Rome Establishes the Vision - Number Eight

Az előző cikkben Jézus következő szavaira hivatkoztunk.

Az 1863-as lázadás jelöli annak kezdetét, hogy a laodíceai Hetednap Adventizmus hamis fundamentumot épít a homokra. A homok a pluralizmus sátáni elvét jelképezi, szemben az abszolút igazság Kősziklájával. Az abszolút igazság két tanúbizonyságra alapíttatik, és a Habakuk két szent tábláján ábrázolt igazságok, amelyeket az adventizmus fokozatosan félretett, a Bibliából származnak, és a Prófétaság Lelke megerősíti őket. Ezek az igazságok abszolútak.

Amikor elérkezett 2001. szeptember 11-e, megérkeztek a Szentlélek esői is.

Amikor New York City nagy épületei Isten érintésére leomlottak, elkezdett szemerkélni a késői eső. Amikor elérkezett 2001. szeptember 11-e, megnyíltak a pápai elvek zsilipjei.

A Patriot Act a római katolikus elvek védelmének kezdetét jelzi, amely fokozatosan elvezet a hamarosan bekövetkező vasárnaptörvényhez. 2001. szeptember 11-én fújni kezdett a négy szél, amely a harmadik jaj Iszlámját jelképezi.

Az eső, a szél és az árvíz 2001. szeptember 11-én érkezett meg, és a laodiceai Hetednapi Adventista egyház próba alá került, miként a zsidók Krisztus keresztségekor, és miként a protestánsok 1840. augusztus 11-étől kezdődően. Attól az időponttól egészen 2020. július 18. lázadó előrejelzéséig a laodiceai Hetednapi Adventista ház fokozatosan omlott össze, éppoly bizonyosan, mint ahogy a zsidók temploma pusztának nyilváníttatott még a kereszt előtt, és miként a protestánsok az 1844. április 19-i első csalódáskor átmentek a hitehagyott protestantizmusba.

A harmadik angyal laodiceai mozgalma ezután belépett végső megpróbáltatási folyamatába, és miként a 2001. szeptember 11-én kezdődött megpróbáltatás idején, a szüzek arra kaptak elhívást, hogy térjenek vissza a régi ösvényekhez, amelyek nemcsak az első és a második angyal millerita mozgalmának alapigazságai voltak, hanem a harmadik angyal mozgalmának alapigazságai is.

Ezen alapvető igazságok elutasításának jelképe, az erős tévelygés összefüggésében, az az üzenet, amelyet Pál a Thesszalonikaiakhoz írt második levélben feljegyzett. Ezt az üzenetet Dániel könyvében „a mindennapi” jelképezi, mert a Thesszalonikai levél ama szakaszából értette meg William Miller, hogy Dániel könyvében „a mindennapi” a pogány Rómát jelképezte.

Íródtak könyvek, amelyek Dániel könyvében „a mindennapi” meghatározását tárgyalják. A legtöbb téves, jóllehet, ha át kíván tekinteni egy adventista teológus tanulmányát, amely helyesen mutatja be ezt a kérdést, felkutathatja John W. Peters The Mystery of the Daily című írását. Jelen cikkben nem áll szándékomban foglalkozni „a mindennapi” ezen vonatkozásával. Vannak továbbá más könyvek is, amelyek annak a történetét tárgyalják, hogy a „ki, mi és miért” tekintetében miként szilárdult meg végül „a mindennapi” hamis nézete a laodíceai Hetednapi Adventizmuson belül.

A héber szó jelentése, amelyet „a mindennapi”-ként fordítanak, valamint az „a mindennapi” alapvető igazsága elleni lázadás története, amely 1901-ben vette kezdetét komoly formában, ismételten bemutatásra került Habakuk Tábláiban, továbbá a Dániel könyvéről szóló legutóbbi cikkekben is.

Szándékomban áll, hogy e cikkben „a mindennapi” hangsúlyát azokra a prófétai jellemzőkre összpontosítsam, amelyek Róma mint elvetett hatalom jelképéhez kapcsolódnak. Mindazoknak, akik őszintén elfogadják Ellen White írásainak tekintélyét, csupán a következőket kell elolvasniuk ahhoz, hogy megtudják, mi „a mindennapi” helyes értelmezése.

William Miller „a mindennapi”-ról alkotott értelmezésének elvetése egyúttal Ellen White írásainak tekintélyét is elveti, mert ő látta, „hogy az Úr a helyes nézetet adta róla azoknak, akik az ítélet órájának kiáltását hirdették.” Az is megmutattatott neki, hogy „a mindennapi”-ról vallott más nézetek „sötétséget és zűrzavart” idéztek elő, amelyek nem Krisztus tulajdonságai. Miller „a mindennapi”-t pogány Rómaként ismerte fel, amikor a Második Thesszalonikai levelet tanulmányozta.

Végső soron a laodíceai adventizmus félretette azt a helyes értelmezést, amely Millernek és azoknak adatott, akik az ítélet órájának kiáltását hirdették, és helyette a hitehagyott protestantizmus téves felfogását fogadta el, miszerint „a mindennapi” Krisztus szentélyszolgálatát jelképezte. Ez az értelmezés számos szempontból képtelenség, de amellett, hogy hamis, azt is állítja, hogy egy sátáni jelkép Krisztus jelképe.

Miller „a mindennapit” a pogány Rómával, a sárkánnyal azonosította, a laodiceai adventizmus azonban az elbukott protestantizmustól átvette azt az elképzelést, hogy az Krisztus mennyei szentélybeli szolgálatát jelképezi. Miller azon azonosításának elvetése, mely szerint „a mindennapi” a pogány Róma, egy olyan igazság elvetését jelenti, amely mindkét szent ábrán szerepel mint a Habakuk második fejezetének beteljesedése. Ennélfogva ez egy alapvető igazság elvetése, miként a Leviticus huszonhatban szereplő hét idő elvetése is az volt.

Elutasítani azt az igazságot, hogy „a mindennapi” a pogány Rómát jelképezi, annyit jelent, mint elutasítani az adventizmus alapjait és a Prófétaság Lelkének tekintélyét. Sátán egyik jelképét Krisztus jelképével azonosítani párhuzamos azzal, mintha Krisztus munkáját Sátán munkájának neveznénk.

Amikor a laodíceai adventizmus elvetette „a mindennapi” és a hét idő alapvető értelmezését, nemcsak a Prófétaság Lelkének tekintélyét és az alapokat vetette el, hanem William Miller munkáját is, akit Gábriel angyal és más angyalok vezettek el e megértésekre.

„Az ő angyala” olyan kifejezés, amely Gábriel angyalt jelöli.

Annak azonosítása, hogy egy sátáni jelkép Krisztus jelképe volna, nemcsak párhuzamba állítható a megbocsáthatatlan bűnnel, hanem a megbocsáthatatlan bűn össze is kapcsolódik azoknak a hírnököknek az elutasításával, akiket Krisztus küld. A „szüntelen” ekkor a megbocsáthatatlan bűn jelképévé válik, és amikor megértjük, hogy a „választott”, William Miller e igazság helyes megértésére vezettetett, majd azt később elvetették, ez közvetlenül beleillik a Második Thesszalonika levélbe, éppen abba az igehelybe, ahol Miller felfedezését tette. E igazság elutasítása annak bizonyítéka, hogy valaki nem szereti az igazságot, és ez a lázadás a Szentlélek eltávozását, valamint Sátán tisztátalan lelkének átadását eredményezi, amit Pál erős tévelygésként azonosít.

Amiképpen „a te néped erőszakoskodó fiai”, akik „megvalósítják a látomást”, „a mindennapi” a pogány Róma jelképe. A Második Thesszalonikai levél összefüggésében Pál azt tanítja, hogy a második fejezet üzenetének elutasítása annak bizonyítéka, hogy akik így cselekszenek, nem szeretik az igazságot. Mivel nem szeretik az igazságot, amelyet a fejezet képvisel, erős tévelygést kapnak.

Valamennyi próféta az utolsó napokhoz szól, és e cikk korábbi ihletett szakaszai azonosítják, hogy az erős tévelygés azokra száll, akik a Szentlélek kitöltetése idején nem szeretik az igazságot. Az egyik csoport az olajat kapja, a másik csoport pedig az erős tévelygést kapja.

A Szentlélek kitöltetik azon történelem folyamán, amikor a Szentlélek elvétetik azoktól, akik elutasítják az ismeret gyarapodását, amely feltárul a pecsételés idejének két próbaidőszaka alatt, 2001. szeptember 11-étől a hamarosan bekövetkező vasárnapi törvényig. Megismételve egy korábbi szakaszt:

Sorról sorra Dániel azt tanítja, hogy az utolsó napokban a te néped rablói (Róma jelképe) állítják fel a látomást. A rablókat „a mindennapi” megnevezés is jelképezi. Salamon azt tanítja, hogy az utolsó napokban azok, akiknek nincs látomásuk, elvesznek, vagyis mezítelenné lesznek. Mezítelenné tétetni annyi, mint laodíceainak lenni, a laodíceai pedig bolond szűz.

Bolond szűznek lenni akkor, amikor megérkezik az Éjféli Kiáltás üzenete, azt jelenti, hogy megnyilvánul az, amit János a Jelenések könyve tizenhatodik fejezetében így jegyez fel: „a te mezítelenségednek rútsága.” János figyelmeztetése a hatodik csapásban a sárkány, a fenevad és a hamis próféta hármas szövetségére vonatkozik, akik 1989 óta azon a folyamaton vannak, hogy a világot Armageddon felé vezessék.

Pál második thesszalonikai levelében foglalt üzenete nem pusztán arról szól, hogy Dániel a pogány Rómát „a mindennapi”-ként ábrázolja, hanem a fejezet a pogány Róma és a pápai Róma közötti kapcsolatot hangsúlyozza. A pogány Róma feltartóztatta (visszatartja) a bűn emberét attól, hogy 538-ban a föld trónjára lépjen. Mihelyt a pogány Róma eltávolíttatott, akkor nyilvánvalóvá lett „a törvénytelenség titka”, „amaz istentelen”, aki Róma pápája. A fejezetben Pál a pogány és a pápai Róma közötti sajátos prófétai kapcsolatot azonosítja. E fejezet tanításának elvetése annyi, mint elvetni az igazságot és erős tévelygést elfogadni.

Miért „kárhoznak el” ezek az utolsó napokban élő emberek? Miért bocsáttatik rájuk „a tévelygés ereje”? Miért „vesznek el”, és ezáltal miért tárul fel mezítelenségük szégyene? Az igehely kijelenti, hogy azért, mert nem szeretik az igazságot, és a fejezetben feltárt igazság azonosítja, hogy a pogány Róma, a bibliai prófécia negyedik királysága, megakadályozná a pápai Rómát, a bibliai prófécia ötödik királyságát, abban, hogy a trónra emelkedjék, amíg a pogányság el nem vétetik.

A pogány és a pápai Róma közötti kapcsolatot, amelyet e fejezet azonosít, János is azonosítja Pergamos gyülekezete és Tiatira gyülekezete közötti kapcsolatként. Pergamos a pogány Rómával áll összhangban, Tiatira pedig a pápai Róma. Pál és János e két hatalom kapcsolatáról két tanúbizonyságot szolgáltatnak, miként Dániel könyve is.

Dániel könyvében a pogány Róma és a pápai Róma közötti kapcsolat ismételten bemutatásra kerül. Dániel második fejezetében ezt a vas és a sáros agyag elegye jelképezi. Dániel hetedik fejezetében mind a pogány, mind a pápai Róma a „különböző” királyságok, és noha Dániel második fejezete a két hatalmat elegyként ábrázolja, a hetedik fejezet azonosítja, hogy a pápai hatalom a pogány Róma tízszarvú királyságából ered. Dániel nyolcadik fejezetében a kilencediktől a tizenkettedik versig terjedő szakasz kis szarva Róma mindkét szakaszában. A kilencedik és a tizenegyedik versben a kis szarv hímnemű alakban szerepel, ily módon a pogány Rómát azonosítva, a tizedik és a tizenkettedik versben pedig a kis szarv nőnemű alakban szerepel, ily módon a pápai Rómát azonosítva.

Dániel nyolcadik fejezetének tizenharmadik versében a pogány és a pápai Róma mint két pusztító hatalom jelenik meg. A pogány Róma „a mindennapi” pusztító hatalom, a pápai Róma pedig a vétek pusztító hatalma. A tizenegyedik fejezet harmincegyedik versében a pogány Róma „mindennapi” pusztító hatalma állítja fel az utálatosság pusztító hatalmát, amely a pápai hatalom. A tizenkettedik fejezet tizenegyedik versében a pogány Róma „mindennapi” pusztító hatalma eltávolíttatik, hogy helyébe felállíttassék a pápaság utálatosságának pusztító hatalma.

Róma két pusztító hatalmának kapcsolata Dániel és a Jelenések könyvének egyik alapvető témája, és Pál ezt a kapcsolatot azonosítja azzal az igazsággal, amelyet szeretni kell, ha valaki el akarja kerülni azt a nagy tévelygést, amely a hazugság elhívéséből származik. Isten sohasem ismétli önmagát fölöslegesen, és a pogány Róma valamint a pápai Róma kapcsolatának minden egyes ábrázolása sajátos bizonyságtételt hordoz e tárgyban; ám ha valaki elutasítja Róma jelképét az utolsó napokban, azzal elutasítja a késői esőt, és annak helyébe a nagy tévelygést fogadja be. Ez annyit jelent, hogy örökre mezítelen laodiceaiként lesz azonosítva.

A laodíceai adventista történészek, noha semmiféle szent tiszteletet nem tanúsítanak William Miller szerepe és munkássága iránt, mégis elismerik, hogy a pogány és a pápai Róma közötti kapcsolat felismerése volt az a prófétai szerkezet, amelyre „valamennyi” prófétai alkalmazását felépítette. Gábriel és a többi angyal vezette Millert arra, hogy megértse a pogány és a pápai Róma közötti kapcsolatot, de történeti szemléletében nem látta Rómát hármas egységként, amely a sárkányból, a fenevadból és a hamis prófétából áll.

Az ő idejében az Egyesült Államok még nem kezdte meg szerepét mint a hamis próféta, mert az Egyesült Államok protestánsai csak 1844-ben lettek Róma leányaivá, és Miller alapvető munkája már az 1843-as táblán volt elhelyezve, amely 1842 májusában készült.

1989-ben Dániel könyve tizenegyedik fejezetének utolsó hat verse felnyittatott, és az arra az időszakra rendelt hírnök felismerte, hogy három hatalom van, amelyek prófétai tevékenysége a tizenegyedik fejezet negyvenedik versétől a negyvenötödik verséig húzódik végig. A negyvenedik versben említett déli király a sárkányi hatalom, az északi király pedig a pápai hatalom, amely a vers elején, 1798-ban, a napóleoni Franciaország sárkányi hatalmának kezétől kapta halálos sebét. A versben a pápai hatalom megkezdi halálos sebének meggyógyítását. 1989-ben az északi király megtorló csapást mér a Szovjetunió sárkányi hatalmára, amely ekkorra a déli királlyá lett. Amikor a katolicizmus fenevada megtorló csapást mért a Szovjetunióra, az az Egyesült Államok meghatalmazott hadseregével érkezett, amely a Jelenések könyve tizenhatodik fejezetének hamis prófétája. A sárkány, a déli király, a fenevad, az északi király, valamint a szekerek, lovasok és hajók hamis prófétája mind a negyvenedik versben vannak ábrázolva, és a prófétai vonal a negyvenötödik versben ér véget, amikor a pápai hatalom „végére jut, és senki sem segít rajta.”

Az Armageddon, a Jelenések könyve tizenhatodik fejezetében, olyan szimbolikus földrajzi terület, amely az emberiségnek Krisztus visszatérését megelőző lázadását jelöli. Az Armageddon maga is jelkép; a szó két elemből áll: a „Har”, amely hegyet jelent, és a „Megiddó”, amely a Jezréel völgye. Az a tény, hogy János a hegyet Megiddóval kapcsolta össze, jóllehet Megiddó völgy, a prófécia tanulmányozóját arról tájékoztatja, hogy az Armageddon olyan szimbólum, amely földrajzi utalást tartalmaz, mert a Jezréel völgyében nincs hegy.

A Jezréel-völgye a három tenger (a Földközi-tenger, a Galileai-tenger és a Holt-tenger) és Jeruzsálem között helyezkedik el. Izrael északi részének viszonylag központi területén fekszik, úgy, hogy e három víztömeg és Jeruzsálem különböző irányokban veszik körül. Dániel tizenegyedik fejezetének negyvenötödik verse az a hely, ahol az északi király segítség nélkül jut végére, és a vers földrajzi végpontját a tengerek és Jeruzsálem dicsőséges szent hegye közé helyezi. Dániel tizenegyedik fejezetének negyvenedik verse vezeti be azt a három hatalmat, amelyek a pápai hatalom halálos sebének meggyógyulásának és végső bukásának tárgyát képezik.

Az igeversek első kifejezése a vég idejét 1798-ban jelöli meg, amikor a pápaság halálos sebet kapott, a negyvenötödik vers pedig annak végleges halálos sebét azonosítja. A pápai hatalom első és utolsó halála közötti prófétai történelem az emberiség lázadását azonosítja, amint visszaállítják a pápai hatalom fölényét, amikor halálos sebe begyógyul a pápai hatalom végső pusztulását megelőzően. A hat vers az igazság ismertetőjegyét viseli magán, mert a kezdet és a vég egyaránt a pápai hatalom halála, a közbülső versek pedig az emberiség lázadása, miközben az első halálos seb begyógyul.

Miller mennyei angyaloktól kapott világosságot a pogány és a pápai Róma közötti kapcsolatról. Miller prófétai mintájának megértéséhez a kulcs, amelyet minden prófétai alkalmazásában használt, „a mindennapi” volt a Második Thesszalonikai levélben. „A mindennapi” abban a fejezetben a pogány Róma, és ez alapozta meg azt a látomást, amelyet William Miller megértett, mert a 11. fejezet 14. versében szereplő Róma, néped erőszakos fiai, állítja fel a látomást.

Az a hírnök, akit 1989-ben a tudás növekedésének megértésére támasztottak, megértette Róma hármas természetét. Miller az első és a második angyal hírnöke volt, és megértette Róma első és második megnyilvánulását, hogy megalapozza a látomást, amelyet a világ elé tárt. A harmadik angyal hírnöke Róma mindhárom megnyilvánulását megértette annak érdekében, hogy megalapozza azt a látomást, amelyet kapott, hogy hirdesse azt a világnak.

Róma első megjelenési formája a pogány Róma volt. A pogány Rómából emelkedett ki a pápai Róma, a második megjelenési forma. Az első két megjelenési formából származott a modern Róma, a sárkány, a fenevad és a hamis próféta hármas szövetsége.

A következő cikkben folytatjuk „a mindennapi” körüli vita vonalának tárgyalását az adventtörténelemben.