Panium - Number Eight

III. Szeleukosz Keraunosz rövid ideig uralkodott királyként Kr. e. 226-tól 223-ig, mielőtt meggyilkolták volna, vagy rejtélyes körülmények között meghalt volna. III. Szeleukosz volt III. Antiokhosz közvetlen elődje. A két testvér a tizedik vers „fiait” jelképezi, és 1989-ben Reagant és Busht képviselik.

A tizedik vers a harmadik vonal, és az 1989-ben bekövetkező „vég idejét” jelképezi. Összekapcsolódik a tizenegyedik fejezet negyvenedik versével és Ézsaiás nyolcadik fejezetének nyolcadik versével. E három vers kapcsolata azonosítja, hogy a tizenegyedik vers a jelenlegi ukrajnai háborút jelképezi, ahol Putyin és Zelenszkij azok az ellenfelek, akiket a tizenegyedik versben bemutatott rafiai csata képvisel. A tizenkettedik vers az ukrajnai háború következményeit és Putyin sorsát azonosítja. A tizenharmadik verstől a tizenötödikig a paniumi csata.

A tizedik vers témája a „vég ideje”, és összhangban azokkal az elvekkel, amelyek az igazság feltárásához kapcsolódnak a „vég idején”, e vers — noha csupán egyetlen vers — prófétai vonalak sokaságát jeleníti meg. A tizedik vers az elrejtett történet kezdetét jelöli, amelyet a negyvenedik vers mutat be; ez pedig a harmadik angyal mozgalmának és a száznegyvennégyezer elpecsételésének kezdetét jelzi.

Az igevers összekapcsolja a Leviticus huszonhatban szereplő hét időt, amint azt az Ézsaiás hetedik fejezetében kezdődő látomás azonosítja. Ez az összefüggés az istenség és az emberség egyesítését jelöli, ami az istenfélelem titkának bevégzése a hetedik trombita szólása idején, amely az iszlám harmadik jajkiáltása.

Az igevers 1989-et jelöli meg a vég idejeként, és a 3Mózes 26 hét idejével való összefüggés révén magában foglalja William Miller alapvető igazságát, valamint az 1863-as lázadást. Az igevers megindítja a negyvenedik vers rejtett történetét. Ennélfogva lényegi eleme annak a tudásnövekedésnek, amely 1989-ben, a vég idején érkezik el, és megkezdi azon külső események prófétai szemléltetését, amelyek a negyvenedik vers rejtett történetét alkotják, és a hét idővel való kapcsolata által az 1989 és a vasárnaptörvény közötti történelem belső eseményeit is azonosítja.

A tízes szám a próba jelképe, és e versek kapcsolata Ézsaiás hetedik fejezetének látomásával a hangsúlyt az igazság megértésére helyezi.

Nem szilárdultok meg, ha nem hiszitek, hogy a „fő” egy fővárost (Szamáriát és Damaszkuszt) és egy királyt (Recint és Remaljá fiát, Pekahot) jelképez. Ha nem értitek meg e három felcserélhető jelképet Ézsaiás nyolcadik fejezetének nyolcadik versével összefüggésben (amely ugyanaz a látomás, mint a hetedik fejezeté), akkor nem lesztek képesek azonosítani Putyint és Oroszországot mint a déli királyt a tizenegyediktől a tizenötödik versig.

A tizedik vers témája egy háromlépcsős megpróbáltatási folyamat, amely a vég idején kezdődik, és a kegyelmi idő lezárulásához vezet a vasárnapi törvénynél.

„A vég idején” Dániel könyve „felnyittatik”, és megkezdődik egy háromlépcsős próbatételi folyamat, amelyet a „megtisztíttatnak, megfehéríttetnek és megpróbáltatnak” kifejezés jelképez. A „bölcsek” értik ezt, a „gonoszok” pedig nem értik. Értetlenségük, miként a tíz szűzről szóló példázatban az olaj hiánya is, pusztulásukat okozza.

„Az én népem” szavak szövetségi népet jelentenek, és ez a szövetségi nép „ismeret hiánya” miatt elvettetik és elpusztul. Az Egyesült Államokban bevezetett vasárnaptörvény az a jelzőpont, ahol a dolgok vagy feledésbe merülnek, vagy emlékezetbe idéztetnek. E ponton az „Emlékezzél meg a szombatnapról” a jelenvaló igazság. Ott emlékeznek meg Tírus paráznájáról. Ott emlékezik meg Isten Babilon bűneiről a Jelenések könyvében.

Ott vágatnak ki a gyermekek, vagyis a laodíceai adventizmus prófétai utolsó nemzedéke. Ott nyilvánítják ki azok, akiket Dániel „gonoszoknak” nevez, hogy „elfelejtették” Isten törvényét, és Isten törvényének az a része, amelyet elfelejtettek, Isten prófétai szabályai vagy törvényei. Az összefüggés világosan az, hogy nélkülözik azt az „ismeretet”, amely megsokasodik, amikor Dániel könyve felnyittatik. Dániel a „bölcseket” állítja szembe a „gonoszokkal”, Jézus pedig az „okos szüzeket” a „bolond szüzekkel”. Ámósz ugyanezt az osztályt „szép szüzekként” azonosítja, mint olyanokat, akik képtelenek megtalálni a prófétai üzenetet, amelyet a kelet, az észak és a tengerek jelképeznek.

Az az üzenet, amelyet nem találnak, annak a helynek a jelképezi, ahol keresik, miközben „tengertől tengerig bolyonganak, és északtól fogva napkeletig”. Ámós azt mondja, hogy ezek a „szép szüzek” „éhségben” vannak az „Úr igéjének” hallása iránt, és hogy „azon a napon ide-oda futkosnak, hogy keressék az Úr igéjét, de nem találják meg”. Az az üzenet, amely a vég idején, 1989-ben feloldatott Dániel könyvéből a negyvenedik vers, valamint a tizenegyedik fejezet tizedik verse beteljesedéseként, a tizenegyedik fejezet utolsó két versében van összefoglalva.

A balga, tisztátalan és gonosz szüzek, akik nélkülözik az olajat; a kelet, az észak és a tengerek üzenete, akik elvetették az ismeretet, valamint Isten szövetségét és törvényét — ezekre Isten a vasárnapi törvény idején emlékezik meg. A tizediktől a tizenötödik versig három csata kerül bemutatásra. E három csatát három történetre különítem el, de együtt szemlélve egyetlen vonalat is alkotnak, mert a tizedik vers megnyitja a „vég idejét”, és ezért egy háromlépcsős próbatételi folyamatot indít el.

A tizedik vers kapcsolódik a 3Mózes 26 hét idejéhez, és ennélfogva az adventizmus, valamint William Miller munkájának alapjaihoz. A három lépés közül a második egy látási próba, amely akkor kezdődött, amikor a tizenegyedik vers világossága és az ukrajnai háború feltárult. A második próba vizuális jellegű, és egy olyan próbát jelképez, amely arra vonatkozik, képesek vagyunk-e felismerni a jelenlegi eseményeket Isten prófétai Igéjének világosságában. A harmadik próba a tizenötödik versben szereplő paneumi csata, ahol Simon Barjona neve Péterre változott, és ezáltal közvetlenül a kegyelemidőnek a tizenhatodik vers vasárnapi törvényénél történő lezárulása előtt megjelölte a száznegyvennégyezer elpecsételését.

Amikor szemügyre vesszük Antiochus Magnus megjelenését a három csata mindegyikében, amelyeket a tizedik, a tizenegyedik és a tizenötödik vers ábrázol, akkor a kilencedik verstől a tizenhatodikig terjedő szakasz történetében a bibliai prófécia hamis prófétájának felemelkedését és bukását is látjuk.

Az elsőtől a negyedik versig a sárkányhatalom felemelkedését és bukását azonosítják. A kilencedik és tizedik versek rendre 1798-at és 1989-et azonosítják, és ezáltal a kilencediktől a tizenhatodik versig a hamis próféta felemelkedését és bukását azonosítják. A negyvenediktől a negyvenötödik versig a fenevad felemelkedését és bukását ábrázolják. A kilencedik és tizedik versek egyúttal összhangban állnak a negyvenedik vers két „vég idejével” 1798-ban és 1989-ben.

White testvér világosan tudtunkra adja, hogy „a vég idejének” félreértése zavart okoz abban, hogy a próféciákat hová kell alkalmazni.

A tizedik vers témája a „vég ideje”, és a tizenegyedik fejezetben több „végidő” is azonosítva van. Ha a tizenegyedik fejezetben „nem látod és nem érted” a „végidőket”, nem fogod tudni, mikor kell „elhelyezni az üzeneteket”. Azt mondja: „vannak, akik kutatják az Írásokat”, és mint minden próféta esetében, szavai az utolsó napokhoz szólnak; ezért az utolsó napokban azok, akiket azonosít, olyan csoportot alkotnak, amely nem érti a vég idejét, s így ők egyúttal Ámósz „szép szüzei” is, akik elesnek, és soha többé fel nem kelnek.

A tizenegyedik fejezet első versében Dárius és Círus együtt állnak, hogy az 1989-ben bekövetkező vég idejét jelöljék. Amikor Ptolemaiosz Kr. e. 246-ban Babilonba ment, és Egyiptomban fogságba vitte az északi királyt, ezzel viszont az 1798-as évet előképezve, amint azt a hetediktől a kilencedik versekig terjedő szakasz ábrázolja, az „a vég ideje” volt. A tizedik vers „a vég ideje” 1989-ben.

1798 az Izráel északi királysága ellen szóló, Kr. e. 723-ban kezdődött kétezer-ötszázhúsz éves szétszóratás vége. Ezerkétszázhatvan évvel később, 538-ban, a pápaság ezerkétszázhatvan évig uralkodott 1798-ig. 1798 „a vég ideje”, mert ez a hét időnek, valamint az ezerkétszázhatvan évnek, továbbá Dániel könyve tizenkettedik fejezete ezerkétszázkilencven évének is a vége. 1798 „a vég ideje”, és ezért 538 szintén „a vég ideje”. 538 annak az ezerkétszázhatvan évnek a vége, amely alatt a pogányság taposta Isten szentélyét és seregét, s amely megelőzte azt, hogy a pápaság ugyanazt a munkát ugyanannyi ideig végezze.

Az 538 a pápaság felhatalmazását jelképezi, és ekként ismét a pápaság felhatalmazását jelképezi a vasárnapi törvény idején. A vasárnapi törvény azonosítja a „vég idejét”. Ennélfogva a tizenhatodik vers, valamint az első, a hetediktől a kilencedikig terjedő versek és a tizedik vers egyaránt a „vég idejét” jelölik. Ezt az igazságot azoknak kell megérteniük, akik tudják, hová kell elhelyezni az üzeneteket. Pompeius teljesítette be a tizenhatodik verset, amikor elfoglalta Jeruzsálemet. Őt Julius Caesar, Augustus Caesar és Tiberius Caesar követte. Jézus születése a „vég ideje” volt, és Augustus Caesar idejében történt.

A huszadik vers tovább gyarapítja a tizenegyedik fejezet „végidejének” felsorolását, miként Tiberius császár is, aki Krisztus keresztre feszítése idején uralkodott.

A kereszt annak a prófétai hétnek a középpontjában áll, amelyet Krisztus azért jött, hogy sokakkal megerősítsen.

A hét közepén kezdetet és véget látunk: az első ezerkétszázhatvan nap éppen ott ért véget, ahol a következő ezerkétszázhatvan nap elkezdődött. A hét egybeesik az északi királyság ellen kimondott hét szétszóratási idővel, amely mind a pogányságot, mind a pápaságot jelképezte, amint eltaposták a szentélyt és a sereget.

Az 538-as év „a vég ideje”, és összhangban áll a kereszttel, amely szintén egy prófétai időszak vége. Az 538-as év és a kereszt két tanút szolgáltat arra, hogy egy prófécia kezdetét és végét egyaránt prófétailag „a vég ideje” jelöli.

A huszonegyedik és huszonkettedik vers, a huszadik vers, a tizenhatodik vers, a tizedik vers, a hetediktől a kilencedikig terjedő versek, valamint az első vers mind a „vég idejét” jelölik. A huszonharmadik vers azonosítja azt a szövetséget, amelyet a makkabeus zsidók kötöttek a pogány Rómával Kr. e. 161 és 158 között. A Hasmóneus-dinasztia története első csatájuk kezdetétől egészen végükig, Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett pusztulásáig, az Egyesült Államokban 1844-ben kezdődő hitehagyott protestantizmust jelképezi, amely egy időprófécia végét, és ennélfogva a „vég idejét” jelenti, és a vasárnapi törvénynél végződik, amelyet Kr. u. 70 jelképez.

A huszonharmadik vers egy „vég idejét” azonosít Kr. e. 167-ben, Modein csatájánál, valamint Kr. u. 70-ben is; ezek rendre 1844-et és a vasárnaptörvényt jelképezik. A huszonharmadik vers, a huszonegyedik és huszonkettedik versek, a huszadik vers, a tizenhatodik vers, a tizedik vers, a hetediktől a kilencedikig terjedő versek, valamint az első vers egyaránt mind a „vég idejét” jelölik.

A huszonnegyedik vers azonosítja a pogány Róma háromszázhatvan éves felsőbbségét, ily módon mind az i. e. 31-ben lévő kezdetet, mind a 330-ban lévő befejezést mint „a végek idejét” jelölve meg. A huszonhetedik és a huszonkilencedik vers egyaránt azonosítja ennek az időszaknak mind a kezdetét, mind a végét, így a huszonnegyedik vers, a huszonhetedik vers, a huszonkilencedik vers, a huszonharmadik vers, a huszonegyedik és huszonkettedik versek, a huszadik vers, a tizenhatodik vers, a tizedik vers, a hetediktől a kilencedikig terjedő versek és az első vers mind „a vég idejét” jelölik meg.

A harmincegyedik vers 538-at jelöli meg, amikor felállíttatott a pusztító utálatosság, a harminchatodik és a negyvenedik vers pedig 1798-at az „vég idejeként”. Az 538 a harmincegyedik versben és az 1798 a harminchatodik és negyvenedik versekben, továbbá a huszonhetedik és huszonkilencedik versek, a huszonnegyedik vers, a huszonharmadik vers, a huszonegyedik és huszonkettedik versek, a huszadik vers, a tizenhatodik vers, a tizedik vers, a hetediktől a kilencedikig terjedő versek és az első vers mind a „vég idejét” jelölik.

„A vég ideje” tizenhárom alkalommal kerül megjelölésre a negyvenegyedik vers előtt, amely a vasárnaptörvény és egy másik „vég ideje”, miként a negyvenötödik vers is, amikor a pápa segítség nélkül jut a végére. A „vég ideje” tizenöt alkalommal található meg a tizenegyedik fejezetben. A tizedik vers témája a „vég ideje”. Ez azokat az igazságokat jelképezi, amelyek felnyittatnak a száznegyvennégyezer pecsételésének idején.

A következő cikkben folytatjuk.