The Book of Daniel - Number Ninety-Two

A millerita mozgalomban a tudás gyarapodása felnyittatott, és elsősorban — de nem kizárólagosan — az Egyesült Államokban élő hitvalló protestánsokat tette próbára. Szárdisz, az a gyülekezet, amely a pápai fennhatóság sötétségéből jött elő, a mennyei szentély megnyíltakor a mennyben kijelentendő evangélium teljesebb megértésére vezettetett. A harmadik angyal mozgalmában a tudás gyarapodása 2001. szeptember 11-én nyittatott fel, és világszerte a laodiceai adventizmust tette próbára. Ezért a Dániel könyve tizenegyedik fejezetének utolsó hat versében ábrázolt igazságnak — amely a tudás gyarapodásának forrása — a laodiceai adventizmus ellenállt.

Dániel utolsó hat versének üzenetének bemutatása a laodiceai adventizmus önfenntartó szolgálatainak közegében kezdődött, és az idő előrehaladtával ezt követően szembekerült a laodiceai adventizmus híres teológusaival (a tudósokkal). Azok a fegyverek, amelyeket az üzenet hiteltelenítésére irányuló kísérlet során alkalmaztak, kivétel nélkül nagyobb világosságot és tisztaságot eredményeztek azon versek tekintetében, amelyek vizsgálat és támadás alatt álltak. Ezek a támadások végül olyan prófétai megértésekhez vezettek, amelyeket korábban nem ismertek fel, de amelyek akkor megerősítést nyertek, és a harmadik angyal előrehaladó világossága részének bizonyultak.

A milleriták a bibliai próféciákban csak négy királyságot ismertek fel, de röviddel 1844 után megértették, hogy az Egyesült Államok a Jelenések tizenharmadik fejezetének földből feljövő fenevada, és ez a felismerés világossá tette, hogy a pápaság nem pusztán a római királyság része, hanem valójában a bibliai prófécia ötödik királysága.

Amikor Dániel tizenegyedik fejezetének utolsó hat verse fel lett oldva, felismerték, hogy az e hat versben szemléltetett teljes eseménysorozat annak a három hatalomnak a kölcsönhatásait tárgyalja, amelyeket White testvérnő éppen azonosított mint „pogányságot”, a „Pápaságot” és a „Protestantizmust”. Az ellenség azt állította, hogy a negyvenegyedik vers „dicsőséges földje” vagy a Protestantizmus, vagy a Hetednapi Adventista Egyház jelképe, ám a „dicsőséges föld” az Egyesült Államok, és a negyvenegyedik versben az északi király (a pápaság) meghódítja az Egyesült Államokat a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény által. Az a sátáni tévedés, amely a „dicsőséges földet” bármi másként azonosítja, mint az Egyesült Államok, arra szolgál, hogy megakadályozza a férfiakat és a nőket annak felismerésében, hogy a Szovjetunió 1989-es összeomlása után a következő prófétikus esemény, a Dániel tizenegyedik fejezetének utolsó hat verse által jelképezett időszakban, a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény.

A hetednapi adventisták számára ez azt jelenti, hogy a negyvenegyedik vers Isten egyháza számára a kegyelmi idő lezárulását azonosítja, és az utolsó dolog, amit a laodíceai adventizmus hallani akar, az az, hogy kegyelmi ideje a végéhez közeledik! Az Úr úgy vezette az érvelést egy pontra, hogy felismerték: amikor a pogány Róma i. e. 31-ben, az actiumi csatában átvette a világ feletti uralmat, előbb három földrajzi hatalmat kellett meghódítania, amint azt Dániel könyve nyolcadik fejezete ábrázolja.

Megállapított tény volt, hogy a „dél”, a „kelet” és „a kedves föld” azt a három földrajzi területet jelképezte, amelyeket a pogány Róma uralma alá hajtott, amikor a bibliai prófécia negyedik királyságaként felemelkedett a föld trónjára. Ezzel a ténnyel összhangban állt az is, hogy a pápai Rómának szintén három földrajzi hatalmat kellett legyőznie, miközben a bibliai prófécia ötödik királyságaként felemelkedett a föld trónjára, amint azt Dániel hetedik fejezete ábrázolja.

A „dicsőséges föld” körül zajló küzdelemben, amelyről a negyvenegyedik vers szól, az Úr azonosította, hogy Rómának három megnyilvánulása van a próféciában. A pogány Rómát a pápai Róma követte, majd eljött az utolsó napok Rómája, amelyet „modern Rómának” neveztünk. A prófécia két szilárd és megalapozott igazságára alapozva — az első, hogy Isten soha nem változik, a másik pedig, hogy az igazság két tanú bizonyságtétele alapján állapíttatik meg — ingadozás nélkül arra a következtetésre jutottunk, hogy Dániel könyve tizenegyedik fejezetének utolsó hat versében az északi király előtt álló három akadálynak három modern földrajzi hatalmat kell jelképeznie.

Ez a felismerés megerősítette azt, amire már korábban is jutottunk, mivel a „dicsőséges földet” földrajzi hatalomként (az Egyesült Államokként) azonosítottuk, és elvetettük azt az oktalan elképzelést, hogy az egy egyházat jelölne, amely lelki hatalom. Ezt az álláspontot azon meggyőződés alapján alakítottuk ki, amely mindenkor megerősítést nyert, hogy Isten Igéjében nincsenek véletlenek. Számos tanúságtétel alapján világos, hogy Isten végidei egyháza hegy.

Azok, akik azt állították, hogy a „dicsőséges föld” egyházat jelent, és többnyire azt hangoztatták, hogy az a Hetednapi Adventista Egyház, azért tették ezt, mert Dániel a földet „dicsőségesnek” nevezi, és felületes okoskodásuk arra a következtetésre jutott, hogy mivel a negyvenötödik versben szereplő „dicsőséges szent hegy” minden bizonnyal Isten végidei egyháza, ezért a „dicsőséges földnek” is az egyháznak kell lennie. Végül is mindkettő tartalmazza a „dicsőséges” jelzőt.

Isten Igéjében nincsenek tévedések, és amikor Dániel a „föld” szót a „dicső” szóval kapcsolatban használja, majd négy verssel később a „szent hegyet” a „dicső” szóval kapcsolatban említi, Dániel szándékos különbségtételt jelölt meg a föld és a hegy között. A szó szerinti dicső föld Júda, és Jeruzsálem városában emeltetett Isten temploma. Jeruzsálem, vagyis a templom, érthető úgy, mint Isten egyháza, de az a terület, ahol Jeruzsálem található, Júda földje. Számos igazság szilárdult meg, amint az ismeret növekedett a harmadik angyal előrehaladó világosságában, mi azonban itt egyszerűen a prófécia hátterét tárjuk fel, amely Róma három megnyilvánulását azonosítja.

Amikor felismertük, hogy a pogány és a pápai Róma két tanúbizonyságul szolgált, amelyek megalapozták a modern Róma prófétai jellegzetességeit, felismertünk egy értelmezési elvet, amelyet én a prófécia „hármas alkalmazásának” neveztem. Voltak mások is, akik bizonyos próféciák háromszoros ismétlődésére vonatkozó hasonló elképzeléseket alkalmaztak, de az a meghatározás, amelyet végül felismertünk, az a meghatározás, amelyet ma is használunk. Jelentőséggel bír annak megértése, hogy a prófécia hármas alkalmazásának prófétai szabálya, amelyet a Future for America oly gyakran alkalmaz, Dániel tizenegy utolsó hat verséről szóló érvelés során vált felismerhetővé; de ugyanilyen jelentős az is, hogy ez az érvelés vezetett annak első felismeréséhez, hogy a prófécia hármas alkalmazása Rómára vonatkozott. A millerita történelemben az egyik vita tárgya az volt, hogy Antiochus Epiphanes volt-e Dániel népének „rablói”, vagy pedig — amint a milleriták értették — Róma volt „a rablók”. Ennek jelentősége abban áll, hogy Róma mint Dániel népének „rablói” azok voltak, akik „megerősítik a látomást” Dániel tizenegyedik fejezete tizennegyedik versében.

Amikor először megértettük a prófécia hármas alkalmazását, azt arról ismertük fel, hogy Rómának három megnyilvánulása van a bibliai próféciában. Róma megalapozta a harmadik angyal előrehaladó világosságáról szóló látomást, miként a millerita történelemben is tette. A millerita történelemben annak megértése, hogy a pogányság és a pápaság azok a hatalmak, amelyek eltapossák a szenthelyet és a sereget, vált ama igazság keretévé, amelyre Miller prófétai megértésének „egészét” felépítette. Dániel tizenegyedik fejezetének utolsó hat verse olyan igazságkeretet állapított meg, amelyre a Future for America minden prófétai alkalmazását felépítette. E keretet a sárkány, a fenevad és a hamis próféta három pusztító hatalma alkotja, amelyek Armageddonhoz vezetik a világot.

Az a keret azon felismerésen alapul, hogy a pogány Róma, majd az azt követő pápai Róma két tanút szolgáltat, amelyek megalapozzák a modern Rómát, és hogy a modern Róma a spiritualizmus sárkányának (az Egyesült Nemzetek Szervezete), a katolicizmus fenevadjának (a pápaság), valamint a hitehagyott protestantizmus hamis prófétájának (az Egyesült Államok) hármas szövetsége. Ezt a keretet a prófécia hármas alkalmazásaként azonosítjuk. A következő cikkek során a prófécia különféle hármas alkalmazásait fogjuk tárgyalni, amelyeket felismertünk, és amelyek a három angyal előrehaladó világosságának keretét alkotják.

Megvizsgáljuk Róma három megnyilvánulásának hármas alkalmazását, amelyek azonosítják a modern Róma politikai és vallási struktúráját, amelyet White testvérnő egyházmesterségnek és állammesterségnek nevezett. Ezt a struktúrát úgy ismerhetjük fel, hogy a pogány Róma prófétai jellemzőit a pápai Róma prófétai jellemzőivel egybevetjük abból a célból, hogy a modern Rómában azonosítsuk és megállapítsuk e jellemzőket.

Megvizsgáljuk Babilon három megnyilvánulásának hármas alkalmazását, amelyeket Nimród, Nabukodonozor és Belsazár képviselnek, s amelyek azonosítják a bűn emberének gőgjét, aki az Isten templomában ülve azt hirdeti magáról, hogy ő Isten; ezt Ézsaiás a „kevély asszírnak” nevezte. A pápai gőgöt, amely a bibliai prófécia tárgya, úgy ismerhetjük fel, hogy Bábel prófétai jellemzőit Babilon prófétai jellemzőivel egybevetjük annak érdekében, hogy azonosítsuk és megállapítsuk a modern Babilon sajátosságait.

Megvizsgáljuk Illés három megnyilvánulásának hármas alkalmazását, amint azt Illés és Keresztelő János képviselik, akik azonosítják „a pusztában kiáltó szót” az utolsó napokban. A pusztában kiáltó szó az utolsó napokban egy meghatározott őrállót jelképez, amely egy mozgalom, és egy kettős tanúbizonyságot azonosít egy olyan mozgalomban, amelynek hasonló a kezdete és a vége. Arról kaptunk tájékoztatást, hogy nem lehet harmadik angyal az első és a második nélkül, ezért egy szinten lehetetlen elválasztani az első angyal mozgalmát a harmadik angyal mozgalmától, és mindkét mozgalmat egy olyan őrálló képviseli, akit Illés és Keresztelő János előképezett.

Megvizsgáljuk a hírnök három megnyilatkozásának hármas alkalmazását, amely előkészíti az utat a szövetség Követe számára, hogy hirtelen eljöjjön templomába, amint azt Keresztelő János és William Miller szemlélteti. Az utolsó őrálló a prófécia tárgya, akit úgy ismerhetünk fel, hogy Keresztelő János és William Miller prófétai jellemzőit együttesen alkalmazzuk Malakiás harmadik fejezete végső beteljesedésének azonosítására.

Megvizsgáljuk az iszlám három megnyilvánulásának hármas alkalmazását, amint azt az iszlámnak a Jelenések könyve nyolcadik és kilencedik fejezetében szereplő első és második jajra vonatkozó prófétai jellemzői ábrázolják, amelyek azonosítják az iszlámnak a Jelenések könyve tizedik és tizenegyedik fejezetében meghatározott harmadik Jajára vonatkozó prófétai jellemzőit.

Ezeket a dolgokat a következő cikkben folytatjuk.