Az előző cikk azzal a bekezdéssel zárult, amely így szólt: „A 313-as szövetségi házasság a pápai hatalom végső szövetségi házasságát jelképezi az Egyesült Államokkal — a Jelenések könyve tizenhetedik fejezetének tíz királya közül a legfőbb királlyal; egy két szarvú hatalommal, amelyet Franciaország két szarvú hatalma mintaképez. Az a történelem, amely Klodviggal kezdődött 496-ban, és végül Justinianus 533-as rendeletéhez, valamint a pápaság 538-as trónra emeléséhez vezetett, az 1989-től a vasárnaptörvényig terjedő történelmet ábrázolja.”

Ronald Reagan előképe Klodvig volt 496-ban, Donald Trump előképe pedig Justinianus 533-ban. Justinianus rendelete öt évvel azelőtt született, hogy a pápaság 538-ban trónra lépett, a milánói ediktumot pedig nyolc évvel a 321. évi első vasárnaptörvény előtt adták ki. Mind a rendelet, mind az ediktum a vasárnaptörvényt megelőző útjelzőnek felel meg.

Reagan

1870. szeptember 20-án olasz csapatok elfoglalták Rómát. A Pápai Állam területi államként megszűnt létezni, IX. Piusz pápa pedig a „Vatikán foglya” lett. Mivel többé nem maradt szuverén államként elismert pápai terület, az Egyesült Államok (sok más országhoz hasonlóan) már nem tartott fenn hivatalos diplomáciai kapcsolatot a pápával mint világi uralkodóval. 1951 októberében Harry S. Truman elnök Mark W. Clark tábornokot jelölte az Egyesült Államok vatikáni nagykövetének. Számos protestáns egyház és szervezet rövid időn belül heves ellenállást tanúsított, arra hivatkozva, hogy a kinevezés sérti az egyház és az állam szétválasztásának elvét. 1952 januárjában Clark tábornok visszalépett a jelöltségtől.

1984. január 10-én Ronald Reagan elnök és II. János Pál pápa hivatalosan megállapodott az Egyesült Államok és a Szentszék közötti teljes körű diplomáciai kapcsolatok felvételéről. 1984. április 9-én William A. Wilson (aki ekkor már Reagan személyes képviselőjeként tevékenykedett) átadta megbízólevelét, és az Egyesült Államok első szentszéki nagykövete lett.

Az 1951-től 1984-ig terjedő harminchárom év során a protestantizmus katolicizmussal szembeni ellenállása szertefoszlott. Azok a „karok”, amelyek 496-ban Klodvig által a pápaság mellett álltak, Reagan előképét adják 1984-től egészen 1989-ig. Klodvig annak a vallásnak (pogányságnak) az eltávolítását jelképezte, amely visszatartotta a pápaságot attól, hogy ismét hatalomra emelkedjék, és 1984-re a protestantizmusnak a pápaság felemelkedésével szembeni ellenállása elvétetett. A „mindennapi” (pogányság) eltávolíttatott, és Pál a pogányság pápasággal szembeni ellenállásának ezt az eltávolítását „hitehagyásnak” nevezi.

A megalkuvás jelképes egyháza, amelyet Nagy Konstantin és a 313-tól 538-ig terjedő időszak történelme jelenített meg, olyan korszakot jelképezett, amelyben egy egyház megalkudott és hitehagyásba esett. Az „508” által jelképezett vallás, amely korábban gátat szabott a pápai hatalom térnyerésének, az Egyesült Államok protestánsai hitehagyásának előképe volt. Reagant Klodvig jelképezte. Klodvig 496-ban a pápaságnak adta „hatalmát”, ami annak a „szentségtelen szövetségnek” az előképe volt, amely a Reagan-években jött létre. Klodvig a „mindennapi” 508-ban történt elvételét is jelképezte. Az 508-as év az 1984-es év előképe volt.

„A pogányság és a kereszténység közötti e megalkuvás annak a próféciában előre megjövendölt „bűn emberének” a kialakulását eredményezte, aki Istennel szembefordul, és fölébe emeli magát. A hamis vallásnak ez a hatalmas rendszere Sátán hatalmának remekműve — annak a törekvésének emlékműve, hogy a trónra üljön, és akarata szerint uralkodjék a földön.” A nagy küzdelem, 50.

Reagan egy 1983-as beszédében közismerten „gonosz birodalomnak” nevezte a Szovjetuniót, és az ateista kommunizmust mélységes erkölcsi és szellemi fenyegetésnek tekintette. II. János Pállal szoros személyes és politikai szövetséget alakítottak ki a szovjet kommunizmussal szemben. Mindkét férfi erkölcsi, sőt gondviselésszerű összefüggésekben látta e küzdelmet; Reagan négyszemközt „Isteni Tervről” beszélt a kommunizmus megdöntésére. Reagan érdeklődést tanúsított a fatimai jelenések iránt (különösen a figyelmeztetés iránt, hogy „Oroszország el fogja terjeszteni tévedéseit”), és a két vezető megvitatta közös meggyőződését, hogy Isten meghatározott céllal kímélte meg életüket (mindketten túlélték az 1981-es merényletet), mégpedig a kommunizmus legyőzésével összefüggő céllal.

Krisztus tanítványai

Reagan a Krisztus Tanítványai felekezetben nevelkedett, amelynek alapító atyái kifejezetten azt tanították, hogy a katolikus egyház pápája az antikrisztus. Alexander Campbell, a Krisztus Tanítványai egyház legjelentősebb korai vezetője ismételten az antikrisztussal azonosította a pápaságot. Vitáiban és írásaiban amellett érvelt, hogy a Dániel könyvének 7. fejezetében szereplő kis szarv, a Jelenések könyvének 13. fejezetében szereplő fenevad és a thesszalonikaiakhoz írt második levél 2. fejezetében említett bűn embere egyaránt a római pápákra utal. Ezekkel az azonosításokkal nyilvános vitákban is élt (többek között a John B. Purcell katolikus püspökkel 1837-ben folytatott vitájában). Barton W. Stone a pápa kormányzatát az igazi antikrisztusnak és a „bűn emberének” nevezte. Walter Scott (a mozgalom egy másik korai evangélistája) azt írta, hogy a bűn embere, a római pápa a keresztény egyházban fog megjelenni, és Isten fölé magasztalja majd magát.

Reagan édesanyja, Nelle, a Krisztus Tanítványai felekezet mélyen hívő tagja volt, és fia gyermekkorában vallási téren ő gyakorolta rá a legnagyobb hatást. Reagant 11 éves korában keresztelték meg a Krisztus Tanítványai felekezet gyülekezetében, az Illinois állambeli Dixonban, és tizenévesként is tevékenyen részt vett az ottani gyülekezet életében (többek között a vasárnapi iskolában is tanított). A Krisztus Tanítványai felekezethez kötődő Eureka College-ban tanult.

„Azok, akik összezavarodnak az ige megértésében, akik nem látják meg az antikrisztus jelentését, bizonyosan az antikrisztus oldalára helyezik magukat. Most nincs idő arra, hogy a világhoz alkalmazkodjunk.” Kress Collection, 105.

Reagan előképeként Klodvig, valamint Nagy Konstantin kompromisszuma is szolgált. Reagan volt egyúttal az első a vég idejétől, 1989-től számított utolsó nyolc elnök közül. Az utolsó nyolc elnök első tagjaként Donald Trump előképe, akinek Reaganhez hasonlóan rendkívül zavaros elképzelései vannak a pápaság valódi céljairól és kilétéről.

Vajon járhat-e két ember együtt, ha nem egyeztek meg? Ámós 3:3.

A Dániel könyvének tizenegyedik fejezetében szereplő hatodik és egyben utolsó szövetségi házasságra abban a történelmi időszakban kerül sor, amely a vég idején, 1989-ben kezdődik, és Donald Trump korszakában ér véget.

„Azokban a jelenleg folyamatban lévő mozgalmakban, amelyek az Egyesült Államokban arra irányulnak, hogy az egyház intézményei és gyakorlatai számára megszerezzék az állam támogatását, a protestánsok a pápisták nyomdokait követik. Sőt mi több, ajtót nyitnak a pápaság előtt, hogy a protestáns Amerikában visszaszerezze azt a felsőbbséget, amelyet az Óvilágban elveszített.” The Great Controversy, 573.

A 313-ban kötött házassági szerződés és a milánói ediktum párhuzamot mutat az 533-as év történelmi eseményeivel, és Justinianus 533-ban kiadott rendeletét ismét végre fogja hajtani egy magát kereszténynek valló kormányzat, amely már nem érti, hogy a pápai hatalmat keresztény intézménynek minősíteni a legjobb esetben is önellentmondás, a legrosszabb esetben pedig végzetes tévhit.

Egyház és Állam

Kr. e. 457-ben Artaxerxész harmadik rendelete visszaállította a nemzeti szuverenitást mind a politikai, mind a vallási hatalom tekintetében.

Te pedig, Ezsdrás, Istened bölcsessége szerint, amely kezedben van, rendelj elöljárókat és bírákat, hogy ítéljék a folyamon túli egész népet, mindazokat, akik ismerik Istened törvényeit; és tanítsátok azokat, akik nem ismerik azokat. És bárki, aki nem teljesíti Istened törvényét és a király törvényét, azon haladéktalanul hajtsák végre az ítéletet, akár halálra, akár száműzetésre, akár vagyonelkobzásra, akár fogságra. Ezsdrás 7:25, 26.

A harmadik rendelet felhatalmazást adott az ítélkezésre és a büntetések végrehajtására mind Isten törvényei, mind a király törvényei alapján. Ez a rendelet jelölte a kétezer-háromszáz éves prófécia kezdetét, amely 1844. október 22-én zárult le, amikor Krisztus hirtelen eljött az Ő templomába. Egyúttal annak a kétszázötven éves próféciának a kezdetét is jelölte, amely Kr. e. 207-ben ért véget, a Kr. e. 217-ben vívott raphiai és a Kr. e. 200-ban vívott paniumi csata közötti történelmi időszakban. Mind a polgári, mind a vallási szuverenitás Kr. e. 457-ben történt helyreállítása egy kettős alfát jelöl ki, amely két ómegában teljesedik be. Mindkét ómega-beteljesedés egy-egy bezárt ajtót jelképez: az egyik a protestáns szarv, a másik pedig a republikánus szarv számára.

Az első, kétezer-háromszáz éves prófécia Isten törvényeit jelképezte, a kétszázötven éves prófécia pedig a király törvényeit. A két prófécia azonosítja a protestantizmus szarvát és a republikánizmus szarvát a Jelenések tizenharmadik fejezetének földi fenevadán. A földi fenevad republikánus szarva Dániel tizenegyedik fejezete tizenegyedik és tizenhatodik verseinek közepébe van elhelyezve. A Raphia és Panium közötti tizenhét éves időszakot a Kr. e. 457-ben adott harmadik rendelet kettős próféciájának egyik szarva metszi át. A kettős prófécia azonosítja mind a végső szövetséges nép ítéletét, mind pedig annak a nemzetnek az ítéletét, amelyben ez a szövetséges nép gyökereit találja.

És monda Ábrámnak: Bizonyosan tudd meg, hogy a te magod jövevény lesz olyan földön, amely nem az övék, és szolgálni fogják annak népét; és nyomorgatni fogják őket négyszáz esztendeig. De azt a nemzetet is, amelynek szolgálni fognak, megítélem; és azután kijönnek nagy gazdagsággal. 1Mózes 15:13–14.

Ezékiel könyvében 1844. október 22-ének előképe Kr. e. 573. október 22-e. Az egyik dátum a vizsgálati ítélet kezdetét jelöli, a másik pedig a jubileumi kürt megszólalását az ítéleti folyamat kezdetén és lezárásakor egyaránt. A két dátum összhangban áll egymással, és mindkettő egy bezárt ajtót jelöl. 1844 a szenthely ajtajának bezárását jelképezi, amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe. Kr. e. 573 az emberiség kegyelemidejének lezárulását jelöli, amikor a bűn rabszolgái, akik megváltásban részesültek, elnyerik szabadságukat, és új földet kapnak lakóhelyül.

Ha ezekben az években nem váltják is meg, akkor a jubileum esztendejében szabaduljon fel, ő és vele együtt az ő gyermekei is. Mert Izráel fiai az én szolgáim; az én szolgáim ők, akiket kihoztam Egyiptom földjéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek. 3Mózes 25:54, 55.

Mindkét október 22-e a közelgő vasárnaptörvény zárt ajtaját jelképezi. Az adventizmus számára adott kegyelemidő 1844-ben kezdődött, és a közelgő vasárnaptörvénnyel ér véget, az Egyesült Államok számára adott kegyelemidő pedig szintén a közelgő vasárnaptörvénnyel ér véget. Mindkét lezárulás összhangban áll október 22-e két tanújával: a 2300 évvel és a kétszázötven évvel.

A Raphia és Panium közötti történelmi szakaszban lezáruló kétszázötven éves időszak a két csata közötti időt két jelképes számra osztja, amelyek együttesen sajátos jelentést hordoznak. Ez tíz évvel a határvidéket jelentő Raphia utánra és hét évvel Panium elé esik; az utóbbi síkságon vívott, ostrommal végződő csata volt. A tíz és a hét jelképként több tanúbizonyság alapján azonosítja a sárkányhatalmat. Kr. e. 207 Trumpot, a földből feljövő fenevad jelképét, Dániel könyve tizenegyedik fejezetének tizenegyedik és tizenötödik verse közé helyezi, amint prófétai értelemben arra készül, hogy sárkányként szóljon, ahogyan azt a tízes és a hetes szám összekapcsolása jelképezi.

A tizenhetes szám szintén jelképes, és a Raphiától Paniumig terjedő történelmi időszakot Paniumon túlra, valamint Raphia elé is kiterjeszti. IV. Ptolemaiosz Philopatór Kr. e. 221-től Kr. e. 204-ig uralkodott a ptolemaida Egyiptom királyaként, és Kr. e. 217-ben Raphiánál legyőzte Nagy Antiokhoszt. Ptolemaiosz Raphia előtt kezdett uralkodni, és „tizenhét” évig uralkodott. A tizenhetes szám olyan történelmi időszakot jelöl, amely Raphia előtt kezdődik, és a paniumi csatán, valamint Szidón ostromán túl is folytatódik, egészen az emberiség kegyelemidejének lezárulásáig, amelyet a 330-as év jelképez. A szmirnai gyülekezet időszakára vonatkozó, kétszázötven évre szóló prófécia 64-ben kezdődött, és a 313-as milánói ediktummal és házassági szerződéssel ért véget.

Nagy Konstantin a pergamoni gyülekezet történetét jelképezi, amely 313-ban kezdődött, és 538-ban ért véget. A kétszázötven éves prófécia 313-ban bekövetkezett lezárulását követő első „tizenhét” évet három mérföldkő jelöli. 313 a milánói ediktum éve volt; 321 az első vasárnaptörvényé, a birodalom felosztását pedig 330 jelzi. A 330-as év a végső vasárnaptörvényt jelképezi, amely az emberiség kegyelemidejének lezárulását jelöli. A tizenhetes szám tehát Raphia előtt kezdődik, és jóval a paniumi és szidóni hadjárat után ér véget. Dániel könyve tizenegyedik fejezetének tizenhatodik verse az Egyesült Államok vasárnaptörvényét jelképezi.

A szmirnai prófécia azonosítja az ostrom jelét, amely Ezékiel figyelmeztető üzenetének központi magvát alkotja. A vasárnaptörvényt megelőző útjelző – amint azt Jeruzsálem pusztulásának két szemléltető példája bemutatja – az ostrom, ugyanakkor azonban a milánói ediktum is, amely elindítja a fenevad képmásának kialakulását.

Az ostrom idején egy szerződésen alapuló házasságkötéshez vezető menet zajlik majd. Ez annak a Reagannel kezdődött házasságkötési menetnek a fraktálja, amelynek Klodvig volt az előképe 496-ban; a házasságkötéshez vezető végső menet azonban az ostromkor veszi kezdetét, összhangban Justinianus 533-as rendeletével és a 313-as milánói ediktummal. Mindkét mérföldkő megelőzi a vasárnaptörvényt. A 313-as év megelőzte az első, 321-es vasárnaptörvényt, az 533-as rendelet pedig megelőzte az 538-as harmadik orléans-i zsinat vasárnaptörvényét. Valamilyen jogszabály beteljesíti majd mind Justinianus rendeletének, mind a milánói ediktumnak a prófétai ismérveit, miközben valamiféle jelképes, szerződésen alapuló házasságot hoznak létre.

Amikor azt a rendeletet meghozzák, már túl késő felkészülni, mert addigra a kegyelemidő ajtaja éppoly bizonyosan bezárul a protestáns szarv előtt, ahogyan az első páska idején Egyiptomban bezárult. Ezt követően a vasárnaptörvény, a következő útjelző, nem csupán azt jelzi, hogy a fenevad képmása már teljesen kialakult, hanem azt is, hogy kikényszerítik a fenevad bélyegének felvételét. A vasárnaptörvény éppoly bizonyosan jelzi a kegyelemidő végét a republikánus szarv, a Jelenések könyve tizenharmadik fejezetében szereplő földből feljövő fenevad számára, amilyen bizonyosan a fáraó és serege a páska után elpusztult a Vörös-tengerben.

A Kr. e. 207-ben záruló kétszázötven éves időszak Donald Trumpot azonosítja, akit a közelgő, Panion síkságán kezdődő és Szidón ostromával végződő hadjáratra készülő Nagy Antiokhosz jelképez. A panioni csata után a Ptolemaioszok hadvezére, az aitóliai Szkopasz mintegy 10 000 életben maradt katonával Szidón városába menekült. Antiokhosz üldözőbe vette, és „ostrom” alá vette Szidónt. Az alexandriai ptolemaioszi kormányzat felmentő sereget küldött, ez azonban kudarcot vallott. Az éhhaláltól fenyegetve Szkopasz feladta a várost. Antiokhosz megengedte Szkopasznak, hogy távozzon; Szkopasz később visszatért Egyiptomba, ahol végül árulás és sikkasztás vádjával kivégezték. A panioni csatát követően Antiokhosz Szidón ostromával tette teljessé Koilé-Szíria meghódítását.

White testvér Uriah Smith Daniel and the Revelation című könyvét „Isten segítő kezeként” azonosítja. Smith Antiochus kétlépcsős hadjáratát Dániel tizenegyedik fejezetének tizennegyedik és tizenötödik verseihez fűzött magyarázatában azonosítja.

Egyiptom ifjú királyának nevelését a római szenátus M. Emilius Lepidusra bízta, aki gyámjául Aristomenést, annak az udvarnak idős és tapasztalt államférfiát rendelte. Első intézkedése az volt, hogy gondoskodjék a két szövetséges király, Philip és Antiochus fenyegető betörése elleni védelemről.

„E célból Scopast, Aitólia híres hadvezérét, aki akkor az egyiptomiak szolgálatában állt, szülőhazájába küldte, hogy erősítést toborozzon a hadsereg számára. Miután sereget szervezett, bevonult Palesztinába és Koilé-Szíriába (mivel Antiochos Attalosszal vívott háborút Kis-Ázsiában), és egész Júdeát Egyiptom fennhatósága alá vetette.

„Így kerültek úgy a dolgok, hogy beteljesedjék az előttünk álló vers. Mert Antiochus, felhagyva Attalus elleni háborújával a rómaiak parancsára, gyors lépéseket tett Palesztina és Coelé-Szíria visszaszerzésére az egyiptomiak kezéből. Scopast küldték ellene. A Jordán forrásvidékének közelében találkozott a két hadsereg. [Panium] Scopas vereséget szenvedett, Sidónig üldözték, és ott szoros ostrom alá vették. Egyiptom három legkiválóbb hadvezérét küldték el legjobb csapataikkal, hogy felmentsék a várost az ostrom alól, de eredmény nélkül. Végül Scopas, amikor az éhínség sovány és megfoghatatlan rémképében olyan ellenséggel találta magát szemben, amellyel nem volt képes megküzdeni, kénytelen volt megadni magát azon gyalázatos feltétel mellett, hogy csupán az életét kímélik meg; mire őt és tízezer emberét megengedték elvonulni, kifosztva és mezítelenül. Itt valósult meg, hogy az északi király elfoglalta a legerősebben megerősített városokat; mert Sidón fekvését és védműveit tekintve egyaránt ama idők egyik legerősebb városa volt. Itt mutatkozott meg, hogy a dél fegyveres ereje nem tudott ellenállni, és kudarcot vallott az a nép is, amelyet a déli király kiválasztott; nevezetesen Scopas és aetoliai seregei.” Daniel and the Revelation, 257, 258.

A Kr. e. 207-ben lezáruló kétszázötven éves időszak Donald Trumpot azonosítja. Az a kétszázötven éves prófécia, amely 313-ban, a Kelet és a Nyugat közötti szövetséget megpecsételő házassággal és a milánói ediktummal ér véget, a fenevad képmásának kialakulását azonosítja az Egyesült Államokban. A pergámumi gyülekezet, amely 313-ban vette kezdetét, azt a történelmi időszakot jelképezi, amelyben a kereszténység a pogány vallással való megalkuvás révén hitehagyóvá vált, még mielőtt a pápai hatalom trónra lépett volna. Pergámum és a 313-as év annak a megalkuvásnak az előképei, amelyet a fenevad képmásának az Egyesült Államokban történő kialakulása jelenít meg. Ez a kereszténység és a pápai Róma közötti megalkuvást jelképezi, mert a katolicizmus vallása nem több és nem kevesebb, mint keresztény intézménynek álcázott pogányság. Az 1776-ban kezdődött és az idén véget érő kétszázötven éves prófécia szintén az Egyesült Államokra vonatkozik. Így mindhárom kétszázötven éves prófécia a Jelenések könyvének tizenharmadik fejezetében szereplő, földből feljövő fenevad valamely prófétai vonatkozásával foglalkozik, és mindhárom a tizenhetes szám által jelképezett prófétai vonalakon belül ér véget.

A vasárnaptörvény az az idő, amikor az Egyesült Államok sárkányként szól; és egy nemzet szólása törvényhozó és igazságszolgáltató hatóságainak cselekvésében nyilvánul meg.

„A nemzet „szólása” a törvényhozó és bírói hatóságainak cselekvését jelenti.” A nagy küzdelem, 442.

Trumpnak sem bírói, sem törvényhozói hatásköre nincs, ezért a közelgő vasárnaptörvényt a Kongresszus alkotja meg. Ám minden olyan lépés, amely támogatást nyújt a pápai hatalomnak, a vasárnaptörvény előképe. Az 533. évi rendelet és a 313. évi ediktum jelzi annak az időszaknak a kezdetét, amelyben kialakul a fenevad képmása. A lezárást a közelgő vasárnaptörvény jelenti, Jézus pedig mindig a kezdettel szemlélteti a véget, ezért Trumpnak egy olyan elnöki rendelettel tett lépése, amely bármiféle „engedményt” biztosítana a bibliai prófécia antikrisztusának, annak a mozgalomnak az alfáját jelentené, amely csak az ómegánál ér véget, amikor az Egyesült Államok „olyannyira megtagadja kormányzatának alapelveit, hogy vasárnaptörvényt alkot”.

„Sokan vannak, még azok között is, akik részt vesznek a vasárnap kikényszerítését célzó mozgalomban, akik vakok az e cselekedetet követő következményekre. Nem látják, hogy közvetlenül a vallásszabadság ellen mérnek csapást. Sokan vannak, akik soha nem értették meg a bibliai szombat igényét és azt a hamis alapot, amelyen a vasárnapi intézmény nyugszik. Minden, a vallási törvényhozást támogató mozgalom valójában engedmény a pápaság irányában, amely oly sok korszakon át állhatatosan hadakozott a lelkiismereti szabadság ellen. A vasárnap megtartása mint úgynevezett keresztény intézmény „a törvénytiprás titkának” köszönheti létét; kikényszerítése pedig tényleges elismerése lesz azoknak az elveknek, amelyek a romanizmus legfőbb sarokkövét alkotják. Amikor nemzetünk oly módon tagadja meg kormányzatának alapelveit, hogy vasárnapi törvényt alkot, a protestantizmus ezzel a cselekedettel kezet fog a pápasággal; ez nem lesz egyéb, mint életet adni annak a zsarnokságnak, amely régóta sóvárogva lesi az alkalmat, hogy ismét előtörjön az aktív önkényuralomba.” Testimonies, 5. kötet, 711.

Bármely, „a vallási törvényhozást támogató mozgalom valójában engedmény a pápaság javára”, és ezek a mozgalmak a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvényt megelőzően jelennek meg.

„Az e nap imádatát kikényszerítő rendeletnek az egész világra ki kell terjednie. Korlátozott mértékben már ki is adatott. Több helyen a polgári hatalom a sárkány hangján szól, miként a pogány király szólt a héber foglyokhoz.” Signs of the Times, 1897. május 6.

A következő cikkben folytatjuk ezeknek a dolgoknak a tárgyalását.