült Nemzetek utolsó vezetőjét jelképezi, aki az utolsó napokban egyesül a pápasággal, de aki a pápasághoz hasonlóan a végére jut. Az Egyesült Nemzetek a hetedik királyság, amely a Jelenések tizenhetedik fejezetében tíz királyként van ábrázolva, és a tíz király szövetsége egyetért abban, hogy hetedik királyságát a pápai fenevadnak adja egy jelképes órára.

Ezt a tíz királyt a harmadik és negyedik vers ábrázolja, valamint Nagy Sándor felemelkedésének és bukásának története is, aki a negyedik században beteljesítette e verseket. Görögország a bibliai prófécia harmadik királysága, és a sárkány jelképe, a sárkány, a fenevad és a hamis próféta hármas szövetségének egyik harmada. A keresztnél a „Zsidók Királya” felirat héberül, latinul és görögül került feljegyzésre; a zsidókat, a rómaiakat és a többi nemzet sokaságát jelképezve, akik húsvétkor Jeruzsálemben voltak. A görögök a sárkányt jelképezik, a rómaiak a fenevadat jelképezik, a zsidók pedig a hamis prófétát.

A tizenegyedik fejezet első négy verse azonosítja annak a földi sárkányhatalomnak a végét, amely paráznaságot követ el a pápai hatalommal, amikor az emberi kegyelmi idő lezárul. A harmadik és negyedik versek azonosítják egy földi sárkányhatalom utolsó megnyilvánulásának végső felemelkedését és bukását. E versek rávetülnek az utolsó hat versre, amelyek azonosítják annak a fenevadnak a végét, amely paráznaságot követ el a föld királyaival. A tizenegyedik fejezet eleje és vége azt a történelmet azonosítja, amelyben Isten ellenségei segítség nélkül jutnak végükre. Az első négy vers az utolsó hat verssel összhangban áll, és ekképpen a Tízparancsolat jelképiségét hordozza, az első négy parancsolat kőtáblájával és az utolsó hat parancsolat kőtáblájával, miközben egyúttal a tízes szám által jelképezett próbatételt is szimbolizálja.

Az első négy vers egy olyan kezdetet ábrázol, amely a véget szemlélteti, miközben az üzenetet úgy rögzíti, mint amely a „vég idején”, 1989-ben kezdődik. E versek az 1989-től az emberi kegyelmi idő lezárulásáig terjedő időszakot jelölik, ily módon összefoglalva az utolsó hat vers üzenetét, amelyek azt a tudásnövekedést jelentik, amely 1989-ben lett feltárva, és amelyek azonosítják a kegyelmi idő lezárulásával kapcsolatos eseményeket.

E versek adják meg azt a prófétai támpontot, amely által felismerhető, hogy 1989-től kezdődően összesen nyolc elnök lesz, s hogy a nyolcadik a megelőző hét elnök közül való; ezáltal a szakasz összekapcsolódik azzal a rejtéllyel, hogy a nyolcadik a hét közül való, ami olyan prófétai jellegzetesség, amely az utolsó napokban jelenvaló igazság.

A versekből megérthető téma annak a sárkányi hatalomnak a végső pusztulása, amely paráználkodik Tírusz paráznájával. A parázna a föld minden királyával paráználkodik, de miként az ősi Franciaország a katolikus egyház elsőszülöttjévé lett, amikor Klodvig 496-ban trónját a pápaságnak szentelte, úgy az Egyesült Államok földi fenevada is az első lesz a királyok között, amely a vasárnaptörvény idején paráználkodik a paráznával. Amiként a záró hat versben a kezdő négy vers azonosítja és hangsúlyozza mindhárom hatalmat, amelyek a világot Armageddonhoz vezetik, úgy az első négy vers témája a Görögország és Nagy Sándor által jelképezett sárkányi hatalom.

Reagan elindította a nyolc elnökből álló folyamatot, amely most a nyolc elnök közül az utolsóhoz vezetett. A nyolcadik elnök fel fogja állítani a fenevad képét, és vasárnapi törvényt fog kikényszeríteni az Egyesült Államokban, miközben egy olyan megállapodást is közvetít és hoz létre, amely őt az Egyesült Nemzetek élére emeli; ez pedig éppen azon a ponton egy világméretű egyház-állam viszonyba fog belépni, a radikális iszlám fokozódó háborúskodásának megoldása ürügyén.

Az Egyesült Államok átalakulása, amely a Jelenések könyve tizenharmadik fejezetének földi fenevada, a bibliai prófécia hatodik királyságából a bibliai prófécia hetedik királyságának fejévé, miközben beteljesíti törvénytelen kapcsolatát a bibliai prófécia nyolcadik királyságával, az első verstől kezdve kerül szemléltetésre, amely 1989-et azonosítja, az Egyesült Államokban a vasárnaptörvényhez vezető elnökökön keresztül, és közvetlenül ezután azonosítja a hatalmas király fellépését. Ez a hatalmas király Trump, aki átveszi az Egyesült Nemzetek feletti irányítást, amelyet most követelései előkészítéseként éppen lebontási folyamat alá von.

Az ötödik verstől a kilencedikig terjedő szakasz jelenti annak a harcnak első említését és pontról pontra való szemléltetését, amely az északi és a déli királyok között zajlik, s amelyet az egész fejezet elsődleges prófétai háttérként alkalmaz. Az ötödik vers tárja elénk e szakasz alapgondolatát.

I. Ptolemaiosz Szótér és I. Szeleukosz Nikátór jelenik meg e versben. Mindketten Nagy Sándor királyságának „diadokhoszai” (jelentése: utód) közül egy-egy negyedrészt birtokoltak. Szeleukosz a tizenegyedik fejezet első „északi királya”, és összhangban a pogány Rómával, a pápai Rómával és a modern Rómával — Szeleukosz csak három elsődleges győzelem vagy sorsfordító esemény után állapíttatott meg prófétai értelemben mint északi király: Babilon visszafoglalása Kr. e. 312-ben, az ipszoszi csata Kr. e. 301-ben, valamint a korupédiumi csata Kr. e. 281-ben. E mozzanatok legyőzték fő vetélytársait, kiterjesztették birodalmát, és megszilárdították uralmát a térségben.

A második vonal azzal kezdődik, hogy azonosítja az északi és a déli királyt, megkülönböztetve őket Nagy Sándor megosztott királysága bármely más utódától (Diadokhoszok). Azzal kezdődik, hogy megállapítja: az északi király csak három hódítás után jut hatalomhoz. Ezután az uralomért folyó küzdelem történetében, amely Nagy Sándor halála után bontakozott ki a hatodiktól a kilencedik versig, azonosít egy olyan időszakot, amely az északi király déli király általi megdöntésével zárul. Ez a tizenegyedik fejezetben annak a három alkalomnak az elsője, amikor a déli király felülkerekedik az északi királyon. Ezek a fejezeten belül három belső tanúbizonyságot szolgáltatnak, amelyek világosan megállapítják annak a történelemnek a határköveit, amely ahhoz vezet, hogy a déli király legyőzi az északi királyt.

A versek történelmi beteljesedése adja a harmincegytől negyvenig terjedő versekben azonosított, a pápai uralom ezerkétszázhatvan évének prófétai beteljesedéséhez szolgáló mintát, valamint a tizenegyedik vers beteljesedésének prófétai mintáját, amely először Kr. e. 217-ben, a raphiai csatában teljesedett be. Ez a három tanú azonosítja az ukrajnai háború jellemzőit, amelyben Putyin, a dél végső királya, győzedelmeskedni fog az észak pápai királyának helyettesítő hadserege felett.

A prófétikus történelem második vonalának témája az, miként méretik a halálos seb a pápaságra 1798-ban, amint azt az ötödiktől a kilencedikig terjedő versek, valamint a tizenegyedik versben szereplő Raphiai csata ábrázolja. A déli király, vagyis Egyiptom, a sárkányi hatalom.

A tizenegyedik fejezetben a dél királyának az észak királya felett aratott győzelmét bemutató három szemléltetés együttesen azonosítja az észak királyának végső bukását a negyvenötödik versben.

A tizenegyedik fejezetben három olyan vonal található, amely a dél királyának az észak királya felett aratott győzelmét szemlélteti; ám amikor az észak királya segítség nélkül jut a végére, ez nem annyira nyilvánvaló. A Jelenések könyve azonban azonosítja, hogy a sárkányi hatalom az, amely pusztulását okozza azáltal, hogy megeszi testét és tűzzel égeti meg. Mihelyt a sárkányi hatalmat a Jelenések könyve alapján felismerjük, megláthatjuk azokat a királyokat, akik egyúttal a sárkányt is jelentik, és egyúttal a dél királyát is, akik a negyvenötödik versben le fogják dönteni az észak királyát. Három közvetlen tanúbizonyság a fejezetben, amelyek mind tökéletes beteljesedésükről tanúskodnak, amint az Dániel és a Jelenések könyve közötti kapcsolat által ábrázolódik.

A modern kori pápai északi király a negyvenötödik versben jut végére, és a Jelenések könyve azonosítja, miként jut végére a pápai hatalom a sárkányi hatalom keze által.

A tíz király tűzzel égeti meg a pápai északi királyt, és megeszi annak testét. Az utolsó napok királyai a sárkány hatalma.

A tíz király a sárkány hatalma, amelyet Görögország országa és Nagy Sándor is jelképez. Ezek a királyok déli királyok, mert őket a fáraó, Egyiptom királya ábrázolja. Megeszik az ő húsát, mert ők azok a prófétai „kutyák” is, amelyeket a zsoltáros „a gonoszok gyülekezetének” nevez.

A pápaság a negyvenötödik versben az északi király, és a pápaságot Jezábel jelképezi a thiatirai gyülekezetben.

Jézabel ítélete akkor teljesedik be, amikor a kutyák felfalják őt.

A kutyák a pogány Rómát, a sárkány hatalmát jelképezik, mert Krisztust a pogány Róma feszítette keresztre.

A tíz király, akik az ebek, akik a gonoszok gyülekezete, akik Görögország és Egyiptom, szintén tűzzel égetik meg a paráznát.

A tíz király tűzzel égeti meg a paráznát, mert papnőnek vallja magát, de valójában parázna.

Az ötödiktől a kilencedikig terjedő versekben, valamint a harmincegyediktől a negyvenedikig terjedő versekben tanúbizonyságát találjuk annak, hogy a pápaság a sárkányhatalom keze által jut végére. Ez az elv jelenleg az ukrajnai háborúban is teljesedik. E három tanú arról tájékoztat bennünket, hogy amikor az északi király a negyvenötödik versben segítség nélkül jut végére, a sárkány megeszi annak húsát, és tűzzel égeti meg őt. Két vagy három tanú vallomására a sárkány cselekedetének indítékai között egy megszegett szövetség is szerepel majd.

Az ötödiktől a kilencedik versig terjedő szakaszban a második szíriai háború Kr. e. 253-ban szerződéssel ért véget. A háború Kr. e. 260-ban kezdődött, és a második szíriai háború hetedik évében békeszerződés jött létre azáltal, hogy a déli király leányát adta az északi királynak, hogy az feleségül vegye a déli király leányát, és a házassági szövetség által békét hozzon létre. Hét évvel a házasság után, Kr. e. 246-ban, az északi király félretette a déli menyasszonyt, és visszaállította eredeti feleségét, akit félretett, amikor feleségül vette az egyiptomi hercegnőt. A déli király indítéka arra, hogy megtámadja az északi királyságot és foglyul ejtse az északi királyt, a megszegett szerződés volt.

A megszegett szövetség az 1797-ben megszegett tolentinói szerződést jelképezte, amely Napóleonnak indítékul szolgált arra, hogy 1798-ban foglyul ejtse a pápát, miként Ptolemaiosz is tette Szeleukosszal Kr. e. 246-ban. Amikor III. Ptolemaiosz visszatért Egyiptomba a II. Szeleukoszhoz tartozó északi Szeleukida Birodalom felett aratott győzelméből, oly sok kincset hozott vissza Egyiptomba, hogy az egyiptomiak az „Euergetész” (jelentése: Jótevő) címet adták III. Ptolemaiosznak, amiért sok év után visszaállította „fogságba hurcolt isteneiket”.

Amikor Napóleon 1798-ban foglyul ejtette a pápát, elrabolta a Vatikán kincseit, és azokat Franciaországba vitte vissza, amint azt III. Ptolemaiosz előképezte, aki kincseket vitt el, valamint II. Szeleukoszt is visszavitte Egyiptomba, ahol II. Szeleukosz lóhátról lezuhanva meghalt. Ez előképezte azt, hogy Napóleon 1798-ban eltávolította a pápaságot a fenevadról, valamint a pápa 1799-ben bekövetkezett halálát. A Jelenések tizenhetedik fejezetében a pápaság az asszony, aki a fenevadon ül, és Szeleukosz veresége, fogságba vitele, majd ezt követő, lóhátról lezuhanva bekövetkezett halála előképezi, hogy Napóleon megfosztotta a pápaságot polgári hatalmától (amelyet a Jelenések tizenhetedik fejezetében a fenevad jelképez).

Az ötödiktől a kilencedik versig terjedő szakasz bevezeti az északi és a déli király közötti hadviselést a tizenegyedik fejezetben. Az ötödik vers Rómához köti az északi királyt mint viszonyítási ponthoz, mert azonosítja, hogy az északi király három földrajzi területet fog meghódítani, mielőtt korlátlan uralomra jutna. Ezek a versek adják azt a prófétai szerkezetet, amely egy olyan időszakot tár elénk, amikor az északi király uralkodik, de végül eljut a végéhez. Éppen ez a tizenegyedik fejezet alapfeltevése és ígérete. E vonal témája az északi király, a pápai király halálos sebe, vagy amint a negyvenötödik vers mondja: „végére jut, és nem lesz senki, aki segítsen rajta.” Ez az igazság jelenvaló igazság az utolsó napokban.

A következő cikkben folytatjuk.