Parallel Warnings - Number Five

Abban a szakaszban, amellyel még mindig foglalkozunk, és amely Krisztusról mint a Jelenések tizedik fejezetében alászálló angyalról tesz megjegyzést, Krisztus mint a hatalmas angyal azt szemlélteti, „milyen szerepet tölt be a Sátánnal vívott nagy küzdelem záró jeleneteiben”. Az a „helyzet”, amelyet Krisztus felvett, amikor jobb lábát a tengerre, bal lábát pedig a szárazföldre helyezte, „az egész föld feletti legfőbb hatalmát és tekintélyét jelzi”. Amikor Krisztus „nagy szóval” kiáltott, úgy „kiáltott”, „mint amikor az oroszlán ordít”.

Krisztus „a nagy küzdelem záró jeleneteiben” nyilvánítja ki mindenhatóságát, és amikor Krisztus kinyilvánítja mindenhatóságát, azt Júda törzsének Oroszlánjaként teszi.

Krisztusnak mint Júda törzsének Oroszlánja való megjelenése hangsúlyozza munkáját a bibliai prófécia mind lepecsételésében, mind felnyitásában, az Ő isteni időzítése szerint. Közvetlenül az emberi kegyelmi idő lezárulása előtt, amikor „az idő közel van”, egy különleges bibliai igazság felnyitása történik meg, amely azonosítja „azokat, amiknek meg kell lenniük hamar”.

Amikor az a „közel lévő” „idő” ténylegesen belép a történelembe, áldás hangzik el azokra, akik olvassák, hallják, „és megtartják azokat, amelyek abban meg vannak írva”. Ez a különleges üzenet időhöz kötött üzenet, amely csak akkor ismerhető fel, amikor „az idő közel van”. Akkor — abban az időben, és nem előbb — lesznek képesek az emberek olvasni, hallani, „és megtartani azokat, amelyek meg vannak írva” a Jelenések könyvében. Amikor az „idő közel van”, azokra azokra mondott áldás, akik „olvassa”, „hallják”, „és megtartják azokat, amelyek abban meg vannak írva”, párhuzamban áll Dániel könyvének megnyílásával „a vég idején”.

A „sokaság”, amely ide-oda futkos (ami Isten Igéjének tanulmányozását jelképezi), ezt „a vég idején” teszi, amikor „a szavak”, amelyek Dániel „könyvében” „be voltak zárva”, felnyittatnak. Ám van a szüzeknek egy másik csoportja is, amely közvetlenül az Egyesült Államokban bevezetett vasárnapi törvény után futkos ide-oda.

Samária bűne az a bűn volt, amelyet Akháb és Jézabel jelképezett: Akháb az Egyesült Államokat, Jézabel pedig a katolikus egyházat képviselte. Jézabel, Akháb és a hamis próféták Illéssel való összecsapásukban a Kármel hegyén a vasárnaptörvényt jelképezik. Az összecsapásnál a tisztátalan prófétáknak két csoportja volt jelen: a Baál prófétái és a ligetek papjai. Baál az egyik imádott isten volt; a másik, akit a ligetekben imádtak, Astarót volt. Baál férfi istenség volt, Astarót pedig női istenség. Együtt a férfi istenség az államot, a női pedig az egyházat jelképezi.

A Dánban felállított istent Samária első királya, Jeroboám állíttatta fel, aki mind Béthelben, mind Dánban aranyborjút emelt. Béthel jelentése Isten háza, Dáné pedig ítélet, és együtt az egyház és az állam összefonódását jelképezik, amely az Egyesült Államokban megy végbe a vasárnap megtartásának kikényszerítése előtt. Ezt a két aranyborjút Áron aranyborja jelképezte.

A borjú vadállat, az aranyszobor pedig képmás, így Áron aranyborja, valamint Jeroboám két aranyborja is az egyház és az állam egyesülését jelképezi, amely közvetlenül az Egyesült Államokban a vasárnaptörvény kikényszerítése előtt következik be. Jeroboám esetében a két város második tanúbizonyságul szolgál az egyház és az állam egyesülésének szimbolikájához, amelyet a Jelenések könyve a fenevad képmásaként határoz meg.

Beérseba módja Ábrahám szövetségét jelképezi. A „Beérseba” név első említése Mózes első könyve huszonegyedik fejezetében található, amelyet Pál apostol arra használ, hogy szembeszálljon azokkal, akik az ő idejében azt állították, hogy az üdvösséghez meg kell tartani a szertartási törvényeket és a körülmetélést. Pál azt a szakaszt használja, ahol Beérseba első említése található. Ezt a történetet arra alkalmazza, hogy ugyanabban az elbeszélésben két különböző és egymással ellentétes szövetséget mutasson be. Pál a szolgáló asszony fiát (Izmáelt) arra használja, hogy egy emberi erőn alapuló szövetséget jelképezzen, és Izmáelt szembeállítja Izsákkal, akit arra használ, hogy egy Isten erején alapuló szövetséget jelképezzen. Ez az igerész a Biblia első helye, ahol Beérseba említést nyer, és később a történelem folyamán Pál ezt a történetet arra használja, hogy saját személyes történetének olyan helyzetét írja le, amelyet a bibliai történelem már előre szemléltetett. Pál hitte és tanította, hogy a bibliai történelem ismétlődik.

Noha Pál a Teremtés könyve huszonegyedik fejezetéből vett szakaszt két ellentétes szövetség szemléltetésére használja, magában a szakaszban két olyan szövetség szerepel, amelyet Isten Ábrahámmal köt, de ezek nem azok a két szövetség, amelyeket Pál a történetből levezet. A szakaszban Isten ismét megígérte, hogy Izsák által teljesíti be ígéretét, miszerint Ábrahámot sok nemzet atyjává teszi, és azt is megígérte, hogy Izmáelt nagy nemzet atyjává teszi. Egyetlen szentírási szakasz, négy hivatkozott szövetség, és ez az első alkalom, hogy Beérseba említést nyer az Írásokban.

Beérseba Ábrahám szövetségét jelképezi. Ugyanebben a fejezetben Ábrahám Abimélekkel is szövetséget kötött.

Beérseba Isten Ábrahámmal kötött szövetségének jelképe. A Bibliában több olyan szövetségi történet is fel van jegyezve, amely Beérsebát Ábrahám szövetségével kapcsolja össze. A „beer” kutat jelent, a „sheba” pedig „hét”-et. A sheba ugyanaz a héber szó, amelyet „hétszeresen”-nek fordítanak, s amelyről William Miller helyesen értette meg, hogy a Leviticus huszonhatban a kétezer-ötszázhúsz éves próféciát jelképezi. Ez volt az első „időprófécia”, amelyet felfedezett, és ez volt az első alapvető igazság, amelyet 1863-ban félretettek. Abban a szakaszban, ahol a „sheba” szót négy különböző versben „hétszeresen”-nek fordítják, Istennek azt a büntetését, amelyet a „hétszeresen” jelképez, úgy nevezik: „szövetségem miatti perpatvar”.

A „hétszer”-nek fordított szó, amely Mózes harmadik könyve huszonhatodik fejezetében Isten szövetségének „perét” jelöli, s amely a Beérseba szóban is „sheba”, Dániel könyvében szintén kétszer fordul elő: egyszer úgy fordítják, mint „az eskü”, amely meg van írva Mózes törvényében, egyszer pedig úgy, mint „az átok”. Mind az „eskü”, mind az „átok” a „sheba” szóból van fordítva, mert ez nemcsak azt jelenti, hogy „hét”, hanem magában foglalja a szövetség, vagyis az „eskü” fogalmát is, amely, ha megszegik, „átkot” von maga után.

A „sheba”, vagyis hét szó, amely a Beérsebában egy kútnál felajánlott hét bárányt jelképezte, a szövetséget jelenti. És Isten szövetsége, vagyis az Ő esküje, azt mondja ki, hogy az engedelmesek élnek, az engedetlenek pedig meghalnak.

Beérseba azt a szövetséget jelképezi, amelyet Ábrahám hite képvisel. Amikor tehát az Ámos nyolcadik fejezetének „szép szüzei”, akik egyúttal a Máté huszonötödik fejezetének „balga szüzei”, és ugyanakkor a Dániel tizenkettedik fejezetének „gonoszai”, „Samária bűnére” esküsznek, akkor hűséget fogadnak Jézabel bélyegének (a pápaságnak), aki paráznaságot követett el Ahábbal (az Egyesült Nemzetek Szervezetével), és aki a fenevad képmása (az Egyesült Államok) fölött uralkodik.

Amikor ugyanazok a „szép szüzek” ezt mondják: „Él a te istened, ó Dán”, a borjú aranyképe előtt borulnak le, amint azt két tanú (Áron és Jeroboám) azonosítja. Az aranyborjú a fenevad képét jelképezi, amely az egyház és az állam egyesülése.

Amikor ugyanezek a szüzek azt állítják, hogy Beérseba „útja” „él”, az „út” szó jelentése: „ösvény”. Ez pontosan ugyanaz a szó, amelyet Jeremiás 6:16 az „ősi ösvények” „útjainak” megjelölésére használ. Ezek a szüzek azt mondják, hogy noha meghajoltak a fenevad képmása előtt, és elfogadták hatalmának bélyegét, mégis Ábrahám gyermekei. Kétségbeesetten futkosnak ide-oda Isten Igéjében, keresve a „kelet” és az „észak”, valamint „tengertől tengerig” által jelképezett üzenetet, miközben továbbra is azt állítják magukról, hogy Hetednapi Adventisták, de már túl késő.

Azok a szüzek e megelőző két vers üzenetét keresik. Az utolsó figyelmeztető üzenet, amely a vég idején, 1989-ben pecsételtetett fel, amikor — amint azt Dániel 11. fejezetének 40. verse leírja — a volt Szovjetuniót jelképező „országokat” a pápaság és az Egyesült Államok elsöpörte, azonosítja a pápaság végső felemelkedését és bukását. E két versben a kelet és az észak által jelképezett üzenet felbőszíti az északi királyt (a pápát), és megkezdődik a végső üldözés; ez a negyvenötödik versben ér véget, amikor a pápaság felállítja a „sátrakat”, amely a „sátor” jelentésű héber szóból származik (a sátor az egyház jelképe), de ez az ő „palotájának” „sátora”, ami egy államot jelképez. A hely, ahová a sátrat állítja, amely az egyház és állam összekapcsolását jelképezi, vagy amint János nevezi a Jelenések könyvében, a fenevad képmását, „a tengerek között” van, többes számban. A szép szüzek a Dániel 11. fejezetének 44. és 45. versében jelképezett utolsó figyelmeztető üzenetet keresik, és a legközelebbi versben Mihály feláll, és lezárul a kegyelemidő. És abban az időben az Ámós 8:14 azt mondja, hogy a szép szüzek „elesnek, és többé fel nem kelnek.”

Amikor a szép szüzek éppen abban az időben vallják magukat hetednapi adventistáknak, amikor a fenevad képe előtt hódolnak, János úgy ábrázolja őket, mint zsidókat, akik azt mondják, hogy zsidók, de nem azok. Azt állítják magukról, hogy Ábrahám gyermekei, de hazudnak.

Elfogadták a pápaság bélyegét, és ezáltal elfogadták annak jellemét. Azt vallják, hogy zsidók, vagy azt vallják, hogy szombatot megtartó adventisták, de akkor a pápa jellemét hordozzák, aki egyebek között „az Isten templomában” ül. Azt vallják, hogy adventisták, vagy azt vallják, hogy az adventista templomban vannak, de nem inkább adventisták, mint amennyire a pápa keresztény.

Akik „ide-oda futkosnak”, és „az Úr igéjét” keresik, nem azok a „bölcsek”, akikről Dániel könyve beszél — hanem „szüzekként” vannak azonosítva. Nyilvánvaló, hogy azok, akik a versekben bolyonganak, éheznek és szomjúságtól haldokolnak, nem „értik” „az Úr igéit”, hiszen maguk a versek tanúsága szerint éppen azt keresik. Az Úr Igéje, amely közvetlenül a kegyelmi idő lezárulta előtt tárul fel, Jézus Krisztus kijelentése, és a balga, gonosz vagy „szép szüzek” azok, akik nem értették meg a Dániel könyvéből származó tudás gyarapodását. Nem volt meg bennük a szükséges olaj ahhoz, hogy — amint Máté tanítja — továbbhaladjanak a menyegzőre.

Az a „éhínség” a kegyelmi idő lezárulása. Ámos „szüzei”, akik az idézett versekben kenyeret (Isten Igéjét) és vizet (a Szentlelket) keresnek, Dániel „gonoszai”, akik nem „értik”. Ők Máté balga szüzei, akik a Szentlelket keresik; s ez a három tanú együttesen azonosítja azokat, akik felismerik, hogy elmúlt az alkalom a menyegzőre való felkészülésre, és nincs ruhájuk, hogy elmenjenek a menyegzőre, mert vonakodtak „meghallani” a különleges üzenetet, amely most feltáratik. Attól az időtől fogva, amikor a különleges üzenet feltáratik, egészen a kegyelmi idő lezárulásáig tart az üdvösségre szóló utolsó hívás ideje. Felkészületlenül eljutni ahhoz az időhöz annyi, mint felkészülni e szavak meghallására: „Túl késő!”

A tíz szűzről szóló példázat által ábrázolt prófétai vonal az olajat a jellem jelképeként használja, de „az aranyolaj” és a „szent olaj” egyúttal Isten Lelkének üzeneteit is jelképezi.

Az Ámos könyvében ide-oda futkosók tovább gyarapítják azt a bizonyságtételt, amely azonosítja a Hetednapi Adventisták azon csoportját, amely elutasítja azon felelősségét, hogy „megértse” a Jelenések könyvéből származó különleges üzenetet, amely akkor válik feltárttá, amikor „közel van az idő”.