The Book of Daniel - Number One-Hundred and Fifty-Nine

Dániel a tizedik fejezetben háromszor részesül érintésben, és ez a három érintés megfelel annak a három alkalomnak, amikor Dániel személyesen átéli a „mareh”, a látomást. Az első és az utolsó megjelenés Gábrielé volt, a Jézus Krisztus kijelentésének hírnökéé. Gábriel az, aki az üzenetet Krisztustól veszi át, amelyet Ő az Atyától kapott, és eljuttatja azt a prófétához, akinek azt tovább kell küldenie a gyülekezeteknek.

Gábriel tudja, hogy teremtett lény, és ezért azonnal figyelmeztette Jánost a Jelenések könyvében, hogy ne imádja őt.

Ezért a próféciák tanulmányozójának meg kell értenie, hogy annak, amiért Gábriel kijelenti: rajta felül nincs senki azzal kapcsolatban, „ami fel van jegyezve az igazság írásában”, meghatározott prófétai célja van. Amikor rámutat arra a tényre, hogy egyedül Krisztus érti nála jobban az Írásokat, Krisztust úgy azonosítja, mint „Mihályt, a ti fejedelmeteket”. Ám Mihály nem csupán fejedelem, hanem arkangyal is.

Mindhárom érintés tehát angyali érintés, és mindhárom alkalommal, amikor Dániel a „mareh”, látomást átéli, az angyali eredetű. Harmadszor azért érinti meg Dánielt, hogy megerősítse, mivel korábban, a második érintéskor elvesztette erejét.

Gábriel emlékezteti Dánielt arra, hogy „azért jött, hogy megértesse” vele, „mi fog történni népeddel az utolsó napokban”, amikor megkérdezi Dánieltől: „Tudod-é, miért jöttem hozzád?” Összhangban azzal, amit Dánielnek az utolsó napokról tanított, Gábriel ezután kijelenti, hogy „visszatérek, hogy harcoljak Perzsia fejedelmével; és amikor elmegyek, íme, Görögország fejedelme jön el.” Ezt követően kezdi meg a tizenegyedik fejezet prófétai elbeszélését, amely azt írja le, mi történik a száznegyvennégyezerrel az utolsó napokban. Ez a prófétai elbeszélés „Perzsia fejedelmével” és „Görögország fejedelmével” vívott harc összefüggésében kerül elhelyezésre.

Nagy Kürosz és Nagy Sándor között a tényleges történelmi időszak több mint kétszáz év volt. A Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében leírt nagy földrengés során azonban a végső események gyors egymásutánban következnek, és amint a hatodik királyságot meghódítja az északi király hamis utánzata, a hetedik királyság, a tíz király, amelyet Görögország jelképez, azonnal beleegyezik abba, hogy királyságát a fenevadnak adja.

Egy szinten a „mareh” látomás Dániel könyvének tizedik fejezetében hétszer fordul elő. E hét előfordulás közül négyet már megvizsgáltunk, és megállapítottuk, hogy az első utalás szerint Dániel felismeri: Círus harmadik éve előtt megértette a látomást. A következő három utalásban az egyes látomásoknál történő három érintés Dániel tapasztalatát azonosítja, amint felébred a huszonegy napos gyászból. Az ő megújulásra való felébredése az örökkévaló evangélium háromlépcsős folyamatára épül, és a három lépést angyalok jelképezik, jóllehet a második lépés Mihály arkangyal, aki az, aki Mózest kiemelte a halálból, és átvitte őt a mennybe.

A másik három alkalommal, amikor a „látomás” szó a tizedik fejezetben előfordul, nem a „mareh”, hanem a „marah” áll ott. A „marah” a „mareh” nőnemű alakja. Jelentése: látomás, és kauzatív értelemben „tükör” vagy „tükörüveg”. Meghatározásának kulcsa az, hogy „kauzatív”. Ez „a megjelenés” látomása, de nemben különbözik attól, s így eltérő prófétai üzenetet azonosít. Meghatározása szerint a „tükör” azt sugallja, hogy azok, akik a látomást látják, valamiféle visszatükröződést látnak. Ez a szónak az az eleme, amely „kauzatív”. A kauzatív szó meghatározása a „marah” összefüggésében mélységes jelentőségű.

Az „okozó” kifejezés az okság fogalmához, illetve ahhoz a cselekvéshez kapcsolódik, amely által valami megtörténik. A nyelvészetben, különösen az igealaktan területén, az okozó forma olyan nyelvtani szerkezet, amely azt jelzi, hogy az ige alanya egy másik személyt vagy dolgot késztet arra, hogy végrehajtsa az ige által leírt cselekvést. Például az angolban a „to read” („olvasni”) ige okozóvá válik, amikor azt mondjuk: „to make someone read” („rávenni valakit arra, hogy olvasson”). Itt az alany egy másik személyt késztet az olvasás cselekvésének végrehajtására.

Az okozati igealak azt jelzi, hogy az alany felelős azért, hogy az ige által leírt cselekvést véghezvigye. Az „okozati” arra a módra utal, ahogyan egy cselekvés vagy esemény előidéztetik. Abban a három esetben, amikor Dániel a héber „marah” szót használja, a szemlélt látomás azt idézi elő, hogy a szemlélő átváltozzék annak a képére, amit szemlél.

A gyász huszonegy napjának végén, amely az utolsó napokban egybeesik azzal a három és fél nappal, amíg a két tanú holtan fekszik az utcán, Dániel hirtelen meglátta Krisztus megjelenését, és az Ő megjelenése „olyan, mint a villámlás megjelenése (mareh)”. Ez az esemény, a Jelenések könyve tizenegyedik fejezetében említett három és fél nap végén, szétválasztást idéz elő, mert „a férfiak pedig, akik velem voltak”, „nem látták a látomást (marah); hanem nagy rettenés szállta meg őket, úgyhogy elfutottak, hogy elrejtőzzenek. Ezért” Dániel „egyedül maradt”, de „a férfiak pedig, akik velem voltak, [nem látták] a látomást (marah); hanem nagy rettenés szállta meg őket, úgyhogy elfutottak, hogy elrejtőzzenek”.

A látomás, amelyet Dániel egyedül látott, a nőies, okozó látomás volt, amely Dánielt a látomás képére formálta át. Az átalakulás úgy ment végbe, hogy Dániel emberi ereje eltávolíttatott, és ékessége romlottsággá változott.

A hit általi megigazulás tapasztalata Isten műve abban, hogy az ember dicsőségét a porba dönti. Az a látomás, amely elől a Dániellel levő férfiak menekülésre kényszerültek, Krisztus megjelenésének „okozati” nőnemű látomása volt, és közvetlenül azután, hogy Dániel önigazultsága a porba hullott, alkalmaztatott a három angyali érintés, amely végül felhatalmazta Dánielt az üzenet hordozására.

1888-ban a hatalmas angyal alászállt a hit általi megigazulás üzenetével, amint azt Jones és Waggoner vének előadták. Ugyanez az angyal ismét alászállt 2001. szeptember 11-én, ugyanazzal a hit általi megigazulásról szóló üzenettel. Ez jelezte a száznegyvennégyezer elpecsételésének kezdetét. A száznegyvennégyezer elpecsételésének végén a kezdetkor adott üzenet megismétlődik, mert Jézus egy dolog végét mindig egy dolog kezdetével szemlélteti.

1840. augusztus 11-én ugyanez az angyal alászállt, és megkezdte azt a három lépést, amely 1840-től 1844-ig teljesedett be. E három lépés 1840. augusztus 11-én az első angyal felhatalmazásával kezdődött, 1844. április 19-én a második angyal megérkezésével folytatódott, és 1844. október 22-én a harmadik angyal megérkezésével zárult. Ez a történelem előképe volt a három angyal közül az első alászállásának 2001. szeptember 11-én, amelyet a második angyal követett 2020. július 18-ának csalódásakor, és amely a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény idején a harmadik angyal megérkezésével zárul.

Annak a történetnek a végén, amikor Mihály alászáll, hogy feltámassza Mózest és Illést a három és fél napnyi halál után az utcákon, amint azt a Jelenések könyvének tizenegyedik fejezete ábrázolja, és amint azt Dániel huszonegy napos gyásza is jelképezi, Krisztus ismét alászáll. Először dicsőségének látomását tárja eléjük, azt a látomást, amely a porba sújtja az ember dicsőségét, és elkülönülést idéz elő. Miután Dániel a porba hullott, és miután a „kauzatív” nőnemű látomás szemlélése által megváltozott, Gábriel első ízben megérinti őt, és reszkető lábaira állítja.

Ezután Mihály, az arkangyal alászáll, hogy „feltámassza Mózest”, és másodszor is megérinti Dánielt, erejétől megfosztva őt, mivel lesújtotta annak valósága, hogy valójában az ő Urával beszélt. Ezután Gábriel jön, és harmadszor is megérinti őt, megerősítve őt arra a munkára, hogy a hamarosan eljövő vasárnapi törvény idején zászló legyen. A három érintés a Jelenések tizennegyedik fejezetének három angyalát jelképezi, noha egyetlen napon belül történnek.

Az első angyal tapasztalata magában foglalja Krisztus villámként való megjelenését, az elválasztó „okozati” látomást, valamint az első érintést, amely kiemeli Dánielt emberi dicsőségének porából. Az első angyal magában hordozza mindhárom, az elsőben foglalt lépést, mert az első üzenetet képviseli. Nem véletlen, hogy az első érintés a KILENCEDIKTŐL a TIZENEGYEDIK versig van feljegyezve.

A második érintés tapasztalata, amelyet maga Krisztus adott, Dánielt a beszédre képtelen állapotból abba az állapotba viszi át, hogy képes beszélni Urával. A második érintésben Dánielben nincs lehelet, ezért itt Ezékiel harminchetedik fejezetének első üzenete szerinti állapotában jelenik meg.

Ezékiel második üzenetében a négy szelek felől jövő üzenetnek kell ráleheltetnie a csontokra, hogy életre keljenek és felálljanak, mint egy hatalmas sereg. E sereg felhatalmazását a harmadik érintés jelképezi.

Az az üzenet, amely életre kelti a két tanút Ezékiel harminchetedik fejezetében, a harmadik jaj iszlámjának üzenete; ám sorról sorra haladva az az üzenet, amelyet Gábriel azonosít abban a szemléltetésben, hogy Mihály feltámasztja Mózest és jelként felviszi őt a mennybe, az Egyesült Államok utolsó elnökének üzenete. Ez a hatodik elnöknek (a republikánus szarvnak) az üzenete, akit 2020-ban öltek meg, miként az igaz protestáns szarvat is. Dániel elbeszélésében az igaz protestáns szarv miatti gyászolás napjaiból való feltámadás a republikánus szarv feltámadásának azonosításához vezetett.

Dániel tizedik fejezetében hétszer szerepel a „látomás” vagy „megjelenés” szó. E hét előfordulást ugyanaz a héber szó jelöli, azzal a kivétellel, hogy közülük három alkalommal a szó nőnemű alakban, a másik négy alkalommal pedig hímnemű alakban áll. A hét a tökéletesség száma lévén, a három és négy együttese, amely hétnek felel meg, a Jelenések könyvének egyik alapvető jellegzetessége, ahol a hét gyülekezet közül az utolsó három, a hét pecsét közül az utolsó három, valamint a hét trombita közül az utolsó három kifejezetten meg van különböztetve az első négytől.

Dániel és a Jelenések könyve ugyanaz a könyv, és ebben az értelemben Dániel és János ugyanaz az utolsó napi jelkép. Krisztus látomása a tizedik fejezetben ugyanaz, mint Krisztus látomása a Jelenések első fejezetében.

A Jelenések könyvének első fejezetében János egy hangot hall maga mögött, és megfordul, hogy lássa azt, aki beszél hozzá.

Akár Dániel könyvének tizedik fejezetében szereplő három érintésről van szó, akár ugyanarról a látomásról a Jelenések könyvének első fejezetében, akár Ezékiel két üzenetéről a harminchetedik fejezetben, akár arról, hogy Ézsaiást az oltárról vett izzó parázzsal érintették meg, ez a tapasztalat a végső figyelmeztető üzenet felhatalmazásának azonosítását jelenti, és ez az üzenet a két tanú 2023 júliusában bekövetkező feltámadásánál kezdődik. Dániel, János, Ezékiel és Ézsaiás mind olyan hírvivőt jelképeznek, aki meghallja maga mögött a „régi ösvényekből” szóló „hangot”, amely ezt kérdezi: „kit küldjek el?” Amikor az a hírvivő így felel: „Ímhol vagyok én, küldj el engem”, megerősíttetik, és felemeli szavát, mint aki a pusztában kiált. „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”

E tanulmányt következő cikkünkben folytatjuk.