The Revelation of Jesus Christ - Number Fourteen

Az angyalok próbaidei háborúja, amely Luciferrel kezdődött a Jelenések könyve tizenkettedik fejezetében ábrázolt harmadik égben, előképezi az emberek és angyalok próbaidei háborúját, amely az első égben ér véget. Amikor Sátánt és angyalait kivetették a harmadik mennyből, Sátán új harci frontot nyitott az Éden kertjében. Miként a harmadik ég háborújában Luciferrel, Isten az emberiség számára is próbaidőt rendelt el. Az első égben zajló háború, amely komolyan kezdetét veszi a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény idején, az emberiség számára a próbaidő végének jelképe.

A Jelenések könyve tizenkettedik és tizenharmadik fejezetében a sárkány, a fenevad és a hamis próféta jelenik meg jelképesen. Szokás szerint e három hatalmat úgy értelmezik, mint amelyek elsősorban e három hatalom múltbeli történetét ábrázolják; Jánosnak azonban azt mondatott, hogy írja meg „amelyek ezután lesznek”, és a Jelenések könyve egészében az „utolsó napokról” szól, ezért azt a bibliai alapelvet alkalmazzuk, hogy a vég kezdet által szemléltetik, és a Jelenések jelképeit jelenvaló, nem pedig múltbeli igazságként alkalmazzuk.

Sátánt mind abban a háborúban, amelyet a harmadik mennyben kezdett, mind pedig abban az első ütközetben, amelyet az Éden kertjében az emberekre hozott, úgy azonosították, mint aki „hipnotizmust” alkalmazott romlott közléseinek közvetítésére, hogy ily módon vigye véghez hadviselését.

A „tudományt, amelyet a Sátán tanít”, a globalista kereskedők tökélyre fejlesztették, és azt az „utolsó napokban” az „információs szupersztrádán” keresztül hajtják végre. Sátán a hazugság atyja, és a médiabirodalmak nemcsak a hamisságot terjesztik, hanem az igazságot is kiszűrik, nyomon követik azokat, akiket eretnekeknek tartanak, és a hipnózis valaha gyakorolt legkifinomultabb formáját alkalmazzák a föld bolygó történelmében. A harmadik mennyben megkezdődött háború a Sátán hadviselésének ezt a sajátosságát hangsúlyozza, hogy a hűségesek, akik akkor élnek, amikor az első ég háborúja megindul, az előzetes ismeret által előre figyelmeztetve legyenek. Amikor megértjük, hogy a világháló és az „információs szupersztráda” irányítóközpontját az Egyesült Államokban kezelik és ellenőrzik, akkor képet kapunk arról, mit jelent az, hogy az Egyesült Államok tüzet hív le az égből, és megtéveszti az egész világot. A Jelenések könyvében a „tűz” egy üzenetet jelképez.

A Jelenések könyve tizenharmadik fejezetének, különösen a tizenharmadik versnek szimbolikája a Kármel hegyén vívott küzdelemből ered, ahol a Baál prófétái és a berki bálványok prófétái nem voltak képesek tüzet lehívni az égből annak megerősítésére, hogy Baál és Astoret valódi istenek. Baál mint férfi istenség, és Astoret mint női istenség a fenevad képét, az egyház és az állam szentségtelen egyesülését jelképezik. Ők Jezábel prófétái voltak, aki szentségtelen kapcsolatban állt Ahábbal. A Kármel hegyének történetében a fenevad képmásának e két prófétai tanúja az Egyesült Államok szerepét azonosítja először a pápai rendszer képmásának az Egyesült Államokban, majd azt követően a világban való megalkotásában. A Kármelen a „tűz” volt annak bizonyítéka, hogy ki az igaz Isten valójában. Ez a mennyből jövő kijelentést jelképezte, amely azonosítja az igaz Istent, és ugyanez a kérdés áll fenn akkor is, amikor az Egyesült Államok tüzet hív le az égből.

Ézsaiás könyvében az Isten, aki kezdettől fogva kijelenti a véget, megszólítja az ősi Kármel-hegy konkrét színterét, valamint azt a prófétai színteret is, amely akkor jelenik meg, amikor az Egyesült Államok tüzet hoz alá az égből.

Az első menny háborújában, amely a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvénnyel veszi kezdetét, az Egyesült Államoknak, valamint magának a Sátánnak is megengedtetik, hogy „előadják” az ő „ügyüket”, és tüzet hívnak le az égből annak kísérleteként, hogy bebizonyítsák: Jézabel istene az igaz Isten. A világot arra fogják kényszeríteni, hogy elfogadja annak az istennek imádat-napja bélyegét. Az a tűz, amely az égből hozatik le az „információs szupersztrádán” keresztül az egész emberiséghez, „semmiség” műve, és aki az e közvetítő közegen át továbbított üzenetet választja, „utálatosság”.

Abban a hadviselésben a száznegyvennégyezer, majd ezt követően a nagy sokaság lesznek Isten tanúi abban a vitában, hogy ki az igaz Isten. A háború mindkét oldaláról közvetített üzeneteket „tűz” jelképezi. Minden nemzet összegyűjtetik annak eldöntésére, hogy ki az igaz Isten, és a „igazság” megállapítására a tanúk két osztálya lesz jelen.

A Kármel-hegy végső megnyilatkozásának vannak tanúi a Sátán számára, és tanúi Isten számára. A bemutatás célja annak bizonyítása, hogy ki az igaz Isten, de miről kell tanúságot tenniük Isten hűséges tanúinak?

A végső Kármel-hegyi összecsapás hűségeseinek arról kell tanúságot tenniük az igazság mellett, hogy Isten az első és az utolsó. Ő az az Isten, aki „elrendelte az ősi népet”, hogy megjelölje „a bekövetkező dolgokat”. Isten tanúinak Jézus Krisztus kijelentését kell bemutatniuk, amely közvetlenül a Kármel-hegy végső csatája előtt feloldatik.

Sátán Kármel-hegyi üzenete úgy jelenik meg, mint a mennyből alászálló tűz.

Ez az igevers azokat a csodákat írja le, amelyeket az Egyesült Államok a hipnotizmus modern tudománya által visz véghez, s amelyet „az információs szupersztrádán” közvetítenek az emberiségnek. Ám az igevers magának a Sátánnak a megjelenésére is utal, amikor Krisztust megszemélyesítve lép fel.

Amikor elérkezünk ahhoz az időhöz, amikor Sátán tüzet hív le az égből, „a föld lakóit állásfoglalásra fogják késztetni.” Abban az időben Isten tanúságtevői „sietve járnak majd helyről helyre, hogy hirdessék a mennyből jövő üzenetet. Hangok ezrei által, az egész földön, elhangzik majd a figyelmeztetés.” Az a munka, amelyet Isten tanúságtevői véghezvisznek, „hasonló lesz a pünkösd napján történtekhez”, amikor „az angyalnak, aki egyesül a harmadik angyal üzenetének hirdetésében, az egész földet be kell világítania dicsőségével.” Pünkösdkor a tűz a Szentlélek kitöltetésének jelképe volt, és a tűz egyúttal Sátán szentségtelen lelkének kitöltetését is jelképezi.

Miután János a Jelenések hetedik fejezetében bemutatja a száznegyvennégyezeret és a nagy sokaságot, azonosítja a hetedik és egyben utolsó pecsét felnyitását. A végső, vagyis a hetedik pecsét Jézus Krisztus kijelentésének feltárását jelképezi, valamint a Jelenések könyvének azt az egyetlen próféciáját, amelynek közvetlenül a kegyelemidő lezárulása előtt kellett feltárulnia. A hetedik pecsét, a hét mennydörgés és Jézus Krisztus kijelentése mind ugyanannak az igazságnak a jelképei, amely közvetlenül a kegyelemidő lezárulása előtt nyílik meg. Jézus Krisztus kijelentése Krisztus jellemét és teremtő hatalmát hangsúlyozza mint az Alfát és az Ómegát. A hét mennydörgés azt a történelmi időszakot azonosítja, amelyben a száznegyvennégyezret elpecsételik, a hetedik pecsét pedig a Szentlélek kitöltetését azonosítja ama időszak alatt, amikor a két tanú feltámad, és megkapja Isten „igazságának” teremtő erejét, amely az Atyától a Fiúhoz, Gábrielhez, a prófétához jut el azok számára, akik úgy döntenek, hogy olvassák, hallják és megtartják a benne foglalt erőt.

Az igeversekben „hét angyal” „állt az Isten előtt” „hét trombitával”. E hét trombitaangyalról szokásosan és helyesen úgy értették, hogy Isten Róma elleni ítéleteit jelképezik a vasárnapimádat kikényszerítése miatt. A pogány Róma Konstantin alatt az első vasárnapi törvényt Kr. u. 321-ben hozta, és 330-ra birodalma keleti és nyugati részre oszlott. Ettől a ponttól kezdve az első négy trombita kezdett szólni, és azok azokat a történelmi erőket jelképezték, amelyek birodalma ellen támadtak, és amelyek 476-ra úgy hagyták maguk mögött Róma városát, hogy azt soha többé nem uralta római uralkodó; pedig ez a város Róma erejének és dicsőségének jelképe volt. Amikor a pápaság az orléans-i zsinaton Kr. u. 538-ban meghozta a vasárnapi törvényt, Mohamed felemeltetett, hogy ítéletet hozzon a római egyházra, amint azt az ötödik és hatodik trombita ábrázolja, amelyek egyúttal az első és a második jaj is voltak, és az iszlámot jelképezték. Bármily helyes is e trombiták hagyományos értelmezése, a jelenés ott, ahol a Jelenések 9. fejezetében bemutatásra kerülnek, „csapások”-ként határozza meg őket.

A hét trombita tökéletes és végső beteljesedése a Jelenések könyve tizenhatodik fejezetének hét utolsó csapása. Már a Jelenések könyve kilencedik fejezetében szereplő hét trombita prófétai jellemzőinek felületes áttekintése is világosan megmutatja, hogy azok párhuzamos vonásokat mutatnak a hét utolsó csapással. A hetedik pecsét megnyitása abban a történelmi időszakban történik, amikor a kegyelmi idő éppen lezárulni készül, és Isten haragja, amint azt a hét utolsó csapás jelképezi, éppen kitöltetni készül.

Amikor Krisztus, mint Júda törzsének Oroszlánja, „felnyitotta a hetedik pecsétet”, egy angyal jött és megállt az oltárnál, aranytömjénezőt tartva; és sok tömjént adtak neki, hogy felajánlja azt minden szent imádságaival együtt az aranyoltáron, amely a trón előtt volt. „És a tömjén füstje, amely a szentek imádságaival együtt szállt fel, felszállt Isten elé az angyal kezéből.” A Szentlélek pünkösdi kitöltetését megelőzte a Jeruzsálemben egybegyűlt hívők együttes imádsága.

A hetedik pecsét feltörése a száznegyvennégyezer elpecsételését azonosítja. Az elpecsételést az ima indítja el, de nem pusztán az imádkozás tevékenysége által, hanem egy meghatározott ima által. Ez a meghatározott ima Dániel könyvében azonosítható, amely természetesen egyúttal a Jelenések könyve is.

János a Jelenések könyvében és Dániel a saját könyvében a „végső napok” száznegyvennégyezerét jelképezik. A „végső napokban” azok, akiknek Isten tanúiként kell tanúbizonyságot tenniük az első ég harca idején, arról a próféciáról tesznek tanúságot, amely közvetlenül a kegyelmi idő lezárulta előtt felnyittatik. Ezt azok az igék, amelyeket most vizsgálunk, a hetedik pecsétként ábrázolják. Azokat az imádságokat, amelyek az „arany füstölővel” bíró angyalhoz szállnak fel, Dániel könyvének kilencedik fejezetében található imádsága jelképezi. Ez az imádság meghatározott imádság, amelyet Mózes a „hétszeres idők” próféciájával összefüggésben vázolt fel. Ez az imádság kettős, és Dániel kettős imádságának összefüggését Mózes „az átok” és „az eskü” kifejezéseivel adja meg. Dániel könyve és a Jelenések könyve ugyanaz a könyv, és ugyanazok a prófétai vonalak, amelyek Dániel könyvében megtalálhatók, a Jelenések könyvében folytatódnak.

Az az imádság, amely a szent tűz kitöltetését eredményezi a Jelenések tizennyolcadik fejezetének hatalmas angyala mozgalmában, Dániel „hétszeres” imádsága. Ez az az imádság, amely Gábriel angyalt leszállásra indította a mennyből, hogy megmagyarázza Dánielnek a próféciákat. Imádságának befejezésekor, amely Dániel kilencedik fejezetének első húsz versére terjed ki, Gábriel leszállt az esti áldozat ideje táján. Azok az imádságok, amelyek felszállnak, és amelyeket az aranytömjénezőt tartó angyal fogad, olyan imádságok, amelyek a napnyugtakor, „az utolsó napok” estéjén szállnak fel.

Dániel imádsága nemcsak a saját bűneinek, hanem Isten népe bűneinek megvallása is volt. Imádsága a Léviticus huszonhat „hét idejéhez” kapcsolódó bűnbánó imádság mintaképe.

Miután Mózes kifejti a „hétszeres” időhöz kapcsolódó büntetést, amelyet Isten „szövetsége perének” nevez, meghatározza azt is, mit kell Isten népének tennie, ha és amikor felismerik, hogy az ellenség földjén szolgák, amint Dániel is az volt. Szükséges volt, hogy — amint ezt Dániel képviselte — megvallják bűneiket, valamint atyáik bűneit is.

Amikor ezt a sajátos imádságot azok mondják el, akiket arra hívtak el, hogy a száznegyvennégyezer legyenek, az arany füstölőedénnyel rendelkező angyal fogja „a füstölőedényt, és” megtölti „azt az oltár tüzével, és a földre veti: és lettek szózatok, mennydörgések, villámlások és földindulás.” A szent tűz, amely az „igazság” üzenetét jelképezi, ellentétben a hamisított „tűz” üzenetével, amelyet az Egyesült Államok és a Sátán hív le az égből, a „földindulás” órájában jelenik meg, amely a vasárnaptörvény.

Zakariás könyvében arról kapunk tájékoztatást, hogy a templomnak mind az alapját, mind a zárókövét Zerubbábel helyezte el a templom és Jeruzsálem újjáépítésének történetében, a fogságból való visszatérés után, amelynek Dániel is részese volt.

Zorobábel jelentése: „Babilon sarja”, és a második angyal üzenetének jelképe, amely a Fél éjféli Kiáltás üzenetével egyesülve lefektette az „alapot” az adventizmus kezdeti mozgalmában. Zorobábel egyúttal a második angyal üzenetének megismétlődését is jelképezi az adventizmus befejező mozgalmában, a Future for America mozgalmában, amikor a „zárókő” a helyére kerül.

A világ örvendezett ama két tanú fölött, akiket megöltek a holt csontok völgyében, azon az utcán, amely az „információs szupersztráda”. Amikor e két tanú visszatért az életre, a világ megrettent, és az egek örvendeztek. Zakariás, miként minden próféta, az „utolsó napokat” azonosítja, amikor Isten népe örvendezik. Zakariás tudatja velünk, hogy a két tanú feltámadásakor örvendeznek, amikor meglátják „azt a hetet”. „Az a hét” ugyanaz a héber szó, amely a 3Mózes huszonhatodik fejezetében „hétszer”-ként van fordítva. Az első angyal mozgása letette Mózes hétszeresének alapkővét, és ez az „igazság” kell hogy a harmadik angyal mozgalmának záróköve is legyen, annak ellenére, hogy 1863-ban elutasították.

Amikor ez felismerést nyer, beteljesedik, és a megfelelő kettős imádsággal összhangban cselekszenek, az igazi tűz a földre vettetik, miként pünkösdkor történt.

A következő cikkben tovább foglalkozunk a hetedik pecsét felnyitásával.