The Book of Daniel - Number Forty

Dániel első fejezete, amikor Dániel negyedik fejezetére vetítjük, az első és a második angyal történetét ábrázolja 1798-tól 1844-ig. E történetben Dániel könyve felnyittatott, és az a rész, amely felnyittatott, a hetedik, nyolcadik és kilencedik fejezet volt. „Sort sorra” az első, a negyedik, majd a hetediktől a kilencedikig terjedő fejezetek szemléltetik az első angyal Millerita mozgalmának történetét.

Abban a történelemben (1798-tól 1844-ig) állapíttattak meg az adventizmus alapvető igazságai, és e igazságokat végül az 1843-as úttörői ábrán szemléltették. A táblázaton szerepel Nabukodonozor képe Dániel könyve második fejezetéből. A táblázaton szerepelnek Dániel hetedik és nyolcadik fejezetének látomásai. A nyolcadik fejezet „mindennapi”-ja is ábrázolva van, miként a Leviticus huszonhat „hétszerese” is. Ott vannak az iszlám három jajai is, amint a Jelenések könyve kilencedik fejezetében ábrázoltatnak. Isten ismételten előre figyelmeztetett arra, hogy ezeket az alapvető igazságokat támadás fogja érni.

A „piszkot elsöprő ember” munkáját, amelyet Isten utolsó napi népének részvételével kell véghezvinni, Ézsaiás is ábrázolja, amikor azonosítja az utolsó napi népet és azt a munkát, amelynek elvégzésére elhívattak, mert az alapoknak az volt a rendeltetése, hogy még az utolsó napok elérkezése előtt a tévelygés alá temettessenek.

A „régi romok” azokra a tanbeli igazságokra utal, amelyek a pogányság és a pápaság két pusztító hatalmához kapcsolódnak. A pogányság két pusztító hatalmát követő pápaság képezte azt a keretet, amelyet William Miller minden általa bemutatott prófécia értelmezésében alkalmazott.

A prófécia azon szerkezete, amelyet a keret jelképez, e két hatalom története és egymáshoz való viszonya. „A lakható ösvények helyreállítása” Miller keretének helyreállítása, amelyet álmában a porseprűs ember munkája jelképezett. Ézsaiás Ezsdrás és azok történetét használta szemléltetésül, akik visszatértek Babilonból és helyreállították Jeruzsálemet, hogy az előbbi pusztaságok helyreállítását azonosítsa.

Ezra és mindazok, akik Jeruzsálemet helyreállították, azt a „maradékot” jelképezik, akik a lakható ösvények helyreállítói, és ők azok, akik a munkát a Leviticus huszonhatodik fejezetében foglalt ima összefüggésében végzik, amelyre Ezra hivatkozik: „atyáink napjaitól fogva mind e mai napig nagy vétekben voltunk; és a mi bűneink miatt adattunk mi, királyaink és papjaink az országok királyainak kezébe, fegyverre, fogságra, prédára és arculpirulásra.” A „nap”, amelyre hivatkozik, az a „nap”, amikor az utolsó napok „maradéka” helyreállítja a lakható ösvényeket.

Ezra maradéka az a két tanú, akik három és fél nap elteltével feltámadnak, és betöltik a Leviticus huszonhatodik fejezetének imáját, amint azt Dániel a kilencedik fejezetben szemlélteti. Amikor Ezra és munkatársai visszatértek a fogságból, és újjáépítették Jeruzsálemet, előképei voltak Miller ékszereinek helyreállítására irányuló munkának, ami Miller alapvető igazságainak helyreállítását jelenti. Ezért Miller munkájának keretrendszerét alapvető fontosságú megérteni.

Ézsaiás mindkét szakaszában a munka abban áll, hogy helyreállítsák sok nemzedék alapjait és romjait. Ézsaiás egy olyan lelki munkát azonosít, amelyet a szó szerinti munka szemléltetett. Az alapokat őrizni kellett volna, ehelyett azonban végül teljesen befedte őket a hamis drágakövekből rakott csalárd alap. Akiket Ézsaiás azonosít, azok a milleriták alapvető igazságait állítják helyre, nem pedig szó szerinti téglákat és köveket. Ezen igazságok jelképe Millernek a két pusztító hatalomról szóló keretrendszere, amelyek „hét időn” át taposták a szentélyt és a sereget.

A helyreállításnak azt a munkáját úgy mutatja be az Írás, mint „az alapok” és „sok nemzedék pusztulásainak” felemelését; és ez azt a prófétai munkát jelképezi, amely az alapvető igazságok helyreállítását végzi azon módszertan által, amely prófétai sort prófétai sorra épít, itt egy keveset és ott egy keveset. Az alapok és a pusztulások újbóli megalapozásának munkája annak a munkája, hogy bemutassák és megvédjék az eredeti igazságokat, amelyeket az 1843-as és 1850-es úttörői táblázatok szemléltetnek, s amelyek Habakuk második fejezetének két táblája. És e munka a késői eső „sor sorra” módszertanával valósul meg. Ez annak a munkája, hogy visszatérjenek Jeremiás ősi ösvényeihez azok vitájában, akik egy hamis alapot kívánnak fenntartani, amint azt Miller álmának hamis ékkövei jelképezik.

„Az a munka, amelynek célja nép készítése arra, hogy megálljon az utolsó napokban”, az Ezékiel harminchetedik fejezetében található két próféciához kapcsolódó munka. Egy üzenet hangzik el Ézsaiás pusztában kiáltó szava által, és Ezékiel első üzenete egybegyűjti azokat, akik három és fél napig holtan feküdtek Sodoma és Egyiptom városának utcáján. Ekkor felismerik, hogy Máté szerint a tíz szűz példázatának késedelmi idejében voltak. Azután meghallják a Jeremiásnak adott hívást, hogy válasszák el a drágát a hitványtól, ha vissza akarnak térni. Felismerik azt is, hogy Dániel kilencedik fejezetbeli imádsága jelenvaló igazság. Ezért, ha és amikor úgy döntenek, hogy visszatérnek azáltal, hogy elfogadják és teljesítik az evangélium feltételeit, akkor megkapják Ezékiel második üzenetét, és lábukra állnak mint igen nagy sereg.

„A nép előkészítésének műve, hogy megállhasson az utolsó napokban”, a késői eső „sorra sor” módszertana által valósul meg. E mű magában foglalja a millerita igazságok helyreállításának munkáját, amelyeket az 1843-as és 1850-es úttörői táblázatok szemléltetnek. E két táblázat Habakuk két táblája, és egymásra kell helyezni őket (sorra sor), és eközben a két táblázat azokat az alapvető igazságokat jelképezi, amelyeket az utolsó napokban a porseprűs embernek kell helyreállítania.

Amikor egymás mellé helyezve, sorról sorra vizsgáljuk őket, azonosítják az 1843-as táblázat tévedését, amelyet ezt követően az 1850-es táblázaton helyesbítettek. Amikor egyetlen táblázatként (sorról sorra) tekintjük őket, akkor egyaránt Isten népének tapasztalatát és a hét mennydörgés rejtett történetét ábrázolják, mert együtt szemléltetik az első csalódást, a várakozás idejét, az éjféli kiáltást, valamint 1844. október 22-ét és a nagy csalódást.

Az első csalódás, az Éjféli Kiáltás és a nagy csalódás alkotják a hét mennydörgés rejtett történetét. Ez az igazság szerkezete, mert az igazság azon alapszik, hogy a héber „igazság” szó első és utolsó betűje ugyanaz, miként ugyanaz e történet első és utolsó csalódása is. A középső, tizenharmadik betű a lázadás jelképe, amint azt azok képviselik, akik elutasítják az Éjféli Kiáltás üzenetét. A két tábla, amikor együtt kerül bemutatásra, két tanúbizonyságot ad a milleriták prófétai igazságairól, amelyeket a porseprűs embernek kell helyreállítania, de egyúttal azt a tapasztalatot is azonosítják, amely előképezi a száznegyvennégyezer tapasztalatát.

Azok, akiket arra hívtak el, hogy az zászló legyenek (a száznegyvennégyezer), első csalódásukkal 2020. július 18-án szembesültek, majd 2023 júliusában egy olyan üzenettel szembesítették őket, amely a pusztában kiáltó szózatból szólt. A szózat arra hívta őket, hogy térjenek vissza.

A hét mennydörgés rejtett történetének ezen a pontján nyilvánul meg a lázadás, mert a következő útjelző az, amikor a port söprő férfi összegyűjti az ékszereket, és a ládikába veti azokat. Ekkor tízszer fényesebben ragyognak. Ezen a ponton Miller felébredt. Amikor a szüzek (Miller) felébrednek, már túl késő. Sok nemzedék pusztaságainak helyreállítása olyan munka, amelyben a két tanúnak részt kell vennie. Ez a munka most van folyamatban.

William Millernek a próféciákra vonatkozó keretrendszere, amelyet az Ulai-folyó látomása, valamint Dániel könyvének hetedik, nyolcadik és kilencedik fejezetei szemléltetnek, a pogányság és a pápaság mint két pusztító hatalom volt; a Future for America keretrendszere pedig a pogányság (a sárkány), amelyet a pápaság (a fenevad) és a hitehagyott protestantizmus (a hamis próféta) követ. A kulcs, amely mindkét keretrendszert megalapozza, Pál apostol írásai. Pál apostol volt az a prófétai hang, amely összekapcsolta az ókori Izráelt a lelki Izráellel. Megtérése előtt Pál neve Saul volt, amelynek jelentése: „kiválasztott” vagy „előállított”.

Pált arra választották ki (kijelölték), hogy a pogányok apostola legyen, és többek között az Ószövetség megértéséért is választatott ki. Mivel az Újszövetség legnagyobb részét ő írta, az újszövetségi szerzők között nem volt más, aki úgy birtokolta volna az Ószövetség megértését, mint Pál. Arra választatott ki, hogy vezető szerepet töltsön be az evangélium pogányoknak való bemutatásában, de arra is, hogy megalapozza az Ószövetség prófétai történeteinek kapcsolatát azzal a prófétai történelemmel, amely a kereszt időszakát követte. Pál bizonyságtétele nélkül a milleriták prófétai megértése, valamint a Future for America prófétai megértése nem létezne. Éppen abban a történelemben, amelyben a szó szerinti Izrael mint Isten választott népe elvettetett, Pál arra választatott ki, hogy azonosítsa: ez az ősi Izrael, noha akkor már elválasztatott Istentől, a lelki Izrael prófétai történelmének jelképe volt. Az első és a harmadik angyal mozgalmaihoz szükséges prófétai szabályok elsődlegesen Pál apostol írásain alapulnak.

Ezért megvizsgálunk néhányat azok közül a prófétai elvek közül, amelyeket Pál azonosít, és amelyek hatással voltak a milleriták üzenetére, amely két pusztító hatalom keretébe volt helyezve; s eközben azt is megvizsgáljuk, miként hatnak ezek az elvek a három pusztító hatalom keretére.

Tíz rövid versben Pál rámutat arra, hogy a keresztség szertartását a Vörös-tengeren való átkelés előképezte; hogy a Kőszikla, amely az ősi Izráelt követte, „lelki Kőszikla” volt; és hogy ez a Kőszikla Krisztus volt. Azt is kijelenti, hogy az ősi Izráel példa volt az utolsó napokban élők számára. Ez a szakasz intés, és ez a szakasz vitapont azok között, akik az igazságot fenntartják, és azok között, akik az igazságot ellenzik. Az adventista teológusok azt tanítják, hogy Pál csupán arra mutatott rá, hogy az ősi Izráel történetei erkölcsi tanulságokat szemléltettek, amelyeket az utolsó napokban élőknek meg kellett érteniük, ám ragaszkodnak ahhoz, hogy Pál nem azt állította, hogy a szó szerinti Izráel történeteinek valójában meg kell ismétlődniük a lelki Izráelben. White testvérnő gyakran használja ezt a szakaszt annak megerősítésére, hogy pontosan ezt értette Pál.

„Az Ószövetség történelmének nagy eseményei és ünnepélyes történései megismétlődtek, és meg is ismétlődnek az egyházban ezekben az utolsó napokban” — így foglalja össze White testvér Pál mondanivalóját ezekben az igeversekben. Annak érdekében, hogy aláássa Pálnak azt az azonosítását, miszerint a régi Izráel jelképesen a szó szerinti Izráel történelmét szemlélteti, Sátán két elsődleges támadást zúdított e prófétai elv ellen. Az első, amelyet már említettem, az az állítás, hogy Pál csupán arra utalt, hogy azok a történetek erkölcsi tanulságokat hordoznak. Ez a hamis tanítás fél-igazság, a fél-igazság pedig egyáltalán nem igazság. Igaz ugyan, hogy az ősi Izráel történelméből levonható erkölcsi tanulságok az utolsó napokban élők javára szolgálnak, de amikor ezt arra használják, hogy tagadják: e történetek egyúttal olyan események szemléltetései is, amelyek meg fognak ismétlődni, akkor az fél-igazsággá válik, amely arra szolgál, hogy tagadja az igazságot.

Az egyik igazságot nem szabad arra használni, hogy egy másik igazságot tagadjunk, mert amikor ez történik, Isten igazságát hazugsággá változtatja.

Az a tanítás, hogy az ősi Izráel története csupán erkölcsi tanulságokat képvisel, az adventista teológusok gyakran arra használják, hogy lerontsák Isten prófétai Igéjét; ez egyike ama féligazságoknak, amelyek belekerültek a mesék ama elegyébe, amelyet azért készítettek, hogy Isten népét megtévesszék, és rávegyék a hazugság befogadására; azt a hazugságot pedig, amelyet befogadnak, Pál apostol írásai azonosítják.

A másik elsődleges támadást az ellen az elv ellen, hogy az ősi Izráel története a modern Izráel történetét szemlélteti, a jezsuiták találták ki az ellenreformáció történetének idején, és az abban áll, hogy egyetért azzal az elképzeléssel, miszerint az ősi Izráel története megismétlődik. A jezsuita hazugság az, hogy a történelem szó szerint ismétlődik meg, nem pedig lelkileg. Ezt a hazugságot azért találták ki, hogy megakadályozzák annak megértését, hogy Róma pápája a bibliai prófécia antikrisztusa, mert ez a tanítás elismeri azt az igazságot, hogy az utolsó napokban van antikrisztus, de amellett érvel, hogy az antikrisztust szó szerinti hatalom képviseli, nem pedig lelki hatalom. A Jelenések könyve tizenhetedik fejezetében szereplő parázna, akinek homlokára ez van írva: titokzatos Babilon, akkor olyan parázna volna, aki Babilon szó szerinti földjén támad, amely ma Irak.

A pápa valóságos személy, aki valóságos hatalmat (a katolikus egyházat) képvisel, őt és szervezetét azonban prófétailag a szó szerinti Babilon azonosítja, és helyesen csak akkor azonosítható, amikor az antikrisztus tárgya mint egy szó szerinti példának lelki beteljesedése kerül bemutatásra. Pál rámutatott arra, hogy a szó szerinti Izráel a lelki Izráelt szemlélteti, ez azonban nem új prófétai igazság volt, amelyet előterjesztett, mert megértése általában az Ószövetségen alapult, és bizonyságtétele is ott gyökerezik.

Krisztus tanúinak kell lennünk, miként Pál is az volt, arról, hogy az Alfa és az Omega nemcsak az ősi Izráelt, hanem a bibliai ókor egész népét is jelképekül rendelte, hogy megmutassák „a bekövetkező dolgokat” azokon, akik az utolsó napokban élnek. Pál az Ószövetség kiváló ismerője volt, és arra támasztatott, hogy a prófétai összekötő kapocs legyen a szó szerinti és a lelki Izráel korszakrendje között. Az ő írásai vezették azokat, akik megértették a tudás megnövekedését a vég idején 1798-ban, valamint 1989-ben is.

Az ősi, szó szerinti Babilon, a hajdani kelet fiai, az ősi Egyiptom, az ősi Görögország és az ősi méd–perzsa birodalom a világ végén megjelenő lelki hatalmak jelképei. Az ősi jelképek az azt megelőző szó szerinti valóságot jelentik, és az azt követő lelki valóságot képviselik. Pál odáig megy, hogy azonosítja: a szó szerinti Ádám a lelki Ádámot jelképezte (aki Krisztus).

Pál igen mély tanításokat közöl az első és az utolsó Ádámra vonatkozóan, mi azonban csupán azt az elvet azonosítjuk, amelyet e szakaszban egészen világosan kifejt, amikor ezt mondja: „nem a szellemi volt előbb, hanem a természetes; azután a szellemi.” A szó szerinti, amelyet Pál itt „természetesnek” nevez, van előbb, a szellemi pedig utoljára. A szó szerinti Izráel volt előbb, és természetes, a szellemi Izráel pedig „azután” következik.

A szó szerinti Babilon megelőzi a lelki Babilont. A következő fontos pont, amelyet Pál írásai hangsúlyoznak, az a történelmi időpont, amikor a szó szerintiről a lelkire való átmenetet kell alkalmazni. Ez a kereszt időszaka, amikor az a prófétai változás, amely a szó szerintitől a lelkire vezet, azonosítható.

Nem számít, mi lehet a születési előjogod; ha és amikor elfogadod Krisztust, akkor Ábrahám magvává leszel. Nem a szó szerinti Izráel vagy; hanem a lelki Izráel. A szó szerintiből a lelkihez vezető átmenet a kereszt volt. Pál két osztályra osztja az emberiséget. Mindegyik osztálynak megvan a maga szövetsége, mindegyik Ábrahám leszármazottja. Mindegyiknek van egy városa, amely családját és szövetségét jelképezi. Mindegyik vagy a szó szerinti Ádám fia, vagy a lelki Ádámé.

A kereszt időszakában az ősi, szó szerinti dolgok a modern lelki valóság jelképeivé lettek. Pál apostol tisztázta ezeket a lényeges prófétai igazságokat, amelyek lehetővé tették William Miller számára, hogy felállítsa a két pusztító hatalom keretét, amelyre minden prófétai következtetését alapozta. Ugyanez a Pál apostol által véghezvitt munka az, ami azonosítja a három pusztító hatalmat, amely a Future for America összes prófétai következtetésének keretét alkotja.

Millernek a tudás megsokasodásáról alkotott értelmezési kerete, amelyet a hetedik, nyolcadik és kilencedik fejezet Ulai folyóról szóló látomása jelképezett, azon a felismerésén alapult, hogy Dániel könyvében „a mindennapi” a pogány Rómát jelképezi. Erre a felismerésre Pál második, a thesszalonikaiakhoz írt levelében jutott. Ez az értelmezés az az elsődleges igazság, amelyet a prófétai „hazugsággal” összefüggésben azonosítanak, s amely az utolsó napokban erős tévelygést hoz a hetednapi adventistákra.

A következő cikkben tovább folytatjuk a tudás gyarapodásának tanulmányozását, amelyet az Ulai folyóról szóló látomás szemléltet, annak megvizsgálásával, mit ismert fel Miller Pál levelében.