William Miller was given great light upon the seven churches, the seven seals and the seven trumpets in the book of Revelation. He placed those prophetic symbols within the framework of the two desolating powers of paganism followed by papalism. He did not see every prophetic characteristic of those symbols, but what he did see established the foundational understanding of the internal history and external history of God’s church from the time of apostles until the end of the world. The internal history was represented by the churches, and the churches’ external history was represented by the seals. He saw that the trumpets were symbols of God’s judgment upon Rome, that typified God’s judgment upon Rome at the end of the world, though he did not see that Rome at the end of the world was made up of a threefold union.
William Miller nagy világosságot kapott a Jelenések könyvében szereplő hét gyülekezetről, a hét pecsétről és a hét trombitáról. E prófétai jelképeket a pogányság, majd az azt követő pápaság mint két pusztító hatalom keretébe helyezte. Nem látta e jelképek minden prófétai jellegzetességét, de amit meglátott, az megalapozta Isten egyházának belső és külső történelmére vonatkozó alapvető megértést az apostolok korától a világ végéig. A belső történelmet a gyülekezetek ábrázolták, a gyülekezetek külső történelmét pedig a pecsétek. Felismerte, hogy a trombiták Isten Róma fölötti ítéletének jelképei, amely előképe volt Isten Róma fölötti ítéletének a világ végén, jóllehet nem látta, hogy Róma a világ végén hármas szövetségből áll.
The book written by Uriah Smith titled Daniel and Revelation, contains some erroneous ideas, but it was identified by Sister White as, “God’s helping hand.” She identified that it should be circulated along with The Great Controversy, Patriarchs and Prophets, and The Desire of Ages. Her strong endorsement did not mean that the book was on the same inspired level as her books, but that the book contained “grand instruction,” and had been responsible for “bringing many precious souls to a knowledge of the truth.”
Uriah Smith Dániel és Jelenések címmel írt könyve tartalmaz néhány téves eszmét, mégis White testvérnő úgy nevezte azt, mint „Isten segítő keze”. Kijelentette, hogy terjeszteni kell A nagy küzdelem, a Pátriárkák és próféták, valamint Jézus élete című művekkel együtt. Határozott ajánlása nem azt jelentette, hogy a könyv az ő könyveivel azonos ihletett szinten állt, hanem azt, hogy a könyv „nagyszerű tanítást” tartalmazott, és felelős volt azért, hogy „sok drága lelket eljuttatott az igazság ismeretére”.
The book employs Millerite prophetic logic, accompanied with concepts of prophecy that were unseen before October 22, 1844. We will refer to passages in the book as we set forth the triple application of the three Woes.
A könyv a millerita prófétai logikát alkalmazza, olyan próféciára vonatkozó fogalmakkal együtt, amelyek 1844. október 22-e előtt még ismeretlenek voltak. A könyv szakaszaira fogunk hivatkozni, miközben kifejtjük a három jajszó hármas alkalmazását.
Miller stated that the “seven trumpets are a history of seven peculiar and heavy judgments sent upon the earth, or Roman kingdom.” The first four trumpets represent the judgments that were brought upon pagan Rome, and the fifth and sixth trumpets were God’s judgments that were brought upon papal Rome, but Miller would not have recognized that the seventh trumpet represented God’s judgment upon Modern Rome. Speaking of the seven seals and seven trumpets of Revelation, Uriah Smith wrote:
Miller kijelentette, hogy „a hét trombita hét különös és súlyos ítélet története, amelyeket a földre, vagyis a római birodalomra bocsátottak.” Az első négy trombita azokat az ítéleteket jelképezi, amelyeket a pogány Rómára hoztak, az ötödik és hatodik trombita pedig Isten azon ítéleteit, amelyeket a pápai Rómára bocsátott, Miller azonban nem ismerte volna fel, hogy a hetedik trombita Isten ítéletét jelképezte a modern Róma felett. A Jelenések könyvének hét pecsétjéről és hét trombitájáról szólva Uriah Smith ezt írta:
“Having taken the book, the Lamb proceeds at once to open the seals; and the attention of the apostle is called to the scenes that transpire under each seal. The number seven has already been noticed as denoting in the Scriptures completeness and perfection. The seven seals therefore embrace the whole of a certain class of events, reaching down perhaps to the time of Constantine, and the seven trumpets another series from that time farther on, cannot be correct. The trumpets denote a series of events which transpire contemporaneously with the events of the seals, but of an entirely different character. A trumpet is a symbol of war; hence the trumpets denote great political commotions to take place among the nations during the gospel age. The seals denote events of a religious character, and contain the history of the church from the opening of the Christian era to the coming of Christ.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 431.
„Miután átvette a könyvet, a Bárány nyomban hozzákezd a pecsétek felnyitásához; és az apostol figyelme azokra a jelenetekre irányul, amelyek az egyes pecsétek alatt mennek végbe. A hetes számról már megjegyeztük, hogy az Írásokban a teljességet és a tökéletességet jelöli. A hét pecsét tehát egy bizonyos eseményosztály egészét foglalja magában, amely talán Konstantin idejéig terjed, és a hét trombita egy másik, attól az időtől továbbhaladó eseménysort; ez nem lehet helyes. A trombiták olyan eseménysort jelölnek, amelyek a pecsétek eseményeivel egyidejűleg mennek végbe, de egészen más jellegűek. A trombita a háború jelképe; ennélfogva a trombiták nagy politikai megrázkódtatásokat jelölnek, amelyeknek a nemzetek között kell bekövetkezniük az evangéliumi korszak folyamán. A pecsétek vallási jellegű eseményeket jelölnek, és az egyház történetét tartalmazzák a keresztény korszak kezdetétől Krisztus eljöveteléig.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 431.
A trumpet is a symbol of war and political commotion. Speaking of verse two of chapter eight of Revelation Smith states:
A trombita a háború és a politikai felfordulás jelképe. A Jelenések nyolcadik fejezetének második verséről szólva Smith ezt mondja:
“‘VERSE 2. And I saw the seven angels which stood before God; and to them were given seven trumpets.’
„2. vers. És láttam a hét angyalt, akik az Isten előtt álltak; és adatott nekik hét trombita.”
“This verse introduces a new and distinct series of events. In the seals we have had the history of the church during what is called the gospel dispensation. In the seven trumpets, now introduced, we have the principal political and warlike events which were to transpire during the same time.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 476.
„Ez a vers egy új és különálló eseménysorozatot vezet be. A pecsétekben az egyház történetét láttuk az alatt az időszak alatt, amelyet az evangéliumi korszaknak neveznek. A most bevezetett hét trombitában pedig azoknak a fő politikai és háborús eseményeknek a leírását találjuk, amelyeknek ugyanezen idő alatt kellett bekövetkezniük.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 476.
The seventh seal is opened in the first six verses of Revelation chapter eight, and in the backdrop of the opening of the seventh seal, seven angels with seven trumpets are prepared to blow.
A hetedik pecsét a Jelenések nyolcadik fejezetének első hat versében nyílik meg, és a hetedik pecsét megnyitásának hátterében hét angyal készül arra, hogy megfújja a hét trombitát.
And when he had opened the seventh seal, there was silence in heaven about the space of half an hour. And I saw the seven angels which stood before God; and to them were given seven trumpets. And another angel came and stood at the altar, having a golden censer; and there was given unto him much incense, that he should offer it with the prayers of all saints upon the golden altar which was before the throne. And the smoke of the incense, which came with the prayers of the saints, ascended up before God out of the angel’s hand. And the angel took the censer, and filled it with fire of the altar, and cast it into the earth: and there were voices, and thunderings, and lightnings, and an earthquake. And the seven angels which had the seven trumpets prepared themselves to sound. Revelation 8:1–6.
És amikor felnyitotta a hetedik pecsétet, csend lett a mennyben mintegy félóráig. És láttam a hét angyalt, akik Isten előtt álltak; és adatott nekik hét trombita. És más angyal jött, és megállt az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és sok tömjén adatott neki, hogy felajánlja azt minden szent imádságaival együtt az aranyoltáron, amely a trón előtt volt. És a tömjén füstje, amely a szentek imádságaival együtt szállt fel, felszállt Isten elé az angyal kezéből. És az angyal vette a tömjénezőt, megtöltötte az oltár tüzével, és a földre vetette: és szózatok, mennydörgések, villámlások és földindulás támadtak. És a hét angyal, akiknél a hét trombita volt, felkészültek a trombitálásra. Jelenések 8:1–6.
There is a prophetic anomaly that we have been identifying in previous articles, but which we have not yet specifically addressed its particular prophetic phenomenon. That anomaly is that symbols that represent a sequence of waymarks in prophetic history, are all brought together in the conclusion of the history they represent. We have shown that the four generations of Laodicean Adventism that is represented by the four abominations of Ezekiel chapter eight marked specific waymarks, but that each of them, as a test, repeat in the history of the sealing of the one hundred and forty-four thousand. This anomaly is also found in the seven trumpets, for though they represent specific judgments upon pagan, papal and modern Rome, they all come together again when the executive judgment upon modern Rome begins at the soon-coming Sunday law.
Van egy prófétai rendellenesség, amelyet korábbi cikkeinkben már azonosítottunk, ám ennek sajátos prófétai jelenségét még nem tárgyaltuk kifejezetten. Ez a rendellenesség abban áll, hogy azok a jelképek, amelyek a prófétai történelemben útjelzők egymásutánját ábrázolják, mind együtt jelennek meg azon történelem lezárásában, amelyet képviselnek. Bemutattuk, hogy a laodiceai adventizmus négy nemzedéke, amelyet Ezékiel 8. fejezetének négy utálatossága jelképez, meghatározott útjelzőket jelölt; ugyanakkor mindegyikük próbaként megismétlődik a száznegyvennégyezer elpecsételésének történetében. Ez a rendellenesség a hét trombitában is fellelhető, mert noha azok meghatározott ítéleteket jelképeznek a pogány, a pápai és a modern Róma felett, mind ismét együtt jelennek meg, amikor a végrehajtó ítélet a modern Róma felett kezdetét veszi a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvénynél.
The seven trumpets have specific dates when they were fulfilled in the past, but Sister White also places the seven angels with seven trumpets in Revelation chapter eight, in the history of the soon coming Sunday law.
A hét trombitának meghatározott időpontjai vannak, amikor a múltban beteljesedtek, de White testvérnő a Jelenések könyve nyolcadik fejezetében szereplő hét angyalt is, a hét trombitával együtt, a közelgő vasárnaptörvény történetében helyezi el.
“‘And when he had opened the fifth seal, I saw under the altar the souls of them that were slain for the word of God, and for the testimony which they held: and they cried with a loud voice, saying, How long, O Lord, Holy and true, doest Thou not judge and avenge our blood on them that dwell on the earth? And white robes were given unto every one of them [They were pronounced pure and holy]; and it was said unto them, that they should rest yet for a little season, until their fellowservants also and their brethren, that should be killed as they were, should be fulfilled’ [Revelation 6:9–11]. Here were scenes presented to John that were not in reality but that which would be in a period of time in the future.
„„És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkét, akik megölettek az Isten beszédéért és a bizonyságtételért, amely náluk vala; és nagy szóval kiáltának, mondván: Meddig nem ítélsz még, Uram, szent és igaz, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik e földön laknak? És adatának nékik egyenként fehér ruhák [Tisztának és szentnek nyilváníttattak]; és megmondaték nékik, hogy nyugodjanak még egy kevés ideig, míg betelik mind szolgatársaiknak, mind testvéreiknek száma, akiknek úgy kell megöletniük, amiképpen őket is megölték” [Jelenések 6:9–11]. Olyan jelenetek tárultak itt János elé, amelyek nem a valóságban léteztek, hanem azok voltak, amelyek majd a jövőben, egy meghatározott időszakban bekövetkeznek.
“Revelation 8:1–4 quoted.” Manuscript Releases, volume 20, 197.
„Jelenések 8:1–4 idézve.” Kéziratközlések, 20. kötet, 197.
In the previous passage Sister White applies the dialogue and fulfillment of the fifth seal to the period when the seven angels are about to sound in chapter eight, but she also places the same representation at the history of the two voices of Revelation chapter eighteen.
Az előző szakaszban White testvér az ötödik pecsét párbeszédét és beteljesedését arra az időszakra alkalmazza, amikor a nyolcadik fejezetben a hét angyal éppen készül megfújni trombitáját, ugyanakkor ugyanezt az ábrázolást a Jelenések könyve tizennyolcadik fejezetének két szózatához tartozó történelmi időre is helyezi.
“When the fifth seal was opened, John the Revelator in vision saw beneath the altar the company that were slain for the Word of God and the testimony of Jesus Christ. After this came the scenes described in the eighteenth of Revelation, when those who are faithful and true are called out from Babylon. [Revelation 18:1–5, quoted.]” Manuscript Releases, volume 20, 14.
„Amikor felnyittatott az ötödik pecsét, János, a Jelenések könyvének írója látomásban látta az oltár alatt azok seregét, akiket Isten Igéjéért és Jézus Krisztus bizonyságtételéért öltek meg. Ezután következtek a Jelenések könyve tizennyolcadik fejezetében leírt jelenetek, amikor a hűségeseket és igazakat kihívják Babilonból. [Jelenések 18:1–5, idézve.]” Kéziratközlések, 20. kötet, 14.
The seven trumpets represent God’s judgment in the history of pagan, papal and Modern Rome, but they are also represented in the history of September 11, 2001, and the second voice of the soon-coming Sunday law. After addressing the first six verses of Revelation chapter eight, Uriah Smith begins to present the first four trumpets’ historical fulfillments.
A hét trombita Isten ítéletét jelképezi a pogány, a pápai és a modern Róma történelmében, ugyanakkor megjelenik 2001. szeptember 11-ének történetében, valamint a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvény második hangjában is. Miután Uriah Smith foglalkozik a Jelenések könyve nyolcadik fejezetének első hat versével, elkezdi bemutatni az első négy trombita történelmi beteljesedéseit.
“The subject of the seven trumpets is here resumed, and occupies the remainder of this chapter and all of chapter 9. The seven angels prepare themselves to sound. Their sounding comes in as a complement to the prophecy of Daniel 2 and 7, commencing with the breaking up of the old Roman empire into its ten divisions, of which, in the first four trumpets, we have a description.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 477.
„A hét trombita témája itt újra felvétetik, és e fejezet hátralévő részét, valamint a 9. fejezet egészét foglalja el. A hét angyal felkészül a trombitálásra. Trombitálásuk Dániel 2. és 7. fejezetének próféciáját kiegészítő elemként lép be, azzal kezdődően, hogy a régi Római Birodalom tíz részre hullik szét, amelyekről az első négy trombitában leírást kapunk.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 477.
Smith identifies that the first four trumpets were God’s judgments upon pagan Rome. He quotes verse seven that identifies the prophetic characteristics of the first trumpet, and then identifies its historical fulfillment.
Smith megállapítja, hogy az első négy trombita Isten ítélete volt a pogány Róma felett. Idézi a hetedik verset, amely azonosítja az első trombita prófétai jellemzőit, majd meghatározza annak történelmi beteljesedését.
“The first sore and heavy judgment which fell on Western Rome in its downward course, was the war with the Goths under Alaric, who opened the way for later inroads. The death of Theodosius, the Roman emperor, occurred in January, 395, and before the end of the winter the Goths under Alaric were in arms against the empire.
„Az első súlyos és nyomasztó ítélet, amely hanyatló útján a Nyugatrómai Birodalomra sújtott le, a gótokkal vívott háború volt Alarik vezetése alatt, aki utat nyitott a későbbi betörések előtt. Theodosius római császár halála 395 januárjában következett be, és még a tél vége előtt az Alarik vezette gótok fegyvert fogtak a birodalom ellen.
“The first invasion under Alaric ravaged Thrace, Macedonia, Attica, and the Peloponnesus, but did not reach the city of Rome. On his second invasion, however, the Gothic chieftain crossed the Alps and the Apennines and appeared before the walls of the ‘eternal city,’ which soon fell a prey to the fury of the barbarians.
Alarik első betörése feldúlta Trákiát, Macedóniát, Attikát és a Peloponnészoszt, de Róma városát nem érte el. Második betörése alkalmával azonban a gót hadvezér átkelt az Alpokon és az Appennineken, és megjelent az „örök város” falai előtt, amely hamarosan a barbárok dühének martalékává lett.
“The blast of the first trumpet has its location about the close of the fourth century and onward, and refers to these desolating invasions of the Roman empire under the Goths.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 478.
„Az első trombita hangjának helye a negyedik század végének táján és az azt követő időszakban van, és a Római Birodalomnak a gótok alatti e pusztító betöréseire utal.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 478.
Smith identifies Alaric as the symbol of God’s judgment upon pagan Rome represented by the first trumpet. Each of the trumpets have a historical figure that represents the trumpet, Alaric represents the arrival of the first trumpet from the end of the fourth century. Miller could not have seen that this trumpet was brought upon Rome because of Sunday enforcement, for Miller was a Sunday keeper. Smith missed this fact also, but Smith did recognize that the first enforced Sunday law was instituted by Constantine in the year 321. The prophetic rule of thumb associated with Sunday enforcement is always the same, for God never changes, and that rule is that “national apostasy is followed by national ruin”. Alaric represents the beginning of national ruin which began in the very period that Constantine passed the first Sunday law.
Smith Alaricot az Isten pogány Róma fölött gyakorolt ítéletének jelképeként azonosítja, amelyet az első trombita képvisel. Mindegyik trombitához tartozik egy történelmi alak, aki az adott trombitát jelképezi; Alaric az első trombita eljövetelét jelképezi a negyedik század végétől kezdődően. Miller nem láthatta meg, hogy ez a trombita a vasárnap megtartásának kikényszerítése miatt zúdult Rómára, mert Miller vasárnapünneplő volt. Smith is elsiklott e tény fölött, de Smith felismerte, hogy az első kikényszerített vasárnaptörvényt Constantinus vezette be Kr. u. 321-ben. A vasárnap kikényszerítésével kapcsolatos prófétai ökölszabály mindig ugyanaz, mert Isten soha nem változik, és ez a szabály az, hogy „a nemzeti hitehagyást nemzeti romlás követi”. Alaric a nemzeti romlás kezdetét jelképezi, amely éppen abban az időszakban vette kezdetét, amikor Constantinus meghozta az első vasárnaptörvényt.
Smith continues on by quoting verse eight, which identifies the second trumpet, and then continues his commentary:
Smith ezután a nyolcadik verset idézi, amely a második trombitát azonosítja, majd folytatja magyarázatát:
“The Roman empire, after Constantine, was divided into three parts; and hence the frequent remark, ‘a third part of men,’ etc., in allusion to the third part of the empire which was under the scourge. This division of the Roman kingdom was made at the death of Constantine, among his three sons, Constantius, Constantine II, and Constans. Constantius possessed the East, and fixed his residence at Constantinople, the metropolis of the empire. Constantine the Second held Britain, Gaul, and Spain. Constans held Illyricum, Africa, and Italy. (See Sabine’s Ecclesiastical History, p. 155.) Of this well-known historical fact, Elliott, as quoted by Albert Barnes, in his notes on Rev.12:4, says: ‘Twice, at least, before the Roman empire became divided permanently into the two parts, the Eastern and the Western, there was a tripartite division of the empire. The first occurred in A.D. 311, when it was divided between Constantine, Licinius, and Maximin; the other, A.D. 337, on the death of Constantine, Constans and Constantius.’” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 480.
„A római birodalom Konstantin után három részre oszlott; innen ered a gyakori megjegyzés: „az emberek harmadrésze” stb., utalással a birodalom ama harmadrészére, amely az ostorcsapás alatt volt. A római királyságnak ez a felosztása Konstantin halálakor történt, három fia, Constantius, II. Constantinus és Constans között. Constantius birtokolta a Keletet, és székhelyét Konstantinápolyban, a birodalom fővárosában állapította meg. II. Constantinus Britanniát, Galliát és Hispániát tartotta. Constans Illyricumot, Afrikát és Itáliát tartotta. (Lásd Sabine’s Ecclesiastical History, 155. o.) Erről a közismert történelmi tényről Elliott, Albert Barnes idézése szerint, a Jel 12:4-hez írt jegyzeteiben ezt mondja: „Legalább kétszer, mielőtt a római birodalom véglegesen két részre, a keletire és a nyugatira oszlott volna, a birodalom háromrészű felosztása történt. Az első Kr. u. 311-ben következett be, amikor Konstantin, Licinius és Maximin között osztották fel; a másik Kr. u. 337-ben, Konstantin halálakor, Constans és Constantius között.”” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 480.
The historical phenomenon of Rome being divided into three parts, and also two parts that is referenced by the historians which Smith cites, are the elements of Rome that identify the threefold union of Modern Rome, that makes up a structure that is divided into two, representing the combination of church and state. When Smith continues he then identifies the historical figure associated with the second trumpet.
Róma három részre, valamint két részre való felosztásának történelmi jelensége, amelyre azok a történetírók utalnak, akiket Smith idéz, Róma azon elemei, amelyek az Újkori Róma hármas egységét azonosítják; ez alkot egy olyan szerkezetet, amely ketté van osztva, és az egyház és az állam összekapcsolódását jelképezi. Amikor Smith tovább folytatja, akkor azonosítja a második trombitával összefüggésbe hozható történelmi alakot.
“The history illustrative of the sounding of the second trumpet evidently relates to the invasion and conquest of Africa, and afterward of Italy, by the terrible Genseric. His conquests were for the most part NAVAL; and his triumphs were “as it were a great mountain burning with fire, cast into the sea.” What figure would better, or even so well, illustrate the collision of navies, and the general havoc of war on the maritime coasts? In explaining this trumpet, we are to look for some events which will have a particular bearing on the commercial world. The symbol used naturally leads us to look for agitation and commotion. Nothing but a fierce maritime warfare would fulfil the prediction. If the sounding of the first four trumpets relates to four remarkable events which contributed to the downfall of the Roman empire, and the first trumpet refers to the ravages of the Goths under Alaric, in this we naturally look for the next succeeding act of invasion which shook the Roman power and conduced to its fall. The next great invasion was that of “the terrible Genseric,” at the head of the Vandals. His career occurred during the years A.D. 428–468. This great Vandal chief had his headquarters in Africa. . ..
„A második trombita megszólalását szemléltető történet nyilvánvalóan Afrika, majd később Itália ama rettenetes Genseric általi megtámadására és meghódítására vonatkozik. Hódításai jórészt TENGERIEK voltak; és diadalai „olyanok valának, mint egy tűzzel égő nagy hegy, amely a tengerbe vettetik”. Mely kép szemléltethetné ennél jobban, vagy akár csak ilyen jól a flották összecsapását és a háború által a tengermellékeken okozott általános pusztítást? E trombita magyarázatában olyan eseményeket kell keresnünk, amelyek különös vonatkozással bírnak a kereskedelmi világra. Az alkalmazott jelkép természetes módon indít bennünket arra, hogy nyugtalanságot és felfordulást várjunk. Semmi más, csak egy kegyetlen tengeri hadviselés teljesíthetné be e próféciát. Ha az első négy trombita megszólalása négy olyan nevezetes eseményre vonatkozik, amelyek hozzájárultak a Római Birodalom bukásához, és az első trombita Alaric vezetése alatt a gótok dúlásaira utal, akkor ebben természetes módon a következő egymásra következő inváziós cselekményt keressük, amely megrendítette a római hatalmat és előmozdította annak bukását. A következő nagy invázió „ama rettenetes Gensericé” volt, a vandálok élén. Az ő pályafutása Kr. u. 428–468 évei közé esett. E nagy vandál vezér afrikai főhadiszállással rendelkezett....”
“Concerning the important part which this bold corsair acted in the downfall of Rome, Mr. Gibbon uses this significant language: ‘Genseric, a name which, in the destruction of the Roman empire, has deserved an equal rank with the names of Alaric and Attila.’” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 481, 484.
„Ami azt a fontos szerepet illeti, amelyet ez a vakmerő kalóz játszott Róma bukásában, Gibbon úr e jelentőségteljes szavakat használja: „Genseric, név, amely a Római Birodalom pusztulásában méltán érdemelt egyenrangú helyet Alarik és Attila neve mellett.”” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 481, 484.
Smith, while quoting the historian Gibbon, who pointed out the historical symbols of the first three trumpets, identified that Genseric was the second trumpet and then said that Genseric, “deserved equal rank with Alaric and Attila.” Alaric is the first trumpet, Genseric the second and Attila the Hun was the third trumpet, which is addressed in verse ten. Smith pointed out that the second trumpet, represented by Genseric, represented the history of “428-468.” Then Smith quotes verse ten which identifies the third trumpet, and continues his narrative:
Smith, miközben a történetíró Gibbont idézte, aki az első három trombita történelmi jelképeire mutatott rá, megállapította, hogy Genseric volt a második trombita, majd így szólt Gensericről: „méltó volt arra, hogy Alarikkal és Attilával egyenrangú helyet foglaljon el.” Alarik az első trombita, Genseric a második, és Attila, a hun volt a harmadik trombita, amelyről a tizedik vers szól. Smith rámutatott, hogy a második trombita, amelyet Genseric jelképezett, a „428–468” közötti történelmet ábrázolta. Ezután Smith a tizedik verset idézi, amely azonosítja a harmadik trombitát, majd így folytatja elbeszélését:
“In the interpretation and application of this passage, we are brought to the third important event which resulted in the subversion of the Roman empire. And in finding a historical fulfilment of this third trumpet, we shall be indebted to the Notes of Dr. Albert Barnes for a few extracts. In explaining this scripture, it is necessary, as this commentator says, ‘That there should be some chieftain or warrior who might be compared to a blazing meteor; whose course would be singularly brilliant; who would appear suddenly LIKE a blazing star, and then disappear like a star whose light was quenched in the waters.’— Notes on Revelation 8.
„E szakasz értelmezésében és alkalmazásában eljutunk ahhoz a harmadik jelentős eseményhez, amely a Római Birodalom felforgatásához vezetett. E harmadik trombitaszó történelmi beteljesedésének felkutatásában pedig néhány kivonat erejéig Dr. Albert Barnes Jegyzeteinek leszünk adósai. E szentírási hely magyarázatában szükséges, amint e kommentátor mondja, „hogy legyen valamely vezér vagy harcos, aki egy lángoló meteorhoz hasonlítható; akinek pályafutása rendkívül ragyogó volna; aki hirtelen jelennék meg, MINT egy lángoló csillag, majd eltűnnék, mint a csillag, amelynek fénye kialudt a vizekben.” — Notes on Revelation 8.
“It is here premised that this trumpet has allusion to the desolating wars and furious invasions of Attila against the Roman power, which he carried on at the head of his hordes of Huns. . ..
„Itt előfeltételeztetik, hogy e trombitaszó Attila pusztító háborúira és a római hatalom ellen intézett dühödt betöréseire utal, amelyeket hun hordáinak élén folytatott....”
“‘And the Name of the Star is Called Wormwood [denoting the bitter consequences].’ These words—which are more intimately connected with the preceding verse, as even the punctuation in our version denotes—recall us for a moment to the character of Attila, to the misery of which he was the author or the instrument, and to the terror that was inspired by his name.
„És a csillag neve Ürömnek hívatik [jelentvén a keserű következményeket].” E szavak — amelyek még szorosabban kapcsolódnak az előző vershez, amint azt a mi fordításunk írásjelei is jelzik — egy pillanatra visszairányítják figyelmünket Attila jellemére, arra a nyomorúságra, amelynek ő volt a szerzője vagy eszköze, valamint arra a rettegésre, amelyet neve ébresztett.
“‘Total extirpation and erasure,’ are terms which best denote the calamities he inflicted.’ He styled himself, ‘The Scourge of God.’” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 484, 487.
„A ‘teljes kiirtás és eltörlés’ azok a kifejezések, amelyek a legjobban jelölik azokat a csapásokat, amelyeket ő okozott.” Magát így nevezte: „Isten ostora.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 484, 487.
The history of the third trumpet, represented by Attila the Hun, was the year 441, unto his death in the year 453. Smith then quotes verse twelve, which presents the fourth trumpet and describes the barbarian monarch Odoacer, where the threefold symbolism of Western Rome is represented by the sun, the moon and the stars. He identifies the three symbols as symbols of the “sun, moon, and stars—for they are undoubtedly here used as symbols—evidently denote the great luminaries of the Roman government,—its emperors, senators, and consuls. Bishop Newton remarks that the last emperor of Western Rome was Romulus, who in derision was called Augustulus, or the “diminutive Augustus.” Western Rome fell A.D. 476. Still, however, though the Roman sun was extinguished, its subordinate luminaries shone faintly while the senate and consuls continued. But after many civil reverses and changes of political fortune, at length, A.D. 566, the whole form of the ancient government was subverted, and Rome itself was reduced form being the empress of the world to a poor dukedom tributary to the Exarch of Ravenna.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 487.
A harmadik trombita történetének ideje, amelyet Attila, a hun képvisel, 441-től haláláig, 453-ig tartott. Smith ezután a tizenkettedik verset idézi, amely a negyedik trombitát mutatja be, és Odoaker barbár uralkodót írja le, ahol a Nyugatróma hármas szimbolikáját a nap, a hold és a csillagok jelképezik. A három jelképet a „nap, a hold és a csillagok” jelképeiként azonosítja — mert kétségtelenül itt jelképekként használatosak —, amelyek nyilvánvalóan a római kormányzat nagy világítóit jelentik: császárait, szenátorait és consuljait. Newton püspök megjegyzi, hogy Nyugatróma utolsó császára Romulus volt, akit gúnyból Augustulusnak, vagyis „a kicsinyített Augustusnak” neveztek. Nyugatróma Kr. u. 476-ban bukott el. Mindazonáltal, jóllehet a római nap kialudt, alárendelt világítói még halványan fénylettek, miközben a szenátus és a consulok továbbra is fennmaradtak. Ám sok polgári visszacsapás és a politikai szerencse változásai után végül, Kr. u. 566-ban, az ősi kormányzati forma egésze felforgattatott, és maga Róma is a világ császárnőjének állapotából a ravennai exarcha adóját fizető szegény hercegséggé alacsonyíttatott.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 487.
Here we find another witness to the threefold division of Rome, that prefigures the threefold union of modern Rome. With eastern Rome and emperor Constantine the threefold division was represented by his three sons, but with western Rome it was their threefold form of government. Smith then identifies that the sun, moon, and stars represent a specific order in which western Rome was brought down. He concludes his narrative with the following introduction of the last three trumpets.
Itt újabb tanújelét találjuk Róma hármas felosztásának, amely előképezi a modern Róma hármas szövetségét. Kelet-Róma és Konstantin császár esetében a hármas felosztást az ő három fia képviselte, Nyugat-Róma esetében azonban ez a kormányzás hármas formája volt. Smith ezután azonosítja, hogy a nap, a hold és a csillagok azt a sajátos sorrendet jelképezik, amelyben Nyugat-Rómát letaszították. Elbeszélését ezután az utolsó három trombita alábbi bevezetésével zárja.
“Fearful as were the calamities brought upon the empire by the first incursions of these barbarians, they were comparatively light as contrasted with the calamities which were to follow. They were but as the preliminary drops of a shower before the torrent which was soon to fall upon the Roman world. The three remaining trumpets are overshadowed with a cloud of woe, as set forth in the following verses.
„Bármily félelmetesek voltak is azok a csapások, amelyeket e barbárok első betörései zúdítottak a birodalomra, azok viszonylag enyhék voltak a később következő csapásokhoz képest. Csupán olyanok voltak, mint a zápor első cseppjei azelőtt az ár előtt, amely hamarosan a római világra zúdult. A három hátralévő trombitát jajfelhő árnyékolja be, amint azt a következő versek bemutatják.”
“‘VERSE 13. And I beheld, and heard an angel flying through the midst of heaven, saying with a loud voice, Woe, woe, woe, to the inhabiters of the earth by reason of the other voices of the trumpet of the three angels, which are yet to sound.’
„13. VERS. És láttam, és hallottam egy angyalt az ég közepén repülni, aki nagy szóval ezt mondta: Jaj, jaj, jaj a föld lakóinak ama három angyal trombitaszavának többi hangjai miatt, akiknek még trombitálniuk kell.”
“This angel is not one of the series of the seven trumpet angels, but simply one who announces that the three remaining trumpets are woe trumpets, on account of the more terrible events to transpire under their sounding. Thus the next, or fifth trumpet, is the first woe; the sixth trumpet, the second woe; and the seventh, the last one in this series of seven trumpets, is the third woe.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 493.
„Ez az angyal nem a hét harsonás angyalok sorozatához tartozik, hanem egyszerűen olyan angyal, aki kijelenti, hogy a még hátralévő három harsona jajharsona, azoknak megszólalása alatt bekövetkező, rettenetesebb események miatt. Így a következő, vagyis az ötödik harsona az első jaj; a hatodik harsona a második jaj; a hetedik pedig, a hét harsonából álló sorozat utolsója, a harmadik jaj.” Uriah Smith, Daniel and Revelation, 493.
We will continue with the three trumpet Woes in the next article.
A következő cikkben folytatjuk a három harsonaszóhoz kapcsolódó jaj bemutatását.
“The calamities of imperial Rome, in its downfall, were told to the very last of them, till Rome was without an emperor, a consul, or a senate. ‘Under the Exarchs of Ravenna, Rome was degraded to the second rank.’ The third part of the sun was smitten, and the third part of the moon, and the third part of the stars. The race of the Caesars was not extinct with the emperors of the West. Rome, before its fall, possessed but a portion of the imperial power. Constantinople divided with it the empire of the world. And neither Goths nor Vandals lorded over that still imperial city, the emperor of which, after the first transference of the seat of empire by Constantine, often held the emperor of Rome as his nominee and vicegerent. And the fate of Constantinople was reserved till other ages, and was announced by other trumpets. Of the sun, the moon, and the stars, as yet but the third part was smitten.
„A császári Róma csapásai, annak bukásában, a legutolsóig meg lettek jövendölve, mígnem Róma császár, consul és szenátus nélkül maradt. „A ravennai exarchák alatt Róma a másodrendűségbe süllyedt.” Megverettetett a nap harmadrésze, és a hold harmadrésze, és a csillagok harmadrésze. A császárok nemzetsége a Nyugat császáraival nem halt ki. Róma, bukása előtt, a császári hatalomnak csupán egy részét birtokolta. Konstantinápoly megosztotta vele a világ birodalmát. És sem a gótok, sem a vandálok nem uralkodtak ama még mindig császári város fölött, amelynek császára, miután Constantinus első ízben áthelyezte a birodalom székhelyét, gyakran Róma császárát saját kijelöltjeként és helytartójaként tartotta. Konstantinápoly sorsa pedig más korokra maradt fenntartva, és más harsonák hirdették meg. A napnak, a holdnak és a csillagoknak ekkor még csak a harmadrésze verettetett meg.”
“The concluding words of the Fourth Trumpet imply the future restoration of the Western Empire: ‘The day shone not for the third part of it, and the night likewise.’ In respect to civil authority, Rome became subject to Ravenna, and Italy was a conquered province of the Eastern Empire. But, as more appropriately pertaining to other prophecies, the defense of the worship of images first brought the spiritual and temporal powers of the pope and of the emperor into violent collision; and, by conferring on the pope all authority over the churches, Justinian laid his helping hand to the promotion of the papal supremacy, which afterward assumed the power of creating monarchs. In the year of our Lord 800, the pope conferred on Charlemagne the title of Emperor of the Romans.’—Keith. That title was again transferred from the king of France to the king of Germany. And by the Emperor Francis the Second even this fiction was finally and forever renounced, Aug. 6, 1806.” A. T. Jones, The Great Nations of Today, 54.
„A negyedik trombita záró szavai a Nyugati Birodalom jövőbeni helyreállítását sejtetik: »A nap nem fénylett annak harmadrészére, és az éjszaka hasonlóképpen.« A polgári hatalom tekintetében Róma Ravennának lett alárendelve, és Itália a Keleti Birodalom meghódított tartományává vált. Ám, amint az más próféciákhoz találóbban tartozik, a képek tiszteletének védelme hozta először heves összeütközésbe a pápa és a császár szellemi és világi hatalmát; és azáltal, hogy Justinianus a pápára ruházott minden hatalmat az egyházak fölött, segítő kezét nyújtotta a pápai felsőbbség előmozdításához, amely később magára vette a királyok teremtésének hatalmát. A mi Urunk 800. esztendejében a pápa Nagy Károlyra ruházta a rómaiak császára címet.«—Keith. Ezt a címet később ismét átruházták Franciaország királyáról Németország királyára. És II. Ferenc császár által még erről a fikcióról is végül és örökre lemondtak, 1806. aug. 6-án.” A. T. Jones, A mai nagy nemzetek, 54.