The Hidden History of Verse Forty - Number Thirteen

A száznegyvennégyezer elsődleges jelképeként Péter 2026-ban Paniumban áll, és azon munkálkodik, hogy helyreigazítsa a 2020. július 18-ra vonatkozó hamis előrejelzést. E tekintetben végzett munkája összhangban áll Josiah Litch 1840. augusztus 11-ével kapcsolatos helyesbítésének és Samuel Snow 1844. október 22-ének azonosításának munkájával. Litch helyesbítése felhatalmazta az első angyal üzenetét, Snowé pedig felhatalmazta a második angyal üzenetét. Az első és a második angyal üzenetének felhatalmazása előképezi a harmadik angyal üzenetének felhatalmazását. Az első és a második jellegzetességei a harmadikban úgy jelennek meg, mint a külső jajüzenet és a tíz szűz példázatának éjféli kiáltásában megjelenő belső üzenet együttesen.

A prófécia hármas alkalmazásában az első és a harmadik — amelyek egyben a kezdetet és a véget is jelentik — párhuzamos jellegzetességekkel bírnak. Nemrégiben egy testvér több, a Jelenések kilencedik fejezetének első jajával kapcsolatos igazságot tárt fel, amelyek az Alfa és Ómega alapelve szerint alkalmazva a Jelenések tizenegyedik fejezetének „földrengésére” vonatkozóan egy újabb mélyreható megerősítést azonosítanak. Az Egyesült Államokban bevezetett vasárnapi törvény az a „földrengés”, amely először a francia forradalomban teljesedett be, amikor Franciaországot — amely Dániel könyvében a pogány Róma prófétai felépítését alkotó tíz nemzet egyik része volt — megdöntötték. Ezért mondja a tizenegyedik fejezet, hogy a város tizedrésze leomlott.

Közvetlenül e vers után megérkezik a harmadik jaj iszlámja.

Az úttörők arra számítottak, hogy „a harmadik jaj” közvetlenül a második jaj után következik, ám a „hamar”-nak fordított szó jelentése: hirtelen és váratlanul, ami az iszlám meglepetésszerű támadásainak jellegzetessége. A harmadik jajnak nem 1844. október 22-én kellett bekövetkeznie, amint azt az úttörők feltételezték, hanem amikor megérkezik, „hirtelen és váratlanul” történik majd, amint az 2001. szeptember 11-én történt, s ezzel kezdetét jelölve a száznegyvennégyezer megpecsételésének, amely röviddel a vasárnaptörvény földrengése előtt ér véget.

A vasárnapi törvény „földrengése” a „földből feljövő” fenevad megrázkódtatása, és amikor elérkezett 9/11, Sister White azonosította, hogy az Úr felkelt, hogy „rettenetesen megrázza a földet”. A pecsételés kezdetén és a végén a földből feljövő fenevad megrázkódtatik, így áll elő a „nagy földrengés”.

Az Úr akkor „kel fel”, amikor változás áll be az Ő üdvrendi munkájában, amint ez történt akkor is, amikor Istvánt megkövezték 1844. október 22-én, amikor a halottak ítélete megkezdődött. Amikor az élők ítélete 9/11-én megkezdődött, az Úr ismét felkelt, és akkor megrázta a földi fenevadat, amint ezt meg fogja tenni a száznegyvennégyezer elpecsételésének végén is, amikor üdvrendi munkáját egyházáról áthelyezi azokra a más juhaira, akik még Babilonban vannak.

Amit Dániel testvér felfedezett, azok az első jaj jellemzői, amelyek összhangban állnak a tizenegyedik fejezet „nagy földrengésének” bizonyságtételével, a történelemmel, valamint az úttörőknek az első jaj beteljesedését adó történelemről alkotott értelmezésével összhangban.

Az úttörők helyesen alkalmazták e verseket arra a történelemre, amely bevezette Mohamedet, aki 570-ben született, 606-ban egyesítette a törzseket, 610-ben kapta első kinyilatkoztatását, 622-ben Medinába költözött, 624-ben megkezdte hadviselését, és 632-ben meghalt. A „mélység kútja” prófétai értelemben a Sátán új megnyilvánulását jelképezi, Mohamed azonban Arábiában kezdte meg működését, amelyet a hatalmas sivatagok miatt szintén a mélység kútjaként ismernek.

Mohammed 606-ban lett a prófétai király, vagy — amint nevezték — „a megbízható”, amikor megoldott egy vitát a különböző törzsek között, akik amiatt voltak tanácstalanok, hogy kinek szabad visszahelyeznie a Kába „fekete szikla” zárókövét. A Kába egy kocka alakú épület (innen ered a „Kába” elnevezés is, amely arabul „kockát” jelent), amely a szaúd-arábiai Mekka Nagymecsetének közepén található. Körülbelül 43 láb magas, 11 láb széles és 10 láb hosszú; gránitból és márványból épült, és fekete selyem- és pamutszövet borítja. A Kába jóval Mohamed előtt is létezett, és az iszlám hagyomány szerint eredetileg Ábrahám és fia, Ismáel építette az Egy Isten (Allah) imádatának házaként. Az évszázadok folyamán bálványokkal telt meg, és az arab törzsek pogány szentélyként használták.

A Kába az iszlám világ szellemi központja — egyszerű, ősi épület, amely az egyistenhitet, az egységet, valamint az ábrahámi hit és az iszlám közötti kapcsolatot jelképezi. A muszlimok nem tekintik azt szó szerinti értelemben „Isten házának”, hanem inkább az istentisztelet isteni rendelésű középpontjának. Mohamednak a Kába lerombolásának, majd újjáépítésének idején tanúsított cselekedetei jelentették vezetői szerepének kezdetét.

Egy hirtelen árvíz megrongálta a Kábát, és a Kurajs törzs újjáépítette azt. Amikor elérkezett az idő, hogy a Fekete Követ (Hadzsar al-Aszwad) visszahelyezzék a sarkába, a különböző klánok viszálykodni kezdtek azon, kit illessen meg ez a megtiszteltetés. Megállapodtak abban, hogy a következő személy, aki belép a területre, majd dönteni fog. Muhammad lépett be, és bölcsen rendezte a vitát: a Fekete Követ egy ruhadarabra helyezte, mindegyik klán egy-egy képviselőjével együtt emeltette fel, hogy közösen vigyék, majd ő maga illesztette a helyére. Ez az esemény nagy tiszteletet szerzett neki, valamint az Al-Amin („a Megbízható”) címet Mekka népe körében. Ez egyike azoknak a kulcsfontosságú, prófétai küldetése előtti eseményeknek, amelyeket sok időrendi áttekintés kiemel. A „Fekete Kő” volt az a sarokkő, amelyet Mohammed helyezett el, aki az iszlám feletti prófétai király. A fekete sarokkő Krisztusnak (az igaz sarokkőnek) nyilvánvaló hamisítványa, és a Kába házának megrontottságát is, amely a bálványok évek során történt bevezetése után alakult ki, Mohammed rendezte helyre.

Miután a kurajs törzs megszegte a Hudajbíjjai Szerződést, Mohamed mintegy tízezer muszlimból álló sereggel Mekka ellen vonult. A város nagyon csekély ellenállás után megadta magát. Mohamed ezután belépett a Kábába, megsemmisítette a benne levő 360 bálványt, és a szentélyt újból az egy Isten (Allah) imádatának szentelte. Így Mohamed, az iszlám királya, letette a sarokkövet, és megtisztította a templomot a bálványimádástól.

A Jelenések könyvében három hatalom jön fel a mélységből, és e három mindegyike egy hamis Krisztust képvisel. Sátán, a sárkány arra törekszik, hogy olyan legyen, mint a Magasságos, az Ő trónján és az Ő egyházában ülve.

Az ateizmus sárkánya a Jelenések tizenegyedik fejezetében a mélységből jött fel, és a katolicizmus fenevada a mélységből emelkedik fel, amikor halálos sebe meggyógyul.

A katolicizmus fenevada a vasárnaptörvény idején emelkedik fel a föld trónjára, amikor a hármas egység létrejön. A sárkányhoz hasonlóan a katolicizmus azt állítja magáról, hogy Isten, amint azt Pál oly találóan azonosította.

A sárkányhoz hasonlóan a katolicizmus fenevada is antikrisztus: mindkettő azt vallja magáról, hogy Isten, és mindkettő végső pusztulása összefügg bibliai bizonyságtételével, mert a sárkány a pokolba vettetik alá, a fenevad pedig a kárhozat fia. A kárhozat pedig végső pusztulást jelent.

Az iszlám, amelyet a hetedik század történelmében Mohamed képvisel, szintén a mélység kútjából jött fel, amikor elfordították a Mohamednek adott kulcsot. Amikor a kutat megnyitották, „füst” jött fel belőle, amely elsötétítette a napot és a levegőt. Az úttörők helyesen azonosították a „kulcsot”, amely megnyitotta a kutat, Ninive csatájával.

Amikor a Jelenések könyve kilencedik fejezetének első három verséhez az úttörők értelmezése felől közelítünk, a prófécia hármas alkalmazásának összefüggésében azt találjuk, hogy e versek prófétai jellemzői, amelyek az első jajt ábrázolják, előképezik a harmadik jaj prófétai jellemzőit, amely a nagy földrengéskor „hamar” érkezik meg. A vasárnaptörvényt Ninive csatája jelképezi.

Péter felelős a Nashville-re vonatkozó tűzgömbökről szóló hamis előrejelzés helyreigazításáért, és felismeri, hogy Ellen White Nashville-re hulló tűzgömbökre vonatkozó figyelmeztetésének helyes alkalmazása jelöli „a majdnem teljesen a bálványimádásnak átadott városok ezreinek pusztulása” kezdetét.

A Nashville-re hulló tűzgömbök a városokra sújtó pusztítás időszakának kezdetét jelzik, és egyúttal a rövid éjféli kiáltás üzenete hirdetésének kezdetét is. Ez az üzenet az iszlám felől érkező váratlan támadással kezdődik, és az időszak az iszlám felől érkező váratlan támadással ér véget a nagy földrengés idején. Az éjféli kiáltás hirdetésének időszaka a száznegyvennégyezer pecsételési idejének végét jelzi, amely az iszlám 9/11-i váratlan támadásával kezdődött.

A száznegyvennégyezer elpecsételése ekkor vette kezdetét a Bálámról és a szamárról szóló vonallal összhangban, ahol három csapás van, amelyek a vasárnaptörvényben érik el tetőpontjukat, de ahol a második váratlan támadás magában foglalja 2023. október 7-ét az ősi dicső föld ellen, majd Nashville tűzgolyóinál. Minden vonal egyetért, és Péter megérti, hogy e igazságok pecsétjének feltörése, amelyet úgy ábrázolnak, mint amikor a porseprűs ember összegyűjti a szétszórt ékszereket, és a kazettába veti őket, Júda törzséből való Oroszlán munkája.

Júda Oroszlánja Péter helyreigazított nashville-i üzenetét a száznegyvennégyezer elpecsételésének végső időszakában bekövetkezőként azonosítja, amelyet Dániel tizenegyedik fejezete negyvenedik versének rejtett történelme szemléltet, pontosabban pedig ugyanazon fejezet tizenegyedik verstől a tizenötödikig terjedő szakaszában ábrázolt rejtett történelemnek abban a részében. Ezekben a versekben a rafiai csata és a pániumi csata a tizenhatodik vers vasárnaptörvényéhez vezet, amelyet az actiumi csata jelképez. Amikor a pániumi csata a vasárnaptörvénynél egyesül az actiumi csatával, Ninive csatája is megismétlődik.

A Mohammednek, az iszlám királyának adott „kulcs”, akinek neve nemcsak az iszlám jellegét fejezi ki, hanem a ninivei csatával jelzett pusztulás helyét is. A király neve „héberül Abaddon”, és „görögül Apollyon a neve”. A görög és a héber az Ó- és Újszövetséget hangsúlyozza, és arra tanít bennünket, hogy Abaddon jelentése „a pusztulás helye”, Apollyoné pedig „a pusztító”. A Jelenések kilencedik részének tizenegyedik versében az iszlám feletti király Mohammed, de ő egyúttal a „mélység angyala” is, vagyis Sátán. Miként a pápa az antikrisztus mint Sátán jobbkeze a földön, úgy Mohammedet is közvetlenül Sátán, a mélység angyala irányítja.

A vasárnaptörvénynél a hármas szövetséget rákényszerítik a világra, és a halálos seb, amelyet 1798-ban mértek a pápaságra, s amely így a sötét középkor végét jelezte, begyógyul. Amikor a halálos seb begyógyul, megérkezik a sötét középkor második időszaka, és annál a nagy földrengésnél, amely a vasárnaptörvény, az iszlám elfordítja a kulcsot, és kemencéből felszálló füstként elsötétíti a napot és a csillagokat, amint a sötétség visszatér. Ninive csatája megismétlődik a vasárnaptörvénynél, mert ez a kulcs, amely elhozza a sötétség második időszakát. Ott a nemzeti hitehagyást nemzeti romlás követi. Ott az „aktív zsarnokság” teljes uralomra jut, mert az iszlám füstje, amely Ninive csatájánál elsötétíti a napot és a csillagokat, olyan, mint az égő kemence. Az „égő kemence” Isten Ábrahámmal kötött szövetségének egyik eleme volt.

Az Ábrám szövetségi áldozati darabjai között áthaladó füstölgő kemence a tizenharmadik vers szakaszában megjelenített egyiptomi szolgaságot jelképezte.

Az „égő tüzes kemence”, amilyen Nebukadneccar kemencéje volt Dániel harmadik fejezetében, a szolgaságot és a rabságot jelképezi, amint ez volt Sadrak, Mésak és Abednégó állapota is.

A füst, amely elsötétíti a napot és a holdat, amikor Ninive csatájának kulcsát elfordítják, azt az üldözést azonosítja, amely a vasárnaptörvénynél kezdődik el teljes erővel. Ekkor a sötét középkor üldözése megismétlődik. Az úttörők helyesen azonosították, hogy Ninive csatája volt az a „kulcs”, amely 627-ben az iszlámot mint az első jajt hozta be a prófétai történelembe. A csata Róma és Perzsia között zajlott, és Róma győzelmét jelentette, de ez az úgynevezett pürrhoszi győzelem volt. Olyan győzelem, amely valójában hátrányos a győztes számára. A kifejezés Épeirosz királyának, Pürrhosznak egy győzelméből származik. A rómaiak ellen vívott két csata után (Hérakleia Kr. e. 280-ban és Asculum Kr. e. 279-ben) legyőzte a római hadsereget, de saját csapatainak óriási részét elveszítette. A hagyomány szerint ekkor ezt mondta: „Még egy ilyen győzelem, és elvesztünk.”

Ninive csatája stratégiai győzelem volt Róma számára, de annak befejeztével sem Rómának, sem Perzsiának nem volt többé hatalma arra, hogy ezt követően hatékonyan ellenálljon az iszlám rohamának. Ninive csatájának modernkori beteljesedésében Perzsia az Egyesült Államok, Róma pedig a pápaság. A médo-perzsa mint kétszarvú hatalom az Egyesült Államok kétszarvú hatalmát jelképezi. A vasárnapi törvény idején az Egyesült Államok már csupán egy szarv, mert a vasárnapi törvényt megelőzően a fenevad képmása már létrejött, és e létrejövetel abban áll, hogy mindkét szarv egyesül egyben. Dániel nyolcadik fejezetében két szarv jelképezi a médo-perzsa birodalmat, és a perzsa szarv emelkedett fel utoljára.

Az Egyesült Államok republikanizmusból és protestantizmusból álló két szarva eggyé egyesül, amikor az egyház és az állam összefog, hogy létrehozza a fenevad képét. E formálódás akkor teljesedik be maradéktalanul, amikor a vasárnapi törvény által kikényszerítik a fenevad bélyegét. Ez azonosítja az Egyesült Államokat mint egyszerűen Perzsiát a vasárnapi törvény idején. Perzsiát Róma győzte le a ninivei csatában. Annak, miként győzte le Róma Perzsiát, történelmi jelentősége van, mégpedig Hérakleiosz, a római császár hadmozdulatai miatt.

Egyszerűen fogalmazva, Hérakleiosz meglepetésszerű támadást hajtott végre, szemben az egyenes vonalú, frontális előrenyomulással. A meglepetés elérésére tett erőfeszítéseit a történelem is feljegyezte. A meglepetés magában foglalta azt a döntését, hogy télen támad, ami azokban a történelmi időkben szokatlan volt, de nem merült ki ennyiben. Hérakleiosz Kr. u. 627. szeptember közepén indította meg invázióját észak felől (az örmény fennsíkról). Ahelyett, hogy a várt útvonalon dél felé, közvetlenül a perzsa főváros, Ktésziphón irányába nyomult volna előre, széles ívben haladt, délkelet felé mozogva a határvidék mentén (nagyjából a mai török–iráni határ térségében). Ezután délnek és nyugatnak fordult, és 627. december 1-jén átkelt a Nagy-Záb folyón. Ezáltal serege a ninivei fennsíkra (a Tigris folyó keleti partjára), az ókori Ninive romjai közelébe jutott. Ez a mozgás a perzsa erőkhöz viszonyítva délről észak felé történt — vagyis éppen ellenkezőleg ahhoz képest, amit a perzsák vártak. Arra számítottak, hogy továbbra is dél felé nyomul majd Ktésziphón irányába. Ez váratlanul érte a perzsa hadvezért, Rhahzadhot, és arra kényszerítette, hogy kedvezőtlen terepre üldözze Hérakleioszt. Lehetővé tette a rómaiak számára, hogy ők válasszák meg a csatateret a Ninive melletti síkságon. A hadmozdulat megakadályozta, hogy a rómaiak a perzsa erők közé szoruljanak, és szükség esetére menekülési útvonalat is biztosított számukra. A csata napján jelen levő köddel és a tényleges harc során alkalmazott színlelt visszavonulás taktikájával együtt a meglepetésnek több rétege is volt. Ezt a merész téli inváziót és a perzsa terület mélyére vezető átkaroló útvonalat Hérakleiosz egyik legnagyobb haditettének tekintik. Segített szétzúzni a perzsa önbizalmat, és nagyban hozzájárult a rómaiak végső győzelméhez az elhúzódó háborúban.

Ninive csatája azt jelképezi, hogy a modern Róma a vasárnaptörvény idején legyőzi az Egyesült Államokat, ám ez pirruszi győzelem, mert Róma fölött a vasárnaptörvénykor veszi kezdetét a fokozatos ítélet.

Khoszrau a Perzsa Birodalom feje volt; így Perzsia, amely az Egyesült Államoknak a vasárnaptörvénynél bekövetkező bukását jelképezi, az a kulcs, amely megnyitja a mélységet a bibliai prófécia hatodik királyságának bukásakor. Ez Dániel tizenegyedik fejezetének tizenhatodik, harmincegyedik és negyvenegyedik versében szereplő vasárnaptörvényt jelképezi, valamint a Jelenések tizenharmadik fejezetének tizenegyedik versét.

Figyeljük meg Stephen Haskell úttörő megjegyzéseit ugyanezekről az igékről és ugyanerről a történelmi korszakról:

Az a válaszfal Róma történetében az egyház és az állam szétválasztásának fala, amelyet a vasárnaptörvény idején távolítanak el. Róma Perzsia fölött aratott pürrhoszi győzelmének van egy másik rétege is a ninivei csatában, mert volt egy korábbi ninivei csata is, amely az Alfát jelképezi, míg a 627-es csata az Omegát képviseli. Az a csata Kr. e. 612-ben volt, nagyjából ezerkétszáz év különbséggel. Abban a csatában Asszíriát egy hármas szövetség győzte le, és ez jelentette az Asszír Birodalom végét.

A. T. Jones megjegyzést fűz Ninive alfa csatájához:

Kr. e. 612-ben, Ninive alfa-csatájában az Asszír Birodalom véget ért, miként a bibliai prófécia hatodik királysága is véget ér a vasárnaptörvénynél. A csata győztese Babilon, Egyiptom és Média hármas szövetsége volt. Azon korszak hadviselésében Jósiás király Meghiddónál hal meg, ily módon előképezve Armageddont. A 627-es omega-ninivei csatában a harmadik jaj iszlámja szabadul el, amint az Alkotmányban levő védőfal eltávolíttatik, amint azt előképezte Haskell megjegyzése Perzsiáról mint a védelem „gátfaláról”, amely Perzsia vereségével eltávolíttatott. Jósiás király Meghiddónál bekövetkezett halála azonosítja Ninive első csatáját mint az utolsó napok második csatáját. A két ninivei csata közül az utolsó, 627-ben, amikor a kulcs elfordíttatik és a verem megnyittatik, az első az utolsó napokban, mert az elsők lesznek utolsók. Ninive első csatája Asszíria és a hármas szövetség között Armageddonhoz vezet. A második sötét korszak időszaka Ninive csatájával kezdődik, és Ninive csatájával ér véget.

A kilencedik fejezetben található Jelenések első jajának, az ötödik trombitaszónak tényeit az úttörők úgy értették, mint a Jelenések könyvének bármely szakaszára vonatkozó legtisztább történelmi tanúbizonyságot. Uriah Smith ezt a tényt a következőképpen fejezi ki:

Péter Paniumban van azzal a felelősséggel, hogy helyreigazítsa a nashville-i tűzgömbök üzenetét, és ekkor válik először láthatóvá, hogy az első jaj elemei tökéletesen egybeesnek a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvény elemeivel. Júda törzsének Oroszlánja oldotta fel ennek az értelmezését összhangban a prófécia más vonalaival, amelyeket Ő már korábban elrendezett. A történetírók tanúságot tesznek majd annak jelentőségéről, hogy Róma 627-ben meglepetésszerű támadást hajtott végre a perzsák ellen, és amikor ezt megteszik, feljegyzik Herakleiosz téli időben végrehajtott körül- és hátbakerülő hadmozdulatait mint olyan cselfogást, amelynek célja az volt, hogy rejtve maradjon egészen a támadás idejéig.

White nővér tájékoztat bennünket arról, hogy Róma csupán az „előnyös helyzetre” vár, és azután le fog sújtani.

Miként Hérakleios császár esetében, a pápaság is „lopva és váratlanul” haladt célja felé Ézsaiás huszonharmadik fejezetének beteljesedéseként, ahol Tírusz paráznája feledésbe merül a bibliai prófécia hatodik királyságának története számára. Hérakleios titkos, váratlan támadása azt jelképezi, hogy a világ 1798-tól a vasárnapi törvényig megfeledkezik a pápaságról. Sorról sorra az első jaj a harmadik és egyben utolsó jajt ábrázolja. Az első jajban olyan kijelentés hangzik el, amely egybeesik az iszlám történelmével és a száznegyvennégyezer elpecsételésének időszakával.

Mielőtt elfordítják a kulcsot Ninive csatájánál, amely a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvény, a száznegyvennégyezer már meg van pecsételve. A vasárnapi törvénynél a városok pusztulása, amely Nashville tűzgolyóival veszi kezdetét, „öt hónap” időszakaként van ábrázolva, amikor dúl a hadviselés, és megkezdődik a második pápai vérfürdő, a Sötét Középkor vértanúinak az ötödik pecsétben adott válasz beteljesedéseként.

A sötét középkor mártírjai az első csoport, amely előképezi a modern Róma mártírjait a vasárnapi törvény válságának idején. Mielőtt az a válság bekövetkezne, a száznegyvennégyezer elpecsételtetik, és ez a pecsételési folyamat szeptember 11-én kezdődött a harmadik jaj iszlámjának megjelenésével, valamint a késői eső meghintésével. Amikor az első sötét középkor mártírjai azt kérdezték, mikor ítéltetik meg a pápaság, azt a választ kapták, hogy lesz egy második csoport mártír, amikor a sötét középkor megismétlődik, vagyis amikor Ninive csatájának kulcsa beteljesedik a hamarosan eljövendő vasárnapi törvénynél. Mielőtt a mártírok második csoportja teljessé válna, a száznegyvennégyezer elpecsételtetik, és a pecsételés időszaka, amely szeptember 11-én kezdődött, az ötödik pecsétben van azonosítva, mert az ott bemutatott beszélgetés a Jelenések könyve hatodik fejezetének KILENCEDIKTŐL TIZENEGYEDIKIG terjedő verseiben található, ily módon a pecsételés kezdetét és végét a 9/11-gyel jelölve meg. A befejezés bevezeti az iszlám pusztulását, amint az a Jelenések NINE, ELEVEN-ben van bemutatva, és azok, akik el vannak pecsételve, betöltik Dániel tapasztalatát, amelyet a Dániel NINE, ELEVEN jelképez.

Ezeket a dolgokat a következő cikkben folytatjuk.