The Hidden History of Verse Forty - Number Twenty-Five

A Bizonyságtételek egyik szakaszára támaszkodtam, amely az igazság különféle vonalait tárja elénk Ezékiel, Ézsaiás és János tapasztalatával összefüggésben a szentélyben. János megfordult, hogy lássa a mögötte megszólaló hangot a Jelenések első fejezetében.

Patmosz szigetéről, majd a mennyei szentélybe jutva, ahol János Krisztusnak azt a látomását szemléli, amelyről White testvérnő tájékoztat bennünket, ugyanaz a látomás tárul elé, mint amelyet Dániel könyvének tizedik fejezetében látott.

Az első kilenc vers azonosítja, miként pecsételtetik fel a Jézus Krisztus kinyilatkoztatása közvetlenül az emberi kegyelemidő lezárulta előtt. A kinyilatkoztatást Isten adta Jézusnak, aki azt Gábrielnek adta, Gábriel pedig Jánosnak adta azzal a megbízatással, hogy János küldje el az üzenetet a hét gyülekezetnek. Ézsaiás ugyanilyen megbízatást kapott a hatodik fejezetben, Ezékiel pedig ugyanilyen parancsot kapott a második és harmadik fejezetben. János fogoly, amikor megkapja megbízatását; Ezékiel és Dániel foglyok Babilonban, Ézsaiás pedig Júda gonosz királyának, Áháznak idejében él.

Négy bibliai tanú igazolja azt a tényt, hogy Jézus Krisztus kijelentésének üzenete azoknak a személyeknek adatik, akiket e próféta szentélybeli tapasztalatai jelképeznek. Amikor belépünk a mennyei szentélybe, akkor kapjuk meg azt az üzenetet, amelynek hirdetésére rendeltettünk. Az a „kemencetűz”, amely „minden lelket” próbára tesz, a Malakiás harmadik fejezetében említett kemence.

Az ötvös akkor tudja, hogy az ezüst a megfelelő ideig volt a kemencében, amikor az ezüst oly tiszta, hogy visszatükrözi az ötvös arcát. Ez a tény az ezüst ókori finomításáról összhangban áll a kauzatív „marah” igével, amelyet Dániel a tizedik fejezetben látott. Ezekben az utolsó napokban az Úr népét a szentélybe vezeti, hogy megpróbálja, megtisztítsa és kirostálja azokat, akik jelöltek arra, hogy a száznegyvennégyezer zászlójelének részévé legyenek. Ebben az időszakban „velünk fog munkálkodni”, „ha” mi „eltávolítjuk a hamisságot, és szívünkben és életünkben tisztává leszünk”. Némelyek, mint Dániel tízben, elmenekülnek ettől a tapasztalattól, de azok, akiket Dániel jelképez, meglátják Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának ama nagy tükörkép-látomását, és — amint Ézsaiás szemlélteti — ajkukat megérinti egy szén az oltárról, és megtisztulnak, valamint felkészíttetnek arra, hogy üzenetet vigyenek előbb egy hitehagyott egyháznak, majd a világnak.

Az üzenet a szentélyben levő hűséges lelkeknek szól. A Léviticus huszonharmadik fejezete, amikor a pünkösdi időszakkal összhangban szemléljük, arra rendeltetett, hogy a Szövetség Ládáját tükrözze a Szentek Szentjében. Hit által a fejezet üzeneteinek felépítése három jelzőpontot azonosít a szent történelemben, amelyek között a tüzes kemence próbája végbemegy. Isteni mélységű — a huszonharmadik fejezet prófétai szerkezete lehetővé teszi a prófécia tanulmányozója számára, hogy Ezékielt az első fejezet első versében elhelyezze.

Papként a száznegyvennégyezer elpecsételésének idején Ezékiel a tizenhetedik jubileumi ciklus harmincadik évében van, öt évvel Nabukodonozor Jeruzsálem elleni három ostromából a harmadik, Kr. e. 587-ben bekövetkezett ostrom előtt. A versben szereplő harmincadik év harminc évvel az ószövetségi történelem legnagyobb ébredése után van, és az ötödik év ötödik napján, így az ötös szám Ezékiel bizonyságtételére helyeződik. A két bevezető versben a harminc egyszer kerül azonosításra, az ötös szám pedig háromszor említtetik. A Leviticus huszonhárom pünkösdi időszakkal egybehangzó szerkezetében a harminccal jelképezett második próba a trombiták ünnepéig ér el, az öt nap Krisztus mennybemeneteléig, majd öt nap az engesztelés napjáig, majd öt nap a jelzőkőig, amely egyaránt a korai (Pünkösd) és a késői (Sátorok ünnepe) esőt képviseli. A szerkezet a harmincat mutatja be, amelyet három ötös lépés követ. Ezékiel a templomban van, és a Leviticus huszonhárom szerkezete a Frigyláda.

A történelem tanúsítja azt a tényt, hogy Ezékiel ezen a ponton öt évvel egy jelképes ostrom előtt áll, amelynek befejezése — Jeruzsálem pusztulása által szemléltetve — az eljövendő vasárnaptörvényt példázza. Az „öt” szám elsődleges eleme a 3Mózes huszonharmadik fejezete felépítésének, miként a harminc szám is.

E cikkekben bemutatást nyert, hogy amikor a fejezet első huszonkét verse össze van igazítva az utolsó huszonkét verssel, majd e két huszonkét versből álló sor együtt a pünkösdi időszakkal kerül összehangolásra, akkor világosan kirajzolódik a háromlépcsős vizsgálati folyamat, amely Malakiás kohótüze. A három lépés közül az első és a harmadik rendelkezik egy alfával és ómegával, amely egy-egy, négy útjelzőből álló sorozatból tevődik össze, s egy-egy lépést jelképez.

A páska, amelyet a kovásztalan kenyerek ünnepe követ, majd az árpa zsengeáldozata, aztán „öt” nap a kovásztalan kenyerek ünnepének végéig. Ez a négy útjel alkotja az első próbatételt, és Jézus mindig a kezdet által szemlélteti a véget; a harmadik próbatétel szintén négy útjelből áll. A trombiták ünnepe, majd Krisztus mennybemenetele, amelyet az engesztelés napja követ, aztán öt nappal később mind a pünkösd, mind a sátoros ünnep elérkezése. A pünkösd a korai eső jelképe, a sátoros ünnep pedig a késői eső jelképe. A 3Mózes 23 mintájában a pünkösd és a sátoros ünnep egybeesik.

A végső megpróbáltatás és megtisztítás folyamata 2023. december 31-én kezdődött. Az első próba az alapvető próba volt, amelyet a „néped rablóinak” viszálya jelképezett; ez osztotta meg azt a csoportot, amelyet korábban a 2020. július 18-i csalódás már próbára tett.

A Léviticus huszonharmadik fejezetében az első próba egy prófétai, három elemből álló összefüggés által van ábrázolva, amelyet öt nappal később a kovásztalan kenyerek ünnepének vége követ. A páska volt az első nap, a kovásztalan kenyerek ünnepe a második nap, és az első zsengék felajánlása a harmadik nap. Öt nappal később a kovásztalan kenyerek ünnepe véget ért. Az első, három próbából álló prófétai szerkezete a harmadik és végső próbában is megjelenik. Abban a harmadik útjelzőben, amely három útjelzőből áll, majd egy követi, a kürtzengés ünnepe az első nap, és Krisztus mennybemenetele öt nappal később van, majd az engesztelés napja következik újabb öt nappal később, azután öt nappal később mind a pünkösd, mind a sátoros ünnep jelöli a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvényt, amelyet Ezékiel könyve Jeruzsálem pusztulásaként ábrázol.

A kovásztalan kenyerek ünnepének vége és a trombiták ünnepe között harminc nap van; ezek nemcsak a pap jelképét képviselik, hanem az isteni szemléltetésben ábrázolt három próba közül a másodikat is.

Krisztus keresztsége szemlélteti a páska, a kovásztalan kenyerek és az első zsengék három útjelzőjét, mert e három útjelző Krisztus halálát, eltemettetését és feltámadását jelképezi. E három lépést öt nap követi a negyedik lépésig, amelyet a kovásztalan kenyerek ünnepének vége képvisel. A keresztség e három lépést egyetlen rövid pillanatban tárja elénk, amikor János megkeresztelte a maga Messiását. A tavaszi ünnepek e három lépést egy-egy nappal választják el egymástól, az őszi ünnepek pedig e három lépést öt nappal választják el egymástól.

Amikor a tavaszi ünnepek első próbáját úgy alkalmazzuk, mint három határkő együttesét, amelyet öt nappal később egy határkő követ; majd az őszi ünnepeket úgy alkalmazzuk, mint három határkövet, amelyeket öt nappal később egy határkő követ, akkor olyan prófétai szerkezet áll elő, amely egy három határkőből álló alfa-határkőből áll, amelyet öt nap követ, ezt pedig harminc nap követi, valamint az őszi ünnepek harmadik próbája mint három határkőből álló határkő, amelyet öt nap követ — a szerkezet azt szemlélteti, hogy az első próba összesen öt napot fog át, amelyet egy harminc napos második próba követ, s ez elér a harmadik, öt napos határkőig. Öt plusz harminc, plusz öt: negyven (5 + 30 + 5 = 40).

Krisztus keresztségét közvetlenül negyven nap követte, amelyek három próbatétellel zárultak. A 3Mózes huszonharmadik fejezetének szerkezetében a pünkösdi időszakkal összefüggésben sokkal több is felismerhető, de egy másik szinten a fejezet a frigyládát ábrázolja a Szentek Szentjében.

A 3Mózes huszonharmadik fejezetében szereplő tavaszi és őszi ünnepek két szombat közé vannak helyezve. E két szombat a két befedő kérubot jelképezi, és a pünkösdi időszaknak a 3Mózes huszonharmadik fejezetéhez igazodó jelzőoszlopai a frigyládát és a két befedő kérubot ábrázolják. Ezékielt az első fejezetben beviszik a szentélybe, és amikor oda beviszik, öt nappal az ostrom előtt helyezkedik el, amely Jeruzsálem pusztulásához vezet, s amely a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvényt jelképezi. A vasárnaptörvényt a pünkösd és a sátoros ünnep képviseli a 3Mózes huszonharmadik fejezetében. Ezékiel a harmincadik évben van, és a harminc ama három próbából a másodiknak az időszaka, amelyek együtt alkotják a Malakiás harmadik fejezetében említett olvasztókemence tüzét. A második próbát harminc nap jelképezi, miként Ezékiel is a tizenhetedik jubileumi ciklus harmincadik évében van, amely Jósiás nagy páskaünnepével kezdődött, ahogyan a történetírók nevezik azt. Ezékiel öt évvel az ostrom előtt van, amely tizennyolc hónapig tartott, és a templomban van, amely annak a három végső próbának a közepe, amelyek megtisztítják és megtisztogatják a maradékot. Péter Cézárea-Filippiben (Pániumban) volt, szintén három próba közepén, amint azt Pánium (Cézárea-Filippi), a megdicsőülés hegye és a kereszt jelképezi.

Kr. e. 592-ben Ezékielt természetfölötti módon „némává” tették, és csak akkor szólt, amikor Isten megnyitotta a száját. Ez az állapot Jeruzsálem Kr. e. 585/6-ban bekövetkezett bukásáig tartott. Isten akkor késztette őt szólásra, amikor az ostrom megkezdődött, azon a napon, amikor szemeinek „gyönyörűsége” meghalt, de nem engedtetett meg neki, hogy szabadon beszéljen mindaddig, amíg el nem bukott Jeruzsálem, Izráel szemeinek „gyönyörűsége”. Jeruzsálem bukása a hamarosan elkövetkező vasárnapi törvényt jelképezi, és itt találjuk Keresztelő János atyját is, egy papot a nyolcadik rendből, aki a templomban való szolgálata közben némult meg — azon a helyen, ahol Ezékiel is volt (látomásban) —, és ő is mintegy kilenc hónapig maradt néma. János születése után a nyolcadik napon, amikor Jánost körülmetélték, engedtetett meg neki, hogy megszólaljon. Két próféta némult meg, miközben a szentélyben volt. A harmadik próféta, aki némává lett, miközben Krisztust szemlélte a szentélyben, Dániel volt. A tizedik fejezetben Dániel a szentélyben van, és éppen amikor a három érintés közül másodszor érinti meg, némává lesz. A középpontban Dániel némává tétetik.

A „szólás” jelképisége a közelgő vasárnapi törvénynél válik hangsúlyossá, amikor az Egyesült Államok sárkányként szól, Bálám szamara szól, Habakuk látomása szól, és nem hazudik. A három néma próféta, akiket a szentélyben való tartózkodásuk idején némává tettek, Jeruzsálem pusztulásakor szólal meg. Zakariással együtt ő is megszólal, hogy azonosítsa: fiának új neve helyes; ezáltal előképezve a filadelfiaiakat, akik új nevet kapnak.

Zakariás egy táblát kapott, hogy ráírja János új családi nevét.

János új neve összhangban áll a filadelfiai gyülekezettel, és Zakariás neve Laodíceával áll összhangban, amint azt Zakariás hitetlensége képviseli a harmadik angyal üzenetével szemben. Valamennyi próféta a végső napokat tárgyalja, és a végső napok a harmadik angyal történelme. Ezért az az angyal, aki az üzenetet hozta, szükségképpen a harmadik angyal. Zakariás vonakodott megérteni, hogy az Úr el fog menni a laodíceai Hetednapi Adventista egyház mellett. Több is mondható e prófétáknál a hang helyreállításáról, de most továbbhaladunk Jósiás prófétai vonalának megértése felé.

Foglalkoztunk a tizenhetedik jubileumi ciklussal, amely Jósiás páskája idején, Kr. e. 622-ben kezdődött, Jósiás vonala azonban jóval Kr. e. 622 előtt veszi kezdetét. Izráel lázadása, amely Sault Izráel első királyaként a trónra emelte, kijelölte azt a negyven évet, amely alatt Saul király uralkodott, ezt követte az a negyven év, amely alatt Dávid király uralkodott, majd az a negyven év, amely alatt Salamon uralkodott. Isten elvetése, amely oly mélyen megsértette Sámuel prófétát, Kr. e. 1097-ben történt, és a lázadásnak azt a prófétai vonalát kezdi meg, amely a keresztnél ért véget, amikor a zsidók kijelentették, hogy nincs királyuk, csak a császár.

Kr. e. 1097-ben három király uralkodása kezdődött, egyenként negyven-negyven éven át, egészen Salamon Kr. e. 977-ben bekövetkezett haláláig, amikor azután az ország északi és déli részre szakadt.

Salamon uralkodása Kr. e. 971-ben kezdődött; a templom alapját Salamon uralkodásának negyedik évében (Kr. e. 967-ben) vetették meg. Az építkezés hét évig tartott (1Királyok 6:37–38), és a templom Salamon tizenegyedik évének nyolcadik hónapjában készült el. Az ünnepélyes felszentelésre a hetedik hónapban (Étánim hónapjában), a sátoros ünnep idején került sor (1Királyok 8; 2Krónikák 5–7). A királyok, a templom és a nemzet mindegyike úgy jelenik meg a történelemben, hogy egy-egy négyszázkilencven éves időszak határozottan kijelöl egy prófétai korszakot, akár a királyokkal, akár a templommal, akár a nemzettel való összefüggésben.

Dánielt Kr. e. 607-ben hurcolták fogságba, jóllehet a bibliai kronológusok többsége Kr. e. 605-öt jelöli meg. A történelmi feljegyzésnek összhangban kell állnia a prófétai bizonyságtétellel, és azon események szimbolikája, amelyek történetileg meg vannak jelölve azon történelmi vonalon, amely Kr. e. 1097-ben, a király utáni vággyal kezdődik, több prófétai tanúbizonyság alapján megköveteli, hogy Kr. e. 607 legyen a helyes alkalmazás, és ne Kr. e. 605. Kr. e. 607 jelöli a királyok vonalában eltelt négyszázkilencven év végét, de egyúttal kezdetét is adja a hetven év három elsődleges megjelenítése közül az egyiknek, amelyek ezen a vonalon fordulnak elő. Kr. e. 607 jelöli annak a hetven évnek a végét, amely Kr. e. 677-ben, Manassé fogságba vitelével kezdődött. A négyszázkilencven év szimbólumának első megjelenítése (amely három tanúval rendelkezik a vonalon) ott zárul le, ahol a hetven év három tanúja közül az egyik véget ér, és a hetven év egy másik tanúja elkezdődik; a matematikai szerkezet Kr. e. 607 mellett tesz bizonyságot, annak ellenére, hogy létezik az az elképzelés, miszerint Dánielt Kr. e. 605-ben hurcolták fogságba.

Abban a vonalban, amely 490 évet foglal magában, és amely Kr. e. 1097-től Kr. e. 607-ig a királyokhoz kapcsolódik, ugyanígy megtalálható a 490 év Salamon templomának felszentelésétől a száműzetés utáni templomnak Zerubbábel által Kr. e. 516-ban történt felszenteléséig. Ez a 490 év 420 évből áll Salamon felszentelésétől, uralkodásának tizenegyedik évében, amelyhez hozzáadódik az a 70 év, amely alatt a templom a fogság idején pusztán állt, s így összesen 490 év adódik. Artaxerxész harmadik rendelete 59 évvel később, Kr. e. 457-ben hangzott el, és ez jelöli annak a 490 évnek a kezdetét, amely Isten népe számára „elrendeltetett” (levágatott, Dániel 9:24), és amely az i. sz. 34. évben, István megkövezésével ért véget. Természetesen számos más mélyreható időrendi tanúbizonyság is található abban a prófétai vonalban, amely azzal az alapvető hitehagyással kezdődik, hogy elvetették Istent és a Prófétaság Lelkét Kr. e. 1097-ben, és azzal végződik, amikor István látta Krisztust az Isten jobbján állni. E tanúságtételen belül találjuk Jósiás prófétai kerekét.

„Alapvető hitehagyásnak” nevezem ezt, mert a vonal kezdete azt jelöli, amikor Izráel elvetette Istent mint Királyát, mivel világi királyt kívánt magának; ezzel megjelölve Izráel emberi monarchiájának alapját. Ezt azért is írom Jósiás kerekére vonatkozóan, mert nevének jelentése „Isten alapja”, s ez egyszerre jelképezi Isten népének alapját és alapvető hitehagyását.

Amikor Salamon meghalt, és a tizenkét törzs északra és délre szakadt, Jeroboám hamis istentiszteleti rendszerének felszentelését a engedetlen próféta megdorgálta, és e dorgálás magában foglalta egy eljövendő királyra, név szerint Jósiásra vonatkozó próféciát. Jeroboámnak és az északi tíz törzsnek alapvető hitehagyása idején megjövendöltetett Jósiás próféciája és az ő reformja, amelyet a Kr. e. 622-ben megtartott nagy páska jelöl meg. E megújulást Mózes írásainak megtalálása és az Isten népe fölött annak szüntelen hitehagyása miatt kimondott ítélet idézte elő. Amikor Mózes írásainak szavait felolvasták Jósiás király előtt, az az Ószövetség történetének legnagyobb ébredését eredményezte. A jövendölés egy jövőben megszületendő gyermekről, akinek neve Jósiás lesz, magában foglalta annak az alapvető hitehagyásnak prófétai kárhoztatását is, amelyet az engedetlen próféta Jeroboám király ellen intézett.

Mózes átka, ahogyan Dániel nevezi, a Leviticus huszonhat „hétszerese”, és ez lett William Miller alapvető felfedezése, aki az adventizmus alapigazságainak jelképe. Miller üzenetének felhatalmazása 1840. augusztus 11-én „Jósiás” Litch 1838-ban és 1840-ben végzett munkája által ment végbe. 1863-ban e fundamentumokat félretették, és a „hétszeres” nemcsak a filadelfiai milleriták alapigazságainak jelképévé vált, hanem a laodíceai millerizmusnak az alapok elleni lázadásának jelképévé is. Az első és második angyal milleritáinak története magában hordozza „Jósiás” jelképrendszerét, amely betű szerint meg fog ismétlődni a száznegyvennégyezer történetében. Jósiás kereke visszanyúlik Saul király boszorkányságáig, majd egészen a laodíceai Hetednapi Adventista egyháznak a vasárnaptörvénynél bekövetkező kiköpetéséig. Jósiás kereke Ezékielben most a száznegyvennégyezer elpecsételésének tetőpontjaként feltárulóban van.

Ezeket a témákat a következő cikkben folytatjuk.