What is Truth? - Number Four

A millerita történelem kezdetén, 1798-ban, Dániel könyvében felnyittatott az Ulai folyó látomása, ami az ismeret növekedését eredményezte, s ez kétféle imádó osztályt próbált meg és nyilvánított ki. Az Ulai-látomás Isten népe számára szóló belső üzenetet jelképezi, amint azt a Jelenések könyve második és harmadik fejezetében szereplő hét gyülekezet ábrázolja. Az 1798-ban kezdődött prófétai történelem végén, az 1844. augusztus 12–17. között tartott exeteri tábori összejövetelen, felnyittatott az Éjféli Kiáltás üzenete, amikor Júda törzsének Oroszlánja levette kezét egy elrejtett igazságról, ami az ismeret növekedését eredményezte, s ez kétféle imádó osztályt próbált meg és nyilvánított ki.

1989-ben, amikor — miként Dániel könyve tizenegyedik fejezetének negyvenedik verse leírja — a volt Szovjetuniót képviselő országokat a pápaság és az Egyesült Államok elsöpörte, felnyittatott a Hiddekel folyóról szóló látomás Dániel könyvében, ami a tudás növekedését eredményezte, amely két osztályú imádót próbára tett és nyilvánvalóvá tett. A Hiddekel-látomás Isten népe ellenségeinek külső üzenetét jelképezi, amint azt a Jelenések könyvének hét pecsétje ábrázolja. Annak a prófétai történelemnek a végén, amely 1989-ben kezdődött, 2023 júliusának utolsó néhány hetétől kezdődően, Júda törzsének Oroszlánja megkezdte az Éjféli Kiáltás üzenete felnyitásának folyamatát azáltal, hogy kezét elvette egy elrejtett igazságról, ami a tudás növekedését idézi elő, amely próbára teszi, és végül nyilvánvalóvá fogja tenni Isten népe között az imádók két osztályát.

János evangéliuma tizennegyedik fejezetének első versében Krisztus arra bátorítja a tanítványokat, hogy szívük ne nyugtalankodjék.

Órákon belül Krisztust letartóztatták, és nem sokkal ezután megfeszítették, eltemették, majd feltámadt. Miután felment az Atyához, visszatért tanítványaihoz.

Az első csalódás egy reformvonalban akkor következik be, amikor Isten népe elfelejt egy korábban kijelentett igazságot. A tanítványok elfelejtették azt, amit Jézus kevesebb mint egy héttel azelőtt mondott nekik, hogy félelmük és csalódásuk a kereszt válságában megnyilvánult volna. Az első csalódást a késedelem ideje követi, amelyet a tíz szűz példázatában a Vőlegény távolléte jelképez. Jézus közvetlenül megmondta a tanítványoknak, hogy az Atyjához megy, de vissza fog térni. Az az előzetes ismeret, amelyet a tanítványoknak adott, nem akadályozta meg, hogy a válság elárassza őket. A tíz szűz példázatának összefüggésében a válság az a helyzet, ahol a jellem megnyilvánul, de sohasem fejlődik ki. Jézus kiválasztotta és elrendelte a tanítványokat, és ezt a valóságot még a válság előtt megmondta nekik.

Még az a tény sem óvta meg őket attól, hogy elborítsa őket a válság, hogy kiválasztattak.

Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet a Jelenések könyvének első versei azonosítanak, a végső figyelmeztető üzenet az egyház számára, majd azt követően a világ számára. Ezt a kinyilatkoztatást közvetlenül a kegyelmi idő lezárulása előtt oldja fel Júda törzsének Oroszlánja, akit a Jelenések könyve ötödik fejezete úgy azonosít, mint egyedül azt, aki méltó megnyitni a lepecsételt könyvet.

A Júda törzséből való Oroszlán egyúttal „Dávid gyökere” is, és Ő „Dávid fia” is, valamint Dávid Ura is. A Júda törzséből való Oroszlán által jelképezett összefüggés arra mutat rá, hogy amikor a Júda törzséből való Oroszlán lepecsétel vagy felnyit egy igazságot, ezt az első említés szabályának alkalmazásával teszi, amely egy dolog végét annak kezdete által azonosítja, amint azt Jézus mint „Dávid gyökere” jelképezi. Amikor egy igazság felnyittatik a vég idejének egy adott időpontjában, megtisztítási folyamat veszi kezdetét, amint azt Dániel tizenkettedik fejezete ábrázolja.

Jézusnak mint Júda törzsének Oroszlánjának munkája végtelen jelentőségű, de a „gonoszok” közül „senki sem érti meg” sem az ő munkáját, sem a feltárt üzenetet.

A megpróbáltatás folyamata három lépés által van szemléltetve: „megtisztíttatnak, megfehéríttetnek és megpróbáltatnak”. E három lépés „az örökkévaló evangélium” három lépését jelképezi, amely az első angyal üzenetében így van kifejezve: féljétek Istent (megtisztíttatnak), és néki adjatok dicsőséget (megfehéríttetnek), mert eljött az ő ítéletének órája (megpróbáltatnak). E három lépés az „igazság”, amint azt a héber ábécé első, tizenharmadik és utolsó betűje jelképezi, és amikor e betűk ebben a sorrendben együtt állnak, létrejön a héber „igazság” szó.

E három lépés jelenti az „utat”, mert Isten útja — Asáf szerint a Zsoltárok 77:13-ban — a szentélyben van, ahol az udvarban a bűnös a vér kiontása által megtisztul. A vér ezután a szenthelyre kerül, amely a megszentelődést jelképezi, vagyis a „fehérré tétel” folyamatát.

A megigazult és megszentelt bűnös ezután felkészíttetik arra, hogy „megpróbáltassék” a Szentek Szentje által jelképezett ítéletben. Jézus „az út”, „az igazság” és „az élet”. Az út a kezdet, az igazság a közép, az élet pedig a vég. Ha az első lépés által megtisztulunk, az úton vagyunk, amely a megigazultak ösvénye.

A második lépés az igazság megnyilvánulása, amely az Ő igazsága által megy végbe, mert az Ő Igéje igazság.

A megigazultakat az első lépcsőfok jelképezi, a megszentelteket a második lépcsőfok jelképezi. Az első két lépcsőfok előkészíti a megigazultakat és a megszentelteket arra, hogy belépjenek az ítéletbe és elnyerjék az örök életet. Jézus az út, az igazság és az élet.

János evangéliumának tizennegyedik fejezetétől a tizenhetedik fejezetig ismételten foglalkozik azokkal a kérdésekkel, miként reagál a tanítvány, amikor Krisztus elhagyja őket, hogy az Ő Atyjához menjen. Megígéri, hogy visszatér, és értette, (jóllehet a tanítványok nem), hogy a hamarosan bekövetkező válság mélységes csalódást fog előidézni. E négy fejezet szövetébe beleszőve található a Szentléleknek mint „Vigasztalónak” az azonosítása és meghatározása. A Szentlélek János evangéliumában négyszer kerül „Vigasztalóként” megnevezésre, és egyszer János első levelében is, ott azonban a szó fordítása „szószóló”. Az Újszövetségben sehol másutt nem fordul elő.

Az Ószövetségben szerepel egy héber szó, amelyet a Prédikátor könyve 4. fejezetének 1. versében, valamint Jeremiás siralmai 1. fejezetének 9. és 16. versében „vigasztaló”-nak fordítottak. Mindhárom igehely azt tárja fel, hogy az elnyomók elnyomták Isten népét, és nincs vigasztalójuk, aki támogatná őket abban a nyomorúságban és csalódottságban, amelyben vannak.

A Szentléleknek mint a „Vigasztaló”-nak a megnevezése abban a szakaszban szerepel, amelyben Jézus igyekszik felkészíteni a tanítványokat a nagy csalódásra, amely már csak néhány órára van előttük. Ebben az összefüggésben hangsúlyozza, hogy még az Ő távollétében is jelen lesz a Szentlélek, hogy vigaszt nyújtson nekik. Amikor Jézus a Szentlelket a Vigasztaló összefüggésében azonosítja, meghatározza annak a munkának a jellegzetességeit, amelyet a Vigasztaló véghezvisz.

Jézusnak az Ő távozására és visszatérésére tett ismételt utalásai éppen ezt a tárgyat helyezik a szakasz elsődleges témájának rangsorában a lista élére.

János 14:2–4, 18, 19, 28; 16:5–7, 10, 28; 17:11–13 olyan versek, amelyek közvetlenül a tíz szűzről szóló példázatban szereplő késedelem idejére vonatkoznak. Az előző versekhez tartozik a következő szakasz is, amely ismétlés által hangsúlyozza a késedelem idejét, mert „az Úr nem ismétel meg olyasmit, aminek nincs nagy jelentősége.”

Legalább huszonegy vers a tizennegyedik fejezettől a tizenhetedik fejezetig azonosítja azt az időszakot, amelyben a tanítványoknak várniuk kellett Krisztus visszatérésére. Ez az időszak Krisztus halálával kezdődött, és egészen addig tartott, amíg vissza nem tért az Atyjától. Az az idő, amelyben az ő visszatérésére kellett várniuk, a tíz szűz példázatában a késedelem idejét jelképezi. Miként Lukács beszámolójában az emmausi tanítványokról, a kereszt okozta csalódás prófétailag előképezi a késedelem idejének kezdetét, amely az első csalódást követi.

A Biblia első könyvének első szakaszában a teremtés történetét találjuk, és felismerjük a mennyei hármasság három személyét. A Biblia utolsó könyvének első szakaszában a mennyei hármasság három személyét találjuk. Abban a négy fejezetben, amelyet most vizsgálunk, szintén a mennyei hármasság három személyét találjuk. E tény felismerése lehetővé teszi számunkra, hogy János e négy fejezetét ráhelyezzük az 1Mózes 1. fejezet 1. versétől a 2. fejezet 3. verséig terjedő prófétai vonalra, valamint a Jelenések 1. fejezet 1–11. verseire.

A szakaszban Jézus azt mondja Tamásnak, hogy ha valaki látta Jézust, látta az Atyát. A szakasz azt is megállapítja, hogy Krisztus volt az, aki jelenlétével megvigasztalta a tanítványokat, de amikor eltávozik, „egy másik” „vigasztalót” küld. A Szentlélek a Vigasztaló, de Krisztus is a Vigasztaló volt.

Tamás az adventizmusban azokat jelképezi, akik megtagadják annak a bizonyságtételnek az elfogadását, amely a mennyei hármasság kapcsolatáról szól, annak ellenére, hogy valószínűleg újra meg újra olvasták azokat a bizonyságtételeket, amelyek ezt az igazságot alátámasztják.

Ha láttuk Jézust, láttuk az Atyát. Jézus a „Vigasztaló”, és a Szentlélek „egy másik Vigasztaló”. Ha láttuk Jézust, láttuk az Atyát, és láttuk a Vigasztalót. A Biblia öt helyén, ahol a vigasztaló szó szerepel, mindegyiket János apostol használja. Az ötödik előfordulásban a szó fordítása „szószóló”.

Ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus. A szószóló az, aki közbenjár a bűnös javára. Pál Jézus munkáját a mi szószólónkként azonosítja.

Jézus a bűnös szószólója, ami magában foglalja azt is, hogy Ő a vigasztaló. Ugyanebben a fejezetben Pál korábban azt is kijelentette, hogy a Szentlélek is közbenjár érettünk.

Jézust és a Szentlelket egyaránt Vigasztalóként azonosítja az Írás, ezért mindketten közbenjáróink, akik értünk esedeznek. Az általunk vizsgált jánosi szakaszban a mennyei hármas mindhárom személye jelen van, és amikor ezt egybevetjük a Biblia első könyvének első bizonyságtételével, valamint a Biblia utolsó könyvének első bizonyságtételével, akkor az istenség három személyének kapcsolatára és munkájára vonatkozó világosság még teljesebben felragyog.

A mennyei hármas munkájára és kapcsolatára vetülő hozzáadott világosságon túl a mennyei hármas azonosítása e szakaszban bizonyságul szolgál arra, hogy e négy fejezetet ahhoz az üzenethez kell igazítani, amelyet most Júdás törzsének Oroszlánja bont fel.

Az emmausi tanítványok történetében lévő tanúbizonyság három bizonyságtételt képvisel, amelyek azonosítják, hogy a csalódás és a késedelem ideje, amely a keresztet követte, azt a csalódást és késedelmi időt jelképezi, amely az első csalódást követi. Van egy másik tanúbizonyság is, amely megerősíti, hogy a János négy fejezetében ábrázolt történet az első csalódás körülményeit képviseli.

A teremtéstörténet utolsó verse, amely Isten Igéjében említett első igazságot tartalmazza, három szóval végződik, és e szavak mindegyike azzal a három betű egyikével kezdődik, amelyek az „igazság” szót alkotják, mégpedig a helyes sorrendben. A Teremtés könyvének teremtéstörténete az „Kezdetben” szavakkal kezdődik, és a „Isten teremtett és alkotott” három szóval végződik.

E három szó kezdőbetűi együtt az „igazság” szót alkotják. A teremtéstörténet a „kezdet”-tel indul, és azzal a szóval zárul, amelyet jelképesen az Alfa és az Ómega betűi képviselnek. Ugyanígy a Biblia utolsó könyvének bevezető szakaszában Jézust kétszer is Alfa és Ómegaként, kezdetként és végként, elsőként és utolsóként azonosítják. Az a három betű, amely az Alfát és az Ómegát jelképezi, újabb tanúságul szolgál arra, hogy a Jánosnál található szakaszt egybe kell kapcsolni a Genezis elején álló prófétai sorral és a Jelenések elején álló prófétai sorral. Ez a bizonyságtétel a Vigasztaló munkájának leírásán belül is felismerhető. A Vigasztaló munkája az a háromlépéses munka, amelyet ugyanaz a három héber betű jelképez. Az Alfa és Ómega kézjegye lehetővé teszi számunkra, hogy ezt a négy fejezetet a Jézus Krisztus kijelentésének azon üzenete összefüggésébe helyezzük, amely közvetlenül a kegyelmi idő lezárulta előtt kerül felnyitásra.

A hét mennydörgés négy meghatározott jelzőpontot (időpontot) és három meghatározott időszakot jelképez, amelyek annak az angyalnak a leszállása jelzőpontjával kezdődnek, akinek meg kell világosítania a földet az Ő dicsőségével. Ez a jelzőpont egy időpont volt. A második jelzőpont (időpont) az első csalódás, amely bevezeti a késedelem idejének időszakát. A késedelem ideje a harmadik jelzőponthoz (időponthoz) vezet, ahol egy igazság feltöretik, és ez egy mozgalmat hoz létre. A mozgalom a negyedik jelzőpontnál (időpontnál) zárul le, amelyet ítéletként ábrázol. Ez a négy jelzőpont és a három időszak egyenként egy-egy mennydörgést jelképez, összesen hét mennydörgést. Egyúttal egy négy-három kombinációt is jelképeznek.

Korábbi cikkekben azonosítottuk, hogy a hét gyülekezetre, a hét pecsétre és a hét trombitára vonatkozó úttörői értelmezés elismer egy „négy–három kombinációt”. Az első négy gyülekezet, pecsét és trombita különáll a három utolsó gyülekezettől, pecséttől és trombitától. A hét mennydörgés négy útjelzőt képvisel, de e négy útjelzőn belül három időszak található. A „négy és három” isteni kombinációja, amely a Jelenések könyvében három tanúbizonyságra alapozódik (gyülekezetek, pecsétek és trombiták), és e tanúbizonyságok a Jelenések könyve hét mennydörgésében megjelenő „négy és három” kombináció érvényességéről tesznek tanúságot.

Mindazonáltal a történelmi vonalon belül, amelyet a hét mennydörgés jelképez, egy másik rejtett és elkülönülő prófétai vonal is beágyazódik, amely három olyan útjelzővel rendelkezik, amelyek különböznek a hét mennydörgésként ábrázolt jelképtől. Ezért, amikor a hét mennydörgés prófétai kapcsolatát a rejtett történelemmel együtt vizsgáljuk, amely most feltárul, azt találjuk, hogy a hét mennydörgés négy útjelzőt (időpontot) mutat be, a rejtett történelem pedig három útjelzőt (időpontot). A gyülekezetekhez, a pecsétekhez, a trombitákhoz és a mennydörgésekhez hasonlóan a rejtett történelem három útjelzőt ábrázol, amelyek a hét mennydörgés négy útjelzőjével kapcsolódnak össze. A rejtett történelem szintén egy három–négyes kombinációval rendelkezik.

A hét mennydörgésben rejlő titkos történelemben három elkülönülő útjelző van, amelyek mindegyike egy-egy „időpont”, és e három útjelző közül az első és az utolsó csalódást jelképez. Az első és a második útjelző között egy jól meghatározott „időszak” van, és a második és a harmadik időpont között is egy jól meghatározott „időszak” húzódik. A „csalódás” szó a meghiúsult találkozás fogalmából fejlődött ki, és meghatározásában magában hordozza az időpontra helyezett hangsúlyt. Az éjfél szintén meghatározott időpont. A titkos történelmet három időpont ábrázolja, amelyeket két időszak választ el egymástól: a késedelem ideje és a hetedik hónap mozgalma.

A rejtett történelem első útjelzője egy csalódást azonosít, és az utolsó útjelző is egy csalódást azonosít. Ezért az első csalódástól egészen az utolsó csalódásig húzódik a prófécia egy rejtett vonala, amely ugyanazzal a három lépéssel rendelkezik, mint minden reformvonal. Az Alfa és az Ómega ismertetőjegyét is magán viseli, mert a „truth” szót alkotó három betű megfelel annak a három útjelzőnek, amelyek egy csalódással kezdődnek és egy csalódással végződnek. Ez a hét mennydörgésen belüli rejtett történelem az az igazság, amelyet Júda törzsének Oroszlánja jelenleg felnyit.

Az általunk vizsgált jánosi szakaszt az előző fejezetben az Utolsó vacsora vezeti be, hangsúlyozva, hogy e négy fejezet üzenetét meg kell enni. E négy fejezet a Gecsemáné felé vezető úttal zárul. Az elbeszélés az evéstől kezdve addig a mozzanatig játszódik, amikor a kereszt válsága elkezdődik. Prófétai értelemben e négy fejezet kerete határozza meg azt az utolsó üzenetet, amelyet az ítélet előtt meg kell enni. Az az üzenet, amely az ítélet lezárulásához vezet, az az üzenet, amely a Jelenések könyvében felnyittatik közvetlenül az ítélet lezárulása előtt.

A tanítványok és Jézus a prófétai történelemnek ahhoz a pontjához érkeztek, ahol tudtukra adatik a késedelem ideje. A millerita történelemben az Úr visszavonta kezét, hogy létrehozza az Éjféli Kiáltás üzenetének megértését, ám ugyanaz a megértés, amely Samuel Snow üzenetét létrehozta, arról is tájékoztatta a milleritákat, hogy a tíz szűz késedelemének idejében vannak. A tanítványok éppen elfogyasztották az Utolsó Vacsorát, és miközben emésztették az üzenetet, Krisztus János négy fejezetében magyarázta el a késedelem idejét.

Samuel Snow felfogása cikksorozatként dokumentálható, amely a végső megértést bontotta ki, s ez az Éjféli Kiáltás üzeneteként jelent meg. Miközben üzenete formálódott, azt tábori összejövetelek sorozatán is előadta. A tábori összejövetelekhez vezető cikksorozat végül eljuttatta őt az exeteri tábori összejövetelhez, amely hat napig tartott. Prófétikusan szemlélve az Éjféli Kiáltás üzenete egy bizonyos időszak során fokozatosan bontakozik ki. János négy fejezete abban a prófétai történetben játszódik, amelyben az üzenet kibontakozik.

János négy fejezetében a Szentlélek munkája három lépésként van meghatározva: a bűnről, az igazságról és az ítéletről való meggyőzés. E három lépés egyúttal annak a rejtett történetnek is a három útjelzője, amely a hét mennydörgésbe van beágyazva.

A millerita történelemben Jézus nem tért vissza, hogy a késedelem idejét a Midnight Cry idején lezárja. Visszavonta kezét, és kitöltötte, vagy elküldte a Szentlelket. A Vigasztalóként ábrázolt Szentlélek azért jött, hogy eloszlassa a csalódást. Azért jött, hogy vigaszt nyújtson azoknak, akik kiválasztattak, de akiket egy meghiúsult előrejelzés miatti csalódás zavarba ejtett.

Korábban rámutattunk arra, hogy János apostol, Ezékiel és Jeremiás egyaránt úgy van ábrázolva, mint akik megeszik a kis könyvet, amely a szájban édes, mint a méz. E három próféta között szándékos különbségtétel van, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak.

Ezékiel arra szolgál szemléltetésül, akik megették a kis könyvecskét, és üzenetet kapnak, hogy elvigyék azt Isten hitehagyott egyházához. Ezékiel azt szemlélteti, hogy a megevett könyv azonosítja azt a munkát, amelyet ezután kell elvégezni. Ő azt az üzenetet képviseli, amely Isten egykori választott népének adatott. Az ő üzenete az, ami kévékbe köti az egykori választott népet, amely a tűzre rendeltetett. János négy fejezetében Jézus azonosítja Ezékiel munkájának célját.

Ezékiel műve, amely akkor kezdődött, amikor megette a könyvet, egy olyan üzenet bemutatását jelképezi, amelyet el fognak utasítani; ám ez az elutasítás annak a bizonyítéka, hogy gyűlölik Istent, és próbaidejük poharát teljesen megtöltötték.

Ezékiel munkája tanúságtétel volt a korábbi szövetségi nép ellen, miként Krisztusé is a szőrszálhasogató zsidókkal szemben; ezért Ezékiel üzenete az utolsó figyelmeztető üzenet, amely a korábbi szövetségi népet konkolyként kévébe köti, a pusztulás tüzére rendelve.

A kis könyv megevésével jelképezett munka akkor kezdődik, amikor a hatalmas angyal kis könyvvel a kezében alászáll. Az első angyal történetében ez 1840. augusztus 11-én történt, a harmadik angyal történetében pedig 2001. szeptember 11-én. Mindkét dátum olyan próféciák beteljesedését jelképezi, amelyek vagy a második jaj iszlámjához, vagy pedig a harmadik jaj iszlámjához kapcsolódnak. Ezért Ézsaiás a huszonkettedik fejezetben, amikor a látás völgyében bekövetkező válságot írja le a filadelfiaiak és a laodiceabeliek számára, megjelöli, hogy a laodiceabelieket — akik 1840-ben a protestantizmus választott népe voltak, és az adventizmust, amely 2001-ben volt a választott nép — „megkötözték az íjászok”. A bibliai próféciában az íjászok az iszlámot jelképezik, és amikor az iszlám látomása 1840-ben és 2001-ben beteljesedett, az egykori választott nép elvetette az iszlámról szóló próféciát, amint azt az Ezékiel által jelképezettek bemutatták. Ott és akkor mint konkoly megkötöztettek. Ezékiel munkája az volt, hogy eltávolítsa a „palástot”, amely „bűnüket” fedi, s amelyet Jézus mint Isten iránti gyűlöletet jelképezett.

Jeremiás azokat jelképezi, akik megették a könyvet, amikor leszállt a hatalmas angyal, akinek dicsősége be kellett hogy világítsa a földet, de akik átélték az 1843-ra vonatkozó meghiúsult előrejelzés miatti csalódást. Jeremiás prófétai módon mérlegeli, vajon Isten hazudott-e. Ez az utalás Jeremiást a második Habakukkal kapcsolja össze.

Jánost arra használták jelképként, hogy azokat szimbolizálja, akik átélték az édességet és a keserű csalódást, s ezzel 1840. augusztus 11-től 1844. október 22-ig terjedő egész történelmet képviseli.

Ezékiel azt a munkát jelképezi, amely a prófétai üzenet bemutatásában áll, s amely lezárja a hajdani választott népet; e munka akkor vette kezdetét, amikor az angyal leszállt 1840. augusztus 11-én és 2001. szeptember 11-én.

Jeremiás 1840. augusztus 11-ének történelmét jelképezi egészen közvetlenül az Éjféli Kiáltás előttig.

Jeremiás a mi jelenlegi történelmünket és üzenetünket jelképezi. A jelenlegi üzenet az Éjféli Kiáltás üzenete, amely fokozatosan bontakozik ki azon a ponton, amikor Isten népe, akit Jeremiás jelképez, „haraggal” telt meg, azt gondolva, hogy az ő „fájdalmuk” „szüntelen” lesz, és az ő „sebük gyógyíthatatlan”, olyan seb, amely soha nem gyógyul meg. Elkülönültek a „csúfolódók gyülekezetétől”. Többé nem „örvendeznek” úgy, ahogyan akkor örvendeztek, amikor először ették meg a könyvet, és az az ő „szívüknek öröme” volt.

De van tanács azok számára, akik ilyen állapotban vannak. „Ha megtérsz”, és „ha kiválasztod a drágát a hitvány közül”, akkor Isten visszatér hozzájuk. A héberben a szakaszban szereplő „visszahozlak téged” azt jelenti, hogy Isten visszatér hozzájuk, ha ők visszatérnek Őhozzá.

Ha közelednek Istenhez, Ő is közeledni fog hozzájuk. Ha ezeket cselekszik, akkor „az Úr előtt állnak” majd, és Isten „szája” lesznek. Továbbá Jeremiást (minket) úgy oktatja, hogy népét „megerősített ércfallá” teszi a „gonoszokkal” szemben, és ezután a „rettenetesek” háborút indítanak azok ellen, akiket Jeremiás képvisel. A „gonoszok” Dániel ábrázolásában megfelelnek Máté balga szüzeinek. A „rettenetesek” a modern Babilon hármas szövetségét jelképezik a vasárnaptörvény válsága idején.

A három próféta bizonyságtétele ugyanarra a történelemre irányul, de ugyanazon történelem három különböző aspektusát tárgyalja. Jeremiás azokat képviseli, akik éppen átélték az első csalódást, de még nem jutottak el az Éjféli Kiáltás útjelzőjéhez. Itt tartunk 2020. július 18. óta. A kérdés az, hogy visszatérünk-e. Ha igen, akkor az Úrért fogunk „szólni” éppen abban az időben, amikor az Egyesült Államok sárkányként „szól”.

Az a történelem, amelyet Jeremiás szemléltet, a mi jelenlegi történelmünk, és ez az a történelem is, amelyet a hét mennydörgésen belül elrejtett három útjelző képvisel. Egyúttal ez az a történelem is, amelybe a Jánosnál található szakasz prófétikusan helyeztetett; mert a Jánosnál található négy fejezet hangsúlya a Szentlélek munkája Jeremiás megvigasztalásában, aki azt kérdőjelezi meg, vajon hazugságnak hitt-e, és vajon az az üzenet, amely oly édes ízű volt, valójában megcsalt vizek volt-e.

Jeremiás tehát a 2001. szeptember 11-étől 2020. július 18-áig terjedő történelmet jelképezi, amikor a késedelem ideje megkezdődött, amint azt az azt követő három és fél jelképes nap ábrázolja. Amikor azt mondom, hogy „jelképes”, nem időmeghatározásra utalok. Azt állítom, hogy 2020. július 18-án öletett meg a két tanú, a Biblia és a Prófétaság Lelke, és holttesteik három és fél napig az utcán hevertek a Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében.

A Jeremiás állapota által bemutatott tanúságtétel a csalódás után, de az Éjféli Kiáltás előtt helyezkedik el. Jeremiásnak vissza kellett térnie, mielőtt az Éjféli Kiáltás üzenetének hangja lehetett volna. Ez a mi mai állapotunk. Ez egyben annak a János evangéliumában található négy fejezetnek a történelmi háttere is, amelyeket vizsgálunk, és ugyanígy ez az a történet is, amelyet a hét mennydörgésen belüli rejtett történelem ábrázol.

Ha figyelembe vesszük a „Vigasztalóval” kapcsolatos világosságot János négy fejezetre terjedő bizonyságtételében, bőséges bizonyítékot találunk annak felismerésére, hogy az elbeszélés 2020. július 18-áról, a csalódás és a késedelem idejéről, az éjféli kiáltás felnyitott üzenetéről, valamint a vasárnapi törvény közelgő ítéletéről szól. E fejezetek a rejtett történelem prófétai szerkezetére épülnek.

Ha a hamarosan bekövetkező válságban Isten szájaként kell szólnunk, akkor most az a feladatunk, hogy „elválasszuk a drágát a hitványtól”; vagy amint Jakab ugyanezt a munkát azonosítja, „tisztítsátok meg” „kezeiteket, ti bűnösök; és szenteljétek meg szíveteket, ti ingadozó lelkűek. Nyomorogjatok, gyászoljatok és sírjatok; nevetésetek forduljon gyászra, örömötök pedig szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket” mint zászlót a nagyon közeli jövőben.

E négy fejezet tárgyalását a következő cikkben fogjuk befejezni.